Találkozó az évforduló jegyében
2007.10.21. 13:05
A Lakiteleki Torna Egylet elnöksége 2007. szeptember 28. napjára találkozóra hívta azokat a korábbi, idősebb labdarúgókat, akik hosszabb időn át nyújtott kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak az egyesület sikereihez, hírnevének erősödéséhez. A sportszékház, amely a találkozó helyszínéül szolgált, még az említett szempontok alapján „szűkített” létszám befogadására is majdnem, hogy kicsinek bizonyult, némi fejtörést okozott a klubtermet berendezőknek.
Ez a rendezvény, abban az értelemben, hogy egészében az egyesület élők emlékezetével még elérhető küzdelmes és eredményes múltjának, történetének felidézéséről szólt, a legfontosabb volt az egyesület és a résztvevők számára. A meghívottakat megtisztelte jelenlétével Varga Sándor polgármester és Dr. Orbán Csaba jegyző is. A rendezésben fontos szerepet játszott, hogy az anyagilag nem éppen könnyű helyzetben lévő egyesület az önkormányzat által meghirdetett keretek között pályázhatott, és ennek eredményeként legnagyobb részben sikerült az évfordulóhoz kapcsolódó rendezvények anyagi terheit enyhíteni.
Az ünnepi program nyitányaként az egyesület korábbi és mai vezetői a három unoka, Kozma Károly, Kozma József és Kozma Gyula társaságában megkoszorúzta a Lakiteleki Torna Egylet alapításában meghatározó szerepet játszó idősebb Kozma Gyula (1903-1994) nyughelyét.
Az összejövetel legfőbb célja az volt, hogy alkalmat adjon az egyesület életében tartósan és sikeresen résztvevő legidősebb labdarúgók számára a találkozásra, múlhatatlan emlékeik felidézésére, az egyesület mai életének, munkájának a megismerésére. Sokan évek óta nem találkoztak, még csak nem is látták egymást. Nem csoda hát, hogy még a vacsora asztalhoz csalogatni sem volt könnyű a résztvevőket. Kisebb-nagyobb csoportokban igen élénken folyt a beszélgetés.
Lelket gyönyörködtető volt, ahogyan néhányan kedves meglepetést igyekeztek szerezni egymásnak. Balla Sándor tudta, néhányan szívesen nótáznak a régiek közül; Gyöngyösi Györgyöt név szerint is említette, így a kedvéért, a kedvükért magával hozta patinás hangszerét, a még ma is kiválóan szóló tangóharmonikáját. A Lakiteleken egyik legtöbbet edzősködő Fekete Józsefnek is jutott a kedves meglepetések közül. Egyik volt futballistája hozott ajándékot neki. Hogy igazán jól érezte magát a társaság, azt mi sem igazolja jobban, minthogy a leghosszabban beszélgető társaság éjjel kettőkor búcsúzott vendéglátóitól.
A résztvevők, a rendezvény megörökítése Szentirmay Tamásnak köszönhető. A képek a település internetes honlapjain lesznek legelőször elérhetők, de az egyesület később tabló formájában is szeretné az esemény fotó dokumentumait megőrizni.
Mint minden jelentősebb rendezvény megszervezésének, ennek is voltak komoly nehézségei. Azt nyugodtan mondhatjuk, hogy „technikailag” minden rendben volt, sikerült minden problémát megoldani. Mivel azonban folyamatosan csak az utóbbi években vannak tablók, dokumentumok, az érintettek meghívásánál csak az emlékezetre hagyatkozhattak a szervezők. Az ezzel összefüggő problémák megelőzése, elkerülése érdekében történt, hogy a Lakiteleki Újságban és a település internetes honlapjain is közzé tettük minden érintett számára a meghívónkat, megjelölve a jelentkezés módját és határidejét. Mindezek mellett hírei között szerepeltette a megyei lap is. A szervező egyesületi vezetők nevében ezúton is elnézést kérek, ha a meghívó híre mindezek ellenére nem jutott el valakihez. Ha van ilyen, szeretném remélni, hogy a kilencven, illetve százéves évforduló hasonló rendezvényéről mindenki időben értesül. És ha ez így lesz, kívánjuk, hogy sikerüljön mindenkinek az idei rendezvény résztvevőivel is találkozni majd!
További képek a Képtárban.
Terjéki Ferenc
lakitelek.gportal.hu
|