Miután találkoztak az előcsarnokban, kilépve az ajtón megpillantották a szánján ülő Aberfortht, aki a szokásos vérvörös kabátját és sapkáját viselte (az utóbbit fehér szőrme keretezte, és a végéről fehér pompon csüngött). - Ho-ho-hó! - kiáltotta vidáman, integetve nekik. – Beszállás, hölgyeim és uraim! A szán fel van szerelve központi fűtéssel - mutatott a két takaróra -, légkondival - a hideg szél cibálta szakállára pislantott -, és szobaszervizzel! - mutatott egy feltehetően ennivalóval teli kosárra.

Harry és Hermione maga köré gyűrte a takarókat, amelyeket valószínűleg melegítő bűbájjal láttak el, mivel nagyon kellemes hőt árasztottak.

- A télapónak hasonló kivitelű szánja van - magyarázta Aberforth -, kicsi, de elég hely van rajta az ajándékoknak.

Harry Hermionéra sandított, aki elfojtotta a nevetését.

- Öhm, Aberforth, mire valók ezek... a papírzacskók? - kérdezte Hermione, két papírzacskóra mutatva, amely a szán „műszerfalán” lógott.

- Úgy tudtam, ön mugli születésű, Mrs. Weasley - felelte Dumbledore szélesen somolyogva. - A mugliknak van ilyen a repülőgépeken, arra az esetre, ha a gép légörvénybe kerül és az utasoknak hányingere lesz...

- Ó... - kuncogott a fiatalasszony. - Milyen praktikus. De miért csak kettő van?

- Nekem nincs rá szükségem. Hozzászoktam már - vont vállat Aberforth. - Úgy vélem, te is hozzászoktál a zűrös repülésekhez, ugye, Harry?

Harry bólintott, amint a szán a levegőbe emelkedett és elindult.

- Mondja csak, Aberforth, látják a muglik ezt a szánt? - kérdezte Hermione.

- Nos - mondta az öregember tétován -, tavasszal, nyáron és ősszel láthatatlanná tévő bűbájt szórok a szánra, de télen nem fáradok vele... amikor a népek látják, azt hiszik, a jó öreg Mikulást látják.

- Még a muglik sem olyan ostobák - válaszolta Harry. - Vagy igen? Amikor meglátták Arthur Ford Angliáját keresztül repülni Nagy-Britannián, eléggé összezavarodtak. Az újságok tele voltak az esettel.

- Repülő Ford Anglia? Milyen különös - mondta Aberforth, mintha a repülő szánok egyáltalán nem lennének azok. - És ki vezette?

- A barátom, Ron, Hermione férje.

- Ne is emlékeztess rá, Harry - sóhajtotta a fiatal boszorkány. - Az a rivalló másnap tényleg borzalmas volt.

- Az semmiség volt ahhoz az órához képest, amelyet Piton szobájában töltöttünk - fintorgott Harry. - Különben is, most már bevallom, sajnáltam, hogy nem volt lehetőségem vezetni azt az autót.

- Autót vezetni nem nagy ügy - jelentett ki Dumbledore. - Szánt hajtani már más dolog. Van kedved kipróbálni? - felajánlotta Harrynek a gyeplőt.

- Megpróbálhatom? - kerekedett el a fiatalember szeme.

- Persze! - válaszolta Dumbledore. Amint Harry átvette a gyeplőt, a szán előrelódult, jóval gyorsabban, mint ahogy addig haladt.

- Hé! - kiáltott Harry az őrülten száguldó rénszarvasoknak. - Lassítsatok!

- Csinálj valamit, Harry! - sikította Hermione, belekapaszkodva mindkét férfiba, attól tartva, hogy kizuhan.

- Hogy szoktad megállítani őket, Aberforth? - kiabálta Harry, amint a rénszarvasok zuhanni kezdtek.

- Csak próbáld irányítani őket, kölyök!

- De hogyaaaan? - Harry kezdett kétségbe esni. Hermione inkább becsukta a szemét, nem is akarta látni a földet, amely nyaktörő sebességgel közeledett feléjük. Vagy inkább... ők közeledtek hozzá túl gyorsan.

- Próbáld megtalálni a harmóniát köztük és közted! - javasolta Aberforth.

- Harmóniát? Bolond vagy? Épp most mutatják be a Vronszkíj műbukást! - kiabált vissza Harry, attól tartva, hogy a rénszarvasok nem tudnak időben kijönni a zuhanásból.

- Csak csináld!

Harry mérges pillantást vetett Dumbledore-ra, és lehunyta a szemét, próbálva lazítani, próbálva békét és harmóniát találni. Elhessegette zavaró gondolatait, kiürítette az elméjét és csak a szánt húzó nyolc állatra koncentrált. Hirtelen megérezte őket. Érezte az elméjüket, az életerőt, amely belőlük áradt. Rögtön tudta, hogy azok is érzik őt. Aranyos rénszarvasok... kedves rénszarvasok... lassítsatok, kérlek... - kezei nem rángatták a gyeplőt, nem is markolták olyan szorosan, csak könnyedén tartották. Alig érezte a gyeplő érintését a kezein, mintha valami nagyon könnyű anyagból készültek volna, nem vastag bőrszíjakból. Gyengéden meghúzta, és érezte, hogy a szán emelkedni kezd. Most már ki merte nyitni a szemét.

Ismét ugyanazon a magasságon utaztak mint korábban, a havas földek nyújtóztak alattuk, ameddig a szem ellát. - Minden oké, Hermione. Kinyithatod a szemed - suttogta.

A fiatalasszony falfehér arccal kinyitotta a szemét, körülnézett, aztán hirtelen felkapta a papírzacskót a helyéről és öklendezni kezdett.

- Jól vagy, Hermione? - kérdezte Harry.

- Soha jobban - krákogta amaz, mérgesen Dumbledore-hoz fordulva. - Mi volt ez az egész? Valami tréfa?

Az öregember vidáman rásandított. - Harry hajtani akart. Hát hagytam.

- De tudta, hogy ez történik, ugye? – tudakolta bosszúsan Hermione.

- Számítottam valami ilyesmire - vont vállat az öreg. - Ravasz állatok ezek a rénszarvasok. Pláne a szánhúzók. Varázserejű állatok, és nagyon óvatosan kell bánni velük.

- Aberforth... én éreztem valamit - szólalt meg Harry. - Úgy értem... éreztem őket valami megmagyarázhatatlan köteléken keresztül. Éreztem, ahogy lélegzenek, gondolkodnak... furcsa volt.

- Először furcsa. De így viselkednek a mágikus rénszarvasok. Gondolkodnak. Nem formálnak szavakat az elméjükben, de bizonyos emberek képesek megérteni az akaratukat.

- Na ne - forgatta szemét Harry. – Remélem, ez nem azt jelenti, hogy Jedi lettem.

- Micsoda lettél? - pislogott Dumbledore.

- Semmi - felelte Harry és Hermione kórusban. - Mugli dolog.

- De tényleg, Aberforth, hogy lehetnek a rénszarvasok mágikus lények, ha nem találhatók a Legendás lények és megfigyelésük című könyvben? - érdeklődött Hermione.

- Ja, hogy az - nevetett az öregember. - Göthe Salmander soha nem hitt a Mikulásban, sem a rénszarvasaiban. Amikor azt a könyvet írta, nem volt semmi bizonyíték a mágikus rénszarvasok létezésére.

- Aha - bólintott Harry, átadva a gyeplőt Aberforthnek. - Azt hiszem, ezzel inkább nem próbálkozom meg újra. Tudod, családom van, akikről gondoskodnom kell.

- Nem kell aggódnod miattuk - felelte Dumbledore. - Tudod, hogyan kell bánni velük. Ez ritka adottság, Harry. Nem sokan képesek erre.

- Király – tette karba a kezét Harry. - Ez azt jelenti, hogy nem csak párszaszájú vagyok, de rénszarvasnyelvű is?

- Azt hiszed, marhaságokat beszélek, igaz? - vigyorgott Aberforth. – Higgy nekem, hogy nem. Szerencsés vagy, Harry Potter. Érteni ezeket a csodálatos teremtményeket igazán adomány.

- Sokan megértik őket?

- Nem, nem sokan. Csak pár ilyen emberről tudok: te, én, a Pjotr a kvibli, aki az istállóban dolgozik... na meg a Mikulás. Ennyi. Persze lehetnek még mások is, akik még nem fedezték fel ezt a képességüket.

- Szerencsés flótások - jegyezte meg Hermione, akinek az arca még mindig csúnya zöld volt. Észrevette, hogy megint milyen hatással volt Harryre a „kvibli” szó, ezért úgy döntött, másra tereli a beszélgetést: - A Mikulás varázsló, Aberforth? - kérdezte szarkasztikusan.

- Nem, ő tulajdonképpen mugli

- Akkor hogyan fér be azokba a szűk kéményekbe? És hogyan képes körülrepülni a Földet egyetlen éjszaka alatt? - kérdezte Harry tűnődve. Már biztosra vette, hogy Aberforthnek a Szt. Mungóban vagy a helyi elmeosztályon lenne a helye.

- Nos... ez hadd maradjon az én titkom - kacsintott rájuk Dumbledore.

- Az ön titka? - vonta fel szemöldökét Hermione. - Hát elárulta önnek?

- Tulajdonképpen el. Nyolc éves voltam, amikor karácsonykor megbetegedtem. Magas lázam volt, meg minden. Ott feküdtem, és nem bírtam elaludni. Furcsa zajokat hallottam, és megláttam egy kövér, pirosba öltözött fickót kijönni a kandallóból. Emlékszem, még meg is kérdeztem, hogy hopp-porral jött-e. Azt mondta, fogalma nincs róla mi az a hopp-por, aztán letette az ajándékokat a karácsonyfa alá. Már menni készült, amikor megkérdeztem, hogyan fér ki a kéményen ilyen kövér létére, és hogyan sikerül minden gyereknek eljuttatni az ajándékot egyetlen éjjel. Nevetett, és elmondta a titkot, de megesketett, hogy soha nem mondom el senkinek. Hát nem is mondom el.

Harry és Hermione gunyoros pillantásokat váltott. - Biztos vagy benne, hogy nem csak a láz tette, Aberforth? - kérdezte Harry. - Lehet, hogy hallucináltál.

- Lehet - az öregember újra rájuk kacsintott. - Ó, nézzétek! Szentpétervár!

Harry és Hermione előrehajolt megcsodálni a hatalmas várost, amely kilométerekkel távolabb feküdt. Amint közelebb értek, ki tudták venni a téli napfényben csillogó hagymakupolákat. Csodálatos látvány volt. Hermione épp meg akarta kérdezni, hol szállnak le, amikor Aberforth egy, a városon kívül álló kis hegyhez kormányozta a szánt. - Tökéletes parkolóhely – jelentette ki, egy a hegy oldalában lévő barlangba vezetve járművüket.

Aberforth épp leugrott a szánról, amikor egy hosszú fehér szakállú öregember, arcába húzott csuklyával odasétált hozzájuk.

- Üdv, Aberforth! - mondta.

- Üdv neked is, Andrej, vigyáznál a szánra, amíg vásárolunk? - Dumbledore megpaskolta a legközelebbi rénszarvas fejét.

- Persze - válaszolt az öregember.

Aberforth megköszönte, és kisietett a levegőre. A fiatalok követték a tekintetükkel.

- Épp ideje volt, hogy megérkezzünk - morogta Hermione, boldogan, hogy leszállhat. - Utálok repülni.

- A mai nap után én sem mondhatom, hogy szeretek - Harry savanyú képet vágott. - Átkozott rénszarvasok.

Furcsamód mind a nyolc rénszarvas hátrafordította a fejét, és Harry meg mert volna esküdni, hogy sértődötten néztek rá.

- Na, legalább Aberforth jól mulatott - vont vállat. - Bár, majdnem megölt minket. Nem tudhatta, hogy képes vagyok-e kommunikálni ezekkel az állatokkal, vagy nem. Úgy tűnik, mindkét Dumbledore, akit ismerünk, szeret kockáztatni. A vérükben van.

- Nekem mondod? - sóhajtotta Hermione. - Jobb lesz, ha vigyázunk vele. Életveszélyes mindenkire, saját magára is.

- Ja. Sokkal jobban, mint Albus - válaszolta Harry, elhaladva a csuklyás öregember mellett, aki a rénszarvasokat itatta. - Kíváncsi vagyok, min vesztek össze.

- Összevesztek? - Hermione érdeklődve nézett.

- Ühüm. Aberforth azt mondta, amiatt hagyta el Angliát.

- El tudom képzelni őket, amint gumiláb rontást és Carbunculus átkokat szórnak egymásra - kuncogott Hermione, a barlang kijárata felé tartva.

Mielőtt kiléptek volna a barlangból, Harry közelebb hajolt hozzá és a fülébe súgta: - Gondolod, hogy tényleg hisz a Mikulásban?

Következő