Már teljesen besötétedett mire Draco visszatért a szobájába. Sok dolgot szeretett volna tisztázni magában, ám a tette mindent összezavart a fejében. Soha nem tapasztalt káosz keletkezett gondolatai között. Az elmúlt napban felgyorsultak az események. Délelőtt a halálfalók ellen szervezkedett, majd Grangernek kiadta a múltját, pedig megfogadta, hogy soha senkinek nem fog beszélni róla, és most este… Miért csókolta meg a lányt? Nem, nem. Ezt tudja. Mert akarta. Ahogy nézte a hullámos tincsek által keresztezett arcot, a barna a szemeket… Nem tudta megállni. A kérdés az, hogy mi volt az a furcsa érzés, amely abban a pillanatban a hatalmába kerítette. Eddig, ha megcsókolt valakit, ha együtt töltötte egy lánnyal az éjszakát csak vágyat érzett, néhány esetben pedig némi vonzalmat is. Ilyenkor többször is megtisztelte jelenlétével a kiszemeltjét. De ez határozottan más volt. Ha akarta se tudta volna letagadni. Vajon a boszorkány mit gondol most róla? Valószínűleg nem sok jót. De érezte, ahogy a fiatal nő megremegett a karjaiban. Először nem ellenkezett, majd mikor komolyabban elmerülhettek volna a csókban, elhúzódott.

Malfoy-nak soha nem voltak gondjai a nőkkel. Mindenkit megszerzett, akit csak akart. Olyan aranyvérű lányok fordultak meg az ágyában, akikről senki nem feltételezte volna, hogy kaphatók egy, esetleg több éjszakás kalandra. Soha nem táplált senki iránt komoly érzelmeket, hisz abból csak problémák adódtak volna. Nem mintha Granger irányt mély érzései lennének. Egyszerűen csak… olyan dolog kerítette hatalmába, ami felett nem tudott napi rendre térni. Azt se tudja, hogy szólítsa… Néhány helyzetben annyira természetesnek tűnik a Hermione. Máskor pedig egyszerűen csak a Granger jön a szájára. De ha ott van mellette a lány, s érzi az illatát, belenéz a nagy gesztenyebarna szemekbe… akkor mintha más ember lenne, de csak akkor.

Holnap megint beszélnie kell Potterrel, valószínűleg most nagyon sokáig csak Potterrel fog társalogni. Az apja, s az egész eddig élete ellen fordult. Megtagadta múltját, így hát vállalnia kell a felelősséget. Ha netán túléli a háborút, s a jó oldal győzedelmeskedik, börtönbe is zárhatják, már, ha építenek egy újat… Az biztos, hogy a gyilkosságai felett nem fognak szemet hunyni az emberek, még ha nem is volt olyan sok. De most már nem tud mit tenni. Elmenekülni nem fog. Nem érne el vele semmit. S az ilyen szintű megfutamodás, amúgy sem az ő stílusa. Talán majd egyszer sok-sok év múlva új életet kezdhet távol ettől az egésztől. Most azonban még itt van feladata.

Grangerrel… Hermionéval pedig… lesz, ami lesz. Nehogy már egy lány okozzon neki álmatlan éjszakát. Bármennyire is próbálta letagadni, figyelmen kívül hagyni, ez a apró, gyengéd csók igenis megmozdított benne valamit. Valamit, ami egy egészen új érzés volt számára. Egy olyan érzést, amiről már most tudta, hogy sok problémát fog még neki okozni a közeljövőben.

*

Hermione teljesen kábultan sétált vissza a házhoz. Az előbb valóban megcsókolta őt Draco Malfoy? Nem hallucinált? Belépett a konyhába, majd nekidöntötte hátát a bezárt ajtónak, s behunyta szemeit. Ujját végighúzta ajkain. Nem, nem képzelődött. Még érezte a fiú érintését. Érezte ujjai simogatását a nyakán. Megborzongott. Hogy történhetett ez? Hogy történhetett ennyi minden egy nap alatt? Már a délelőtt is felborította az érzelmeit, nem még ez a csók. Nem, nem akart erre gondolkodni. Bármi mást szívesebben csinált most volna. Agykerekei lázasan forogtak, s rögtön meg is találta a megoldást. Natalie. Már olyan régen beszélgetett vele. Felsietett a lépcsőn, majd bekopogott barátnőjéhez. A fekete hajú lány pár másodperc múlva kinyitotta az ajtót.

- Bejöhetek? – kérdezte Hermione.
- Igen, persze, gyere csak – felelte a másik fiatal nő.

Az auror ahogy ránézett a lányra, rögtön szemet szúrt neki a szomorú tekintete.

- Valami baj van? – kérdezte, mikor már mindketten az ágyon ültek.
- Baj az mindig van – válaszolta Natalie, s közben keserűen elhúzta a száját.
- Ez igaz. De azon kívül? Tudod, én szívesen…
- Harry.
- Mi van vele?
- Már nem szeret – mondta a lány, s szemébe könnyek gyűltek.
- Már hogy ne szeretne? Ő mindenkit szeret.
- Persze, de tudod, hogy értem.
- De honnan veszed egyáltalán, hogy nem szeret? Igaz, elismerem, mióta itt vagyok, én se nagyon láttam, hogy…

Natalie megint közbe vágott.

- Nem figyel rám. Folyton csak utasítgat erre-arra, ami igazából nem baj, de nincs egy kedves szava sem hozzám. Meg se csókol, vagy ha néha igen, érzem, hogy teljesen máshol jár. Tudod mióta nem kaptam tőle már egy igazi ölelést sem?

Hermione szomorúan nézett barátnőjére. Valószínűleg a lány régóta várt már arra, hogy valakinek kiöntse a szívét, mert csak úgy ömlöttek belőle a szavak.

- Biztos csak sok a dolga. Tudod, hogy mennyire elszánt.
- Hát ez az. Még a gyilkolás is fontosabb nálam. Mikor eltűntél megszállottan kutatott utánad. Volt, hogy napokig elő se került. Néha már attól féltem komolyan, hogy beleőrül az egészbe.
- Én nem akartam, hogy miattam…
- Dehogy, nem erről van szó. De emlékszel még milyen volt az aurorképzőben? Akkor még tudott mosolyogni, nevetni, annyira odafigyelt az emberekre, rám. Hiányzik az akkori Harry.
- Azóta sok minden megváltozott Nata. Kitört a háború, Voldemort, a halálfalók… a szüleid, te – tette hozzá halkan Hermione.

Nem tudta mennyire érinti még fájdalmasan a boszorkányt ezek az emlékek. Natalie ekkor még a szüleivel élt. Egy este halálfalók támadták rájuk. Pontosabban mikor Harry hazakísérte. A szülőkön már nem tudtak segíteni, s fekete hajú lányt is eltalálta egy súlyos átok, ami miatt két hétig kellett az ágyat nyomnia. Azóta itt él a Grimmauld téren.

- Harry akkor kezdett megváltozni. Nem engedte, hogy befejezzem az aurorképzőt. Pontosabban nem akarta, hogy harcoljak, s én beleegyeztem. Inkább abbahagytam, hogy valami másba fogjak, de ezt úgyis tudod…

Hermione megpróbálta összeszedni gondolatait, hogy meg tudja nyugtatni barátnőjét.

- Nézd… biztosra veszem, hogy Harry szeret, hisz nekem mindig olyan csodálattal beszélt rólad, s ezt komolyan mondom. Csak egyszerűen annyi gondja van, hogy közben észre se veszi, mit csinál. De ez könnyen orvosolható. Beszélni fogok a fejével.
- Ne, kérlek, nem akarom, hogy egy hisztis kislánynak nézzen.
- Nyugi, nem fog. Mindketten tudjuk, hogy Harry nagyon félt téged. Azt hiszi, ha veled nem beszél ezekről a dolgokról, jelen esetben elég sok dologról, akkor téged nem érhet el a baj a házban. Higgy nekem, ismerem.
- Én csak azt hittem, hogy ismerem.
- Natalie ne mondj ilyet. Holnap beszélek vele, s estére minden rendben lesz köztetek. Csak maradj nyugodt majd, mikor beszélsz vele, oké?
- Megpróbálok.
- Jól van.

A fekete hajú lány kitörölte sötétkék szemeiből a könnyeket. Nem tudta, mennyi igazság rejtőzik Hermione szavai mögött, de remélte, sok. A két barátnő végül más témára terelte a szót, majd fél óra múlva jó éjszakát kívántak egymásnak, s az auror átment a saját szobájába.

Ha a boszorkány eddig nem is gondolt az egy órával ezelőtti eseményre, most már nem tudott mit tenni. Az emlékek kíméletlenül rohanták meg. Még a hűsítő víz sem volt képes kiverni a fejében Malfoy szürkéskék szemeit, melyek a csók előtt olyan gyengéden néztek rá, utána pedig olyan hidegen csillogtak, mikor elhúzódott tőle.

Hermione sokáig forgolódott az ágyában, mire el tudott aludni. Egyszerűen nem hitte el a történteket. Annyira felfoghatatlan volt számára ez az egész. Eszébe jutott az a fél másodpercnyi csók a pincében. Miért csinálja ezt vele a fiú? Neki nincs még erre is szüksége. Miért kell mindenek ilyen bonyolultnak lennie? Egykori évfolyamtársa biztos nem akar tőle semmi komolyat, és ő sem. Legalábbis idáig ezt hitte. Most viszont teljesen összezavarodott. Soha nem gondolta volna, hogy az a fiú fogja összezavarni az érzéseit, aki hat éven át megkeserítette az életét. Nem tagadta, élvezte a csókot, de még idejében észbekapott. Egyszerűen nem volt felkészülve semmilyen jellegű kapcsolatra, ráadásul nem Draco Malfoy-jal.

Malfoy. Hermionénak önkéntelenül is eszébe jutott Lucius. Draco le se tagadhatná, hogy a fia. De nem. Nem szabad őket összehasonlítania. A fiú már bebizonyította, ő teljesen más. Vagy csak magát akarja azzal áltatni, hogy az ifjú Malfoy jófiú lett? Nem, ez a kifejezés azért túlzás. Egyáltalán miért ejti ennyire gondolkodtatóba egy kis csók? Hisz lényegében semmi sem történt. Csak egy csók… amit mindketten elfelejtenek. A szőke fiú már biztos az igazak álmát alussza. Hermione annyira belelohallta magát a ténybe, miszerint Malfoy-nak nem számított ez az este semmit, hogy szinte már ő is ezt hitte saját magáról.

Persze ő azt már nem tudhatta, hogy két szobával arrább Draconak hasonló gondolatok járnak a fejében. Mindkettőjük szemére nehezen jött álom ezen az éjjelen.
_______________________________________________________
ha már idáig eljutottál plz dobj megy egy véleménnyel/kritikával ;) thx ˇˇ