[241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
Csak hogy én is hozzátegyek valamit:
Szerintem a metszeteken a képnek meg a szövegnek nem feltétlenül van köze egymáshoz, maximum valami kapocs lesz. Úgy értem, hogy minden metszet háromféle információt tartalmaz: egy képet, egy szöveget és egy kódot. Én ebből eddig abban vagyok majdnem teljesen biztos, hogy a képek minden esetben egy város nevét adják ki. A metszetek sorrendjében: ?, ?, Gyula, Visegrád, Budapest (TALÁN, ha elfogadjuk a Margit-szigetes elméletet), Esztergom, ?, Sárospatak, Diósgyőr, Székesfehérvár. Ugyan igaz, hogy 10 metszet van, de ezt már számtalanszor megerősítették, hogy a 10 metszet egy helyen van. A városok tehát bizonyosan nem a keresés lehetséges helyszínei. Talán inkább kulcsok a Vigenere, vagy akármilyen más kódhoz, mindegy. Tehát szerintem mindenekelőtt a hiányzó városneveket kellene megtalálni. (Pl. a kódexlapot már megtalálta vki, de még nem tudjuk, mely városhoz kötődhet...)
Azt pedig, hogy az egyes városnevekkel mit kell kezdeni, még nem tudom. Szerintem még nem is kell tudni. Játszottam egy játéksorozattal (Myst 1-5), ahol nem egyszer kellett kódszavakat megfejteni. Általában többlépcsős volt, és ahhoz, hogy az ember megtegyen egy lépcsőfokot, összetegyen két puzzledarabot, még nem feltétlenül kell látni a Big Picture-t.
Kérdéses továbbá, mert nem ennyire tiszta, hogy a rejtvénykártyák hányféle információt tartalmaznak. Mivel a rejtvények megoldását nagyon szigorúan betű szerint követelik meg, továbbá kihangsúlyozták, hogy fontos megoldani a rejtvényeket, szerintem a megoldás mindenképp egy információnak tekinthető, ahogy az oldalán levő kód is. A feladat szövege, illetve az illusztráció, továbbá a szín még kérdéses. Majd meglátjuk. Ha pont tízféle szín lesz, akkor azért arra tippelek, lesz összefüggés.
Egyelőre ennyi, remélem, megindítottam bennetek valamit. :) |

Szia! Kérlek, ha van időd, az xtinafanok.gportal.hu oldalon szavazz a vanessafansite.gportal.hu-ra! Előre is köszönöm, ha szavazol és megírod a VK-mba, az oldalam bal oldalán hirdetlek 1 hónapig! |
Szia!
Gyere és jelizz MÁJUS OLDALÁNAK!
Megvannak az esélyeid!
lécci jelizz!
Szia! |
Szia!
Nagyon jó a site. És szerintem, jelentkezhetnél az oldalamon a Desgn vagy a Honlap versenyre. Lenne eséjed!
Ha érdekel katt a nevemre!
Kate Black |
Szió!
Naon yó a lapod! Benne lennél egy buttoncserében? Ha igen lécci írj a vk.-mba.
Puszi: Moncsy |
Szia! Nem gyakran kérek ilyet, de most nagyon megköszönném a szavazataidat! Neked csak egy katt, de nekem nagyon sokat jelentene. Mindenhol a www.hermioneandron.gportal.hu ra kéne szavazni előre is köszi! Ha szavazol a szavazás lezárásáig hírdetlek a főoldalon! :)
Doryna Black
|
Szia Kedves Versenyző!!
Az oldalamon elindult honlapverseny lezárult..Lassan kezd gyűjteni a rád szavazzokat hiszen lassan elindul a szavazzás is és aztán az én értékelésem is.A nyeremények egy kicsit megváltoztak és szerintem sokkal jobban lettek=) tehát most a nyeremények:
1 helyezet: egy igényes dizi+ 2 kredit
2 helyezet: egy button+vk tábla és pluszba 2 kredit
3 helyezet: egy hirdetőtábla magának+2 kredit
A többiek akik nem értek el helyezés: 1kredit az ajándékuk =)
Remélem ez a változás senkinek nem ad okot semmire és szerintem így mindenki jól jár aki jelizzet =)
Ha elkezdödik a szavazzás rögötön szólók minden egyes versenyzőnek!!Április elsején pedig én nézzem végig az oldalak tartalmát,a napi vagy későbbi frisseket és egyéb dolgokat mint köztük a fejléceket is...Sok Sikert...
/BEMÁSOLT SZÖVEG MINDEN EGYES RÉSZTVEVŐNEK AKI RÉSZVÉTELT VETT A //gportal.hu/portal/hsmandzanessa4ewer/OLDALON INDULT VERSENYEN.. |
Szijjasztok!!! Kattintsatok légyszi a www.x-tinapage.gportal.hu -ra vagy a képre!!!! A látszat csal, nem x-tináról szól!!! Van rajta H2o,Hajlakk,HSM,Charmed,Kutya,Cica,Tanácsadás,Receptek,Ünnepi tippek és ami lesz még az html kódos segítségek és kódok!!!! Előre is köszi!!! XXX Kiky
U.i.: Am nagyon-nagyon tetszik&jó az oldalad!!!! |
Szia.
Ma megnyitottam az új lapomat ami Ashley Tisdale-el foglalkozik.
Nagyon szeretném ha megnéznéd, elestleg véleményt is írnál az oldalamról.
És szeretnék tőled egy buttoncserét kérni, ha benn vagy lécci válaszolj a vk-emben.
Puszi:Zsofi |