Kitört a téli szünet, a diákok legnagyobb örömére. A klubhelyiségekben a hangulat a tetőfokára hágott, s az esti buliknak nem egyszer a házvezetőtanárok vetettek véget.

Mintha Perselusnak nem lett volna elég baja e nélkül is.

A tanárok közül talán csak ő egyedül örült a szünetnek, mert ez azt jelentette, hogy nem kell az órákon Granger célozgatásait elviselnie. Kapott belőlük épp eleget órán kívül is.

Egy szerdai reggel azzal a nyugtató gondolattal ment le a Nagyterembe, hogy nem kell találkoznia a lánnyal. Szentül meg volt győződve, hogy a griffendéles hazautazott a szünetre. Beletemetkezett a Reggeli Prófétába, és csak akkor nézett fel, mikor valaki leereszkedett a mellette lévő székre.

- Ms. Granger! - sziszegte ingerülten. - Mégis mi a fészkes fenét keres itt?

- Beszélnünk kell - válaszolta Hermione higgadtan.

- Nem kell - vágta rá Piton. - És most menjen.

- Nem - jött a rövid válasz.

A férfi kimeredt szemmel bámult a lányra.

- Ms. Granger, a diákok nem szoktak a tanári asztalnál étkezni!

- A bájitaltanárok pedig nem szoktak ennyire bepánikolni egy tizenhét éves lánytól - vetette fel Hermione apró mosollyal.

- Ötven pont a Griffendéltől - válaszolta gonoszan Piton. - És még feljebb is mehet, ha nem sétál át a helyére.

- Küldjön büntetőmunkára - susogta Hermione.

Piton leeresztette a Prófétát. Tekintetében ijedtség csillant.

- Soha.

A lány elvigyorodott.

- Fegyvert ad a kezembe, professzor.

- Kitekerem azt a fene kecses nyakát, Granger!

Hermione végigsimított a tanár karján, mire az rögtön lekapta az asztalról.

- Szóval maga szerint kecses a nyakam? - érdeklődött a lány.

- Kiforgatja a szavaimat. - Piton tekintetével ölni is lehetett volna. - De mindegy is. Pár nap múlva véget ér a bájital hatása, hacsak nem többet vett be belőle, mint amennyi egészséges. Bár az már úgyis kiderült volna, nem igaz?

Hermione összehúzott szemmel nézett a férfire, és feltette a kérdést, ami annyira foglalkoztatta:

- Miért beszél úgy, mintha nem maga adta volna be nekem a bájitalt?

Piton megvetően horkantott.

- Talán azért, mert nem én voltam?

- De - rázta meg a fejét Hermione. - Biztos vagyok benne, hogy maga volt.

- Csak tessék - tárta szét karjait a tanár. - Azt hisz, amit akar. Ezt a jogot még egy ostoba bájital sem veszi el magától.

A lány közelebb hajolt hozzá, és a fülébe suttogta:

- Úgy szeretném megütni magát…

- Az emberek legtöbbje érezte már ezt velem kapcsolatban. Valamiért ezt hozom ki belőlük - felelte nyugodtan Piton. - Csak tudnám, miért… - tette hozzá töprengve. - Mindenesetre a griffendéleseknek lenne egy jó napjuk, míg maga repülne az iskolából.

- Igaz is - folytatta Hermione -, magának úgyis jobban tetszett a tegnap esti viselkedésem, nemde?

Piton arcán felkúszott az a bizonyos gúnyos mosoly, ami oly sokakat kergetett már a kétségbeesés szélére.

- Nagyon nagy tévedésben él, Ms. Granger, ha azt hiszi, hatalma van felettem.

- Nem hiszem, professzor. Tudom. Tegnap este kevésen múlt, hogy nem csókolt meg.

- Á, szóval arra ment ki a játék? Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, kisasszony, de már megmondtam, hogy ne fantáziáljon rólam. - A férfi határozottan kezdte élvezni a helyzetet.

Hermione villámló szemekkel meredt a tanárra, akinek meg kellett állapítania, élvezi, ha kihozhatja a sodrából ezt az önelégült kis strébert. Volt valami abban a tekintetben, ami nem engedte el Perselust, s így legalább egy percig néztek farkasszemet.

- Most arra vár, hogy mikor kapom el a szemem, és rohanok ki sírva a teremből? - kérdezte a lány sziszegve.

- Ugyan, Granger, tudom, hogy nem adná meg nekem ezt az örömöt. Kétlem, hogy akár egy férfinek is okozott volna bosszúságon kívül másfajta érzelmet. Bár az, hogy a csókomról álmodozik, kétségkívül hízelgő rám nézve.

Úgy tűnt, Hermionét hamarosan nem fogja érdekelni, milyen következményekkel jár, ha alaposan megtépi Pitont, ott, mindenki előtt, a Nagyterem kellős közepén, s már emelte is a kezét, mikor hatalmas tapsvihar támadt a helyiségben.

Visszakapta a kezét, s a férfival egyszerre néztek az ajtó felé, ahol egy kisebb csapat állt, akiknek a diákok lelkes köszöntése szólt.

A csapat közepén Remus Lupin állt, arcán széles mosollyal, s a háta mögött még legalább fél tucat varázsló, mind egytől-egyig a Főnix rendjének tagjai.

Azt, hogy mindenki tisztában van a Rend munkásságával, mi sem bizonyította jobban, mint hogy az iskolában maradt összes tanuló kitörő lelkesedéssel fogadta a jobbára aurorokból álló társaságot.

- Fantasztikus - morogta az orra alatt Piton. - Megjött a felmentő sereg.

***

Reggeli után Hermione jól szórakozott Remus, Tonks és Sirius társaságában. El is felejtette, hogy fél órája még ki akarta nyírni a bájitaltanárát, s ez így is maradt volna, ha Tonks meg nem szólal egy kis idő után:

- Mi ütött beléd, Mio, hogy odaültél Perselus mellé önszántadból? Vagy esetleg büntetés volt?

A lány ijedten húzta össze magát, s megpróbált a lehető legsemlegesebb hangon válaszolni:

- Nem, csak arról beszéltünk a professzorral, meddig kell még büntetőmunkára mennem.

- Büntetőmunkára? Te? - értetlenkedett Remus. - Merlinre, mit követtél el? Fél árnyalattal világosabb lett a főzeted, mint kellett volna?

- Nagyon vicces vagy - nézett rá rosszallóan a lány. - Ami azt illeti, segítettem Neville-nek elkészíteni egy főzetet, ami kivívta Piton rosszallását.

Senki sem javította ki Piton professzorra, és ez önbizalommal töltötte el.

- Mit vettél Harrynek karácsonyra, Sirius? - kérdezte Tonks, elterelve a témát Pitonról.

- Egy olyan kést, mint ami tönkrement a tavalyelőtti minisztériumi akciója után - válaszolta a férfi somolyogva. - Ki tudja, mikor kell legközelebb ajtókat feltörnie…

- Csak ne add alá a lovat - morogta Lupin mérgesen. - Senkinek nem lesz jó, ha Harry kivonja magát a forgalomból. Én egy kis emlékkel fogok neki kedveskedni - tette hozzá.

Tonks arcán kíváncsiság tükröződött.

- Tényleg, még nem is mondtad el, mi van abban a dobozban…

- Milyen dobozban? - érdeklődött Hermione.

- Remus kedd este bezárkózott a szobába, egy cipődoboz-szerűséggel, és nem volt hajlandó elmondani, mit tett bele. Legalább egy órán keresztül pakolt bele.

- Ez érdekes - húzta ki magát Sirius. - Na, mi van benne?

Lupin megrázta a fejét.

- Nem mondom el nektek, majd karácsony napján ti is meglátjátok Harryvel együtt.

- Addigra hazaérnek? - kérdezte Hermione kíváncsian, a fiúk ugyanis nem mondták, meddig lesznek távol, s elutazásuk óta egy árva sor sem jött tőlük.

- Dumbledore azt mondta, megtalálták, amit kerestek, már csak azt kell kitalálniuk, miként végezzenek vele - világosította fel Sirius.

- Vagy úgy - bólintott a lány tartózkodóan.

Rosszul esett neki, hogy őt megint nem avatták be dolgokba. Tudta, hogy az ügy szupertitkos, de az, hogy a fiúk elmehettek, ő nem, és ráadásul még be se avatják, ez kicsit sok volt neki.

Felpattant, s azzal mentegetőzött, hogy át kell néznie a szünetre feladott leckéket, majd felmenekült a hálókörletbe.