Végre itt az éjszaka. Újra csendben, a pincében, egyedül. Oscar Wilde könyveit így lehet a legjobban élvezni. Igazán rendbe hoz a dupla griffendél óra után, és elalvás előtti olvasása a vágyálmokat is jó útra tereli. Kinyitom a könyvet, és... Ki a franc mer zavarni? Valaki este tizenegykor képes dörömbölni az ajtómon! Ha megint az a hülye öngyilkosjelölt, tényleg kinyírom. Dühösen sétálok oda az ajtómhoz, és résnyire nyitom. Nem árt az óvatosság.

- Mit akar itt, Mss Granger? - kérdezem szenvtelenül, monoton hangon, egy kissé talán idegesen. A csaj meg áll előttem miniszoknyában, valami feszülő felsőben, kapa fogakkal, hülye göndör hajjal.

- Szeretem magát, Professzor úr! - fakad ki csöpögős hangon, és lírai arckifejezést vesz fel. Én kecsesen felvonom a szemöldököm, és értetlenül bámulok rá.

- Azt hittem, legalább maga felismeri a szerelmi bájitalt, és nem iszik meg mindent, amit az orra elé tesznek, nem úgy, mint egyesek... - Finoman célozgatok a kis Weasley lányra, aki a múlthéten játszotta el ugyanezt. Tőle még éjfél előtt sikerült megszabadulnom, és nem is rontottam meg. Kicsit ártott a statisztikának, de mégiscsak Weasley... Azt hiszem, Lucius társasága rossz hatással van rám.

- Ez nem bájital, Professzor úr! Évek óta odavagyok magáért, és mióta tudom, hogy ezt máshogy is ki lehet fejezni, mint az órai jelentkezéssel, ezen az estén dolgozom!

- Ki világosította fel magát, Mss Granger? Igazán szólhatott volna a megfelelő partnerválasztás előnyeiről.

- Ginny volt, Professzor úr. Elmondott mindent! Istenem, olyan szép szemei vannak, mint a sötét, csillagtalan égbolt. Az orra olyan, mint egy csodaszép szobor, amit művészi eleganciával faragtak. És a haja... Professzor úr, a haja egyszerűen káprázatos, gyönyörű! Ez az, ami miatt magába szerettem. Nem ismerek más olyan férfit, aki ilyen hosszú idő óta ne mosta volna meg. Az a csillogás, az a tartás... Szerelmes vagyok, Perselus!

Itt vágtam rá az ajtót. Kezdek félni, a kis Weasley is a tincseimet hozta fel. Bezárom az ajtót, rászórok még pár biztonsági átkot, és a fürdőszobába sietek. Az orrom csúnya, Lucius is megmondta, de én nem leszek Voldemort! Nem vágom le az orrom, és kész, bármennyire is horogalakú. Legalább ráakad pár nőnemű... hal. A szemeimet sem szúrom ki, bár legalább akkor nem látnám többé Grangert. Meg Pottert se, és ez így dupla nyeremény. De Lucius látványának hiánya ennél jóval többet ér. A hajam... a gyönyörű, szigort parancsoló hajkoronám.... Meg kell tennem, nem mehet így tovább! Még a végén elterjedne a hír, hogy hetero vagyok és szexuálisan aktív. Ezt nem engedhetem meg. Cselekednem kell.

Túléltem. Végigaludtam az éjszakát, és ez nem csak a Teleny-nek köszönhető. A hajam... puha, és illatos, mint Luciusé. Utálom. De éhes vagyok, elindulok enni, legalább megszemlélhetem a hatást is. Helyre kéne hozni azt a statisztikát.

Végigvonulok a folyosókon, mindenki elhúzza a száját, fintorog. Eddig nem rossz. Á, ott van Granger. Kedvesen rámosolygok, ő meg tátott szájjal figyel, aztán sírni kezd. Remek, kipipálhatom. A kis Weasley lány is pityereg, de sajnálom! Igen, megcsináltam! Mindenki szótlan, Dumbledore édesen mosolyog – de ő mikor nem? Már csak egy valakit kell elijesztenem az élettől... Hol a francban van Potter? Nem látom sehol, biztosan nem volt étvágya. Elvégre mégiscsak Longbottom mellett alszik.

Végeztem, megettem a napi egy pirítósomat, vigyáznom kell az alakomra. Büszkén megyek a folyosón, aztán valaki elém áll. Hát megvagy, Potter.

- Szexi - suttogja mosolyogva, és közeledik felém. A rohadt életbe! Mégis elterjedhetne, hogy hetero vagyok, legalább ez az állat leszállna rólam!

- Mi a francot akarsz, Potter? - kérdezem ijedten, bár nagyon is tisztában vagyok vele, mit akar. Azt olvastam az este. Beletúr a hajamba, és lesmárol.

- Crutio! - kiáltom, ő meg ordítva vonaglani kezd. Leállítom az átkot, és ésszerűen végiggondolom a történteket. Ismét zsíros haj, Weasley lány és Granger rajongása, vagy lány fürtök és Potter-megrontás?

- Mutasd, mit tudsz, Potter! - Igen, döntöttem.

 

Szerző: Bosie