23.fejezet
Vero Rosyth 2007.10.25. 18:02
Nos itt a következő fejezet, ez rövidebb mint az előző mert szétszedtem, mert akkor tovább kellett volna várnotok és akkor a kövire meg mégtöbbet ^^ Köszönöm a kritikákat, amiket írtatok, és azt, hogy nem felejtettetek el:) Remélem, akik írtak, azok erre a fejre is ugyanúgy fognak kritikát írni, mert kíváncsi vagyok mki véleményére, szóval az elolvasás után rögtön ott az a kis mező :)))) Nah pusz pusz!
Draco pár nap múlva elszántan ment ki a szobájából. Feltett szándéka volt, hogy beszél Potterral a helyzetéről. Ő egy percet sem fog ebben a bizonytalanságban élne. Abból is elege volt, hogy szótlanul kellett ülnie folyamatosan. Igaz tegnap megint beszélt Natalie-val, de az a tíz perc nem számított nagyon. A lépcső előtt megpillantott valakit. Közelebb érve látta, hogy Hermione az. Draco egy pillanatra megtorpant. Nem akart közelebb menni hozzá, mert még egy rohamot már biztos nem tud kimagyarázni. A lány hátrapillantott, ahogy meghallotta a közeledő lépteket. Hermione először meglepődött, de gyorsan magához tért.
- Szia! Neked nem kéne pihenned? – kérdezte Draco - Csak egy kicsit járkálni akartam, mert a vége az lesz, hogy azt se fogok tudni. - És jól vagy? – kérdezte a fiú, miközben a lány mellé ért. - Igen – felelte Hermione, ám abban a pillanatban a lépcső korlátjához lépett, hogy megkapaszkodjon benne. - Azt látom – mondta Draco, miközben meg akarta fogni az auror kezét, nehogy elessen, ám a mozdulat félbe maradt. - Csak egy kis szédülés. - Nem kéne visszamenned? - Nem, csak egy kis levegőre van szükségem, mióta itt vagyok még nem volt kint és a kertben olyan… - Nyugtató – szólt közbe Draco. - Igen, pontosan ezt akartam mondani. Honnan tudod? - Már voltam kint egyszer. Nos meddig álldogálunk még itt? - Én lemegyek. - Segítek. - Nem kell köszi.
Ám, ahogy Hermione lejjebb lépett ismét szédülni kezdett.
- Úgy látom még is. - Jól van, de csak azért, hogy lejussak.
Draco gyengéden megfogta Hermione egyik karját, így a lány a súlyát a bal oldalra helyzete, jobb kezével pedig a korlátot fogta meg. A konyhában nem találtak senkit.
- Kimegyek veled. - Nem kell, tudok vigyázni magamra, Malfoy. - Nem azért. Potterral akarok beszélni, de nem tudom, hol keressem, biztos felbukkan majd itt. De ha nem akarod, nekem úgyis jó. - Nekem mindegy. Azt teszel, amit akarsz.
Draco az ablakon keresztül nézte, ahogy a fiatal nő lassan a hintaágyhoz sétált, s leült rá. A fiú még körülbelül egy percig álldogált a helyiségben, majd az auror után ment, s helyet foglalt mellette, bár azért legalább fél méterrel arrább.
- Nos… - kezdte. – Kérdezhetek valamit? - Először hadd mondjak valamit én, kérlek. Az este rémálmom volt. Azt hittem megfulladok, ha nem kerülök ki a szobámból, a lépcsőn is annyira siettem, hogy még szédülésre se volt időm. De nem ez a lényeg. Sajnálom, ami történt, azt, hogy megint majdnem te lettél a hibás. - Nem történt semmi. Megijesztettél. - Hát gondolom – mondta Hermione, miközben maga elé nézett, nem fordult a fiú felé. - Nem tudod, merre lehet Potter? - Nemsokára visszajön. Mit akarsz tőle? - Beszélni vele. - Azt sejtettem. - Tudod, azért jól csőbe húztál. Az aurorok rejtekhelye. Ennél jobb helyre nem is jöhettünk volna.
Hermione elmerengett pár pillanatig, majd megszólalt.
- Nem tudod elképzelni, mennyire vágytam már ide. És bíztam benne, hogy be tudunk jönni, bíztam benned. Amúgy ez itt a Főnix Rendjének hadiszállásra, de most már az auroroké is.
Draco az utolsó előtti mondatra felhúzta az egyik szemöldökét, meglepte ez a kijelentés.
- Igen, persze, hogy az – mondta a lány, mintha nem tudná, hogy az egykori Mardekáros mire célzott. - Nem erre gondoltam. Bíztál bennem? - Azt hiszem. Nem valami pontosak az emlékeim. Egyszer hallottam egy idegen hangot. - Reggel egy kis faluban voltunk, egy barátomnál, akitől idehoppanáltunk. - Barátod? - Miért nekem nem lehetnek? - Nem így értettem. - Nem harcol senki oldalán. A maga útját járja. Már többször kihúzott a bajból. Az egyetlen személy, akiben megbízok. - Értem.
Egy enyhe szél megrezegtette a fák lombkoronáit. Hermione még jobban összehúzta magán a kabátját. Draco pedig megborzongott, csak egy inget és egy pulóvert viselt.
- Miért akarsz Harryvel beszélni? - El kell dönteni, hogy mi legyen velem. Nem maradok itt tovább tétlenül, vagy engedjen el, vagy kérje segítséget. Tudok egyet s mást a halálfalókról. Tulajdonképpen nem tudom, eddig mért nem kérdezett semmit. - Valóban segíteni akarsz? – kérdezte meglepetten Hermione, s most először a fiatal férfire nézett.
A fiút egy pillanatra megbénította a látvány. Ahogy ez a törékeny nő oldalra fordult, néhány tincs az arcába hullott, amely kicsit kipirosodott a hűvös levegőtől. A volt Mardekáros pislogás nélkül nézett bele a gesztenyebarna szemekbe, amik teljesen elbűvölték.
Az auror zavartan tekintett a fiúra.
- Malfoy? - Ööh… igen? Csak elgondolkoztam. Nem tudom, miért olyan nehéz elhinni ezt, miután téged is idehoztalak. Tudod… - ekkor egy hang félbeszakította. - Hermione.
A két fiatal a közeledő fekete hajú fiúra nézett.
- Mit csinálsz itt? – kérdezte Harry Malfoy-ra pillantva. - Csak kijöttem a levegőre, de azt hiszem, ennyi elég is volt. - Felkísérjelek? –kérdezte az auror, miközben a lányba karolt. – Madam Pomfrey látni akar. - Potter. Beszélnem kell veled – szólalt meg Draco. - Most nem érek rá. - Fontos, úgyhogy érj rá.
Harry-n látszott, hogy szívesen visszaszólna, de türtőztette magát.
- Negyed óra múlva. Várj meg a konyhában – azzal a két barát bement a házba, majd őket követte a fiú is.
Draco elővett egy csészét, mert kávét akart inni, ám az alapanyagokat sehol sem látta. Észre sem vette, ahogy Natalie belépett a helyiségbe. - Mit csinálsz Malfoy? - Kávéval próbálkozom, de hát… - Majd én elkészítem – ajánlotta fel a lány. - Köszi – mondta Draco.
Meglepte, hogy ezt a szót milyen könnyen használta. Hisz soha senkinek nem mondott még köszönetet, nem volt miért. Pontosabban egyetlen személynek, az édesanyjának. Eszébe jutott az a pillanat, mikor megtudta, hogy meghalt. Az apja úgy közölte vele, mintha csak az aznap vacsoramenüt jelentette volna be. Szemernyi sajnálat nem volt az apja szavaiban, sőt kifejezetten elégedettnek látszott.
- Hey Malfoy. Malfoy! - Igen? - Kész a kávéd – mondta a lány az asztalra mutatva.
Mindketten helyet foglaltak, s saját csészéjükhöz nyúltak.
- Min gondolkodtál? - Semmi különösön. - Nem úgy nézett ki. - Csak anyámon… sok auror jár ide? - Miért érdekel? - Próbáltam beszélgetni. - Persze, pont ilyenekről. - Azt mégsem kérdezhetem, hogy melyik a kedvenc kviddicscsapatod? - Az angol tornádók. - Komolyan? – tudakolta Draco, miközben felhúzta a szemöldökét. - Igen. Mert? - Fénykorukban is harmatgyengék voltak. - Mondja a nagy szakértő. - Ha éppenséggel tudni akarod a Roxfortban fogó voltam. - Oh igen, gondolom, sokszor biztos le is győzted Harry-t. - Hát meg se tudnám számolni – mondta Draco fellengzősen.
A fiú olyan komoly képet vágott, hogy Natalie nem tudta visszafojtani a nevetését. Ebben a percben lépett be Harry, aki igencsak meglepődött az asztalnál üldögélő páros láttán. A fekete hajú lány zavartan köhintett egyet.
- Nos Malfoy, mondani akartál valamit. - Akkor én megyek is – szólt Natalie, majd kisietett a konyhából.
Harry leült a lány helyére. Először a Draco kezében tartott kávéra nézett rá, majd a fiatal férfire.
- Mit akarsz? - Rögtön a tárgyra térek. Vagy engedjetek el, vagy tegyünk valamit együtt.
Harry erre a kijelentésre meglepődve dőlt hátra, karjait keresztbe fonta maga előtt, s a szemöldökeit is összeráncolta.
- Malfoy, te akarod megszabni itt a dolgokat? Hadd mondjam el, hogy már nem a kúrián vagy. - Potter, gondolkodj már egy kicsit, ennek az egésznek semmi értelme. - Semmiképp sem mehetsz el innen. Akármennyire is gyűlölnek a halálfalók. - Jól van, akkor marad a másik lehetőség. - Miben akarsz segíteni? - Például, hogy bejussatok a kúriába. - Az elmúlt pár napban sok tennivalónk volt, de páran minden nap foglalkoznak a kúriával. - S mire jutottatok? - Nem sokra. - Sejtettem. - Malfoy most a segítségedet akarod nyújtani, de csak azért teszed, mert tudod, hogy igazságszérummal is ugyanúgy ki tudjuk belőled szedni a szükséges információkat.
Draco tudta, hogy ez is fel fog merülni.
- Igaz, de csak, hogy világosan láss. Van olyan varázslat, amihez nem elég a szó. Malfoy-vér szükséges hozzá. Ha pedig ti próbáljátok őket semlegesíteni, nos, inkább nem mondom el, mi történik. - Miért? Miért akarsz segíteni? - Nézd Potter – kezdte, tudta, hogy ezt is meg fogja majd kérdezni – Nem akarok magyarázkodni. Mérlegeltem a helyzetet. Nem akarok visszatérni a halálfalókhoz, de ha akarnék, se tudnák. - Te most is halálfaló vagy. - Nézőpont kérdése.
Harry erre megingatta a fejét.
- Malfoy. Ez nem ilyen egyszerű. Néhány hete majdnem megöltelek. - Nem felejtettem el, de élek, és miért? Granger miatt, ő pedig miattam. Szerintem ez már jelent valamit. - Lehet, de az is lehet, hogy nem. Nézd, én nem tudom pontosan, hogy mi történt a kúrián. Beszéltem erről Hermionéval, de nem mentünk bele a részletekbe. De azt tudom, hogy segítettél neki, és ezt nagyra értékelem, hidd el. De nem bízok, bízunk meg benned. - Nem is kell. Az ráér később. Csupán egy esély. A múltkor még azt kérdezted, hogy nem akarok e beállni közétek.
A két fiatal féri jó darabig farkasszemet nézett egymással, majd a fekete hajú auror felállt a helyéről.
- Hétkor legyél itt. Megbeszélünk a többiekkel pár dolgot. - Rendben.
Draco elégedett nyugtázta a teljesítményét. Nem tudta, mit hoz majd ez az este, de abban biztos volt, hogy ez a helyzet meg fog változni, és ennek nagyon is örült.
|