Daniel Alves

Bahia állam már régóta Brazília egyik problémás vidékének számít, mivel az ország északkeleti részén található terület mezőgazdaságra nem nagyon alkalmas klímájának: a gyakori szárazság miatt a termőföld meglehetősen rossz minőségű. A kivételt egyedül Juazeiro városa, illetve környéke jelenti, köszönhetően a San Francisco folyón található duzzasztógátnak, illetve víztározónak, amely a Sobradinho nevet viseli.

Ez a világ 12. legnagyobb mesterséges tava, és az 1960-as évektől kezdve Juazeiro, illetve a közvetlenül mellette fekvő, de már Pernambuco államban található Petrolina (a két várost egy a folyón átívelő híd köti össze) óriási fejlődésnek indult, és ma már Brazília egyik legismertebb gyümölcstermő vidékének számít, miközben a városok lakossága megduplázódott.

A bevándorlók között volt az Alves da Silva család is, amelynek gyermeke, Daniel 1983. május 6-án született Juazeiróban, hogy a helyi egyesületben kezdjen el futballozni.

A város sportélete sokáig nem volt egységes, rengeteg amatőr klub létezett, amelyek végül 1995-ben fogtak össze, létrehozva a Juazeiro Social Clube nevezetű egyesületet, ahol Daniel Alves is futballozni kezdett. A JSC rögtön megalakulását követően feljutott az állami másodosztályba, de ennél magasabb szintre nem tudott kerülni - viszont a legtehetségesebb helyi srácok profi körülmények között tanulhatták meg a sportág alapjait.

Köztük volt Daniel Alves is, aki 17 esztendősen az állam egyik legpatinásabb klubja, az állam fővárosában, Salvadorban található Esportivo Clube Bahia figyelt fel, és szerződtette is a tizenéves focistát, tízmillió reist fizetve ki érte a Juazeiro SC-nek. A Bahia már országos szinten is ismert csapatnak számít, hiszen az 1931-ben létrejött egyesület 1959-ben elhódította a Taca Brasilt, ami tulajdonképpen a Brazil Kupának felelt meg, 1988-ban pedig nagy meglepetésre bajnoki címet nyert Brazíliában.

A Bahiánál hamar rájöttek arra, hogy Daniel Alves személyében csiszolatlan gyémántra leltek, hiszen egy évvel később a fiatal jobbhátvéd már a felnőtt csapatban találta magát. A 2001-es állami bajnokság megnyeréséből még nem vette ki a részét (pedig a finálé alighanem pikáns lett volna a számára, elvégre a döntőben új klubja éppen a régivel, a fennállása legnagyobb sikerét elérő Juazeiróval vívta), de az országos pontvadászatban már pályára léphetett a nagyok között.

Igaz, csak hat meccs erejéig, és mindannyiszor csereként, de így is szerepet vállalt abból, hogy az egyesület nagy meglepetést okozva a nyolcadik helyen becsússzon a bajnoki rájátszásba. Sőt, a Bahia a negyeddöntőben sem vallott szégyent, hiszen gól nélküli döntetlenre végzett a Sao Caetanóval, amely így csak jobb alapszakaszbéli teljesítményének köszönhetően ment tovább.

Daniel Alvesnek a következő év első felében sikerült bejátszania magát a kezdő tizenegybe: a Bahia a brazil hagyományoknak megfelelően több regionális tornában is érdekelt volt. Mivel a gárda részt vett a Campeonato Nordeste nevű sorozatban, így az állami bajnokságban nem szerepelt, hanem helyette egy úgynevezett szuperbajnokságban játszott a legjobb bahiai klubokkal.

Utóbbiban az EC Bahia ugyan lemaradt a döntőről, de a Nordestében, vagyis az északkeleti ligában (amelyben hét különböző állam csapatai vettek részt) aranyérmet szerzett, ráadásul a fináléban éppen a helyi rivális Vitória Bahia ellen diadalmaskodott.

A Nordeste győzteseként a csapat kvalifikálta magát a Copa dos Campeoes nevű tornára, amelyen a különböző regionális viadalok nyertesei szerepeltek, és a Bahia itt is megállta a helyét, hiszen a csoportkörből továbbjutva a negyeddöntőben vérzett el a későbbi győztes Paysandú ellen, mégpedig úgy, hogy egy 93. percben kapott góllal szenvedett vereséget. Ráadásul az országos kupában, a Copa do Brasilban is menetelt az együttes, a negyeddöntőben az Atlético Mineiro csak idegenben szerzett gólokkal tudta kiverni.

A drukkerek így nagy várakozással tekintettek az augusztusban rajtoló országos bajnokság elé, mert azt gondolták, hogy kedvenceik megint bejuthatnak a legjobb nyolcba, a rájátszásban pedig már bármire képesek lehetnek. A Bahia azonban csalódást okozott, mert a 26 csapatos mezőnyben mindössze a 19. helyezést szerezte meg, és a kieséstől is csak az utolsó fordulóban menekült meg.

Az egyetlen bíztató momentum a bajnokság során Daniel Alves, illetve akkori művésznevén csak Daniel szereplése volt: az ifjú jobbhátvéd a 25 bajnokiból 19-en pályára lépett, és számtalan gólpassza mellett megszerezte pályafutása első bajnoki találatát is a felnőttek között a nyolcadik fordulóban a Paraná ellen. Az ifjú tehetségre országos szinten is felfigyeltek, és 2003 januárjában meghívót kapott az U20-as kontinensviadalon szereplő brazil válogatottba, ahol ő számított az első számú jobbhátvédnek.

Mivel a keretben akadt még egy Daniel, így aztán mindketten kibővítették művésznevüket: a Porto Alegre-i Internacional középpályásából Daniel Carvalho lett, a Bahia jobbhátvédje pedig innentől kezdve Daniel Alvesként futballozott - bár Brazíliában még ezt követően is sokáig csak Danielnek nevezték.

A korosztályos Copa América mindenesetre álomszerűen kezdődött Daniel Alves számára, hiszen a brazil csapat az első csoportkört elképesztően simán vette: a selecao négy meccsből négyet nyert, és mindezt 15-0-s gólkülönbséggel abszolválta! A második fázisban és két győzelemmel nyitott a csapat, az argentinok elleni szuperrangadót azonban 1-0-ra elveszítette, és így ha egyetlen vereséggel is, de a második helyre szorult.

Alves Kolumbia ellen ugyan öngólt vétett, de így is beválasztották a torna álomcsapatába, arról nem is beszélve, hogy ezen a viadalon már az európai játékosmegfigyelők is jelen voltak - és fel is írták noteszükbe a jobbhátvéd nevét.

Olyannyira, hogy bő egy héttel a torna után Daniel Alves immár európai légiósnak mondhatta magát, mivel a spanyol Sevilla FC szerződtette. Az andalúzok első lépésként fél évre vették őt kölcsön a Bahiától, és 525 ezer eurót fizettek ki érte - de a szerződésben benne szerepelt, hogy fél év múlva további 850 ezer euróért végleg megvehetik a focistát.

Daniel Alvest percekkel az átigazolási időszak lejárta előtt regisztrálták a spanyol ligában, így már nem volt akadálya annak, hogy bemutatkozzon a Primera Divisiónban. Erre végül február 23-án, az RCD Espanyol elleni hazai bajnokin került sor, amikor is a brazil az utolsó negyedórára állt be Gallardo helyére.

A sevillaiak mestere, Joaquín Caparrós a legjobb brazil szélsőhátvéd-hagyományoknak megfelelően rengeteget felfutó focistát nem annyira jobbhátvédként, hanem inkább jobbszélsőként vette számításba, és amikor a 32. fordulóban először jelölte a kezdők közé a Real Sociedad ellen, akkor is ezen a poszton vetette őt be. Ez volt egyébként az egyetlen találkozó ebben az idényben, amikor a mezén Dani Alves feliratot viselő focista bekerült a kezdő tizenegybe, többi kilenc szereplése esetén mindig csere volt.

Ezzel együtt maximálisan elégedettek lehettek vele, hiszen 2003 nyarán a Sevilla élt az opciós jogával, és végleg megvette Daniel Alves a Bahiától - összesen potom 1,4 millió eurót fizetve ki érte. És miután a felkészülési időszakban a brazil beleszokott az európai játékstílusba, és megértette, hogy jobbhátvédként elsősorban a védekezéssel kell törődnie, és csak akkor mehet előre, ha azt megoldotta, Caparrós a következő szezonban már jobb oldali védőként szerepeltette őt.

Alves pedig remekül tette a dolgát, az első 11 forduló alatt mindössze egyszer maradt ki a csapatból, a többi alkalommal végig kezdő ember volt. Ezt követően pedig csak azért hiányzott a Sevilla összeállításából, mert az U20-as világbajnokságon kellett részt vennie - búcsúzásként azonban a Real Madrid elleni hazai összecsapáson még megszerezte első gólját a Sevilla színeiben.

A királyi gárda ellen az andalúzok 4-1-re nyertek, és Daniel Alves nem akármilyen találatot ért el: a tőle megszokott előretörések végén egy kényszerítő átadást követően a visszakapott labdát átfejelte a kimozduló Iker Casillas felett, majd begyalogolt a játékszerrel az üres kapuba, és gólvonalon túl még bele is "oxizott" egyet.

Az Egyesült Arab Emírségekben sorra kerülő U20-as vébét eredetileg márciusban kellett volna megrendezni, ám akkoriban a Közel-Keleten az iraki háború miatt nem volt biztonságos a helyzet, így a világbajnokságot novemberre halasztották. Alves természetesen kihagyhatatlan volt a selecaóból a védelem jobb oldalán, és a csapat, ha nem is könnyen, de csoportmásodikként bejutott a legjobb 16 közé, ahol aztán a szlovákok is alaposan megszorongatták a brazilokat, akik hét perccel a vége előtt egyenlítettek, hogy aztán aranygóllal jussanak tovább.

A negyeddöntőben Japán ellen már könnyebb dolga volt a csapatnak, hiszen 5-1-es diadalt aratott, az elődöntőben pedig jöhetett a nagy derbi az argentinok ellen. A korosztályos Copa Américán az albiceleste tudott nyerni 1-0-ra, a brazilok viszont most visszavágtak nekik, a meccs legjobbja pedig Daniel Alves volt, aki az első félidőben ugyan óriási ziccert hagyott ki (már a kapust is kicselezte, ám gurítását a becsúszó védő, Walter García a gólvonalról menteni tudta), de a második játékrészben gólpasszt adott Dudu Cearensének.

A jobbhátvéd a spanyolok elleni fináléban is közel állt a gólszerzéshez, kis híján a kapuba ollózott egy beadást, de a rendkívül izgalmas meccset (amelyen a hispánoknál Andrés Iniesta volt a legnagyobb klasszis) végül nem ő, hanem Fernandinho döntötte el a brazilok javára. A világbajnoki cím mellett Daniel Alves a torna harmadik legjobb játékosának járó trófeát is begyűjtötte - a legjobbnak a házigazda Egyesült Arab Emírségek csatárát, Ismael Matart választották meg, pedig az arabok a negyeddöntőben búcsúztak...

A korosztályos világbajnokságról visszatérve Daniel Alves visszafoglalta helyét a Sevilla kezdő tizenegyében, és a szezon hátralévő részében mindössze két találkozót hagyott ki, és ezen kívül egyszer kezdte a kispadon a mérkőzést - a többi alkalommal általában kilencven percet töltött a pályán.

Az andalúz gárda végül a hatodik helyen futott be a bajnokságban, ami a 2002-es feljutás óta a klub legjobb eredményének számított, és azt jelentette, hogy a csapat kvalifikálta magát az UEFA-kupára. A brazil focista helye a kezdő tizenegyben ugyanakkor veszélybe került a fiatal, saját nevelésű Sergio Ramos feltűnésével, akit a klub új szakvezetője, Juande Ramos elsősorban szintén jobbhátvédként próbált beépíteni a gárdába.

Így aztán Alves többször is a kispadra szorult, illetve megint jobbszélsőként vetették be. A középpályán kapott például helyet a 16. fordulóban a Real Betis elleni városi derbin is, amelyen már a harmadik percben gólt szerzett, extázisba kergetve a Ramón Sánchez Pizjuán stadion közönségét. A Sevilla 2-1-re megnyerte a meccset, Daniel Alves pedig innentől kezdve még nagyobb kedvencnek számított a szurkolók körében. A bajnokságban végül a 38 összecsapásból 34 alkalommal lépett pályára, ebből 28 alkalommal kezdő emberként, és két gólt szerzett - a Betis mellett még az RCD Espanyol kapuját vette be.

A Sevilla megint hatodik lett a Primerában, vagyis tartotta helyét a közvetlen élmezőny mögött, és Daniel Alvesszel maximálisan elégedettek voltak, ami abban is megnyilvánult, hogy szerződését meghosszabbították, amely immár 20011-ig volt érvényes, a benne szereplő kivásárlási záradékot pedig 60 millió euróban állapították meg. És miután 2005 nyarán Sergio Ramost klubja eladta a Real Madridnak, Alves sztenderden visszakerült a védelem jobb oldalára - azonban továbbra is olyan sokat tört előre, mintha még mindig a középpályán futballozna.

A 2005-2006-os idény hozta meg számára a nagy áttörést, ami nagyban összefüggött a Sevilla kiváló szereplésével. Az andalúzok a bajnokságban rendkívül látványosan futballozva sokéig harcban álltak a BL-t érő negyedik helyért, amit ugyan nem sikerült, de az ötödik pozíció is előrelépést jelentett, az UEFA-kupában pedig a gárda valósággal szárnyalt.

A csoportkörből első helyen továbbjutó együttes az egyenes kieséses szakaszban a Lokomotiv Moszkvát, a Lille OSC-t, a Zenit Szankt-Petyerszburgot (Szentpéterváron Daniel Alves kényszerűségből a csatárposzton szerepelt) majd az FC Schalke 04-et verte ki, és a döntőben találta magát, ahol a Middlesbrough FC sem jelentett komoly ellenfelet. Az angolok ellen a spanyolok 4-0-ra nyertek, Daniel Alves egy gólpasszal vette ki a részét a diadalból, és később az egész sorozat legjobb játékosának is megválasztották.

Utóbbi díjat az európai Szuperkupa döntője előtt kapta meg, és a kétszer 45 perc után újabb egyéni trófeát tehetett vitrinjébe: miután a BL-győztes Barcelonát csapata 3-0-ra verte, a meccs legjobbjának Daniel Alves választották meg, miután tökéletesen kikapcsolta honfitársát, Ronaldinhót - megmutatva, hogy a védekezés sem jelent számára problémát.

Időközben a spanyol állampolgárságot is megkapta, és még annak a lehetősége is felmerült, hogy a hispán válogatottban szerepeljen - Luis Aragonés legalábbis szívesen látta volna csapatában. Az örökké tréfás futballista válaszként sárga-pirosra, vagyis a spanyol zászló színeire festette haját, amiről később nevetve azt állította, hogy ő piros-fehér frizurát szeretett volna (ezek a Sevilla FC színei), de a festék kifogott rajta... A spanyol válogatottság lehetősége mindenesetre 2006 októberében végleg elszállt, miután Ecuador ellen bemutatkozott a selecaóban.

Ekkor már a Primera División egyik legjobb futballistájának tartották, klubja pedig versenyben állt a bajnoki címért. A sevillaiak 2006 őszén gyorsan újból meghosszabbították kontraktusát, egészen 2012-ig, Alves pedig ellenállhatatlanul futballozott.

A közvetlen Karácsony előtt, december 20-án lejátszott, RC Deportivo elleni mérkőzésen szerzett gólja után nadrágjából egy mikulássapkát húzott elő, és azzal bolondozott; márciusban pedig az FC Barcelona elleni rangadón pedig előbb gólpasszt adott Andrej Kerzsakovnak, majd egy pazar szabadrúgásgólt szerzett, miközben kiprovokálta Ludovic Giuly kiállítását. Utóbbi momentum megmutatta, hogy játéktudása mellett egy kis csibészségért sem megy a szomszédba: ha úgy adódik a helyzet, gond nélkül eljátssza, hogy szabálytalankodtak vele szemben, tovább dühítve az ellenfelet.

Az andalúz gárda végül "csak" harmadik lett a pontvadászatban, de ezzel is kiharcolta a BL-szereplés jogát, miközben az UEFA-kupában megvédte címét - erre utoljára a Real Madrid volt képes a nyolcvanas évek közepén -, és a Spanyol Kupát is elhódította. A döntőben Alves ismét csak a mezőny egyik legjobbja volt, de nem élvezhette ki a diadalt, mert azonnal repülőre ült, hogy Venezuelába utazzon a pár nappal később kezdődő Copa Américára - hiszen Dunga természetesen meghívta a tornára.

Mivel Daniel Alves csak későn csatlakozott a többiekhez, így az első két csoportmeccsen csak csereként állt be, a negyeddöntőben és az elődöntőben pedig nem is lépett pályára. Az argentinok elleni fináléban is csak kispados volt, de a hamar megsérülő Elano ellen beállva kiválóan futballozott, és két gólban is benne volt: Roberto Ayala az ő beadását segítette saját kapujába, majd a második félidőben maga is eredményes volt.

Nem csoda, hogy folyamatosan tartották magukat azok a pletykák, hogy elhagyja a Sevilla FC-t. A Liverpool FC már 2006 nyarán bejelentkezett érte, de a Vörösök nem tudtak megegyezni az andalúzokkal, akik közel 17 millió eurót kértek érte. Egy évvel később ugyanez az összeg már több mint a duplájára emelkedett: Alvest a hírek szerint a Real Madrid és a Chelsea FC is kiszemelte, és klubja nem is játszatta őt az AEK Athén elleni BL-selejtezőn - hiszen ha ott pályára lép, akkor más gárdában már nem játszhatna a nemzetközi porondon.

A londoniak állítólag 36 millió eurót sem sajnáltak volna érte, de a Sevilla elnöke, José María del Nido kijelentette: 40 milliónál olcsóbban nem adja el Daniel Alvest, aki így várhatóan marad az andalúzoknál - hacsak augusztus 31-ig nem történik valami...