Lucius Malfoy visszatér
Holly 2008.06.29. 10:21
Újra feltűnik Lucius a Hp-ben.
Jason Isaacs egy interjúban megerősítette, hogy mindenki legkedvencebb halálfalója felbukkan majd a Harry Potter és a Halál ereklyéinek filmváltozatában/filmváltozataiban. A színész egyelőre még nem tudja, neki mikor indul a forgatás, de úgy véli, nagyjából február körül, és már alig várja, hogy elkezdje a munkát filmbeli feleségével, Helen McCroryval - akit, saját bevallása szerint, igen nagyra becsül. Jason töredelmesen bevallotta azt is, hogy még nem olvasta el a hetedik kötetet:
"Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy elbírjak egy olyan nehéz könyvet. Jó pár emberre és egy strapabíró csörlőre lenne szükségem a művelethez. De így is kitudódtak a dolgok. Mielőtt kijött volna az utolsó könyv, volt egy pont, amikor nem sok jót jósoltam volna magamnak, hiszen alig szerepeltem az ötösben, a hatosból meg teljesen kimaradtam. Valami nagy, díjátadó utáni vacsorán találkoztam először Jo Rowlinggal. Odamentem hozzá, szó szerint térdre vetettem magam előtte, és azt mondtam: 'Könyörgöm, hozz ki a börtönből!' Ő hátranézett a válla fölött, majd vissza rám, és azt suttogta: 'Kint vagy. Első fejezet.' Csupán ennyi kellett, rögtön aláírtam az új filmre."
|