A délutánt a szobájában töltötte. Valamivel hat óra után mozgolódásokat hallott, s ezért kinézett a folyosóra, majd a lépcsőhöz ment. Lepillantva csak csuklyás alakokat látott.

- Te aztán nagyon kíváncsi ember vagy.

Draco oldalra tekintve Natalie-t látta meg maga mellett.

- Van ez így.
- Harry mondta, hogy egy-két dolgot meg kell beszélnie néhány emberrel.
- Valahogy sejtettem.
- Miből?
- Majd meglátod – azzal a fiú otthagyta a lányt.

Szóval Potter előterjeszti a helyzetet, gondolta, már ha róla lesz e egyáltalán szó. Kíváncsi volt kikkel fog majd lent találkozni. Érdekelte, vajon kiket hívtak meg erre a gyűlésre. Hét órakor lassan elindult a folyosón, majd le a lépcsőn. Igazából most sokkal szívesebben lett volna egy csatában, minthogy az aurorok főhadiszállásának konyhájában egy gyűlésen.

Ahogy közeledett a helyiség felé dühös hangok ütötték meg a fülét. A társaság nagyon nem értett valamiben egyet. Ha Potter valóban róla beszélt, akkor úgy látszik, nem járt túl sok sikerrel. A fiúnak már egyre jobban nem fűlött ehhez a foga. De hisz volt ő már ennél sokkal rosszabb helyzetben is. Egy csapat mérges auror csak nem rettenti el. Az asztalnak csak a legvégét látta, ahol Potter ült, mellette egy üres székkel. Natalie pedig a szekrénynek támaszkodva álldogált.

A fiatal férfi oldalra nézett, s észrevette a szőke fiút. Szemével jelezte neki, hogy jöjjön be. Draco felszegett fejjel szokásos arisztokratikus járásával lassan besétált a konyhába, s megállt az üres szék mögött. A volt Mardekáros végignézett a jelenlévőkön, s eléggé megdöbbent. Nem elég, hogy legalább huszonöt főt számlált, de sok ismerős arcot vélt felfedezni, akik már rég feledésbe merültek számára. Potterhez legközelebb Weasley ült mellette két másik Weasley-vel, legalábbis a hasonlóságból erre következett. A másik oldalon Piton, Lupin, Mordon. Persze rögtön eszébe jutott az az emlékezetes negyedéves nap. Később mondjuk kiderült, hogy nem ez a férfi volt az elkövető, de akkor is mindig erre az incidensre fogja emlékeztetni. Több ismerős arcot fedezett még fel, ám őket nem tudta hova tenni. Talán találkozott velük csatában, látta őket az újságban. Négy fiatalabb biztos a Roxfortba járt. Körülbelül ugyanannyi ember volt ismeretlen számára. Mire mindenkit végignézett az aurorok is sorban észrevették őt, s legtöbbjük tekintetében gyűlöletet fedezett fel.

- Nos mint mondtam Malfoy hajlandó a segítségünkre lenni.
- Mert különben kényszerítenénk – mondta valaki.
- Azt mondta több védővarázslat feloldásához Malfoy-vér szükséges.
- Pont neki higgyünk?
- Mindent el lehet intézni igazságszérummal, ezt mind tudjátok.
- Ha csak nem befolyásolja azt is.
- Minden értelmes ember tudja, hogy az igazságszérum ellen nem lehet tenni semmit, és ha valami folytán mégis lehetne, én biztos nem tudnék, mivel semmi sincs nálam.
- Téged senki sem kérdezett, halálfaló - mondta az egyik auror.

Néhány évvel lehetett idősebb Draconál. A fiatal férfi ráemelte sötét tekintetét, majd kicsit távolabb húzta a széket Pottertől, s leült.

- Hogy engedhetitek, hogy így járkáljon a házban? Már az első nap meg kellett volna ölni.
- Azt hittem mindenki megértette, amiket mondtam. Megmentette Hermionét, idehozta, bejött a házba is.
- Ezt nem kell túlbecsülni.
- Talán kételkedsz a rendszerben és Hermione szavában? – kérdezte mérgesen Harry.

Draco rápillantott a barna hajú férfire. Őt sem ismerte és az egész helyzet kezdte egyre jobban idegesíteni. Ő egyáltalán nem köteles ezt végighallgatni. Ha nem kérnek a segítéségből az az ő bajuk.

- Potter – szólt halkan, s fel akart állni, de az auror felemelte a kezét, jelezve, hogy maradjon.

Hát jó, gondolta magában Draco, s visszaereszkedet a székre.

- El tudod képzelni, hogy hány rendtagot ölhetett meg, aurort, a szeretteinket?
- Sosem öltem meg nőket, gyerekeket pedig főleg nem.
- Szerinted ezt ki hiszi el neked? – kérdezte dühösen egy harminc év körüli férfi, aki felpattant a helyéről. – Tudjátok ti egyáltalán, hány családot tettetek tönkre?

Draco nem értette ennek az embernek haragját, mert látta a tekintetében, hogy itt nem az egyszerű halálfalók iránti gyűlöletről van szó.

- Nem, nem persze még csak nem is sejtitek. Egy csata után nyugodt szívvel hazamentek a házatokba, kastélyotokba. Hát majd én megmutatom!

Minden egy pillanat alatt történt. A férfi előrántotta a pálcáját, s egy, a volt Mardekáros számára ismeretlen, átkot küldött rá.

A segítség kétfelől jött. Potter és Piton egyszerre rántották elő pálcájukat, s védték meg őt.

- Az én házamban senki nem öl meg senkit.

Szóval Potter háza – gondolta Draco. Igazából megijedni sem volt ideje, ám mégis érezte, hogy a szívverése felgyorsult a kétszeresére, s a hideg is kirázta.

- Adam, kérlek – szólt az egykori évfolyamtársa, mire a feldühödött auror melletti férfi megfogta a támadó auror karját, se felhúzta a székből. Furcsamód az egy másodpercig sem ellenkezett, s mindketten elhagyták a konyhát.
- Nem bízom a fiúban, s soha nem is fogok – szólalt meg Mordon.
- Nem is kell. Bízzatok bennem.
- Biztos tudod, mit csinálsz, Harry?
- Igen, s mindenért vállalom a felelősséget.

Draco próbált nem változtatni az arckifejezésén, de ez nem volt egyszerű feladat. Most Potter valóban őt védte egész idő alatt? Majd Pitonnal egyszerre óvták meg egy átoktól. S most? Potter vállalja a felelősséget az ő tettei után? Ez hihetetlen volt számára.

- Kérdés? Ki marad még?
- Nekem haza kell mennem, várnak – mondta egy fiatal auror.

Ahogy Draco ráemelte a tekintetét először nem ismerte fel a fiút, ám ahogy beugrott neki az arc, elcsodálkozott. Hisz ez Longbottom, a szerencsétlen Longbottom. Vagyis most már cseppet sem tűnt annak. Magasabb, vékonyabb lett, az arca is megnyúlt, bár azért régi testalkata is meglátszott rajta. Azonban most már egyáltalán nem nézett ki olyan gyávának, védtelennek, mint régen. Sőt Draconak határozottan olyan érzése volt, mikor Longbottom elhaladt mellette, hogy legszívesebben párbajozna vele. Róla is sütött az utálat, a gyűlölet. Még jó néhány ember távozott a gyűlésről.

- Nos, akkor kezdhetjük. Malfoy – fordult a volt Mardekáros felé.
- Mármint most? – kérdezte a megszólított meglepve.
- Esetleg más programod van estére?
- Nem tudom meddig jutottatok Potter, de a kúriát tizenegy nagyon erős varázslat védi.
- Tapasztaltuk.
- Valamint őrök a főbejáratnál.
- Van hátsó is?
- Igen, de az sokkal kisebb, soha nem használjuk, pontosabban csak én szoktam néha. Az erdő felől lehet megközelíteni.
- Térjünk át arra, hogy, hol, hogyan, mikor lenne a legcélszerűbb támadni.
- Nos, hétvégenként pontosabban két-három hetente apám mindig összejöveteleket tart, így mindenképp hétköznap kell rá sort keríteni.
- Ezt mi is tudjuk – mondat lenézően Ron.
- Jól van Weasley, ha akarod, itt be is fejezhetem.
- Ezt nem te döntöd el.
- Ron, Malfoy – szólt Harry emelt hangon.
- A halálfalók, ha Lucius hívja őket, fél pillanat alatt ott teremnek, úgyhogy először szerintem a kisebb halálfaló támaszokat kell elfoglalni. A kúriát pedig mindenképp este kell megtámadni.
- Miért is?
- Mert jó esetben apám nincs felkészülve. Azt úgyis érzékelni fogja, ha ott vagyunk, jobb esetben tudunk egy kis időt nyerni, míg a többi halálfaló megérkezik. Először talán valamennyire zavartak lesznek, hogy hogy jutottunk be, de nem kell sok idő, és rájön, hogy én árultam el.
- Malfoy, halljuk a kúria felépítését. Jó lenne, ha nem kéne többször elmondani.
- Alaprajzot akarsz Potter?
- Valami olyasmit.

Harry a pálcájával az asztalra mutatott, ahol megjelent egy pergamen. Draco felhúzta az egyik szemöldökét, majd így szólt az aurorhoz:

- Gondolatátvitellel jelenítsem meg a vonalakat?

A fekete hajú fiú egy hosszú pillanatig farkasszemet nézett egykori diáktársával, majd megszólalt.

- Natalie, kérlek, egy pálcát.

A lány meglepetten nézett Harry-re, azt hitte, nem értette jól, de a fiú tekintetéből látta, hogy ő teljesen komolyan gondolta a dolgot.

A helyiségben senki sem szólalt meg, ám érezni lehetett a feszültséget. Draco szinte hallotta, ahogy mindenki megfogta a saját pálcáját, arra az esetre, ha ő hirtelen mozdulatot tenne. Furcsa érzés volt számára, hogy Potter megbízott benne. Bár végül is ez lehet, nem bizalom kérdése, hisz itt ül körülötte körülbelül tíz auror, akik mind arra várnak, hogy lecsaphassanak rá.

Draco, miután megkapta a pálcát, a hegyét a pergamenhez érintette. Pár perc alatt megpróbálta a lehető leghitelesebben felvázolni a kúria alaprajzát.

- Nos… - kezdte. – A főbejáraton át az előtérbe érkezünk. Szemben van egy nagy lépcső, fel az emeletre. A lépcső mögött vagyis mellette hátul van egy kis folyosó a konyha, kamra felé. Az előtérből balra nyílik egy hatalmas étkező, jobbra pedig egy még nagyobb nappali.

Ahogy kimondta a helyiségek nevét azok megjelentek a téglalapokba beírva.

- Ugyanúgy a lépcső mögött, csak most balra, van a lejárat a pince folyosóra.
- Annak van kijárata? – kérdezte Harry, aki keresztbefont karokkal ült a székén, s fél szemmel figyelte Malfoy minden mozdulatát, másikkal pedig a pergament.
- Nem nincs. De az a folyosó, ami a lépcsőtől balra van, ha azon végigmegyünk, majd jobbra fordulunk, ott lesz a hátsóbejárat. A felénél van egy csigalépcső az emeltre, azon mennek a szolgák fel a konyhából. A kúria mögött pedig van egy erdő. Onnan könnyebb lesz megközelíteni a birtokot.
- Persze, ami gondolom teli van veszélyesebbnél veszélyesebb lényekkel. Ki tudja milyen háziállatokat tartotok ott.

Draconak kezdett elege lenni ezekből a feltételezésekből. Főleg Weasley beszólásaiból.

- Nincs semmi abban az erdőben. Én még soha nem találkoztam semmivel és senkivel. Mindenki elkerüli.
- Az majd még kiderül.
- Mi van az erdőn túl? – kérdezte Remus Lupin, aki szintén itt maradt.
- Egy falu a völgyben. Ők amolyan semlegesek, nem bántanak senkit, és őket se bántja eddig oldal se. Van még egy kisváros is a közelben.
- Igen, azt ismerjük.
- Tapasztaltam.
- Ezt, hogy érted? – kérdezte Harry.
- Egyszer láttalak téged, Weasley-t meg még valakit, plusz egy kocsmában hallottam egy beszélgetést. Óvatosabbnak kéne lennie a csapatodnak Potter.
- Miért? Ki lehetett venni valamit a beszélgetésből?
- Nem. Bár ha most jobban belegondolok talán a kúriáról beszéltek.
- Harry, mi is megyünk – mondta Bill és Charlie. – Otthon várnak, és már eléggé sötét van.
- Nekem pedig még van egy kis dolgom – szólt Mordon. – Viszlát – tette hozzá, mielőtt Harry megkérdezhette volna, hogy mégis hova megy ilyenkor, egyedül.
- Még el kell néznem a … - Lupin egy pillanatra megállt. – Molly-ékhoz – folytatta.

A fekete hajú auror csak bólintott. Tudta, hogy több rendtag elnéz ma még a Roxfortba, ezt nem is szánta igazából hosszú gyűlésnek. Így a konyhában végül csak Harry, Ron, Natalie és Draco maradt. A vörös hajú fiú olyan utálattal nézett a volt Mardekárosra, mint a legelső nap, mikor megjelent Hermionéval.

- Mi nem tetszik Weasley? – kérdezte a fiatal férfi lenézően.
- Te Malfoy, és az, hogy már egy órája itt kel bámulnom a képed.
- Senki nem kötelez rá.
- Nem hiszed, hogy egyedül hagylak Harry-vel?
- Nyugodtan elmehetsz, nem lesz semmi gond.
- Hogy bízhatsz meg ebben a … - mielőtt Ron megfelelő jelzőt talált volna, Harry válaszolt.
- Nem bízok benne egyáltalán. Holnap leellenőrizzük, hogy igazat mondott e, ne aggódj.
- Pálcát adni a kezébe… - füstölgött tovább a vörös hajú fiú.
- Lekorlátozott volt.

Draco egyik aurorra se pillantott, csak maga elé nézett. Ezek ketten úgy beszélnek róla, mintha ő itt se lenne. Most meg kiderül, hogy olyan pálcát használt, amivel valószínűleg csak az alapvető, és nem támadó varázslatokat lehet végrehajtani.

- Ron nyugodtan elmehetsz, ha akarsz – szólt egy hang mögülük.

Mind a hárman egy emberkért fordultak az ajtó irányába.

- Én itt leszek – folytatta Hermione, majd lassan az asztalhoz sétált, s leült Ron mellé, aki rögtön az állapotáról kezdte el kérdezgetni.
- Semmi bajom, délután aludtam is, és most egyáltalán nem vagyok fáradt.

Draco ránézett a lányra, aki azonban kerülte a pillantását. Még csak sem véletlen sem akadt össze a tekintetük.

- Folytasd Malfoy – mondta Harry.
- A második emeleten sok szoba van, balra a folyosó végén az enyém, jobbra Lucius-é. Pont a nappali felett van egy vívóterem.
- Vívóterem?
- Igen. Tanultam vívni egy időben. Lucius szerint ez is fejleszti a reflexeket, valamint régen itt tanított párbajozni. Ez itt pedig – bökött egy másik téglalapra Draco – egy bájitalkészítő helyiség. Itt van egy ajtó, ez jön fel a konyhai folyosóról. Jah igen ott lent van még néhány kis szoba, ahol a szolgálók alszanak. Ennyi.

Hermione megpróbált nyugodt maradni, ám a kúria említése már rossz hatással volt rá.

- Azt hiszem, mégis visszamegyek.
- Nem vagy jól? – kérdezte aggódva Harry.
- De, de igen.
- Felkísérlek – mondta Natalie.
- Én is, mára ennyi már bőven elég volt – szólalt meg Ron.
- Még benézek később – tette hozzá végül a fekete hajú fiú.
- Még valami? – kérdezte Draco, miközben az auror visszatette a pálcát a helyére.
- Holnap elmondod, milyen varázslatok vannak a kúrián, valamint mindemellett, amit a halálfalókról, rejtekhelyeikről tudsz.
- Ez parancs?
- Mindegy minek veszed Malfoy. A lényegen nem változtat.
- Hallottatok valamit mostanában apámékról?
- Nem, semmit.
- Lesz valamikor csata?
- Megtervezettről nem tudok, váratlanok pedig mindig adódhatnak… Malfoy miért segítesz nekünk?
- Mert így könnyebb, mintha kikényszerítenéd belőlem – felelte Draco.
- Ugyan már… mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz.
- Nos, valakinek egyszer el kell intéznie apámat, hisz jó pár dologért meg kell fizetnie. És ha én már nem tehetem meg ezt, tegye meg más – mondta Draco, majd felállt a székből, s az ajtó felé indult. – Akkor reggel – szólt még hátra a válla felett, mielőtt kilépett volna a folyosóra.

Harry még sokáig állt egyedül a konyhában, s Malfoy szavain gondolkodott. Tudta, hogy volt évfolyamtársa kijelentései mögött jóval több rejlik, mint, azt bárki hinné. Véleménye szerint a fiúnak cseppet sem volt olyan könnyű élete, mint ahogyan azt ők egykoron vélték.