Zoé kevés alvás után ébredt az ágyában. Kinyitotta szemét és magában mosolyogni kezdett, mikor rájött, hogy eljött a várva várt nap. November másodika volt, a koncert napja. Tudta, hogy ez a nap különleges lesz. Felült az ágyában és mivel úgy érezte, majd kilyukad a gyomra, kiment a konyhába, hogy keressen valami harapnivalót. A gyomra már ilyenkor, kora reggel fájt, ezért az előző napi maradék melegszendvics és egy banán mellett döntött, majd a tányérral a kezében visszamászott a galériára. A tv-t bámulva próbálta elfogyasztani reggelijét, viszont hamar rá kellett jönnie, hogy lehetetlen dologra vállalkozott. Iszonyatos hányinger és gyomorfájás fogta el és már rémképeket kezdett látni, miszerint még a koncertre sem lesz képes elmenni. Vett néhány nagyobb levegőt, félrerakta a tányért és erőt véve magán kikecmergett az ágyból, hogy készülődjön. Úgy dönött, akkor sem hagyja ki a show-t, ha közben az egészet végighányja.

   Mikor végre elkészült, elindult és késve bár, de épségben ért oda a gyülekező helyszínére. Ott végre találkozott azokkal az emberekkel, akikkel szinte napi szinten beszélt az interneten, az arcukat viszont sosem látta. Igazán kedves lányokkal ’ismerkedett’ meg, és ha kicsit döcögősen is, de elindultak Bécsbe.

Útközben beszélgettek és a zenekar dalait üvöltötték, megálltak vásárolni és mindenféle finomságot tömtek magukba. Zoé persze visszafogta magát, hiszen a gyomra még mindig kavargott, kicsit félt is, hogy a koncerten össze ne essen.

   Bécsbe érve ámulva látták, hogy fél négykor már tekintélyes méretű tömeg ácsorgott a koncert helyszínén, ezért a tervezett városnézés helyett ők is beálltak a várakozó fiatalok közé. Amíg a beengedésre vártak, az aréna előtti tér megtelt és mindenkit egy kupacba tereltek az osztrák szervezők. A kis helyre összeszorított tömegben moccanni sem lehetett; olyan volt az egész, mintha az emberek konzervdobozba zárt heringek lettek volna, máskor pedig úgy tűnt, a tömeg maga a zúgó tenger. A tolakodásban sokan elestek, őket minél előbb fel kellett segíteni, hiszen a furakodó fiatalok senkire és semmire sem voltak tekintettel, a földre került embereket pillanatok alatt agyontaposták.

Mikor végre eljött a beeresztés ideje, a három órája várakozó sokaság elkezdett visszaszámolni, egyúttal megindult a tolakodás a jobb helyekért.

   Zoé és barátnői mindenféle nehézség nélkül bejutottak a hatalmas épületbe, sőt, még a különböző helyekre elrejtett fényképezőgépeket is sikerült becsempészniük.

   A koncert fantasztikus volt, a tömeg tombolt és a banda beleadott mindent, hogy elbűvölje közönségét. Az utolsó szám végeztével levonultak a színpadról, a még mindig őrjöngő fiatalok pedig még próbáltak relikviákat szerezni, míg mások már kint tobzódtak, hátha elcsípik a fiúkat és kérhetnek autogramot, esetleg fotót, sőt, talán egy ölelést is kaphatnak.

   Zoé megpróbálta összeszedni barátnőit, akik a koncerten elsodródtak tőle, majd mikor mindenki megvolt, indultak volna az általuk autogramkérésre kiszemelt hely felé, amikor közölték, hogy a busz tíz perc múlva indul és nincs idő várni a zenekarra. A maradék időben még begyűjtöttek néhány óriás posztert, Zoé elbúcsúzott osztrák barátnőjétől, majd kezükben az újonnan vásárolt holmikkal elindultak a busz felé. Már éppen annál a kapunál jártak, ahol korábban várakozni akartak, mikor Susanna, az osztrák lány, Zoé után kiáltott és kérte, hogy barátnője álljon meg. Mint kiderült, Zoé Susanna-nál felejtette az egyik új pólóját, ő pedig igyekezett visszaadni neki. Ha már ott voltak, elcsattant még néhány puszi, még egyszer megölelték egymást, és Zoé elővette övtáskájából a fényképezőgépet, hogy legyen egy közös képük is. Azt azonban nem vette észre, hogy a géppel együtt kirántott valamit a táskából.

   Gyorsan kattintott párat a géppel, miközben együtt pózolt Susanna-val, elbúcsúztak, majd rohant is barátai után, akik eközben már majdnem eltűntek az utca végén.

   A buszban mindenki a koncertről és a ’hőseiről’ áradozott, majd néhány percnyi várakozás után elindultak Budapest felé. A lányok kicsit csalódottak voltak, mert nem találkozhattak személyesen is kedvenc zenészeikkel, de így is örültek, hogy egyáltalán megadatott nekik a lehetőség, hogy élő koncerten láthassák őket…

   Nem sokkal a magyar rajongókkal teli busz indulása után az öt férfi kimerészkedett öltözőjéből, és egyenesen ahhoz a kapuhoz mentek, ahol korábban Zoéék is le szerettek volna táborozni. A kerítésen keresztül ugyan, de beszéltek pár szót a rajongókkal, aláírták cd-iket és posztereiket, sőt, Worm néhány fotót is engedélyezett. Körülbelül húszpercnyi ácsorgás után a jeges szélben, Mikey-ék megelégelték az arcukra fagyott mosolyt, és visszahúzódtak a meleg buszba.

Még sokáig beszélgettek, majd mindenki nyugovóra tért. Egy valaki azonban nem tudott nyugodtan pihenni, Frank még mindig azon gondolkodott, vajon mi hiányozhat az életéből. Negyvenpercnyi álmatlan forgolódás után kimászott az ágyból Jamia mellől, magára kapott néhány melegebb ruhadarabot, majd zsebre vágta a már felbontott csomag cigarettáját és az MP4 lejátszóját. A nikotinhiány már órák óta gyötörte, és amúgy is úgy gondolta, egy kis séta a friss levegőn egy-két szál cigi társaságában és persze a jó zene kikapcsolja majd az agyát. Igaza lett. Már néhány perc után kezdtek elszállni a nem kívánatos gondolatok. Sétált az aréna parkolójában, majd megállt ott, ahol néhány órával korábban a rajongókkal találkozott. Csak bámult ki a kerítésen keresztül, nézte a tengernyi szemetet, amit a korábban ott hömpölygő tömeg maga után hagyott, és közben arra gondolt, milyen jó lenne, ha ezt az ’aprócska’ mozzanatot kihagyhatnák a mulatságból. Ha nem a vandalizmus és a szennyezés lenne a show-juk végterméke.

   Aztán, ahogy szemével tovább pásztázta a szinte katasztrófa sújtotta területet, tekintete megállapodott valamin, nem messze a kerítéstől. Egy kártyát látott, ami hasonlított egy jogosítványra. Az ismeretlen tárgy annyira felkeltette az érdeklődését, hogy úgy döntött, közelebbről is megnézi, mi lehet az. Ellenőrizte, hogy MP4 lejátszója mélyen a zsebében van-e, cigijét a szájába vette, majd a kerítésbe kapaszkodott és mászni kezdett. Könnyedén lendült át a kerítés tetején, majd egy puha ugrással a földön termett. Néhány lépéssel elérte a földön heverő tárgyat, lehajolt, és az egyik utcai lámpa fénye alá tartotta, hogy jobban lássa.

   Amint kivette a kártyán szereplő jeleket és ábrákat, meglepődött. Kezében egy személyi igazolványt tartott és a képről egy copfos lány nézett vissza rá kifejezéstelen arccal. A dolog pedig, ami meghökkentette, nem más volt, mint a hasonlóság. A hasonlóság a képen látható és az álmaiban látott lány között. Frankie azt hitte, rosszul lát, hogy csak a fáradtság csalja meg érzékeit, ezért megdörzsölte szemeit, majd újra a fény felé tartotta az igazolványt. A kép viszont nem változott. Még mindig ugyanaz a lány volt a képen, aki álmában is kísértette. Megnézte az adatokat, egy nála pár évvel fiatalabb magyar lány hagyta el az okmányt, és úgy döntött, visszaküldeni neki, hiszen erre a kártyára még szüksége lehet.

   Az elmúlt percek eseményei felkorbácsolták Frankie érzéseit, a kép láttán újra átélte a vágyódást az álombéli tünemény iránt, megint a karjában akarta tartani, mint akkor, a fa alatt. A fiatal férfit megrémítette, hogy egy álom sokkal nagyobb érzelmi viharokat képes a lelkében támasztani, mint azt a valóság valaha is tette. Hogy egy lány, akit életében csupán kétszer látott, akkor is csak álmában, sokkal nagyobb érdeklődést váltott ki belőle, mint Jamia valaha is. Hogy az álombéli együttlétük során tökéletes boldogságot élt meg, mindenféle hiányérzet nélkül.

   Frank nem akart ezen tovább töprengeni, minél előbb el akarta felejteni az egészet. Hisz’ neki ott van a saját élete, melyben helyt kell állnia, ott van Jamia, aki tiszta szívből szereti őt, nem foglalkozhat holmi ostoba álmokkal.

Becsúsztatta a személyit farmerja hátsó zsebébe, majd meggyújtott még egy cigarettát, hogy a visszafelé útra is legyen elfoglaltsága.

   A buszban levette enyhén füstszagú ruháit, hanyagul összehajtva az egyik üres székre dobta őket, majd bebújt Jamia mellé; szorosan hozzásimult, hogy felmelegítse kihűlt végtagjait. Figyelte a karjaiban szuszogó lányt és akkor úgy érezte, nincs oka másfajta boldogságot keresni, hiszen övé a világ legcsodálatosabb nője…