Ajtók csapódtak, festmények rezzentek össze, szapora léptek hangja visszhangzott az üres folyosókon, dühödt fújtatás hasított a levegőbe.

Perselus Piton randalírozott a Roxfort folyosóin.

Útjában tátott szájú portrélakók, két halálra vált hugrabugos és egy kísértet, nevezetesen Sir Nicholas, aki nem válhatott holtra, tekintve, hogy már meghalt, de ő is megijedt a felpaprikázott bájitaltanár láttán.

Szívet- és tüdőttépően sok lépcső után a férfi immár az Északi Torony csapóajtajánál próbálta jobb belátásra kényszeríteni belső szerveit, s rávenni őket, hogy lehetőség szerint maradjanak a helyükön.

Fél kézzel a falnak támaszkodva pihegett, s magában meg kellett állapítania, hogy biz' eljárt felette az idő, és mondhatni nincs a legjobb formában.

Szapora fogadkozások közepette, miszerint ezentúl esténként futni jár majd a parkba, egyetlen határozott mozdulattal sarkig tárta a csapóajtó fedelét.

Legnagyobb meglepetésére a fémtető nem csattant, amint ellenállásba ütközött, csupán egy halk puffanást hallatott, s így a hatásos belépő elmaradt.

Vészjóslóan emelkedett ki a az ajtó mélyedéséből, és azok, akik leghátul ültek, bizony döbbent nyögéssel nyugtázták megjelenését.

Úgy tűnt azonban, hogy a tanárnő és a köré verbuválódott csodálói tábor (Perselust félelmetesen emlékeztette ebben a pillanatban Trelawneyra…) nem vették észre a létszámgyarapodást.

- Tanárnő, elmondaná, mit lát a gömbben? - kérdezte fojtott hangon egy rövid barna hajú lány, aki közvetlenül Gwen mellett állt. A nő háttal ült az ajtónak, s ezáltal Pitonnak is.

- Ah, kedvesem, sötét napok várnak ránk - felelte Gwen olyan drámai hangon, amit még elődje is megirigyelt volna. - Bizony, egy sötét hajú idegen, sötét öltözékben, sötét szándékkal fog az életünkre törni…

Perselus finoman megköszörülte a torkát, mire a nő megmerevedett.

- A diákok legyilkolásától kivételesen eltekintek, aggódj csak a saját testi épségedért - duruzsolta mézesmázosan.

Ryan a fejéhez kapta a kezét.

- Perselus! - sóhajtotta színpadiasan. - Milyen jó téged látni… Ma reggel már másodszor - tette hozzá sunyin mosolyogva, mire néhányan egy halk "ó"-val adtak hangot meglepetésüknek.

Piton gyilkos pillantása azonban hamar lehervasztotta a mosolyt arcukról, majd hirtelen megfontolásból felöltötte legfélelmetesebb mosolyát.

- Ms. Ryan, megtenné, hogy lefárad velem a folyosóra?

Gwen elsápadt, és a kelleténél nagyobb hévvel kezdte rázni a fejét.

- Órám van, Perselus.

- Jössz magadtól, vagy a hajadnál fogva rángatlak le. Ez a két opció létezik - válaszolta Piton még mindig méregtől csöpögő bájmosolyával az arcán.

Ryan láthatóan megszeppent e szavak hallatán, de erőt gyűjtve végül bólintott.

- Ám legyen.

Mielőtt az első létrafokra tette volna a lábát (Perselus "udvariasan" előreengedte, mielőtt a nőnek az a tévképzete támadt volna, hogy őt lelökve kikerülhet szorult helyzetéből - ez, mint tudjuk, lehetetlen, hisz Piton szellemként is tovább kísértette volna…), végignézett a tanulókon, s egy utolsó sóhajjal megadta magát az elkerülhetetlennek.

***

Ezidőtájt Siriusnak a másodéves griffendélesekkel és hugrabugosokkal volt órája. Kicsöngetés után egy fekete hajú kisfiú lépett oda hozzá.

- Professzor úr… - kezdte tétován.

Sirius jobbra nézett, majd balra, de nem látott senkit. Épp vissza akart fordulni, hogy letörölje a táblát, mikor a gyerek megrángatta a talárját. Meglepve nézett le.

- Á, Nathan! - mosolygott rá barátságosan. - Mondd csak, miben segíthetek?

- A hatodikosok mondták, hogy maga át tud változni kutyává.

A teremben megállt az élet, megszűnt a pakolászás, nevetgélés, kiabálás.

- Öhm… igen, ez igaz - ismerte be szerényen Sirius.

- Megmutatná? - kérdezte félénken a gyerek, mire a tanár zavartan elmosolyodott.

Mikor neve tisztázódott a varázslóvilágban, Dumbledore igazolást adott neki animágus mivoltáról, így immár törvényesen űzhette. Bejegyzett animágus lett, Féregfarkkal egyetemben, aki Voldemort ismtételt bujdoklása óta is körözés alatt állt.

- Hát, ha szeretnétek - vont vállat végül, mire éljenzés harsant a kisdiákok köreiben. - De bizonyára láttátok már McGalagony professzort is átváltozni, nem hiszem, hogy tudok újdonságot mutatni…

Mindenesetre két másodperc múlva már a nagy, fekete, lompos kutya képében pislogott fel a gyerekekre.

Mikor azok kiörömködték magukat, és távoztak a teremből, Sirius gyorsan visszaváltozott. Legnagyobb ijedtségére valaki tapsolni kezdett a háta mögött.

Megfordulva hirtelen nem látott senkit, csak a nagy tájképet, ami a szobájából vezető ajtó mellett volt a falon.

Aztán az egyikfa mögül kikandikált egy rózsaszín ruhaujj…

- Ó-ó - kommentálta Sirius a Kövér Dáma megjelenését.

Gyöngyöző kacaj hallatszott, és a hölgy előlépett a fa mögül.

- Gratulálok professzor, nagyon szépen hajtotta végre a varázslatot…

- Köszönöm - morogta Sirius, sejtve, hogy nem szabadul könnyen.

- Életemben én is elsajátítottam az animágiát, az átváltoztatástan tanárom szerint különleges tehetségem volt…

- Efelől kétségem sincs - hajolt meg udvariasan Sirius, de ez csak olaj volt a tűzre. - Mondja, mivé tudott átalakulni, Kedves Dáma?


- Malaccá - vihorászott a nő, elmélyülve emlékeiben. - Csodálatos idők voltak…

- Meghiszem azt… Malaccá… Gondolhattam volna… - dünnyögte a tanár halkan, és elpakolta a jegyzeteit.

- Volt egy nagyon jó barátnőm… Rosemarynek hívták…

A Dáma hosszan mesélt gyerekkoráról, a szüleiről és egy férfiról, aki orvul becsapta őt, és elvett egy parasztlányt.

- … mindazonáltal - folytatta a történetet -, most, hogy megismertem magát, kedves professzor… - itt beiktatott egy kis kacajt - Sirius… úgy érzem, a fájdalom-szabdalta szívem talán képes lenne ismét szeretni…

Körbenézett a teremben, ahol nem volt senki, csupán a tájkép lakója, egy jámbor kutya tért vissza, és kezdte el nyalogatni a Dáma kezét.

- Hát hova tűnhetett?

***

Perselus kihagyta a vacsorát, mert tartott tőle, hogy nem állna jót magáért Gwen közelében a délelőtt lezajlott beszélgetés után.

Nem elég, hogy a nő nem értette, mi baja van, de még azt is előadta, milyen előnyökkel járna, ha ők ketten nem csupán kollegiális kapcsolatban lennének.

Piton a fogát csikorgatta a gondolatra, mi sülne ki abból, ha igent mondana annak a féleszű libának.

Elvárná, hogy a diákok előtt csókolja meg…

Hogy mosolyogjon egész nap…

Hogy körülugrálja a nap huszonnégy órájában…

HOGY KÉZENFOGVA JÁRKÁJANAK A KASTÉLYBAN!

Fúj…

Maga előtt látta Dumbledore vigyorgó képét, és megvetően horkantott egyet.

Bele fog bukni a fogadásba. Ez neki nem megy.

***

" A druidák megszentelt tölgyfaligetekben végezték szertartásaikat és mutatták be hátborzongató emberáldozataikat. Nagy tiszteletnek, befolyásnak és hatalomnak örvendtek nemcsak az istenek közvetítőjeként, hanem a törzsi szokások és törvények őreként is - utóbbit húsz év tanulóidő elvégzéséhez kötötték."

Hermione felpillantott mágiatörténet-dolgozatából, s tekintete az órára esett.

Ginny huppant le mellé.

- Dolgozat?

Hermione letette pennáját, és összepakolta jegyzeteit.

- Aha, Binnsnek. De most mennem kell.

- Aucs - húzta el a száját Ginny. - Pitonhoz?

- Igen - válaszolta fancsali képpel a lány.

- Ez aztán a kellemes esti program - állapította meg Ginny, majd felállt, és a hálószobák felé indult.

- Az - hagyta rá Hermione, s mikor barátnője egy együtt érző mosoly kíséretében eltűnt az ajtó mögött, alattomos mosoly kúszott fel az arcán.

Belenyúlt a táskájába, és elővett egy üveget, aminek tartalmából fújt egy keveset a nyakára és a hajára.

- Na kezdődjön a tánc - suttogta és elindult a pince felé.