Hazugságom következtében újabb nehézségem támadt. Hogy fogom megmagyarázni Harry-éknek a büntetőmunkát? Most még Ginny segítségét sem kérhettem, hiszen ő sem tudhatott a dologról.

Végül csak annyit mondtam, hogy McGalagony plusz órákat ad, hogy sikeresen felkészülhessek a vizsgákra. Harry kicsit ferdén nézett rám, Ron viszont egyenesen kinevetett.

-          Hermione, ugye nem titkolsz előlünk semmit? Mondjuk, úgy mint harmadikban az időnyerőt? – érdeklődött Harry.

-          Dehogy! Hova gondolsz? – feleltem zavartan szemlélve a szőnyeg mintáit. – Csak néhány különóráról van szó. Nem ez az első alkalom, igaz?

Ahogy elhagytam a klubhelyiséget, még a hátamban éreztem barátaim gyanakvó tekintetét. Reménykedtem benne, hogy csak megviselt idegeim paranoiás tünete az egész.

Alig kopogtattam, máris kinyílt az iroda ajtaja.

-          Jó estét, Miss Granger! Kérem, foglaljon helyet!

-          Jó estét, McGalagony professzor! – feleltem és letelepedtem az íróasztala előtt.

Már nem tűnt olyan dühösnek, mint amikor az igazgatói irodában ecseteltem tettemet.

-          Nos, Miss Granger, hosszas fontolás után úgy döntöttem, hogy a büntetőfeladatát itt, nálam fogja elvégezni. Ha jól sejtem, a barátainak nem számolt be arról, amit Malfoy elméjében látott.

-          Ez így igaz – feleltem a cipőm orrát vizsgálgatva.

-          Nagyon helyes! – bólintott. – Legalább e tekintetben nem kellett csalódnom Önben! Ez esetben nyilván nem tudná megmagyarázni a büntetőmunka okát, főként, hogy az elmúlt hat és fél év során még nem volt rá példa, hogy ilyesmire kényszerüljek.

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, legalább ez a problémám megoldódott.

-          Egy héten át segít nekem kijavítani az alsóbb évesek dolgozatait. Máris neki láthat! – bökött egy hatalmas pergamenkupacra, mely az asztalán tornyosult és amit csak most vettem észre.

-          Igenis, McGalagony professzor! – feleltem engedelmesen és nekiláttam az elsősök átváltoztatástan dolgozatainak.

Már este tizenegy felé járt az idő, mikor végre elhagyhattam az irodát. Ujjaim teljesen elgémberedtek, a hátam és a vállam sajgott a sok görnyedéstől, de hálás voltam Merlinnek, hogy ennyivel megúsztam.

A negyedik emeleti folyosón jártam, mikor a homályból feltűnt valaki. Szorosan a falhoz lapulva folytattam utamat, tartottam tőle, hogy Piton professzor az, aki képtelen aludni ilyen kései órán. Azonban aki a gyengén lobogó fáklyák fénykörében felbukkant végül, pillanatnyilag sokkal kellemetlenebb volt számomra, mint a bájitaltan tanár.

-          Malfoy, mit keresel itt ilyen későn? – végtére is legjobb védekezés a támadás.

-          Mi közöd hozzá, te kis sárvérű?! – vetette oda foghegyről. – Akkor és oda megyek, amikor és ahová a kedvem tartja!

-          Szerintem viszont rád is épp úgy vonatkoznak a szabályok, amíg az iskola tanulója vagy!

-          És mi van, ha már nem vagyok az iskola tanulója? Egyébként is Granger, mintha te is itt lennél, vagy ez csak a térbe kivetített asztráltested? Tudod, kísértetiesen ismerős ez a helyzet, te meg én a folyosón, az éjszaka közepén…  – gúnyolódott.

Te jó ég! Csak nem kicsapták miattam? Nem, azt Dumbledore nem tenné meg, tudja, hogy végzetes következményekkel járhat. De Malfoy önszántából is itt hagyhatja a Roxfortot, vagy a szülei is hazavihetik.

-          Mi van, megkukultál, ostoba liba?

-          Ne legyenek szép reményeid Malfoy!

-          Ebből elég, kotródj az utamból, ha jót akarsz!

-          Ne hidd, hogy félek tőled! Csak a szád nagy, de gyáva vagy és tehetetlen, csak reszketsz a félelemtől, ha… - még időben elharaptam a mondat végét.

Jobb, ha mihamarabb eltűnök, hiszen majdnem elárultam magam! Ha Malfoy megtudná, hogy én legilimizáltam (vagy miaffene… szerk. megj.), azt hiszem nem sok jóra számíthatnék. Sajnos azonban a mardekárost sem ejtették teljesen a feje lágyára.

-          Ide figyelj, te mocskos sárvérű söpredék! Ha megtudom, hogy te voltál, esküszöm a kínok közt fetrengve fogsz megdögleni! – mindkét karomat megragadta és erősen megrázott.

-          Fogalmam sincs miről beszélsz – sziszegtem az arcába -, de ha nem engedsz el azonnal, segítségért kiáltozom, azután majd magyarázkodhatsz Dumbledore professzornak!

-          Kit érdekel az a vén bolond?! – köpött ki megvetően, de azért lassan elengedett. – Húzz innét, amíg jól van dolgod!

Ebben a pillanatban elmúlt az utolsó csepp lelkiismeret furdalásom is, amiatt, amit tettem. Inkább csak sajnáltam, hogy nem tudtam meg róla több használható információt.

-          Ne parancsolgass nekem, te kis görény! Ha nem kedveled a társaságomat, térj ki az utamból!

Undorodva bámult rám egy ideig, majd sarkon fordult, léptei sietősen koppantak a kihalt folyosón.

Túl sok volt egy napra az izgalomból, hullafáradt voltam és szinte azonnal álomba merültem, mire végre eljutottam az ágyamig.

A hét második fele szerencsére eseménytelenül telt, a fárasztó büntetőmunkától eltekintve. Egyelőre Harry-ék sem firtatták a McGalagonynál eltöltött időt és hatalmas kő esett le a szívemről, mikor pénteken éjjel szintén hullafáradtan zuhantam ágyba. Bár a fáradtság nem gátolt meg abban, hogy a másnapi látogatásról fantáziáljak. A Malfoy miatti aggodalom és a fárasztó büntetőmunka kissé ugyan elterelték a figyelmemet Remusról, de a folytonos hiányérzet ettől még nem szűnt meg. A jó oldala az volt a dolognak, hogy így hamarabb telt el a hét, nem kellett beleőrülnöm a várakozásba.

Másnap a kései fekvés ellenére is korán ébredtem és szinte azonnal ki is pattantam az ágyból. Tudtam, hogy van időm, ezért ráérősen kezdtem készülődni és persze halkan, nehogy felébresszem Parvatiékat. A prefektusi fürdőbe mentem és a felkelő nap fényénél illatos habfürdőt vettem, majd megmostam a hajamat. Itt kissé elszaladt az idő, mert elég sokat kellett babrálnom, mire tűrhető frizurát készítettem magamnak. Sosem volt időm a szépségápolási bűbájok tanulmányozására, de most már biztosan láttam, hogy ezekből is el kell sajátítanom néhányat.

Mire visszatértem a hálótermünkbe már Lavender és Parvati is felkeltek és épp reggelihez készülődtek.

-          Nem jössz, Hermione? – kérdezte Lavender még visszafordulva az ajtóból.

-          Nem köszi, még nem vagyok készen. Később majd találkozunk lent – feleltem kedves mosollyal, bár a gyomrom görcsbe állt az evés gondolatára is.

A ruhásszekrény teljes tartalmát a földre szórtam, mire találtam valamit, amit elég csinosnak ítéltem ehhez a fontos alkalomhoz.

Éppen egy gesztenyebarna bársonynadrágot rángattam magamra, mikor valaki kopogtatott. Válaszra sem várva Ginny dugta be a fejét az ajtón.

-          Szia, Harry kérdezi, hogy elkészültél-e már?

-          Rögtön, csak még találnom kell ehhez egy blúzt. Jaj, segíts már Ginny! Annyira ideges vagyok! – néztem rimánkodva legjobb barátnőmre.

-          Ez tökéletes lesz! – Ginny felemelt egy krémszínű ujjatlan pólót a földön heverő kupacból és átnyújtotta nekem.

-          Ne izgulj, mindenképp tetszeni fogsz neki! – próbált megnyugtatni, míg felvettem az említett ruhadarabot, végül belebújtam a nadrághoz tartozó blézerbe.

-          Na? – néztem a tükörbe reménykedve.

-          Nagyon csinos vagy! – felelt Ginny a tükör helyett. – Gyere már, mert Ron éhen hal! – azzal karon fogott és kirángatott a szobából, megakadályozva, hogy végigpróbáljak még száz másik ruhadarabot.

-          Hű, Hermione! Ez igen! – Harry leplezetlen csodálattal nézett rám. – Szerintem, azért ne reméld, hogy Dumbledore professzor meghatódik és elengedi a büntetőmunkádat! – kacsintott rám.

Ron jóízűen felnevetett, Ginny pedig tréfásan megfenyegette Harry-t.

-          Te pedig jobban tennéd, ha máshol legeltetnéd a szemeidet!

-          Ezt nem mondom komolyan, szépséges virágszálam! – tréfálkozott Harry, majd magához rántotta a lányt és gyengéden megcsókolta.

Jó volt nézni, hogy ennyire boldogok, de már én is szerettem volna részese lenni a magam hasonló boldogságának, ezért sietve terelgettem kifelé barátaimat.

A sebtében belapátolt kései reggeli után Harry-vel felmentünk az igazgatói irodába, ahol Dumbledore professzoron kívül már Tonks is várt ránk.

-          Sziasztok! Én kísérlek át titeket Remushoz – vigyorgott rám sokatmondóan.

Azért üdvös lenne, ha nem tenne úgy mindenki, mint aki olyat tud, amit senki más. Időnként elég zavaró.

Az igazgató közölte, hogy feltétlen engedelmességgel tartozunk az aurorlánynak, illetve a ház körül tartózkodó többi rendtagnak és este hat óráig maradhatunk Lupin professzor házában. Végül a kezembe nyomott egy nagy csomag édességet.

-          Ezt Remusnak küldöm, szerintem elősegíti a felépülését – nézett rám ártatlanul huncutkék szemeivel. 

Először Tonks lépett a kandallóba, majd Harry, végül én. Egy perc múltán már egy idegen ház konyhájában porolgattam ruhámról a hamut. Végre, oly hosszú várakozás után itt lehettem Remus otthonában!