Perselus ingerülten csattogott végig az igazgatói iroda felé futó folyosón. Sötét talárja démoni módon suhant utána, s a szigorú arc dühöt, mérhetetlen dühöt sugárzott.

- Citrompor! - dörrent rá a kőszörnyre, aki engedelmesen utat nyitott neki.

Kopogás nélkül rontott be Dumbledore-hoz. Az idős mágus a székében ült, a merengőjével maga előtt.

- Nos? - kérdezte a belépő férfire nézve. - Gratulálhatok, és átadhatom a nyereményedet?

Piton arcáról sütött a gyűlölet, s legjobb és egyetlen barátja arcába nézve ordítani kezdett:

- Maga ezt az elejétől fogva tudta, igaz? Tudta, hogy mi lesz a vége! Mert mindig csak bábuként használ engem a pszichológiai kísérleteihez! Hát tudja mit, Dumbledore? Torkig vagyok a kisded játékaival, engem nem rángat többé kötélen, hallja?

Az igazgató arca elkomorodott, s tükrözte belső háborúját. - Elutasított?

- Nem, nem utasított el! Ugyanis el sem jutottam odáig, hogy megkérdezzem tőle! Végig mást szeretett, s ez felteszi a pontot a maga csodálatos komédiájára!

- Perselus, kérlek…

- Nem, Albus, maga immár semmit sem fog kérni tőlem. Hagyta, hogy ismét bolondot csináljak magamból, rávett, hogy ismét reménykedjek! Ezt teszi mindannyiunkkal, nemde? Ez a képlet minden esetben: rávenni a delikvenst, hogy elvégezze a szerepét a maga kis társasjátékában, akkor lépjen, és annyit, amennyit maga akar, de a játékot végig a kezében tartja, annak a látszatát éreztetve, hogy a bábu játssza a főszerepet! Ezt teszi mindenkivel, akit látszólag a szárnyai alá vesz! Manipulál, rendezkedik, szervez és győz! Mert minden apróságért úgy érzem, adósa vagyok, és eddig úgy is tettem, hogy lerójam ezt az adósságot, de ennek vége, Dumbledore! Úgy tekintem, kvittek vagyunk, és nem kívánok szerepet tovább sem a harcban, sem a háttérben zajló kémmunkában!

Dumbledore megrendülten ült, és hallgatta az őt érő szidalmakat. Megpróbálta lecsendesíteni kollégáját, de az egy pillantásra sem méltatta többet.

- Ennyi volt, kérem. - Perselus kiegyenesedett, s az ajtó felé lépett. - Mától nem dolgozom a Roxfortban. Még ma elviszem a holmijaimat, és csak reménykedni merek, hogy nem próbál megakadályozni. Mert akkor kénytelen lennék jobb belátásra téríteni.

Felrántotta az ajtót, s még mielőtt eltűnt volna, utoljára visszaszólt annak az embernek, akit életében a legjobban tisztelt:

- Egyenesen gonoszabb, mit a Sötét Nagyúr, Albus Dumbledore…