7.      fejezet

O’Stin dühösen lép be a szobájába, és előkeres egy bőröndöt. Nagy sietségében lever egy fotót, melyen anyjával található. Egyszerűen nem tud türtőztetni magán, és sírva fakad.

Teljesen ledöbbentem. O’Stin ilyen érző szív lenne? Ennyire fontos neki a családja?

Sietve osonok el a villától, és igyekszem haza. A házunk már teljes sötétségbe borult.  Halkan lenyomom a kilincset. Belépek, és hallom, hogy valaki tusol. Közben pedig énekli a, csip-csip csókát.

Majd meg szakadtam a röhögéstől. Ekkor valaki belép a lakás ajtón.  Bella volt az.

Iszákosan, egy üveg borral a kezében néz rám. Teljesen megrémültem.

-             Hol a bor? – förmedt rám.

-             A kezedben! – remegtem.

-             Ez? – hüledezett, és ivott az üvegből, de közben a fele kifolyt belőle, és a ruháján landolt.

-             Anya! – üvöltöttem.

De nem jött válasz.

Még valaki belép ekkor a lakás ajtón. Teljesen ledöbbentem.

Anya volt az, és mintha kicserélték volna. Csicsergett, bazsalygott, és jókedve volt. Mögötte egy ember volt. Jól ismertem. Ling-Fu volt az, a sarkon lévő kínai étterem tulajdonosa. Széltében akkora volt, mint hosszában.

-             Valaki egy kis szusit? – dörmögte.

Nevetgélve felmentek az emeletre, és becsapták a szobaajtót. A továbbiakat pedig nem írnám le, mert ahhoz 18+ karika kéne J

Másnap reggel még csak derengett a napfény be szobám ablakán, de nem tudtam tovább aludni. Gondoltam, most lefürdök, tegnap nagyon elfáradtam. Lesétálok, és azt látom, hogy anya, és Ling-Fu smárolnak a kanapén.  Hamar túl tette magát apun.

-             Fegyelmezd magad anyu! – kiáltottam rá.

-             Jesszus te itt vagy? – nevetgélt zavartan anyu.

-             Mit csinálsz ezzel a jetivel? – bukott ki belőlem.

-             Hogy merészeled? – hüledezett anyu.

-             Azt hittem te vagy a minta anya, erre kiderül, hogy egy kis k. vagy! Azt hittem évekig bánkódsz, erre máris annak a jetinek a kezén landolsz! – szökött ki belőlem, és elviharzottam.

Hűvös szellő csapta meg az arcom. Ez már igazi október végi idő volt. Meglátom O’Stin, hátán egy batyuval. Kezében pedig egy zsebkendő. Még mindig remegett a sírástól.

-             Jó reggelt! – köszöntem zavartan.

-             Még ha jó is lenne ez a reggel! – szipogta.

-             Hallottam mindent tegnap. – csúszott ki a számon.

-             Te követtél? – támadt rám. – Nem baj, lényegtelen!

-             Hova mész? – kérdeztem.

-             A barátaim nem fogadnak be, ezek aztán az igazi barátok.

Ekkor aztán támadt egy jó ötletem.

-             Van egy fészerház nem is messze innen! Ott lakhatnál, amíg nem találsz valamit! – ajánlottam.

-             Kösz! – köszönte meg.

Elindultunk a fészerház irányába, és mikor odaértünk, betereltem.

-             Van itt pokróc, meg fűtés is. Egy darabig el leszel! – lelkendeztem.

-             Köszönöm, még egyszer! – ecsetelte, és kitessékelt.

Úgy tűnik jó úton, haladok a kibékülés felé. Ekkor azonban Gabe komor arcába bukok…

Folytatása következik…