Az igazgatói irodában már kisebb gyülekezet várt ránk. Dumbledore professzoron kívül ott volt McGalagony és Piton professzor is, valamint Ron és még néhány rendtag, beleértve a sötétvarázslatok kivédése tanárt, Schaklebolt professzort is.

Az igazgató íróasztala mögött ült és rendkívül komoran tekintett ránk, mikor kiléptünk a kandallójából.

-          Foglaljatok helyet! – mutatott a még néhány üresen álló székre.

-          Nos, sikerült megtudnunk, hol tartják fogva Hagridot a halálfalók – tekintett körben az igazgató, miután Harry és én is leültünk. – Természetesen mindent elkövetünk, hogy kiszabadítsuk, de szeretném előre leszögezni, hogy az iskola tanulói ebben nem vehetnek részt! – pillantott most ránk félhold alakú szemüvege mögül.

-          De… - Harry nyugtalanul megmozdult a székén.

-          Semmi de, Harry! – az igazgató számított némi ellenállásra, de teljesen eltökéltnek tűnt. – Hogy mindenről informállak, azt megígértem, hogy Hermione és Ron is itt lehet, csak annak köszönhető, hogy egyébként is elmondanád nekik, amit itt hallottál és ez így is van rendben. Azonban – kissé megemelte a hangját – mint azt már többször kifejtettem, a te időd még nem érkezett el. Ámbátor a türelmetlenségedet megértem. – Dumbledore elhallgatott, Harry pedig megadóan felsóhajtott.

Körbenéztem az egybegyűlteken és még éppen sikerült elkapnom Piton megvető tekintetét, bár nem volt egyértelmű, hogy nekem, vagy Harrynek szánta.

Az igazgató rövid szünet után csendesen folytatta:

-          Úgy vélem a név, Godric Hollow, senki számára nem ismeretlen ebben a helyiségben. – égszínkék szemei elhomályosultak kissé, ahogy Harryre pillantott. – Igen Harry, Voldemort valamilyen megfoghatatlan okból a szüleid egykori házát választotta ki erre a célra.

Szinte éreztem, ahogy Harry minden egyes izma megfeszül, de még mindig nem szólt egy szót sem.

-          Feltételezem, úgy véli, hogy ezzel végre lépre csalhat téged – Dumbledore zavartalanul folytatta a mondókáját – épp ezért mindennél fontosabb, hogy most türtőztesd magadat. Semmi esetre sem hagyhatod el a kastélyt!

-          Hogyan derítették ki, igazgató úr? – Harry hangját alig lehetett hallani.

-          Sajnálom, de nem hozhatom nyilvánosságra, ezzel veszélybe sodornánk a forrásunk életét. Most pedig arra kérlek, hogy te, Hermione és Ron, menjetek fel a Griffendél toronyba. A továbbiakban csak rendtagok vehetnek részt a megbeszélésen.

Harry nem is figyelte merre megyünk, csak jött utánunk a diákokkal teli folyosókon és egész úton nem szólt egy szót sem. Miután a Kövér Dáma kegyesen félrehúzódott és bebújtunk a portrélyukon, csak félvállról odavetette, hogy elmegy lefeküdni, és máris a fiúk hálótermeihez vezető lépcső felé vette az irányt. Még azt sem vette észre, hogy Ginny a kandalló mellől integet neki.

-          Harry! – szólt utána Ron. – Hiszen még csak délután van!

Ő csak megvonta a vállát és már el is tűnt a szemünk elől.

Ginny megdöbbenve bámult Harry után, majd végignézett letört ábrázatunkon.

-          Mi történt? – kérdezte kétségbeesetten, csak nem Re… Lupin professzor?

-          Nem – ráztam meg a fejemet. – Ő jól van, mármint a körülményekhez képest – tettem hozzá. - Nem tudom, hogy elmondhatjuk-e – néztem bizonytalanul Ronra.

-          Harry úgyis elmondaná előbb vagy utóbb – vonta meg a vállát. – Az történt, hogy a Rend megtudta – folytatta suttogva – hol tartják fogva Hagridot.

-          És ettől készült ki ennyire Harry? – értetlenkedett Ginny. – Ennek inkább örülnie kellene.

-          Hagridot Godric Hollow-ba vitték – felelte Ron.

-          Hol van az a hely és mitől olyan különleges?

-          Na igen, te még nem hallottál róla. Pontosan én sem tudom hol van, de ott éltek Harry szülei, mielőtt… szóval ott ölte meg őket Voldemort… és most abban a házban…

-          Shh! – szóltam rá Ronra, mert egy harmadéves túl közel állt hozzánk és úgy tűnt, mintha erősen hegyezné a fülét. Félrehúztam őket egy sarokba, ahol zavartalanul folytathattuk a beszélgetést.

-          Azt hiszem, jobb lesz, ha mostantól Harry minden lépését figyeljük – javasoltam. – Egy percre sem hagyhatjuk magára. Kétlem, hogy ezúttal képes lesz a józan eszére hallgatni.

-          Dumbledore mindent megtesz, hogy Harryt a kastélyban tartsa – felelte Ginny. – Az ő védővarázslatain még Harry sem képes észrevétlenül átjutni.

Szerencsére Harry iránti imádata még nem gátolta meg a logikus gondolkodásban.

-          Tudom Ginny, de abban is biztos vagyok, hogy Harry ezúttal mindent megpróbál majd, hogy ez mégis csak sikerüljön neki.

-          Rendben, rajta leszek.

-          Azt el is hiszem! – mordult fel Ron. – Remélem nem viszed túlzásba. Jó lenne, ha nem tűnne fel neki, hogy a sarkában vagyunk.

-          Felejtsd el Ron! Harry nem ostoba! – feleltem. – Akár észreveszi, akár nem, a lényeg, hogy nem rázhat le minket. Ha az igazgató úr úgy véli, hogy még nem kész szembenézni Voldemorttal, akkor az úgy is van!

Bár az, hogy Hagrid élete veszélyben volt és a tény, hogy ez talán Harryt is veszélybe sodorja, súlyos és égető probléma volt, nem tehettem róla, gondolataim mégis egész éjszaka Remus körül forogtak.

Tudtam, hogy jó ideig megint nem láthatom, pedig nagy szükségem lett volna egy vigasztaló ölelésre és bölcs tanácsaira.

Már hajnalodott, mikor egy bagoly alig hallhatóan megzörgette az ablakot. Óvatosan beengedtem, ügyelve, hogy a többieket ne ébresszem fel, hiszen vasárnap volt és mindenkinek szüksége volt a pihenésre.

Lábáról leoldottam a nekem szóló levelet, majd kiengedtem az ablakon és néztem, ahogy elröppen a Tiltott rengeteg felé.

Visszamásztam az ágyamba és összehúztam a baldachint, kizárva a külvilágot, kettesben akartam maradni Remus gondolataival.

A pálca fényénél olvastam azt a néhány sort, ami fájdalmasan kevésnek tűnt, bár tudtam, hogy még ezt is nagy erőfeszítésbe kerülhetett leírni.

Drága Hermioném,

Tegnap olyan hamar elmentetek, el sem búcsúztál tőlem. Tudom, hogy történt valami, de Tonks nem akart róla beszélni. Reméltem, hogy tőled talán megtudhatok valamit.

Tudnod kell, hogy nagyon hiányzol nekem. Minden üres órámban – szóval reggeltől estig – rád gondolok. Attól félek, hogy most hosszú ideig nem láthatlak, de vigasztal a tudat, hogy mégis a közelemben vagy és legalább nyugodtan levelezhetünk.

Szeretettel ölel:

Remus