64. fejezet

Értelmetlenül

Az előcsarnokban teljes káosz uralkodott. Pizsamás diáksereg kisebb csoportokra szakadva tárgyalta az eseményeket, miközben a tanárok a zsivajgást túlkiabálva igyekeztek őket visszaterelni a házaikba. Imitt-amott néhány rendtag is feltűnt a tömegben. Tonks néhány szóval arra utasított, hogy csatlakozzam a háztársaimhoz és feltűnés nélkül térjek vissza a Griffendél toronyba velük együtt. Volt valami a hangjában, ami miatt nem mertem ellenkezni vele, csak gépiesen követtem a parancsot.

McGalagony professzor visszaterelt minket a klubhelyiségbe, szerencsére az nem tűnt fel neki, hogy a többiekkel ellentétben én ruhát és köpenyt viselek. Természetesen senki nem akart aludni, órákat töltöttünk a kihűlt kandalló előtt kuporogva, hátha megtudunk valamit. A Griffendél  torony ablakából semmit nem lehetett látni és senki nem jött, hogy hírt hozzon. Csak abban bízhattunk, hogy ha Voldemort emberei betörtek volna a kastélyban, már mi sem üldögélhetnénk olyan békésen.

Hirtelen eszembe jutott, hogy Ron valahol odakint van még és persze Harry is eltűnt. Valamikor éjfél után Dean és Seamus kiszöktek, hogy megtudják mi történt, de csak jóval pirkadat után tértek vissza Ron és Harry kíséretében, szakadt ruhában és horzsolásokkal, kisebb-nagyobb sebekkel tarkítva. Mind fáradtak voltak és elgyötörtek, alig bírtak megszólalni. Annyit azért sikerült belőlük kihúzni, hogy egyre több halálfaló hatolt be a kastélyt övező birtok területére és szétszóródva támadtak, megosztva ezzel azt a néhány védőt, aki éppen a birtokon tartózkodott. Végül mégis sikerült őket visszaverni, de csak komoly károk árán. A legtöbben súlyosan megsérültek, Flitwick professzort eszméletlen állapotban szállították a Szent Mungóba és Frics, a gondnok abban a pillanatban eltűnt, ahogy eltalálta egy ismeretlen átok. A birtok több ponton is úgy festett, mintha egy tornádó söpört volna végig rajta, de szerencsére a támadók nem jutottak be a kastélyba.

Mint kiderült Harry Ron után indult el, hogy megtudja, miben sántikál az éjszaka közepén. Mikor a vérfarkasok megtámadtak bennünket már ő is kint volt a parkban és szinte azonnal csatlakozott a küzdelemhez. Ron is végig a sűrűjében volt, őt bezzeg nem ráncigálta el senki… Dean és Seamus pedig vakmerő módon utánuk szöktek. A nagy kavarodásban gyakorlatilag senki nem vette észre őket, amíg Flitwick professzor segítségére nem siettek. Mindennek tetejében még úgy egy órát töltöttek az igazgatói irodában mielőtt aludni engedték volna őket. Mikor arról faggattam Harryt, hogy dühös volt-e Dumbledore professzor és kaptak-e büntetést, csak legyintett egyet és gyakorlatilag belealudt a mozdulatba. Ron és a többiek is követték a példáját és ott a díványon ülve aludtak el mind a négyen. Hirtelen Ginny is előkerült valahonnan néhány pokróccal a kezében és betakarta őket, én pedig felélesztettem a tüzet a kandallóban.

A következő néhány napban csoportosan távoztak a diákok az iskolából, a létszám hirtelen a felére csökkent és rendkívül szigorú szabályokat vezettek be. Megvonták a roxmortsi kimenőket és este nyolc óra után már a kastélyból sem tehettük ki a lábunkat, tíz után pedig a hálókörletekből. Hetente csak egyszer küldhettünk levelet és kizárólag a szüleinknek. Akit kihágáson kaptak nagyon súlyos büntetést kapott, többnyire Pitonnál, jobb esetben az új gondoknál, akit a minisztérium küldött és aki egyben auror és rendtag is volt.

McGalagony folyamatosan faggatta Ront és Harryt arról, hogy mit csináltak akkor éjjel kint a parkban. Tonks pedig, ha nem is mondta ki, de éreztem, hogy engem is hibáztat a történtek ilyetén alakulásáért, és én is hibáztattam magam, de változtatni nem tudtam. Ráadásul Ron igencsak ferdén méregetett azóta, mióta kettesben talált engem a volt tanárunkkal. Tehát minden remekül alakult.

Kétszer próbáltam meg levelet küldeni Remusnak és mindkétszer lefüleltek, nem mintha érdekelt volna. Először a bájitaltanteremben vakartam a padokat egy hétig, másodszor régi, poros kartonokat rendezgethettem a gondnoki irodában. De mindezt hiába, mert Remus nem válaszolt egyszer sem.

-         És mondja Miss Granger, megért ennyit ez a szabálytalankodás Magának? – nézett rám az új gondnok összevont szemöldökkel.

-         Jaj, Tonks, légy szíves, ne bohóckodj! Mondd, hogy te nem tetted volna meg a helyemben!

-         Nem, nem tettem volna! – csattant fel. – Na jó, valószínűleg megtettem volna. Viszont előre figyelmeztettelek, hogy nem fogod megúszni, mostanság egy hangya sem csúszhat itt át anélkül, hogy észre ne vennék.

-         Nem érdekel, tudni akarom, mi van Remusszal és senki nem mond semmit!

-         Mondtam, hogy jól van és üdvözöl.

-         Egyik levelemre sem válaszolt.

-         Talán mert nem akar még nagyobb bajba keverni.

Sokáig csak hallgattunk és tessék-lássék rendezgettük az egérrágta papírfecniket. Frics igen gondosan feljegyzett minden egyes csínytevést az elmúlt húsz évből. Ki tudja hol lehet az a mogorva vén ember, ha szerencsétlen él még egyáltalán?

-         Hagyd a fenébe! – Tonks a sarokba vágta a kartonos dobozt. – Micsoda egy marhaság ez!

Tettével hatalmas porfelhőt kavart az irodában.

-         Ahogy óhajtod – feleltem a ruhámat porolgatva.

-         Mondjuk, hogy letöltötted a büntetésed, de nem ajánlom, hogy ezt valakinek elmond – fenyegetett meg félig komolyan.

-         Hova gondolsz! – tiltakoztam. – Ha téged leváltanak, talán Mrs. Figget küldik ide az összes macskájával és azt hiszem Harry ezt már nem élné túl. Tonks… - folytattam tétovázva.

-         Igen, biztos, hogy jól van és nem titkolunk el előled semmit és sajnálom, de nem tudok többet mondani, mert nem tudok többet. Ha akarod megesküszöm rá – fújta ki egy szuszra.

-         Talán csak már nem akar engem – néztem rá várakozva, de Tonks zavartan elfordította a fejét.

A napok csigalassúsággal követték egymást, miközben a létszám is egyre fogyatkozott. Mire eljött a tavasz alig százan maradtunk, bár a  tanárok így könnyebben felügyeltek ránk és hogy ne unatkozzunk temérdek házi feladatot osztottak ki és külön foglalkozásokat szerveztek, hogy ne legyen időnk szabálysértéseket elkövetni.

A szabadidőm javát a könyvtárban töltöttem elbújva, hogy senkit ne kelljen látnom. Harryt, Ront és Ginnyt is kerültem, csak órákon, vagy az étkezések alkalmával beszéltem a barátaimmal. Gépiesen tettem a dolgomat, nem gondolkodtam, nem éreztem, csak éjszakánként, mikor jöttek az álmok.

-         Te már pakolsz? – hiszen csak holnap írjátok a vizsgát és még két hét míg meglesznek az eredmények. – Ginny lehuppant az ágyamra és nézte ahogy az utazóládám tartalmát rendezgetem.

-         Nem számít, ezekre már nem lesz szükségem.

-         Hermione…

-         Igen?

-         Mondd, mi történt veled?

-         Hogy érted ezt? – kérdeztem szándékosan értetlenkedve.

-         Tudod jól, hogy értem. Amióta betörtek ide a halálfalók teljesen megváltoztál. Olyan lettél, mint egy élőhalott. Nem beszélsz velünk, sőt senkivel, fogalmad sincs, hogy mi történik körülötted, azt sem vennéd észre, ha hónapok óta Voldemort lenne a szobatársad.

-         Tudod mit, Ginny? Igazad van, nem venném észre. És tudod miért? Mert ez nem az én harcom, semmi közöm hozzá, egyszerűen nem érdekel! – kiabáltam. – Sőt a világon semmi nem érdekel, te sem! Leszállnál rólam?

Végre kipattant belőlem az elmúlt hónapokban felgyülemlett feszültség és hosszú percekig csak zokogtam. Persze Ginny vállán.

Nem tudom mit sajnáltam jobban, azt hogy hosszú hónapokig kínoztam magam, vagy azt, hogy eközben kimaradtam a barátaim életéből, mikor a leginkább szükségünk lett volna egymásra.