shakira-site
Titkai

 
Shakira titkai 
 

Milyen érzés volt legelőször angolul énekelni?

Spanyolul érzek, de úgy gondolom, hogy angolul is képes vagyok kifejezni az érzéseimet. Az első dal, amit legelőször egyedül írtam angolul, az Objection című szám volt. Emlékszem, Istenhez imádkoztam, hogy "küldjön" egy jó kis dalt nekem, majd néhány óra elteltével már el is kezdtem írni ezt a dalt, és egyszerre lettem kész a zenével és a dalszöveggel, ami számomra szinte mágikus dolognak tűnt.

Nem zavar, hogy amióta ismert lettél, egyfolytában Madonához, Alanis Morisette-hez vagy éppen Britneyhez hasonlítanak?

Amikor egy új művész feltűnik, már megszokott tendencia, hogy megpróbálják összevetni más előadókkal. Én a saját utamat járom. Kolumbiában születtem, ott nőttem fel, de mivel az apám száz százalékig libanoni, így hatással van rám az arab dallamvilág, és más idegen tájak dallamai is, amelyek mind vissza tükröződnek a zenémben. Az igazi szenvedélyem viszont a rock and roll, sokat hallgatom a Led Zeppelin, a Cure, a Police és a Nirvana dalait. De hogy éppen Britney lenne rám hatással? Néha már unom, amikor naponta kétszer odajönnek hozzám New Yorkban, hogy megkérdezzék, én vagyok- e Britney, és adnék-e autogramot. Mire én : Persze, hogy szívesen adok autogramot, de nem vagyok Britney Speras.

Ennek ellenére úgy tűnik, mintha  megjelenésedben követnéd, hiszen az eredeti barna hajadat át festetted szőkére.

Ez azért van, mert no vagyok, és valami mást szerettem volna látni, amikor belenézek a tükörbe. Sokat azt gondolják, hogy azért lettem szőke, mert így az amerikai piacon jobban tudok érvényesülni, de ez nem igaz. Manapság sokkal jobb lenne barnának lenni.

Hogyan jellemeznéd önmagad?

Olyan lány vagyok, akinek van agya, szíve, szenvedélyes, az egész teste tűzben ég, makacs, de mégis következetes.

Akkor valószínűleg nagyon fontos számodra a szerelem.

Rendkívül, ezért van az, hogy a dalaim egytől egyig a saját személyes tapasztalataimról, érzéseimről szólnak, és arról, amin keresztül megyek. Lehetetlen, hogy ne írjak a szerelemről, ami az élet nagy misztériuma. Amikor boldog vagy, ellenállhatatlanul vágysz arra, hogy az egész világgal megoszd ezt az érzést, és közben azt kívánod: bárcsak mindenki megtapasztalhatná ezt a szenvedélyt, legalább egyszer az életben.

És a szexualitás mennyire meghatározó az életedben?

Teljesen azonosulni tudok Freund véleményével, miszerint az élet a szexualitáson alapul. Sajnos manapság sokan úgy gondolnak rá, mintha valami olcsó dolog lenne: túl sokat beszélnek róla, és nem a megfelelú módon.

Szerinte mi at amit a fiúk nem képesek tolerálni a lányokban?

Azt, hogy néha hisztizünk, de minket nem csak az érzelmein, a szívünk, az agyunk, hanem a hormonjaink is irányítanak. Ezt pedig meg kéne érteniük, és sokkal figyelmesebben kellene velünk bánniuk. Mi lányok, nők nagyon bonyolultak vagyunk, ezt én is jól tudom magamról, ezért percenként igyekszem visszafogni magamat, és próbálok úgy viselkedni mint egy angyal.

Nem csoda, hiszen köztudott, hogy a vőlegényed az észbontóan helyes Antonio De La Rua, a volt Argentin miniszter elnök fia. Hogyan ismerkedtetek meg?

Bizony, ő életem legnagyobb szerelme. Éppen Argentínában voltam, amikor az Unplugged lemezem reklámoztam. aztán egyik este egy étteremben vacsoráztam, amikor észrevettem, hogy feltűnően néz, de ekkor még nekem se én neki sem volt fogalma hogy kik vagyunk. Emlékszem - Életembe nem menten még kis annyiszor wc-re ( nevet:) Mert történetesen Antonio asztala mellet kellett elmennem, hogy lejussak a mellékhelységbe...Az első perctől fogva tetszettünk egymásnak, és azóta is ugyanolyan szenvedéllyel szeretjük egymást.

Hogyan tűritek, hogy a média szinte vadászik rátok?

Mindig jó volt a kapcsolatom az újság írokkal, és amennyire csak tudtam, beszámoltam az érzéseimről, de azt már nevetségesnek tartom, amikor a paparazzók fára másznak, mint a majmok, hogy lefotózhassanak minket, ahogyan egymás kezét fogjuk. Ráadásul olyan románcokat is kreálnak, amiket sohasem éltem át. A legfontosabb az, hogy Antonióval már nagyon jól ismerjük egymást, és megbízunk a másikban, így bármit is írnak rólunk, mi már csak mosolygunk rajta.

 

 
•°Navigation°•


-x-
Site
-x- Shakira
-x- Extras
-x- Gallery
-x- For You
-x- Media

 
•°Sziasztok°•



Az oldal jelenleg
SZÜNETEL!!

Az oldal jelenleg
SZÜNETEL!!

Az oldal jelenleg
SZÜNETEL!!

 

•°Ennyien vagytok!°•


látotagó olvassa a lapot.

 
•°Számláló°•
Indulás: 2007-08-18
 
•°Bejelentkezés°•
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
•°TopAffi°•


Ha benne lennél egy
cserébe, írj a vk-ba!


-x-
Zene-bona
-x- Twinsy94
-x- Dzsa
-x- Rihanna-blog
-x- Starfilm

Még 10 szabad hely!

LinkMe!

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!