A napok múltak, s Draco kezdte egyre otthonosabban érezni magát a Grimmauld téren, vagy legalább is nem idegenkedett annyira a háztól és lakóitól, mint pár héttel ezelőtt. Bár ha összefutott egy aurorral, nem éppen kedves pillantást váltott vele. Hiába, nem sokan hittek a jó szándékában, de ő nem is bánta ezt. Nem akart senkivel sem kétszínű beszélgetést folytatni. Elég volt az a sok óra, amit Potterral és Weasley-vel – az utóbb személy nem volt hajlandó barátját egyedül hagyni egy halálfalóval - töltött, miközben a támadást tervezgették. Minden egyes utat, titkos járatot, rejtett folyosót a kúriában, s a birtokon fel kellett fednie, valamint nekiláttak a védővarázslatok feloldásának megtervezéséhez, illetve néhány ellenvarázslat felkutatásához.

Végre valahára kapott egy másik, saját szobát is, aminek eredményeképpen egy kicsit messzebb került Grangertől. A boszorkány feltűnően kerülte őt a csókjuk óta. Malfoy nem is igazán bánta ezt, mert egyelőre ő sem tudta, hogyan viszonyuljon az aurorhoz. Az érzéseit pedig mélyen elraktározta magában, mivel nem akart velük foglalkozni. Támadások sem történtek, nem tűnt el senki, és ez a nyugalom kezdett már-már aggasztóvá válni.

Egy csendes délután Draco lement a konyhába, ahol ott találta Natalie-t. Nem látta pontosan mit csinált, mert háttál állt neki. A lánnyal viszonylag jó volt a kapcsolata. Sőt mondhatni ő volt az egyetlen, aki most már előítélet nélkül beszélt vele. Talán, mert nem ismerte korábban. Mondhatni megkedvelte a fiatal nőt, bár ezt még magának sem akarta bevallani. Natalie egyszerű farmert viselt, és egy pulóvert. Fekete tincsei a háta középig értek.

Draco az ajtófélfának dőlve nézte a lányt. Mikor Natalie megfordult, majdnem elejtette a kezében lévő csészét.

- Malfoy! Megijesztettél. Mit csinálsz itt?
- Jöttem kávézni.
- Te mást se csinálsz itt, mint kávézol.
- Nem bővelkedek programajánlatokban.
- Elkészítem.
- Kösz.

Ez a párbeszéd valahogy megszokott volt már közöttük. Többször kávézgattak már így együtt, közben pedig mindenféléről beszélgettek, kivéve persze a háborút. Draco elgondolkodva nézte a vele szemben ülő lányt, aki szomorúan kevergette a gőzölgő italt.

- Mi történt? – kérdezte a fiú.
- Hm? – nézett fel a lány.
- Azt kérdeztem, mi történt.
- Semmi.
- Kíváncsi vagyok, hogy néznél ki, ha valami történne is veled.
- Malfoy, ne csinálj úgy, mintha annyira aggódnál értem.
- Igazad van, ne kétszínűsködjünk – felelte a fiú somolyogva.
- Harry szakított velem – szólt a lány, minden bevezetés nélkül.

Draco épp a szájához emelte a csészéjét, mikor Natalie mondata elhangzott. Mozdulata nem maradt abba, de a pár másodperces cselekedet elég volt arra, hogy a fiú átgondolja a véleményét, s ne tegyen semmilyen csípős megjegyzést. Bár szó, ami szó, nem számított ilyen válaszra, ő pedig nem állt nagy szerelmi tanácsadó hírében.

- Ma? – kérdezte végül.
- Tegnap este… tudod – kezdte a lány, miközben felpattant helyéről, Dracot igencsak meglepte a hirtelen mozdulat – ha azt mondja, hogy ronda vagyok, vagy már nem szeret megértem! Szomorú lennék, de megérteném! De azt mondja, hogy szeret. Ezért hagy el? Érted te ezt?
Malfoy még fel sem fogta az elhangzottakat, mert annyira meglepte ez a kirohanás, nem, hogy még meg is értse. Szólásra nyitotta a száját, ám a fiatal nő már folytatta.

- Ne, ne mondj semmit…

Ha akarnék, se tudnék, gondolta magában.

- Nevetséges, nem? Szeret, de elhagy, azért, hogy így védjen meg! S azt hiszi, ezzel jó tesz! Nem enged harcolni, sose mehetek vele, nem osztja meg velem a gondolatait, a bánatát, semmit! Akkor kérdem én, mire kellettem neki? Erre se válaszolj! Csak egy kicsit kellene jobban odafigyelnie rám, csak egy kicsit! Olyan nagyon nehéz lett volna? Mert nem hiszem. Hermionéhoz mindig kedves, figyelmes. Bármit megtenne érte. Akkor hozzám miért nem tud két kedves szót szólni naponta?

A konyhában fel-alá járkáló most megállt, s zavarodottan nézett a fiúra, mintha most várnál az összes eddigi költői kérdésére a választ.

Draco pár másodpercig hallgatott, várta a folytatást, úgy, ahogy az eddig is következett a kérdések után, ám most csalódnia kellett. Nem volt hozzászokva az ilyen, sőt valójában semmilyen jellegű, szerelmi kitörésekhez.

- Nem vagyok jártas Potter bonyolult lelkivilágában.
- Igazad van, tiszta hülye vagyok – sóhajtotta a lány, miközben leroskadt a székére. - Nem kellett volna ezt rádzúdítanom.
- Hát, ami azt illeti, tényleg nem én vagyok a legalkalmasabb személy erre – felelte Draco.
- Most biztos egy kis éretlen csitrinek nézel.
- Ne is törődj vele, majd kinövöd – mondta Malfoy, azzal a szokásos arckifejezésével, mikor valóban viccel, ám vonásai mégis komolyak maradnak.

Ebben a pillanatban lépett be Hermione a konyhába, aki vagy azért, mert látta, hogy a két fiatal milyen jól kijön egymással, vagy éppen a szőke hajú fiú jelenléte miatt zavartam megtorpant.

- Itt van a te embered – szólt Draco a fiatal nőre pillantva. - Úgyhogy én megyek is – folytatta, majd felállt a helyéről.
- Nem kell, ha azért, mert én…
- Nem miattad – felelte a fiú, igencsak kihangsúlyozva mindkét szót, azért, hogy a lány ne higgye olyan fontosnak magát.

Malfoy olyan pillantást vetett Hermionéra, amitől az auror annyira zavarba jött, hogy olyan szinten elvörösödött a füle tövéig, amire eddig csak a Weasley-k voltak képesek. A lány tulajdonképpen nem is tudta, miért váltott ki belőle ez a pillantás ilyen reakciót, de úgy érezte, hogy a múltkori csók a homlokára van írva, s hálát adott az égnek, hogy csak Natalie tartózkodott a konyhában. Bár a fekete hajú lány annyira el volt foglalva saját magával, hogy ebből a közjátékból semmit sem vett észre.

Draco aztán elhagyta a helyiséget, s felment a szobájába. Nem tudta, mi volt ez az egész. Miért kellett ezt mondania, utána pedig olyan kihívóan néznie? Teljesen összezavarodott. De, hogy teheti ezt egy lány vele? Főleg ez a lány! Persze más nem is lenne képes rá. Csak ő, Hermione Granger. Az egykor annyira gyűlölt sárvérű. Malfoy már-már felnevetett a sors fintorán. Mostanáig próbált nem gondolni a lányra, ami viszonylag jól ment neki, mert Potter, Weasley-vel, Pitonnal, s néha másokkal is a tervet készítették elő, ami elég időigényes feladat volt, hisz egyetlen baki, s minden füstbe mehet. Bár már nagyon szeretett volna kimozdulni, az udvaron kívül sehová sem mehetett, mert Potter nem engedte. Ezt is elég nevetségesnek gondolta, hogy pont ő szab szabályokat neki. Nem volt választása. Ha nehezen is, de elviselte. Igaz, ha mindezt Weasley mondta volna neki, akkor inkább a halált választja. Így is nem egyszer kaptak össze a vörös hajú fiú miatt. A vitákat persze legtöbbször az auror kezdeményezte bizalmatlan megjegyzéseivel, amiket persze ő sem hagyhatott szó nélkül.

Hirtelen hangos cipődobogások, s kiáltások ütötték meg a fülét a folyosóról. Pont felült az ágyban Potter rontott be a szobájába feldúlt arckifejezéssel.

- Malfoy – szólította meg, mikor Draco felpattant fekvőalkalmatosságáról. – Indulás – szólt a fekete hajú fiú, miközben egy fekete csomagot dobott oda a volt halálfalónak.

A fiatal férfi csodálkozva vette tudomásul, hogy az a ruhadarab, amit kapott, egy köpeny volt, benne egy varázspálcával.
_________________________________________________________
nah ha már emlékszel rám s elolvastad plz dobj egy kritikot :) thx :)