8.      fejezet

-             Jézusom! – ijedek meg azonnal.

-             Mit képzelsz? – támad le rögtön.

-             Mit képzelnék? – kérdeztem tőle, mert még mindig nem tudtam, mit akarhat.

-             Barátkozol azzal a sátánfajzattal? – hüledezett.

-             Nem mondhatom el, mi van vele! – mentegetőztem.

-             Ennyit ér neked a barátságunk! – majd sarkon fordult.

Búsan indultam el hazafelé. A novemberi szél hatása már mindenkin látszott. Mindenki olyan komoran ballagott az utcán, egymással nem törődve. Egy ismerős arcot pillantok meg, a buszmegállóban. Vele most a legkevésbé sem akarok találkozni, mert akkor ki kell tálalnom neki: Lisa volt az.

Szeretem meg minden, de ezt nem mondhatom el neki, tudom, hogy a bizalom, egy kapcsolat legfontosabb alappillére. Úgy tűnt, most nem fogok tudni kitérni előle.

Ekkor egy busz, jobbról kikanyarodik, és betér a megállóba. A busz mentette meg az életemet. Lisa sietve felszállt a buszra.

-             Hol lakik Lisa? – vetődött fel bennem a kérdés.

Gondoltam, felszállok a buszra, és vele megyek, vagyis csak egy járművön.

Gyorsan megmutattam a bérletem, majd helyet foglaltam a buszon.

Már egy bő 20 perce megyünk, de még mindig nem szállt le Lisa. Victoriát már, elhagytuk, és közeledtünk a határ felé. Ekkor a buszvezető dörmögős hangján bemondja a következő település nevét, és Lisa felpattan.

„Beckston” – haladtunk el egy tábla mellett.

-             Hiszen, ez egy portelep! – gondoltam. Lisa ilyen helyen lakna?

A buszról mindenki leszáll. Idegesen kezdem keresni a tömegben Lisát, és látom, hogy egy ház felé igyekszik.

Egy szép, átlagos, amerikai építésű ház. Lisa kinyitja a kaput, és gondosan bezárja. Ekkor azonban valaki közelít felé. Egy kislány volt az.

-             Sarah! – mondja örömtelten Lisa.

-             Lisa! – gagyogta, a kicsi.

Szép kis család, ha már ketten vannak. De ekkor előjött, még egy. Egy fiú. Olyan 7-8 éves lehetett.

-             Lucas! – köszöntötte testvérét Lisa.

Aztán, még kb. Lisával egyidős fiú is, kidugta a képét. De úgy nézett ki, mint aki konnektorba nyúlt volna. Haja össze-vissza mindenfelé állt.

-             Szia, Gabor! – köszöntötte, de nem jött válasz.

Szép nagycsalád. Négy gyerek…J

Valaki azonban még előjön. Egy kismama ruhába öltözött asszony volt az. Lisa anyukája. Ránézésre ugyanúgy nézett ki, mint Lisa, sőt magasságra, és küllemre is.

Aztán bebattyognak.

Gondoltam egyet, és döntöttem. Maradok a faluban. Csak van valami fogadó, vagy ilyesmi. A falu két utcából állt.

Egy idős úrnak volt, egy fogadója, és azt vettem észre, hogy nem hemzsegtek az emberek az ajtóban, hogy szobát foglaljanak. Kedvemre válogathattam, és egy franciaágyas szoba mellett döntöttem.

A szoba tiszta volt, és tágas. Gondoltam, majd Bella bankszámlájára terhelem az egészet, neki úgy is csurran-cseppen.

Kint állok az erkélyen, de egyszerűen megkövülök. Gabe-t, pillantom meg, a szomszéd házban.

Azonnal bezárom az erkélyajtót.

Ekkor azonban megcsörren a mobilom.

-             Halló. – szóltam bele.

-             Gyere haza! – fújtatta anya.

-             Soha! – és kinyomtam a telefont.

Folytatása következik.