A kastély álmos csendbe burkolózott, odakint már megint esett a hó, újabb rohamot indítva így azok ellen, akik megpróbálkoztak a parkon keresztülhaladva gyógynövénytanra vagy legendás lények gondozására menni.

Hermione az előcsarnokban vett búcsút Ginnytől. Utóbbi átváltoztatástanra, előbbi Hagridhoz vacogni ment.

A lány eltűnődött, vajon miért is nem adta le anno ezt a tárgyat. Végül belátta, hogy néha még saját magát is idegesíti kielégíthetetlen tudásvágya, de hát mit lehetett tenni?

Vastag köpenye pillanatok alatt átázott, ahogy a vadőrlak felé igyekezett, táskájával a vállán.
Még öt perc volt a kezdésig, és reménye sem volt, hogy a többiek előbb érkezzenek, így bekopogott.

A vadőr ajtót nyitott.

- Nahát, Hermione! Kerülj csak beljebb!

A lányt kellemes meleg fogadta a házban, így hamar megszabadult szibériai öltözékétől.

- Jó is, hogy bejöttél - mondta Hagrid. - A mai órát itt bent szándékoztam megtartani.

- Végre egy jó hír is mára - sóhajtotta a lány. - Hallottad, mi van Harryékkel, ugye?

- Dumbledore említette - bólintott komoran az óriás. - De ne aggódj értük, Mione. Dumbledore vigyáz rájuk. Sirius is velük akart menni, de az igazgató azt mondta, rá itt van szükség. - Hagrid hangja kétségekkel telt meg. - Szerintem Dumbledore aggódik.

- Tudom. Attól, hogy betörnek a halálfalók a birtokra. Nem mondta, de látszik rajta. Csodálom, hogy engedélyezte a bált. - Hermione kortyolt egyet a teából, amit a férfi tett eléje. - Én meg tudom érteni a félelmét. Ha ez tényleg bekövetkezne, ki védené meg a diákokat? Jó, itt van McGalagony, Sirius és Piton, meg te is, de lássuk be, az állig felfegyverkezett halálfalókkal szemben nem sok esélyünk lenne. Ne érts félre, de pálca nélkül te se mennél sok mindenre.

Hagrid kimeredt szemmel bámult a lányra, aki megvonta a vállát.

- Tudom, ez keresetlenül őszinte volt, sajnálom. Mostanában ami szívemen, a számon. Talán a háború hozza ki belőlem - füllentette, mire Hagrid elnézően bólintott.

- Értem, hogy csak jót akarsz, de hidd el, tudok magamra vigyázni - dörmögte. - Valószínű, hogy Dumbledore hasonlóan gondolkodik a Roxfort védelméről, mint te, épp ezért iderendelte a Főnix rendjének néhány tagját az ünnepekre.

Hermione szeme felcsillant.

- Ez szuper. Kik jönnek?

- Úgy tudom, Lupin és Tonks, Mordon, valamint Kingsley, és a két idősebb Weasley fiú. Bár nem sokan merik itt hagyni a gyereküket a szünetre, azért egy húsz-harminc főre számítani lehet. Az igazgató ezt a kényszermegoldást találta ki a diákok védelme érdekében.

- Ez így korrekt - ismerte be Hermione, aki titokban kicsit neheztelt az idős varázslóra, amiért pont ilyen vészterhes időkben hagyta el a kastélyt. - Tudom, hogy nagyon fontos megtalálni Voldemort lélekdarabkáit – Hagrid teája kiloccsant az asztalra -, de egy kicsit mindig félek, ha Dumbledore házon kívül van.

- Ezzel nem vagy egyedül - morogta a vadőr, majd beszélgetésüket halk kopogás zavarta
meg.

- Megjöttek a többiek - állapította meg az óriás, és beengedte az átfagyott csoportot.

Nem sokan akartak hetedévben is a legendás lényekkel vacakolni, minden házból csupán egy vagy két diák jelentkezett: a Hollóhátból egyedül Terry Boot, a Hugrabugból Justin Finch-Fletchley és Susan Bones, a Griffendélből csak Hermione, míg a Mardekárból, valami elképzelhetetlen okból kifolyólag, Pansy Parkinson és Draco Malfoy.

- Jól van, gyerekek - csapta össze a kezeit Hagrid, és a székekre mutatott. - Mindenki foglaljon helyet, és nyissátok ki a könyveiteket a tizennyolcadik oldalon, az Elrejtett mágikus bestiák című fejezetnél. Ki tudja nekem megmondani, hogyan rejti el a varázslótársadalom a legendás állatokat?

Hermione örült, hogy Hagrid kezdi kapiskálni, hogy miért fontos normális órákat tartani, és hogy kezdi komolyan venni a munkáját. Ennek már tétje volt - tavasszal le kell tenniük a RAVASZ-vizsgáikat ebből a tárgyból is.

Ám a csoportban akadtak olyanok is, akik a „kákán is csomót” elvet követve mindenbe beleszóltak.

- Esküszöm, visszasírom az életveszélyes órákat - panaszkodott ásítva Malfoy. - A hippogriffeket és a durrfarkú szúrcsókokat…

Hermione megforgatta a szemeit, és igyekezett figyelmen kívül hagyni a mardekárost.

-… és a futóférgeket is… esküszöm, azok is jobbak voltak… - Mondott volna még mást is, ha le nem fordul a székéről egy halk puffanás kíséretében.

Hermione elégedetten tette zsebre a pálcáját, majd kihívóan a döbbent Hagrid szemébe nézett.
A vadőrön látszott, hogy nem találja a szavakat.

- Her-Hermione - nyögte ki. - Ez mégis mi volt?

- Azt ne mondd, hogy téged nem idegesített - vont vállat dacosan a lány.

***

Perselus az asztalon dobolt ujjaival. A dermedt csöndben ez volt az egyetlen hang, ami hallatszott. Az ötödikes hollóhátasok és hugrabugosok egyetlen nesz nélkül, mozdulatlanul ültek a helyükön, és professzorukat nézték, akinek nem akaródzott megszólalni.

Így ment ez vagy egy fél óráig, de Piton még mindig néma volt. Ám fejében egymást kergették a gondolatok.

- Ugyan már, ne vedd ennyire a szívedre… csak egy kis szex volt… - kezdte a hang.

- Jah, szex - morogta Piton.

- Csinálhatnánk ilyet gyakrabban is, nem gondolod? Mint a régi, szép időkben… - a hang a mondat végére álmodozóan felemelkedett, majd végül gúnyosan hozzátette: - De ugye a professzor úr kis okos barnákról álmodozik, meg kandallóról, borról…

- A havazást kihagytad - válaszolta szórakozottan Perselus.

- Ja, hát persze, a havazás… Milyen figyelmetlen vagyok.

- Nem én mondtam.

Az egyik hollóhátas végül megunta, és úgy döntött, ha meg is kell halnia még az óra vége előtt, akkor is meg fogja kérdezni, miért nem csinálnak semmit.

- Tanár úr - emelte fel a hangját a fiú.

Piton csodálkozva nézett a gyerekre. "Hogy kerülnek ide a diákok?"

- Mit akar, Roberts?

- Tanár úr csak ül, és néz maga elé, mi meg nézzük magát, ami egyébként módfelett hasznos időtöltés lenne, amennyiben nem RBF-vizsgákra készülnénk éppen. Vagyishogy épp hogy nem készülünk.

Piton szemei kitágultak, mire a fiú a lehető legkisebbre húzta össze magát.

- Ötven pont a Hollóháttól - felelte végül közönyösen a tanár, és a figyelmét ismét a belső hangjára irányította.

- Azt még mindig nem döntötted el, mit fogsz csinálni Grangerrel - állapította meg az.

- Dehogynem - válaszolta Piton. - Ha majd ma este eljön hozzám büntetőmunkára, teszek róla, hogy megemlegesse a percet, mikor átlépte a küszöbömet, felbolydította a nyugalmamat… az a kis…

- Fruska?

- Nem ezt a szót használtam volna.

- Persze hogy nem - sóhajtotta a hang, majd ravaszul megjegyezte: - Okos kis barna lány, nem?

- Tudálékos kis liba - sziszegte Perselus, fel sem figyelve a cseles kérdésre. - Egyetlen jó tulajdonsága a kitartása, ami egyébként mostanában mintha el-eltünedezne… Nem fogja fel, hogy az élet nem csak könyvekből, dolgozatokból és kitűnő jegyekből áll…

- Mert a te életed nem a könyvekből áll…

- Nem! Én csak az egészséges tudásvágyamat igyekszem kielégíteni a könyvekkel. De hogy egész napokat a könyvtárban töltsek… Ugyan.

- Mert te az egész napodat a pincében töltöd… Ez tényleg sokkal egészségesebb.

- Az a nőszemély azt is meg fogja bánni, hogy a világra jött - dünnyögte a tanár, mire kuncogás szaladt végig a termen.

- Mi az? - kapta fel a fejét, és a diákseregben rögtön bennszakadt a nevetés.

- A professzor úr azt mondta, meg fogja bánni a nőszemély… - cincogta egy szőke copfos lány az első padból. - Mi meg arra gondoltunk, esetleg Ryan tanárnő…

- Mi van Ryan tanárnővel?!

- Hát reggelinél mesélte, hogy maga és ő…

Piton torkából feltört egy kétségbeesett kiáltás:

- NEEEEM!

Felugrott, kiviharzott a pincehelyiségből, és végigszaladt a folyosón, fel egyenesen a torony felé.

Mostmár nem csak Grangernek kell félnie Perselus Piton haragjától…