Avril Lavigne - Net
Avril Lavigne: Let Go (CD) (Ajánlók)


Kiadó: Arista / BMG
Kiadás éve: 2002

Eleinte nem tudtam mit kezdeni a kis kamaszlánnyal, aki fekete-fehér csíkos rocker-zoknit húzott a karjára - az MTV nálam általában „mozgó háttérképként” funkcionál -, ám amikor végre meghallgattam a „Complicated” klipjének zenéjét is, rájöttem, hogy valami egészen különleges dolog van születőben.
Később a lánynyakkendő-divatot megszilárdító „Sk8er Boi”, majd a remekbe sikerült album végleg meggyőzött, hogy nem egyslágeres promóciós fellángolásról lesz itt szó.

A külcsín ugyan összességében nem jött be, hiszen kinőttem már a mindenároni lázadásból és a polgárpukkasztó, jelen esetben bő gatyás, deszkás fazonnal együtt járó lázadó viselkedés majmolásából, sőt, akár az elfogadásából is, a slágeresen kemény, főként a punkból kinőtt, annak elemeiből összerakott zene mindenért kárpótolt.

A számok Suzanne Vega jellegzetesen észak-amerikai, akusztikus gitárra épülő folk balladáinak, a hazánkban alig ismert Poe - nem a költő, író és kritikus Edgar Allan - alternatív kísérleteinek, és Avril honleánytársa, Alanis Morissette feminista hévtől telített önkifejező dalainak elegyei, melyekben a modern, huszonegyedik századi serdülők örömeit és gondjait szólaltatja meg egy szeretnivaló bakfishang.

Bár nehéz kiemelni bármit is a sok remekbe sikeredett nóta közül, mindenképp említésre méltó a háromnegyedes, hatnyolcados nóták szokatlanul nagyarányú jelenléte. Nálunk ilyesmit csak blues-dalokban hallhatunk, az angolszász zenészeknek azonban, úgy tűnik, a vérükben lehet a menüett, a keringő és más rokon táncok kellemes lejtésű üteme.
Közülük az „Unwanted” energiával teli, középgyors rocknóta, míg a lemez nekem második legkedvesebb dalát, a lassan hömpölygő „I’m With You”-t csodálatos csellószólam teszi igazán egyedi, megunhatatlan slágerré.

Ha már a slágereknél tartunk, az MTV-ben egy időben állandóan játszott „Complicated” némileg visszafogottabb, alaposabban, ötletesebben meghangszerelt dal, mint amire a botrányosan naiv képsorokkal kísért klipből emlékeztem.
A „Sk8er Boi” a maga lázadó, lázító attitűdjével és sodró ritmusával éppoly erőteljes, mint amilyennek a videó verzió sugallja. Ám úgy hiszem, a gördeszkás fiú punk-balladája csak ál-anarchia, nem a rendszer, az „establishment” valós kritikája, mint annak idején a Clash vagy a Sex Pistols munkái voltak, hanem kamaszkori frusztrációk kitombolása, a visszavágás vágyának kifejezése.

Ugyanily rendkívüli még a „Too Much To Ask” a maga kellemesen feszült disszonanciáival, és az akusztikus gitárokkal kísért, gyorsacska „Tomorrow”, ami a kiváló harmonizálás és a tökéletesen eltalált refrén révén fogja meg az embert. A már említett „I’m With You” mellett a lemez megítélésem szerint másik legkifogástalanabbul megvalósított dala az „Anything But Ordinary” városi balladája.
Habár elsőre akár vontatottnak is tűnhet a szám, a kissé Suzanne Vegát idéző, szépívű és magas refrén minden meghallgatáskor elvarázsol, és mintegy éteri aurába burkolja az egész dalt.

Hogy a Let Go verejtékes munkával kidolgozott, profi alkotás? Na és? Amíg a kilencvenkilenc százaléknyi izzadság mögött ott ragyog a zsenialitáshoz szükséges csöppnyi ihlet, addig ki emelhetne kifogást a Sam Brown egykori sikeréhez fogható nyitány háttérbe húzódó megteremtői, az egyéni és megismételhetetlen hang mögött álló dörzsölt producerek és hangmérnökök ellen? Inkább igyekezzünk átadni magunkat az észak-amerikai kontinens legjobb hagyományait magába olvasztó muzsikának!

Az albumon közreműködő zenészek:
Avril Lavigne - ének
Evan Taubenfeld - gitárok
Matthew Brann - dobok
Mark Spicoluk - basszusgitár

Az albumon elhangzó számok:
1. Losing Grip
2. Complicated
3. Sk8er Boi
4. I’m With You
5. Mobile
6. Unwanted
7. Tomorrow
8. Anything But Ordinary
9. Things I’ll Never Say
10. My World
11. Nobody’s Fool
12. Too Much To Ask
13. Naked

FORRÁS: elkultura.hu

X Menü X

Főoldal X
Oldal X
X
Avril Lavigne X
X
Média X
Extrák X

Kattints a képre a teljes mérethez!
/ Hivatkozás megnyitása új ablakban! /

Buttonom:
(19.2 KB)

E-mail: karika-avril@vipmail.hu
MSN : karika657@hotmail.hu
Ha fölveszel ömösönre,
előtte kérdezz meg ! Kösz:Kari

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2007-10-29
 

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK