Az ablakon vékony sávban szűrődött be a holdfény, kis utcácskákat képezve a köveken. Telihold.

Szegény Remus…

Sirius nagyot sóhajtott, és az órájára pillantott. Öt perc múlva tíz óra. Hol lehet már Hermione? Tudta, hogy a lánynak nyolc órakor volt jelenése Pitonnál. Na de már tíz óra! Rég vissza kellett volna érnie. Megfogadta, hogy addig nem tágít, míg épségben nem tudja a lányt. Jó, Piton nyilván nem bántaná… Szándékosan legalábbis nem.

Kezdett fázni, ahogy ott toporgott a hidegben, összébb húzta hát magán a talárját, és tekintetét arrafelé emelte, ahonnan a lány érkezése várható volt.

- Tán vár valakire, professzor úr? - csendült egy csilingelő hang a háta mögött.

Kimeredt szemmel fordult meg, hogy aztán szembetalálkozhasson a hamisan mosolygó kövér Dámával.

- Khm… igen, azt hiszem - felelt óvatosan.

A hölgy képének keretéhez támaszkodott. Terjedelmes kebleit kidüllesztette, igyekezvén jobb belátást engedni a döbbent férfinek.

- Kegyed csak aludjon - motyogta Sirius, visszafordulva a lépcső felé.

Ám a Dáma határozottan ébernek tűnt, az újdonsült tanár legnagyobb bosszúságára.

- Tartozik ám nekem az úr… - folytatta a beszélgetést rendületlenül.

- Valóban? - kérdezte szórakozottan Sirius, egy percre sem véve le a tekintetét a folyosóról.

- Bizony - búgta selymes hangon a képmás, mire Sirius, ha lehet, még jobban meglepődött.

- Mondja, kedves Dáma, mivel tartozom Kegyednek? Valamelyik este robbantós snapszlit játszottunk volna itt, a klubhelyiség előtt, én pedig veszítettem, csak nem emlékszem?

- Nem, nem - rázta a fejét felsőbbséges sajnálkozással a Dáma, ajkait lebiggyesztve. - Ön, Mr. Black, négy éve szétkaszabolta a portrémat!

Sirius hirtelen úgy érezte, valaki rendesen orrba nyomta valami nagy, és tompa tárggyal. Elvörösödve kezdett babrálni talárja gombjaival.

- Na igen… khm - kezdte. - Még elnézést sem kértem Öntől…

- Úgy bizony - hagyta rá a hölgy. - Mindazonáltal… talán elnézem magának.

Beszélgetőpartnere felkapta a fejét, és gyanakodva nézett rá. - Igen?
- Amennyiben megcsókol engem! - A Dáma pirospozsgás arca ragyogott a félhomályban, kétséget sem hagyva szándéka komolyságáról.

A férfi rosszat sejtve hátrált pár lépést, mikor meglátta, hogy a nő felé csücsörít.

- Azt hiszem, együtt tudok élni a haragjával, asszonyom - hebegte ijedten, és egészen addig hátrált, míg ki nem ért a portré látószögéből.

Megkönnyebbülten sóhajtott, és megfordult.

Épp, mikor Hermione megjelent az emeleten.

- Hol a fészkes fenében jártál eddig, Mione? - támadt rögtön a lányra, aki meglepetten pislogva nézte barátja és tanára dühös és sápadt arcát.

- Sirius - állapította meg elmésen.

- Magyarázatot várok, kisasszony!

- Csak félrevonultam egy kicsit - vonogatta a vállát a griffendéles.

- Csak félrevonult! - dohogott a férfi, de különösképpen már nem haragudott. - Öt pont a Griffendéltől a késői mászkálásért!

- Sirius! - háborodott fel Hermione. - Még csak öt perce múlt tíz!

- Nem kivételezhetek veled, nem vagyok Piton. Öt perc az öt pont - tárta szét a karjait. - Apropó Piton… Mi volt? Szemétkedett?

- Mikor nem? - kérdezett vissza sóhajtva Hermione. - Csak a szokásos.

Egy kicsit elgondolkodott. Hirtelen Sirius orra alá tolta a nyakát.

- Milyen illatom van? - érdeklődött.

A tanár csak egy pillantással jelezte, hogy furcsállja a kérdést, de válaszolt.

- Öhm… jó. Kellemes.

Hermione türelmetlenül legyintett.

- De mégis. Hogyan tudnád körülírni?

Sirius közelebb hajolt, és alaposan megszaglászta a lányt.

- Hát… kávé.

Ez kész. Hermione már a fogát csikorgatta.

- Mert az előbb ittam egyet. De én a parfümömre gondoltam!

A férfi mélyet lélegzett.

- Jó illatod van… olyan fűszeres. Nem épp a szaglásomról vagyok híres, de azt mondanám, szegfűszeg. Pont, mint…

Sirius elharapta a mondatot.

- Mint? - kapott a szón Hermione.

A férfin látszott, hogy erősen koncentrál. Homlokán összeszaladtak a ráncok.

- Na? - noszogatta a lány. - Valami? Olyan, mint…?

- Nem tudom - vágott szenvedő arcot a férfi. - Tényleg nem. Szörnyen ismerős, és biztos, hogy nem rossz emlékeim vannak vele kapcsolatban. Képtelen vagyok megmondani, kinek van ilyen illata.

A csalódottság valószínűleg kiült Hermione arcára, mert a férfi sután végigsimított a karján.

- Ne haragudj. De miért olyan fontos ez neked?

Nem tudta volna megmondani, miért nem meséli el Siriusnak az egész történetet. Hogy rájött, valószínűleg Pitontól származik a bájital. Valamint, hogy a férfinek láthatóan fizikai fájdalmat okoz az ő illata. Egyrészt valamiért úgy érezte, ez a dolog a kettejük magánügye, másrészt attól tartott, Sirius esetleg őrültséget találna csinálni.

Az viszont nem hatotta meg, hogy a bájitaltanár megfenyegette őt, hogy ha beszél, baj lesz. Nem félt Pitontól. Öreg hiba, igen, de így volt.

- Megyek aludni - szorította meg a férfi karját mosolyogva.

Nem sokkal később már az ágyából bámulta a teljes szépségében ragyogó Holdat az ablakon keresztül.

Valakire emlékezteti Pitont. Valakire, akire nem szívesen gondol. Ezt még ki lehet használni.

Nem tudta, pontosan mikor kezdett körvonalazódni benne a terv, ami nem hagyta nyugodni. Talán azóta, hogy otthagyta a tanárt az üres pincefolyosón, talán régebb óta…

Hogyan készítsük ki Perselus Pitont?

Halvány mosollyal az arcán aludt el…