Már sötétség volt odakinn, mikor felébredt. Körülnézett a szobában, és lassan felült. Kikászálódott az ágyból, majd kilépett a folyosóra. Éppen leért az előcsarnokba, mikor tizenegy személyt pillantott meg. Kilenc közülük vastag utazóköpenyben, kettő pedig meleg, benti öltözetben. Közelebb lépett hozzájuk és felismerte azokat a családtagokat, akiket tegnap a szobájukba tessékelt. Kezet fogott és kezet csókolt, majd mind a kilencen kiléptek. Szeme sarkából látta, hogy egyikük Draco vállára teszi a kezét, mire a fiú hírtelen összerándul. Miután becsukódott az ajtó vendéglátóihoz fordult. A nő épp ezt a pillanatot választotta, hogy széles mosoly kíséretében üdvözölte őt.

- Jó estét, Mr. Piton. Kialudta magát?

- Igen.

- Remek. A bájitalfőzés kissé kikészítette.

- Erről jut eszembe… Visszamegyek, és kipakolom az üstökből a főzeteket.

- Azt már megtettem.

Perselus elcsodálkozott.

- Ugyan már.- folytatta a nő. Nem nagy kunszt kitölteni néhány üstnyi bájitalt.

Perselus bólintott, majd ránézett Dracora.

- Jól aludtál?

- Igen.- válaszolt a fiú, bár kissé betegesnek tűnt.

- Örömmel hallom. Ha jól látom, szükséged lenne egy üveg energianövelő italra.

Erre a nő kutatni kezdett a zsebeiben és pár perc múlva kihúzott egy üvegcsét.

- Ez megfelel?

Perselus csak rápillantott, majd megint bólintott egyet. A nő odanyújtotta Draconak a fiolát, aki utánanyúlt. Mikor épp átvette volna egy apró részen összeért a kezük, amitől Draco úgy ugrott meg, mintha megpofozták volna.

- Draco, jól vagy?- kérdezte tőle Perselus.

- Igen, persze.

- Elmagyarázod, hogy mi volt ez?

- Semmi.

- Draco… - húzta fel a szemöldökét. Látom, hogy van valami bajod. Nem vagy jól. Mondd el, hogy segítsünk.

- Mondom, hogy semmi bajom!- kapta fel a vizet a fiú.

- Draco, van valami bajod, és te is tudod. Úgy nézel ki, mint egy két lábon járó halott.

- Mi köze magának hozzá?- ordította most már teli torokból. Ki kérte, hogy kifejtse a véleményét? Én nem hívtam ide! Hagyjon békén! Majd kifizetem a nyamvadt bájitalait! Mégis, mit képzel, hogy csak úgy idedugja az orrát, és máris úgy érzi, mindent tud? Hagyjon békén!

Perselusnak kicsit rosszul estek a szavak. Mellette a nő elképedve nézte a tomboló fiút.

- Kérj bocsánatot, Draco.- szólította fel. Suavasper segíteni akart, ha nem vetted volna észre.

- Segíteni egy fenét!

- Draco, nyugodj meg.- csitította a nő.

- Nem nyugszom meg! Hogy nyugodhatnék meg? Tűnjön innen!- fordult megint Perselushoz.

- Na de Draco!- méltatlankodott a nő.

- Hagyja csak, kisasszony.- szólalt meg Perselus végül. Igaza van. Pofátlanul beleártottam magam olyasmibe, ami nem az én dolgom. Máris összeszedem a dolgaimat.

Perselus lelombozódva visszasétált a szobájába, hogy felvegye úti köpenyét és vastag talárját. Útközben megállapította, hogy Luciust és Cameliát elég jól kiütötte az ital, ha még mindig alszanak. Becsukta maga mögött az ajtót, és leült az ágyára. Alig telt el néhány perc, mikor kopogtattak.

- Nyitva.- szólt ki, mire belépett az ajtón Draco.

- Elnézést kérek az előbbiért. Nem tudom, mi ütött belém.

- Semmi gond.- válaszol, majd felállt, hogy felkapja a köpenyt, és induljon.

- Nem kell elmennie.- hallotta az ajtóból a hangját.

Perselus megfordult. A fiú tényleg nagyon betegnek tűnt. Szemei alatt nagy karikák éktelenkedtek, erős kontrasztban a sápadt, már-már falfehér bőrével. Olyan volt, mintha pár nap alatt legalább húsz kilót fogyott volna. Perselus visszasomfordált, és megint leült az ágyra.

- Őszinte leszek.- mondta. Tényleg rémesen festesz.

- Köszönöm.- búgta a fiú egy mosollyal a szája sarkában, majd ő is leült mellé.

- Szóval? Elmondod?

Draco arca hírtelen elsötétült, és könnyekkel telt meg a szeme. Perselus látta, hogy próbálja lenyelni őket, de egy idő után felhagyott vele és csendesen sírni kezdett. Megállapította, hogy soha életében nem látta még Dracot ennyire kikészülve, pedig a hét év alatt, míg tanította sokmindent megtudott róla. Mondhatja akár azt is, hogy mindent. A fiú törölgetni kezdte az arcát Perselus közelebb ült és megveregette a vállát.

- Jól van, add ki magadból!- szólította fel, mire az még erőteljesebben kezdett sírni.

Perselus már nem találta furcsának ezt az egészet. Úgy érezte a fiú most, így húsz éves korában teljesen felfogta mi folyik körülötte. Sokszor látta már elkeseredve, de ennyire összetörve még soha. Arra gondolt, hogy a sok évnyi bánat most gyűlt annyira össze, hogy ki tudja adni magából. Szorosabban magához ölelte a hang nélkül zokogó fiút, aki nem tiltakozott ez ellen. Perselus tudott egyet s mást róla. Iskolás korában úgy vigyázott rá, mintha a sajátja lett volna. Draco sokszor ment hozzá, hogy elpanaszolja ügyes-bajos dolgait. Általában az apjával vagy a trióval való kapcsolatát elemezték ki együtt, és viszonylag mindig jobb kedvvel ment el tőle. Perselus sejtette, hogy Draco még ha nem is ment át olyan dolgokon, mint Potter, mégis mélyen érintették a dolgok. Hiszen neki sem volt kellemes gyermekkora. A családját mindig is imádta. Az apját példaképének tekintette. Míg Lucius Voldemort szolgálatában állt, ő is magának érezte azokat az ideákat, amit szülei. Bár már az első évben olyan kudarcok érték, amikre nem számított, mégis megmaradt hitében, hogy Lucius tudja mit csinál. Talán ez volt az egyetlen hibája. Ennek következtében ugyanis sikeresen elvesztette Potter barátságát, ami, mint Perselus tudta, nagyon sokat nyomott a latban. Ezután a folytonos piszkálódások amik közöttük voltak egyre jobban kikészítették őt. Draco viszonylag hamarrájött, hogy ezzel a hozzáállással nem lesznek sem barátai, sem szeretői. Perselus egyetlen lányt látott a közelében, Pansy-t, de Draco hamarosan őt is elmarta magától. Ekkor már több beszélgetést folytattak, és Draco rájött, túl késő valamit is tenni. Aztán jött a nagy pálfordulás. Lucius átállt Dumbledore oldalára, Draco pedig teljesen összezavarodott. Az apja, akit mind a mai napig imád, elárulta az urát, csak hogy a nyertes csapatba kerüljön. Igaz, Draco addigra már tudta, hogy milyen társaságba került, ennek ellenére most mégis rosszul érintették a dolgok. Mindazok a célok, amelyek miatt nem lehettek barátai most eltűntek. Rájött, tökéletesen hiábavaló volt minden. Az apja immár hangosan vallotta, hogy semmi baj a sárvérűekkel, hogy Voldemort bolond. Ő pedig most egy olyan heylen állt, ahol mindenki megvetette. A régi cinkosai azért, amit apja tett, a Rend pedig azért, mert annyiszor keresztbetett nekik. Perselus érezte, hogy a fiú lejjebb csúszik, majd kinyújtóztatja lábait és az ölében folytatja a sírdogálást. Cirógatni kezdte vállig érő, ezüstszőke haját, amitől egyre jobban megnyugodott. Közben tovább folytatta az elmélkedést. Draco ezután már csak a szüleire hagyatkozhatott. Mikor az anyja meghalt bizonyára egy világ dőlt össze benne. Ráadásul az imádott apja egyre jobban tönkretette magát. Az éjszakai ivászatok semmi esetre nem tettek jót egyikőjüknek sem, És még volt valami, amit Draco egyszer csak épp megemlített, de nem tartott túl nagy fontosságot neki. Most viszont mintha csapásként érte volna a felismerés. Soha nem értette, miért piszkálja állandóan Potteréket, ha úgyis tudja hogy ő lesz a vesztes. Ezen ár sokszor elgondolkodott, de ugyanarra az álláspontra jutott: talán irigységből. Most viszont, hogy így belegondolt, rájött valamire. Draco többször próbált Potter kegyeibe férkőzni, ami soha nem sikerült neki. Úgy érezte, hogy ennek nagy fontossága van a mostani állapotára nézve. Draco valami miatt közelebb akart kerülni a trióhoz, akik soha nem vették a lapot. Ránézett a fiúra. Az álomba sírta magát az ölében. Óvatosan kihúzta magát alóla, és a feje alá helyezett egy párnát. Tudta, mi a megoldás. Útközben összetalálkozott Luciusszal, aki útbaigazította a bagolyház felé. Elküldött két levelet, majd visszasietett a kastélyba. Lucius épp Cameliával társalgott, mikor belépett a nappaliba.

- Teát, Suavasper?- kérdezte a férfi, majd hellyel kínálta őt.

Perselus intette, hogy kér, majd a kezébe vette a meleg italt.

- Meg kell köszönnöm a gondoskodást.- folytatta a férfi. És bocsánatot kérek a viselkedésemért. Elragadott a hév.

Perselus letette az asztalkára a csészét.

- Igen, Draco említette.- válaszolt.

- Értem.- jelent meg egy szégyen-pír a szőke arcán.

- Most már azt hiszem tudom a meghívás okát is.- folytatta Perselus.

- Okát?- emelte fel a férfi a fejét.

- Igen. – válaszolt, majd ráérősen kortyolt még egyet a teából. Ha jól láttam, itt szükség lesz néhány bájital segítségére. Jól sejtem, hogy Benjamin tanácsára hívott meg pont engem, miután Perselust nem találta a Roxfortban?

Lucius lehajtotta a fejét. Perselus ezt igennek tekintette.

- Demmi gond.- nyugtatta meg. Nyugodtan elmondhatta volna mi a célja. Természetesen megfőzöm a bájitalt.

Lucius felkapta a fejét.

- Komolyan?

- Igen.

- És mennyi ideig tart?

- Körülbelül két hét. Addig viszont meg kell próbálnia mellőznie minden alkoholos italt. Nehéz lesz, de a fia itt lesz. Azt hiszem továbbra is segíteni fog magának, míg kész lesz a főzet.

Perselus letette megüresedett csészéjét az asztalra, majd indulni készült. Magára terítette köpenyét, és elsétált a kijárat irányába. Lucius döbbenten nézett utána.

- Hova megy?

- Hát a Roxfortba. Megfőzöm a bájitalt, majd elküldöm.

- Megfőzheti akár itt is.

- Nem, dehogy.- szabadkozott.

- Nézze, itt megtalál mindent hozzá.

- Tudom, de akkor is… nem akarok zavarni.

- Nathalytól értesültem arról, hogy összekapott Dracoval. Elnézést kérek miatta. Többé nem fog előfordulni.

Perselus megtorpant.

- Dracoval tisztáztam a helyzetet. A fia a szobámban alszik. Semmi nem történt, csupán egy félreértés. Draconak társaságra van szüksége, valakire, aki törődik vele.

Luciuson megint szégyen-pír jelent meg.

- Nem voltam valami jó apa mostanában, ugye?

Perselus bólintott.

- Ez tény, Lucius. És az az érzésem, hogy ezután sem lesz, ugyanis amíg elkészül a főzet, nagy türelme kell legyen magához. Draconak pedig most ez egy elég nagy feladat lesz.

Perselus gondolkodott egy ideig, majd megint bólintott.

- Jól van, maradok.