A lerakodott hóréteg megcsikordult csizmájának talpa alatt. A kellemes hang és a hűvös levegő percek alatt megnyugtatták. Hírtelen eszébe jutott Lucius engedménye, hogy körülnézhet az egész birtokon. Körbesétálta a kastélyt. A háta mögött megpillantott egy kifutót. Valami furcsa érzés arrafelé húzta, így elindult az irányába. Néhány perc múlva a szél magával hozott valami nyerítéshez hasonló hangot. Nyomban felismerte a muglik egyik legcsodálatosabb állatát. Rögtön be is sietett az istállóba. A legelső, amit megpillantott, az egy thesztrál volt. Ettől az állattól mindig kirázta a hideg, így inkább továbblépett. Elhaladt néhány hippogriff mellett, majd meg is találta, amit keresett. Az egyik sarokban, kikötve álldogált egy gyönyörűszép ló. Eljátszott a gondolattal, hogy mit kezdenek Malfoyék egy ilyen mugli állattal, de utána el is vetette, és jobban megvizsgálta. Fekete szőre csak úgy ragyogott. Perselus felismerte, ez egy angol telivér volt. Közelebb lépett hozzá, és végigsimított az oldalán. Az állat beleborzongott az érintésébe. Elé állt, így elgyönyörködhetett a fehér, csillag alakú folton, ami a ló fején volt. Egy rövid gondolkozás után kioldotta az állatot, és kivezette az istállóból. Néhány pálcaintéssel megtisztította a karámot a hótól és bevezette. Közelebb vitte a kerítéshez, hogy könnyebben fel tudjon ülni. Egyetlen ügyes mozdulattal átvetette a lábát a hátán.

- Jól van – paskolta meg a ló nyakát, majd kissé előrehajolt. Akár indulhatnánk is…- jegyezte meg, s nem túl erősen megérintette a sarkával a ló oldalát.

Az lassan sétálni is kezdett. Perselus élvezett minden apró kis mozdulatot. Az állat, mintha hallotta volna a gondolatait, lassan ügetni kezdett, majd egyre jobban gyorsított. Perselus talárja a vágtától a levegőben lobogott. A szél elfütyült a füle mellett, a csípős levegőtől és az izgalomtól kipirult az arca. Néha lassított az ütemen, hogy az állat is kipihenhesse magát, de egy percre sem szállt e a hátáról. Már kezdett szürkülődni, mikor rájött, hogy Nathaly a karám széléről figyeli. Lassan odairányította a lovat.

- Jó estét, kisasszony – köszönt udvariasan.

- Önnek is. Látom, ért a lovakhoz – simogatta meg az állat fejét.

- Nem kell hozzá sok tudomány – vont vállat.

- Egész ügyesen lovagolt.

- Semmiség.

- Nem az. Én soha nem tudtam megtanulni.

Perselus elcsodálkozott a kijelentésen.

- Ne ámuljon annyira… - somolygott Nathaly. Egyszerűen csak nem mertem kockáztatni.

- Értem – válaszolt, majd könnyedén lecsúszott a ló hátáról. Megpróbálja?

- Most?- hüledezett a nő.

- Igen. Itt és most. Csak nem fél? – kötekedett.

- Hát, elég késő van…

- Ugyan már! Nem lehet több hat óránál.

- Jól van, rendben – adta meg magát. De ha valami bajom lesz…

- Ne aggódjon.

- Hogy üljek rá?- tért a lényegre Nathaly.

- Fogja ezt meg – adta oda a kantár végét. Álljon oda fel – mutatott a kerítésre. És most tegye át a bal lábát. Tökéletes.

A nő bizonytalanul üldögélt az állat hátán.

- Akkor akár indulhatna is – jegyezte meg Perselus.

- És azt hogy kell?- nézett le a férfire.

- Mi sem egyszerűbb. Kicsit rúgjon az oldalába.

A nő lába már lendült is, és Perselus nyomban látta, hogy túl nagyot…

- Ne olyan erősen!- ordította, de elkésett.

Az állat az oldalát ért támadás miatt két lábra ágaskodott. Nathaly kis híján leesett róla, és sikítani kezdett. Perselus megpróbálta lecsitítani mindkettőjüket. A ló hamarosan újra négy lábra ereszkedett, így Nathaly is elhallgatott. Perselus néhány percig halkan a lóhoz beszélt, nem akarta kockáztatni, hogy a nővel a hátán kezdjen vágtázni. Nathaly így is ijedten próbált lekászálódni róla.

- Maradjon ott – szólt rá, majd ő is felült a ló hátára, a nő mögé.

Nathaly egész teste remegett a félelemtől. Perselus jónak látta, hogy most küzdje le az egészet, mert ha vár vele, csak rosszabb lesz.

- Nyugodjon meg. Adja ide a kötelet.

Az kissé rövid volt, így kénytelen- kelletlen közelebb ült Nathalyhoz, és átvette tőle.

- most figyelje, hogy csinálom – utasította.

Óvatosan megbökte a ló oldalát, mire az nyugodtan elindult. Néhány lépés után azonban megállította.

- Próbálja meg. Csak érzésből… - adta át most a nőnek a kantárt.

Nathaly most már sokkal kíméletesebb volt, így hamarosan a ló hátán körbejárták a karámot. Perselus érezte, hogy Nathaly izmai kiengednek a megkönnyebbüléstől.

- Remek volt – állapította meg a nő, mikor visszaértek a kiindulási ponthoz.

- Igen, de a java csak most jön – jegyezte meg Perselus.

Mielőtt a nő ésbekapott volna, kikapta a kezéből a kantárt és gyorsított az iramon.

- Suavasper… ne… kérem, álljunk meg… - könyörgött a nő.

- Semmi esetre sem, kisasszony. Nyissa ki a szemét – parancsolta, mert a nő az elborzadástól annyira szorosra zárta, hogy az már fájt.

-Úristen! – sipítozott.

- Nyugodjon meg – duruzsolta tovább, ügyet sem vetve rá. Lazuljon el.

- Le fogok esni…

- Nem fog, itt vagyok – mondta.

Hogy szavait megerősítse, még jobban hozzásimult. A nő még mindig nem nyitotta ki a szemét.

- Vegye át a ló ritmusát…- magyarázta. Érezze!

- Le fogunk zuhanni, kitörjük a nyakunkat, össze fog taposni…

- Ne ilyesmin gondolkozzon. Ürítse ki az elméjét, kisasszony. Most csak mi vagyunk itt… Érzi a lovat?

- I… igen – felelte kissé rekedten.

- Helyes… Próbáljon meg azonosulni vele. Érzi a szívverését? A légzését?

Perselus élvezte, ahogy a nő lassan megnyugszik.

- Adja a kezét – utasította.

- De mire…?

- Ne aggódjon. Bízzon bennem… bennünk.

A nő bátortalanul felemelte az egyik kezét.

- Fogja meg a kantárt.

- Nem… ez…

- Fogja meg nyugodtan, nem lesz semmi baj.

Lassan rátette a kezét így Perselus nyomban vissza is húzta a sajátját, s hogy le ne essen, átkarolta Nathalyt.

- Kinyithatja a szemét… - suttogta, s hálát adott az égnek, hogy a nő mögött ül, mert ellenkező esetben biztos nem úszta volna meg néhány keresetlen szóval.

- Ennyi az egész. Máris megtanulta.

Érezte, hogy a ló lassítani kezd, majd megáll.

- Gratulálok – csusszant le a hátáról. Megvolt az első lépés. Most már egyedül is menni fog.

Nathaly követte a példáját, és ő is leszállt.

- Ezt soha többé ne tegye… - figyelmeztette remegő hangon.

- Ugyan már, kisasszony. Vallja be, hogy élvezte…- bosszantotta a nőt.

- Egyáltalán nem élveztem!- csattant fel. Kis híján meghaltunk…

- Közel sem jártunk hozzá… - mosolygott, s kivezette a lovat a karámból.

Nathaly követte, s miután kipányvázták az istállóban, vizet és szénát löktek elé. Perselus megpaskolta az oldalát.

- Ügyes vagy…- dicsérte.

Nathaly kuncogni kezdett.

- Valami vicceset mondtam?- kérdezte Perselus meglepődve.

- Á, semmi… Csak úgy beszél ahhoz a lóhoz, mintha egy ember lenne.

- Csak mert nem látja a szépségét, nem kell sértegetnie – jegyezte meg, s magában mosolygott a nő arcát látva.

Nathaly felhúzott orral vonult ki az épületből, így kénytelen volt követnie.

- Csak nem haragudott meg? – gúnyolódott tovább.

- Nem!- vetette oda mérgesen a nő.

- Nem úgy tűnik…

- Hagyjon már!- mordult fel, mikor Perselus hírtelen elévágott.

- Miért kéne?- sietett utána, mert kikerülve őt tovább sétált.

- Merlin segíts!- sóhajtott Nathaly, és belépett az ajtón.

- Hát ez a hála, hogy megtanítottam lovagolni?- tettette Perselus is a sértődöttet.

- Jól van… Rendben… -torpant meg a nő az előcsarnok közepén. Köszönöm. Most elégedett?

- Nem, de többet úgysem kapnák…- sietett a válasszal.

- Jól látja, Suavasper. És most, ha megbocsát, megyek és rendbeteszem magam a vacsora előtt. Viszlát – intett derűsen, majd ő is elindult a szobája felé.