A filmkészítők és a szereplők
A Halálos iramban: Tokiói hajsza (The Fast and the Furious: Tokyo Drift) készítői tudták, hogy meg kell őrizniük a sorozat egyedi témáját: félreértett emberek a társadalom szélén, akiket bekebelez a csodálatos autók világa... annak metafórája, hogy egy őrült világban kicsúszik a lábuk alól a talaj. Ugyanakkor a sorozat harmadik részének új szemszögből kellett bemutatnia az utcai autóversenyzők kultúráját, amely világszerte felkeltette a mozinézők érdeklődését. - Nem akartunk egy harmadik részt a sorozatnak anélkül, hogy a történetet egy másik irányba tudtuk volna vinni - mondja Neal H. Moritz producer. - Egy nap felmerült Tokió ötlete, és a csapat arról beszélgetett, hogy a város egy új versenyfajta szülőhelye, aminek a neve drifting. Rögtön azt gondoltam, "ez olyasmi, amit meg kell csinálunk". Az eredmény önmagáért beszél, és nem is lehetnék elégedettebb a filmmel. - Miután megnéztem a Better Luck Tomorrow-t, tudtam, hogy Justin [Lin] olyan rendező, akivel dolgozni szeretnék - folytatja a producer. - Ő volt az első, akit megkerestünk, és... borzasztóan tetszett neki az ötlet, hogy ő készítse. Ez olyan film, amihez lelkesedés kell, és ő volt az a rendező, aki meg tudta csinálni. Egyszerűen fáradhatatlan. - Filmiskolában voltam, amikor a Halálos iramban (The Fast and the Furious) kijött, és teli moziban néztem meg, zabálta a tömeg - meséli Lin, aki a driftingről nem sokat tudott, amikor először hallott a projektről. - Ami nagyon izgatott ennek a filmnek a rendezésében, az az volt, hogy lehetőséget kaptam kihasználni ezt az energiát - megalkotni egy teljesen új fejezetet és megemelni a tétet azáltal, hogy valami újat teszek le az asztalra a közönségnek, akik imádják az akciót és a sebességet. Lin és Moritz szerencsések voltak, hogy találtak egy olyan forgatókönyvírót, aki elszánt rajongója a sorozatnak. Chris Morgan igazi autóbolond, aki tudta, hogy a drifting tökéletes folytatása lesz a Halálos iramban filmeknek. - A drifting nem arról szól, hogy gombokat nyomogatunk, pedálokra taposunk és kapaszkodunk - magyarázza. - A lényege az, hogy jobban ismered az autódat, mint az az ember, aki összerakta. Ezek az emberek varázslók, akik a vezetést a fizika végső határáig tolják ki, aztán ott tartják, miközben az irányítás borovaélén siklanak. Hangos, mocskos és gyönyörű. Pokolian veszélyes is, és én abban a pillanatban, hogy megláttam, beleszerettem. - A Halálos irambant az fémjelzi, hogy új, nagyszerű színészeket ad hozzá a sorozathoz - veszi át a szót Moritz. - És egy kívülálló ötlete, bárhol is van, jó történetet szül. Sean-t és az elképzelést Tokióba helyeztük, hogy a fiú egy partravetett hal legyen, ami ebbe az alvilágba zuhan. Láttam Lucast [Black-et] a Pengeélenben (Slingblade), a Péntek esti fényekben (Friday Night Lights) és a Bőrnyakúakban (Jarhead), és megállapítottam, hogy hiheteletenül jó színész, aki beleillik ebbe a filmbe, amit terveztünk. - Elég könnyű döntés volt - mondja Black. - Ez a Halálos iramban sorozat; csupa akció és hát az autócsodák! Ám miután elolvasta a szöveget, rájött, hogy Sean Boswell karaktere, egy hitehagyott fiatal, akinek az utcai autóversenyzés a gyengéje, még több vonzerőt jelent számára, mint az autók - és a színész örömmel állt a kihívás elé. A zenészből lett színész Bow Wow alakítja a rámenős Twinkie-t. - Imádtam a karaktert - mondja Bow. - Twinkie annyira okos és laza - klubozik a csajokkal vagy a barátaival lóg. Mindezek közben valójában üzletel, és mindig tudja, hogy mit csinál. - Szükségünk volt egy friss arcú színésznőre, aki megállja a helyét a kemény fickók között, - mondja Lin. - Nathalie-ban megtaláltam ezt... amikor a vásznon van, az ember nem tudja levenni róla a szemét. - Igazságosak akartunk lenni D.K. karakterével - mondja Moritz. - Kezdetben nagyon ellenséges Sean-nal. Megtaláltuk Brian Tee színészt, aki történetesen a legédesebb fickó, de a vásznon keménynek látszik. Amint láttuk bejönni azzal az arccal és azokkal az izmokkal... ő volt a mi D.K.-nk. A Hant alakító Sung Kang számára egy kis költségvetésű független film készítéséből Linnel átváltani egy hatalmas költségvetésű nyári filmre szürreális volt. - Gyönyörű autók, gyönyörű nők, gyönyörű helyszínek - sorolja vigyorogva. - Justinnak minden nap hálát adok. Egy független filmből átmentünk egy nagy stúdió projektbe. Két külön világ, és jó dolog, ha barátokkal oszthatod meg. A fiatalos színészgárda mellett az egészséges egyensúlyt Sonny Chiba teremtette meg - a 70-es évek harcművész fenegyereke és a The Street Fighter sztárja - D.K. gonosz nagybátyja, a Yakuza-főnök Kamata szerepében. - Az egyik fénypont számomra, hogy a legendás Sonny Chiba-val dolgozhatok - mondja Lin. - Amikor elkezdtük a film előmunkálatait, fontos volt, hogy Kamata szerepére olyan valakit szerződtessünk, aki egy ikon, de színészként is van jelenléte és ereje. A színészeknek vagy a japán nyelv árnyalainak megtanulása (csak Chiba és még egy színész beszélnek folyékonyan japánul), vagy egy ötvenezer dolláros autóban a gázpedálra taposás volt a kedvenc részük a forgatásra felkészülésben. Az edzések a dél-kaliforniai autópályán először abból álltak, hogy a színészek beültek a film profi driftelő pilótái, Rhys Millen, a jelenlegi amerikai bajnok, vagy Tanner Foust kaszkadőr mellé. Nagy örömükre később arra is lehetőséget kaptak, hogy önállóan is égessenek egy kis gumit a vezetőülésben ülve. - Amikor először kivittek minket a versenypályára és megmutatták, hogyan kell driftelni... apám, az állat volt. Egészen a rabja lettem - meséli Black. - Kényelmesebben éreztem magam a vezetőülésben, mint az anyósülésen. Még akkor is, ha Rhys vezet, felmerül a bizalom kérdése, amikor kipördülünk és a tehetetlenségi erő odavág. A Tokiói hajsza filmezése előtt Kelley - aki csakúgy, mint Bow Wow - csak automata kocsit tudott vezetni (és nemrég szerzett jogosítványt), merészen vállalkozott a feladatra, hogy egyszerre tanulja meg kezelni a sebességváltót, időzíteni a fékezést, és megérteni a drifting művészetét. Irónikus módon, a férfiak bármennyire is buzgón igyekeztek magukévá tenni a driftingelést, egyedül Kelley - a szereplőgárda egyetlen női tagja - tudta úgy megtanulni ezt a vezetési stílust és olyan könnyedén sodródni az autóval, mint karaktere, Neela. Kelley ezt azzal magyarázza, hogy figyelt. - Odafigyeltem, mert megértettem, amikor belekezdtem, hogy semmit sem tudok erről a sportról - mondja a színésznő. - Ugyanakkor néhányan a fiúk közül kicsit beképzelten eldöntötték, hogy a saját kezükbe veszik a dolgokat... |