- Mrs. Black! – kiált utánam valaki a folyosón. Nem elég, hogy kimerítő napom volt és késésben vagyok, nem még azt se bírja megjegyezni egy idióta, hogy nem a férjem nevét használom.
- A Denem is megteszi – fordulok meg vérfagyasztó pillantással. És ha nem lennének olyan fegyelmezett arcizmaim, akkor bizony kiülne a döbbenet a képemre. Egy jó 190 cm magas, kigyúrt, nagyon férfias pasi áll velem szemben, az izmain csak úgy feszül az inge. – De ha jól sejtem új, tehát nem tudhatta, sajnálom a kirohanásom. – Hát, ja, ilyeneket nem engedhetek meg magamnak miniszterelnök helyettesként. Ez van.
- Semmi gond, megértem, hogy nehéz napja volt. Aki ennyit dolgozik – mondja, s felzárkózik mellém.
- És Önben kit tisztelhetek meg?
- Richard Shellenberg – biccent komolyan. S hosszú vállig érő, aranybarna haja az arcába hull, amit egy erotikus mozdulattal kiráz a szeméből.
- Örülök, Cloé Red-Denem, ugyanis nem használom a férjem nevét. Túl sok a Black, így is.
- Gondolom, tudja, hogy testőrt kap.
- Nem értettem egyet a döntéssel, de természetesen tudok róla. Csak épp azt nem tudom, hogy ki lesz az.
- Én.
- Komolyan?
- Esetleg van valami kifogása ellene? – vet rám egy csábos mosolyt. Na szépen nézünk ki. A testőröm az első fél órájában már csábítgat.
- Nincs, ha most haza kísért, a villától menjen haza, pakolja össze a cuccait, és holnap költözhet is be. Arra pedig készüljön, hogy holnap szabadnapom lesz, és úton leszünk – kacsintok rá.
- Lehet, nem tudom, mire vállalkoztam? – nevet miközben betessékel az előállt kocsiba.
- Meglehet – teszem fel a napszemüvegem majd csöndesen figyelem az utcákat.
Öt éve, hogy feleség vagyok és tezenegy éve, hogy három gyermek anyja. Már 11 évesek a lurkók, és annyira szeretem őket. Sirius meg… Alig látom. Kiképző lett a háború miatt, s ha épp nem dolgozik, akkor pedig Jamesnél és Lilynél van. Na meg a 8 éves keresztfiánál. Nem én lettem a keresztanya, amit meg is tudok érteni. Nem tudjuk tartani a kapcsolatot. Kész rohanás az életem. Reggel 4-től dolgozom, délután 4-ig, utána elmegyek a gyerekekért a Grimmauld térre, majd haza megyünk és játszunk. Utána megfőzöm a vacsorát, vagy megkérem a szakácsnőnket, Maryt, hogy üssön össze valamit. Néha Sirius is beesik vacsorára, na de mondjuk általában azután tovább is áll. Maximum fél órát foglalkozik a gyerekekkel. Én ezek után megkérem a „kicsiket”, játszanak kicsit a szobájukban, majd megcsinálom a munkám egy részét, aztán lefürdetem a lányokat – azaz asszisztálok a fürdéshez -, majd lefekszünk a lakosztályomban a hatalmas családi ágyban és mesélek nekik mesét, vagy épp a diákéveinkről sztorizgatok nekik. Mikor elaludtak, óvatosan kimászom közülük és befejezem a papírmunkát. Lefürdök, kimegyek a teraszra, s elszívom a szokásos esti cigim. Mit esti, inkább éjjeli. Aztán jöhet a gyors ruha előkészítése másnapra és a lefekvés a lányok mellé. S mindeközben fogalmam sincs Sirius mikor esik haza a villa másik szárnyában lévő lakosztályába. Vagy éppenséggel kivel. Hiába, alig beszélünk, s túl fiatalon is kerültünk össze, nem tudtunk összeszokni, s az együttélés, főleg gyerekekkel túl nehéz. Még úgy is, hogy miután megszülettek a gyerekek ugyan együtt voltunk, de ő 4 évig kiképzésen volt, aztán 2 évig iskolában. Ebből válás lesz előbb utóbb, s már hallom is a vihar előtti súlyos csendet.
- Bemegy a gyerekekért, vagy menjek én? – néz rám Richard.
- Tegezz, légyszi, még csak 28 leszek. Megyek, úgyis beszélnem kell az anyósommal és az apósommal. Bár lehet, nem sokáig lesznek még azok – morgom az orrom alatt.
- Á, Cloé, ma milyen hamar ideértél – fogad széles mosollyal Walburga. Nem tudom mi ütött az anyósomba meg az apósomba, de egyenesen imádnak engem, meg a gyerekeket. Ez az egyik legfőbb vitatéma köztem és Sirius között.

- Mami! Mami! Mami! – rohannak le a lányok a lépcsőn. Amint lefékeznek előttem akaratlanul is szélesen elmosolyodom, majd egyszerre vetik rám magukat. Az eredménye is megvan. A földön kötünk ki mind a négyen.
- Milyen korán ideértél, Mami – mosolyog rám Tanja, aki kiköpött apjaa, sőt egy az egybe úgy néz ki, mint Bella. Aztán a két tesója; Tania és Nahla. Taniának olyan kék szemei vannak, mint az apjának, de a barna haját tőlem örökölte. S a legkirívóbb közülünk Nahla, aki szőkésbarna hajú és barna szemű. Tündéri mind a három kiscsajszi. Ekkor jön le az emeletről Orion, Sirius apja, s mellette lépked Bella és Lucius közös fia, Damian. Egy pár emberen kívül mindenki úgy tudja, hogy Bella és Rod gyereke. A fiú haja tejfölszőke, s a szemei ezüstszínűek, akárcsak Luciusé. Mindenki csodálkozik, hogy a fiú kire ütött… De azzal orvosolják a problémát, hogy Bella ágáról örökölte hajszínét, hisz Cissa is szőke…pedig ha tudnák… És találjátok ki, ki lett a keresztanyja! Hát én! Imádom ezt a „kölköt” tíz éves, és hihetetlenül okos.

- Cloé néni – rohan ő is hozzám.
- Szia prücsök – köszönök neki egy cuppanós puszival. – Orion – biccentek mosolyogva apósom felé.
- Cloé – viszonozza a gesztusom.
- Menjetek fel gyerekek, rakjatok rendet a szobákban, anyunak meg a nagyszüleiteknek meg kell beszélnie valamit. Rendicsek? Utána lesz egy meglepim. Persze csak, ha jók lesztek – kacsintok rájuk, mire, mint a jó gyerekek rohannak fel az emeletre.
- Nagyon értesz a gyerekekhez, s jól neveled őket Cloé, ezt be kell ismernünk – mondja Walburga a gyerekek után nézve.
- Ha Ti mondjátok – nevetek, majd hirtelen elkomorulok. – Komoly dolgokat kell megbeszélnem veletek.
- Menjünk be a szalonba – invitál Orion.

- Tudnom kell, hogy akkor is számíthatok-e a segítségetekre és a támogatásotokra, ha elválnánk Siriusszal.
- Váltok?! – lepődik meg Walburga, s kicsit meg is botránkozik, ugyanis a köreinkben nem megszokott és elfogadott dolog a válás.
- Még nem – hangsúlyozom ki az első szót.
- De, miért? – kérdezi komoly tekintettel Orion.
- Már hetek óta egy szót nem beszélünk, sőt nem is találkozunk szinte. Na meg szinte biztos vagyok benne, hogy van valakije.
- Értem. És biztos, hogy ez a megoldás?
- Szinte száz százalék.
- És a gyerekek?
- Annyit nincsenek az apjukkal, hogy nagyon nagy hatással legyen rájuk a válás.
- Ezt, hogy érted? Velük sem foglalkozik?
- Ha azt mondom, hogy Bellának - akit maga az apám, Voldemort tanít – több ideje van rájuk, akkor mit szóltok? Jó, ha kétnaponta találkozik velük fél órát.
- Természetesen számíthatsz ránk akkor is, ha nem leszel már Mrs. Black. Szinte a lányunk vagy, így ez a helyes.
- Köszönöm. Most viszont mennem kell, megígértem a gyerekeknek, hogy lesz egy meglepetésem nekik.
- Rendben. Holnap akkor közös ebéd?
- Igen, de ne lepődjetek meg, a testőröm is jön velem.
- Mégiscsak belementél? – vigyorog Orion. Ilyenkor tisztára Sirius, csak idősebb kiadásban.

- Muszáj volt – felelem. – Gyerekek, megyünk, elbúcsúzni!
- Szia Nagypapa, szia Nagymama –adnak puszit a gyerekek, és már megyünk is.
- Sziasztok – búcsúzok, majd beszállunk a kocsiba.
- Gyerekek, ő Richard és ő fog vigyázni ránk.
- De miért nem a papa? – kérdezi Tanja.
- Mert a papának sok a dolga, kincsem – puszilom meg a fejbúbját.
- A papának mindig sok a dolga – duzzog ő, s a másik két leányzó helyesel hozzá. Eközben Damian s Richard pedig jó kis beszélgetésbe elegyedtek a kviddicsről.
- Hova megyünk? – kérdezi ekkor Tanja, aki emlékszik a beígért meglepetésre.
- Úgy gondoltam elmehetnénk…
- Hova? - kérdezi egyszerre a négy gyerek.
- Emily anyukájához.
- Dejóóó – visítják erre válaszul. Emily az asszisztensem, és egyben a barátnőm is. Az ő anyukája pedig egy pékséget és édességboltot vezet. Ha odamegyünk, degeszre esszük magunkat sütikkel és bevásárolunk több zacskónyi édességet.

***

- Na gyerekek, hess az emeletre, majd szólok, ha Bella néni megjön, jó? – mosolygok rájuk.
- Rendben.
- Richard, megmutatom a villa egy részét, a többit majd rád bízom, mikor fedezed fel.
- Szolgálatodra – vigyorog rám.
- Vigyázz szavadon foglak – nevetek kacéran. Hosszú hosszú évek óta először…

***

A vacsorát készítem elő, mikor kivágódik a konyha duplaszárnyú ajtaja, s a dühöngő Sirius lép be rajta.
- Sirius? – kérdezem kicsit tartva a férjemtől.
- Halljam, ki volt az a férfi? Ki volt az?! – ordítja.
- Kicsoda? Ja, hogy ő…
- Ja, hogy ő – utánoz gúnyosan. – Szóval nem is titkolod?! – förmed rám.
- Mi?! – lepődök meg, majd leesik. Ez az idióta… - Te tényleg azt hiszed? – kérdem nevetve,
- Ne merj kinevetni! – üvölti. Oké, hogy a férjem, meg ő ’csak’ Sirius, de ilyenkor akkor is ijesztő.
- Ne kiabálj, megijednek a gyerekek.
- Nem érdekel. Válaszolj – csap a pultra.
- Elég legyen, Sirius – emelem meg a hangom.
- Te csak ne csitítgass engem, jó? – kezdi elölről, vagyis inkább folytatja a dühöngést.
- Rosszkor jöttem? – toppan be a konyhába Bella.
- Dehogy… - kezdem, mire Sirius leüvölt.
- Igen, rohadt rosszkor – majd ajtócsapkodás közbe távozik.
- Áhh… - állítom bele a deszkába dühödten a konyhakést.
- Mi a baj?
- Szerintem válni fogunk, de most per pillanat azt hiszi, hogy megcsaltam, mert látta a testőrt távozni, aki jól néz ki.
- Mindig mondtam, hogy ő egy barom… - von vállat a legjobb barátnőm. – Nálam aludjanak a lányok?
- Nem lenne nagy gond? – nézek rá szomorú mosollyal.
- Dehogy, hisz Tanja a keresztlányom, a másik kettő meg olyan mintha az lenne – vigyorog.
- Köszönöm – ölelem meg, majd felmegyünk a lányokhoz, szólni nekik, s segítünk is összerakni a cuccaik.
- Még egyszer kösz – ölelem meg Bellát, majd elbúcsúzok a lányoktól. – Holnap délelőtt átmegyek, és onnan megyünk a nagyiékhoz, rendicsek?
- Igen anyuci – mosolyognak aranyosan.
- Most mit fogsz tenni? – kérdezi Bella.
- Elmegyek Lilyékhez, kérdeznem kell tőle valamit, aztán beszélek Siriusszal.
- Vigyázz magadra – búcsúzik egy aggódó pillantás kíséretében.

***

Egy aranyos családi ház ajtaján kopogtatok, majd James nyit ajtót.
- Cloé – ölel meg mosolyogva. – Gyere be. Mi az? – néz könnyesen döbbent szemeimbe.
- Azt hittem, hogy mivel hanyagoltalak titeket…
- Hogy már nem szeretünk? Te butus – ölel meg megint. – Hát ki más lenne az én húgocskám? Na gyere…
- Lily – mosolygok a barátnőmre.
- Cloéééé – visítja s már a nyakamban is lóg.
- Harry?
- A nagyszüleinél.
- Értem.
- Mesélj, mi szél hozott ide?- kérdi James, mikor már a nappalijukban ülünk.
- Azt szeretném kérdezni, hogy mikor Sirius itt van szinte minden nap nálatok, akkor mond-e valamit a házasságunkról.

Kérdésemre döbbenettől elkerekedett szemek a válaszok.
- Sirius nálunk szinte mindennap? Kéthetente jön el Harryért, és elviszi egy-egy napra. Alig látjuk, akkor se nagyon beszélget.
Ekkor megindulnak a könnyeim maguktól…
- Mi a baj Kislány? – ölel át szorosan James.
- Tudtam… Éreztem… Sirius… Ha hozzátok nem jár… Akkor megcsal… - hüppögöm, majd mindent elmesélek rólunk.
- Kicsinálom! – pattan fel Ágas a beszámolóm végén irtózatos dühösen.

- Hagyd, majd én elintézem –szedem össze magam. – Esetleg vasárnap csinálhatnánk valamit közösen.
- Rendben – mosolyognak rám bíztatóan. – És Cloé… Mi itt leszünk neked…

***

- SIRIUS BLACK! – kiabálom a villa előcsarnokában.
- Mi van? – érkezik a nem különb válasz, s az érintett dühösen csörtet le a lépcsőn.
- Hogy van képed engem gyanúsítgatni, mikor te magad csalsz meg engem?! – támadok egyből neki.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz.
- Aha, akkor elmondanád, mit csinálsz amikor azt mondod, hogy elmész Ágasékhoz, de ők csak kéthetente látnak? Vagy azt, hogy ki ez a szőke bige, akivel az ÉN kedvenc éttermembe jársz?
- Aundrea, és igen, vele csallak, ha annyira tudni akarod – veti oda gonoszkodó hangsúllyal, s szavaiban gyűlölet izzik. A tenyerem hangosan csattan kétszer egymás után az arcán.
- Gyűlöllek!
- Felőlem. De mondd meg most azonnal, hogy ki volt az a férfi!
- Megérdemelnéd, hogy megcsaljalak, de az a férfi a testőröm, nem más. Csak tudnám, hova lett a fene nagy szerelmed, na meg, hogy tényleg csak ennyit ér-e az esküd?!  De végső soron a lányaid már többet látják Bellát, mint Téged. ÉS tudod mit?! Te megszöktél a szüleidtől, de azok sokkal különbek nálad. Ők foglalkoznak velem és a lányokkal. Meg veled is foglalkoztak, bár nem voltak oda érted. De te? Te vered a melled, hogy Te így meg úgy… De te még ennyit se foglalkozol velünk!
- Talán ha nem lettél volna, vagy lennél ilyen munkamániás.
- Én vagyok munkamániás? Érdekes, én a délutánjaimat a gyerekeinkkel tudom tölteni. De te? TE inkább kiképzésen voltál, iskolába jártál, aztán meg hetyegtél. De egyet tudok. Az ikrek mostantól az én gyerekeim. Neked egyedül biológiailag lesz közöd hozzájuk. És tudod mi a legrosszabb az egészben?
- Na mi? Kíváncsian várom az okfejtésed – kiabálja.
- Az, hogy ők IMÁDNAK téged, és hiányzol nekik, és azt hiszik, hogy az ő hibájuk, hogy enm vagy velünk sokat. És annak ellenére, hogy teszel rájuk magasról, rengetegszer keresnek téged este, vagy napközben. De te… Te SOSEM voltál itt, amikor kellettél volna! Mikor Tanja leesett a lépcsőn annyit kérdeztél, ellátták-e a kórházban. Vagy amikor engem megátkozott egy idióta halálfaló, mi volt a legnagyobb gondod? Hogy nem találtál itthon vacsorát! Sajnállak Sirius Black, őszintén sajnállak – mondom rohamosan potyogó könnyekkel. S látom az utolsó mondataim célba értek, felfogja tettei súlyát. De már késő megbánni, megváltozni.
- Belle én…
- NE MERJ így szólítani! – kiabálom. – Gyűlölni akarlak, értsd már meg! – zokogom.
- De…
- Kussolj! – Majd hevesen megcsókolom. Minden volt érzelmem belesűrítem a csókba, s könnyeimtől nedves lesz a te arcod is. Ölelnél, magadhoz láncolnál, ám enm engedem. – Holnap reggel már ne legyél itt – mondom rekedtes sírós hangon, majd kirohanok a bejárati ajtón.
- Belle! Várj, ne hagyj itt! Belle! Nem mehetsz el egyedül, és ha elkapnak?! – hallom még a kiabálását, ám eszeveszetten rohanok át a hatalmas kerten a kapu felé. Hangulatomhoz igazodva elkezd szakadni az eső. S ekkor meggondolom magam. Lassan visszamegyek hozzá… Egy utolsó együtt töltött szenvedélyes éjszakáért, hogy csak a jóra emlékezhessek…