-          Ha Harry-t keresitek, ő éppen az igazgató irodájában van!

Ginny-vel az ötödik emeleti folyosón futottunk össze.

-          Hogyhogy? Azt hittem Dumbledore professzor nincs az iskolában!

-          Néhány perccel ezelőtt tért vissza, még épp időben csípte fülön.

-          Akkor Harry nyakig van a lekvárban – jegyezte meg Ron.

-          Nem hiszem – felelte Ginny. – Dumbledore nem tűnt dühösnek, csak felhívta magához az igazgatói irodába.

-          És te éppen ott voltál? – kacsintottam Ginny-re.

-          Hát igen – felelte zavartan. – Tulajdonképpen számítottam rá, hogy Harry valami marhaságot tesz, ezért lent vártam az előcsarnokban, hogy szóval… éppen Lunával beszélgettünk, amikor megérkezett az igazgató, Harry pedig pont a karjaiba rohant.

-          Hát, akkor nekünk nincs mit tennünk, akár vissza is mehetünk a Griffendél toronyba – néztem kérdően Ronra és Ginny-re.

-          Én inkább a Nagyteremre szavazok, már úgyis vacsoraidő van.

Ginny a szemeit forgatva indult meg lefelé a lépcsőn, mi pedig szótlanul követtük. 

Az előcsarnokban hatalmas volt a tolongás, mint minden étkezés előtt. A nyüzsgő sokadalomban csak az utolsó pillanatban vettem észre a három fölém tornyosuló mardekárost.

-          Te kis sárvérű, hallom eltűnt a melák haverotok! Nem lehet, hogy csak otthon hagyta térképet és nem talál haza?

Malfoy és a gorillái! Remek, már csak ez hiányzott! Idén szinte alig futottunk össze, nem is igen volt alkalmunk konfliktusba keveredni és már szinte hozzá is szoktunk ehhez a kellemes Malfoy-mentes állapothoz. Úgy fest azonban, hogy egyszer minden jónak vége szakad.

-          Kopj le, seggfej! – mordult rá Ron.

-          Téged meg ki kérdezett Vízlipatkány! – Malfoy megvetően mérte végig vagy milliomodszorra is.

Ginny már a pálcáját emelete, láttam rajta, hogy nyelve hegyén már ott van a rémdenevér rontás, de még időben elkaptam a kezét. Ha csak a haja szála meggörbülne valamelyik drágalátos kis mardekárosának, Piton úgyis ott teremne abban a szent percben és záporoznának a pontlevonások.

-          Talán apádnál, vagy a beteglelkű főnökénél érdeklődj Hagrid holléte iránt, ha már ennyire aggódsz miatta! – feleltem gúnyosan, és magammal ráncigáltam a két Weasley-t.

-          Az én apámnak nincs főnöke! Egy Malfoy-nak nem parancsol senki! – kiáltott utánunk Malfoy.

Hát lehetett ezt szó nélkül hagyni? Mindhárman lassan megfordultunk és mintegy vezényszóra a gőgös kis görény arcába nevettünk.

-          Ha belegondolnál, magad is rájönnél mennyire szánalmas volt ez a kijelentés – feleltem szinte suttogva. – Ti halálfalók és a családjaitok mind csak Voldemort szánalmas, csúszó-mászó szolgái vagytok. Jobban rettegtek tőle, mint a haláltól és már ezerszer elátkoztátok a napot, amikor csatlakoztatok hozzá, de ahhoz túl szánalmasak és gyávák vagytok, hogy szembeszálljatok vele!

Malfoy elsápadt és összeszorított szájjal bámult az arcomba. Talán elevenére tapintottam, talán csak azon töprengett, hogy mivel vághatna vissza, de Ron nem hagyott neki sok gondolkodási időt.

-          Ámbátor, igazad lehet Malfoy. Végtére is az ember a szolgáit nem szokta megbélyegezni, talán inkább az ökreit…

Ginny éles hangon felvihogott én pedig csak most vettem észre, hogy körülöttünk mindenki elhallgatott és mindenki a mi kis vitánkat figyeli. A lépcső felől pedig már felharsant McGalagony professzor szigorú hangja.

-          Mi folyik ott? Nincs jobb dolguk, mint egymásra acsarkodni? Mr. Malfoy, azonnal menjen a Nagyterembe és üljön a háza asztalához! – mondta az átváltoztatástan tanárnő, mikor végre átverekedte magát a minket körülvevő diákseregen.

-          Mr. Weasley, Miss Weasley, Miss Granger, mit jelentsen ez? – fordult hozzánk, mikor Malfoy fintorogva elvonult.

-          Malfoy kezdte McGalagony professzor! – vágta rá Ginny azonnal.

-          Itt lenne az ideje, hogy gyakoroljanak egy kis önuralmat! A provokatív megjegyzések egyre szaporodnak majd, ha mindenre ugranak, hamarosan háborús állapotok uralkodnak el az iskolán.

-          De tanárnő… - kezdte Ron, de az átváltoztatástan professzor csendre intette.

-          Hallgasson Weasley, magának sem kell a szomszédba mennie, ha gúnyos megjegyzésekről van szó! Maguk ketten végzősök, elvárom a példamutató viselkedést! Most pedig induljanak a Nagyterembe, az igazgató úr szeretne bejelentést tenni.

Lehajtott fejjel kullogtuk be és leültünk a Griffendél asztalához. Nem estek jól a házvezetőnk szavai, de a lelkem mélyén tudtam, hogy igaza van.

Kisvártatva Harry is csatlakozott hozzánk, mire Ron és Ginny azonnal faggatni kezdték.

-          Majd vacsora után beszélünk – felelte Harry tömören. – Itt a falnak is füle van.

Miután megtelt a terem, bevonultak a tanárok is élükön az igazgatóval.

-          Kedves diákok – kezdte beszédét Dumbledore, miután a teremben elült a zaj -, gondolom már mindannyian hallottatok szeretett vadőrünk és legendás lények gondozása tanárunk eltűnéséről. Sajnos, meg kell erősítenem a hírt. Hagridot a múlt éjszaka halálfalók egy csoportja támadta meg a Tiltott Rengetegben. Ennél többet egyelőre nem tudunk. A minisztérium nagy erőkkel keresi, de eddig még nem bukkantak a nyomára, csak remélni tudjuk, hogy még életben van.

Önkéntelenül is a mardekárosok asztala felé tévedt a tekintetem és azonnal feltűnt Malfoy önelégülten vigyorgó ábrázata. Visszapillantva láttam, hogy Harry is őt bámulja.

-          Az a szemét kis görcs biztos, hogy tud valamit, de ha kell kiverem belőle! – vetette oda Harry sötéten, mikor észrevette, hogy figyelem.

-          Ugyan Harry, a fizikai erőszakban nincs semmi elegancia! – szinte megborzongtam magamat hallva, úgy beszéltem, akár Piton. - Végtére is varázslók vagyunk, nem?

-          Meg akarod átkozni Malfoyt? – nézett rám meglepetten Ron. – Hátborzongató meglepetéseid vannak Hermione, csak, hogy tudd!

-          Talán használhatunk átkot, de megpróbálhatjuk valamilyen bájitallal is.

-          Ugye nem a Veritaserumra gondolsz, mert az tiltott, ráadásul elég nehéz elkészíteni – kotyogott közbe Ginny.

-          A Százfűlé sem volt éppen reggeli kakaó, de akár kölcsön is vehetünk egy kicsit…

-          Az kizárt, hogy én elemeljek valamit Piton személyes készletéből! – felelte Harry eltökélten. – Még láthatatlanná tévő köpenyben sem!

-          Hát jó, akkor kereshetünk egy alkalmas varázsigét is.

-          Minek ide varázsige, Hermione? – nézett rám kérdően Ron. – Végül is neked elég jól megy a legilimencia, valamelyik közös órán kipróbálhatnád rajta.

-          Kipróbálhatom, bár kötve hiszem, hogy Malfoy a maga sötét családtörténetével ne lenne már gyakorlott okklumentor.

-          De arra biztosan nem gondol, hogy valamelyik diáktársa akar a fejében turkálni. Órán pedig végképp nem számít rá. A meglepetés ereje is valami és talán rá sem jön majd, hogy ki volt az, ha annyian lesznek körülötte.

-          Holnap megtudjuk – feleltem eltökélten. – Veszíteni valónk nincs. Ha rajta is kap, bizonyítani úgysem tudja.

Tervünktől Harry is kissé jobb kedvre derült és mind a négyen bizakodva tértünk vissza a klubhelyiségbe. Szokásunkhoz híven a kandalló előtti fotelekben foglaltunk helyet, majd amikor Harry meggyőződött róla, hogy senki nem figyel, néhány szóban elmesélte, hogy miről beszélgettek Dumbledore professzorral.

-          Most már bizonyos, hogy Voldemort hurcoltatta el Hagridot és az is majdnem valószínű, hogy még életben van. Nem fogjátok elhinni, hogy mi történt. Voldemort üzent a minisztériumnak, hogy az Azkabanban őrzött halálfalókért cserébe szabadon engedi Hagridot, ellenkező esetben halálra fogják kínozni – ecsetelte ökölbe szorult kézzel az eseményeket. - Egy hét gondolkodási időt adott a miniszternek. A rendtagok éjt-nappallá téve kutatják, hová vihették Hagridot, de úgy tűnik a minisztérium nem akar alkudozni és Hagridot könnyű szívvel feláldoznák, legalábbis nem sok aurort rendeltek a keresésére.

-          Ezt én egyáltalán nem értem Harry! – fakadtam ki. – Voldemort és az alkudozás! Már korábban is hozott ki halálfalókat az Azkabanból, mi szüksége most egy túszra?

-          Mi az a túsz? – érdeklődött Ron, de egyikünk sem válaszolt neki.

-          Én sem értem – felelte Harry csendesen. – Annyira furcsa ez az egész, hogy az már erősen gyanús. Nem tudom, mit akar Voldemort elérni, de nem hiszem, hogy a halálfalóit akarja visszakapni. Bőven akad utánpótlás – mondta elgondolkodva.

-          Az biztos, hogy ez a magatartás teljesen szokatlan Voldemorttól.

Még sokáig meredtünk a tűzbe szótlanul, mind a négyen a fejünket törünk, de egyikünknek sem jutott eszébe semmi használható. Késő este volt, már a klubhelyiség is kiürült, mire felmentünk a hálótermeinkbe.

Éppen pizsamába akartam bújni, mikor pillantásom egy borítékra tévedt, mely a párnámon hevert. A szívem hevesen kezdett dobogni, mikor a címzésen felismertem az elegáns, karcsú betűket.

Kedves Hermione!

Kérlek, ne aggódj miattam, már jól vagyok! Igaz, még jó néhány hétig nyomhatom az ágyat, de rendbe jövök. Kényszerű bezártságomnak legalább egy jó oldala van, ha találkozni egyelőre nem is tudunk, nyugodtan levelezhetünk.

Remélem, veled minden rendben és Harry is jól van. Már nagyon rég kaptam tőle levelet. Csak annyit tudok rólatok, amit Hagrid mesélt, mikor néhány nappal korábban itt járt látogatóban.

Szeretettel ölel:

R.