Harry halk neszekre ébredt fel. Ahogy kinyitotta a szemét, meglátta Madam Pomfrey-t, aki az ágy körül forgolódott.

- Á, jó, hogy felébredt Mr Potter, egyedül hagyna Ms Grangerrel.
- Hogy van? – kérdezte aggódva a fiú.
- Ugyanúgy, de még nem várhatunk nagy változást, hisz csak pár órája van itt. Apropó, Mr Weasley néhány perce érkezett meg, és nagyon türelmetlen.
- Ron?
- Igen.
- Rendben. Akkor lemegyek hozzá.

A fiú a konyha felé vette az irányt, ahol rögtön megtalálta a fel-alá járkáló barátját.

- Harry, igaz, hogy Hermione előkerült? – kérdezte idegesen.
- Igen.
- Ó Merlinre. Ennél jobb hírt sosem kaptam még. És miért nem lehet bemenni hozzá?
- Nagyon rossz állapotban van.
- Akkor, hogy jött el idáig?
- Jobb, ha megkapaszkodsz. Malfoy hozta ide.
- Az a Malfoy? – kérdezte döbbenten Ron.
- Draco Malfoy – bólintott Harry.

A vörös hajú fiú csak tátogni tudott.

- Az emeleten van, az első szobában. Persze már beszéltünk vele, de mindjárt felmegyünk hozzá megint.
- Mit jelent az a nagyon rossz állapot Harry? – tudakolta Ron, miközben leült.
- Akár a legrosszabbat is.

Ron szemeiben félelem villant. Bár mindig is mondta barátjának, hogy Hermione ha élne, már biztos előkerült volna, a szíve mélyén remélte, hogy ez nem igaz. És most, hogy a legjobb barátja itt van, nem akarta elveszíteni.

- De Hermione fel fog épülni. Tudom. Ő nagyon erős.

Ron erre nem mondott semmit, csak maga elé nézett.

- És Malfoy nem mondta, mitől került ilyen állapotba?
- De – sóhajtotta Harry. – Az apja kínozta Hermionét… és az arcán levő zúzódásokból ítélve többször meg is verte.
- Tessék? – Ron olyan erővel állt fel, hogy még a széke is feldőlt. – Az a szemét mocskos halálfaló! – kiabálta. – Ha egyszer elém kerül, habozás nélkül fogom megölni!
- Nem csak te, én is –szólt Harry dühösen. – Jobb, ha elmesélem, miket mondott még Malfoy.

Amíg a két fiú beszélgetett, Piton is betévedett a konyhába, s megerősítette a fekete hajú fiú mondandóját. Miután Ron némileg lenyugodott, a két fiú a volt Mardekáros szobája felé tartott. Harry bárminemű varázslat nélkül lenyomta a kilincset, s oldalán Ronnal belépett a helyiségbe.

*

Draco kimerülten feküdt az ágyán. Az elmúlt nap fáradtsága most jött ki rajta, ami köszönhető volt Piton igazságszérumának is. A férfi nem sokkal Harry távozása után bement hozzá. Ő mondta a varázslónak, hogy ez nem szükséges, mert Potternek is elmondott már mindent, de Piton ragaszkodott hozzá. De legalább tudják, hogy nem hazudok – gondolta magában. - Már dél is elmúlt – állapította meg. Hallotta, hogy kint, az ajtaja előtt az emberek jönnek, de őt senki nem tisztelte meg a társaságával, amint ő persze nem is bánt. Ezek szerint Potter nem szólt az ittlétéről, vagy pedig mindenkinek megtiltotta, hogy bejöjjenek hozzá. Fogalma sem volt róla, hogy mi lesz vele. Hoppanálni nem sikerült neki. A pálcája sincs nála. Az viszont biztos, hogy Potter nem fogja megölni. Bármennyire is gyűlölte őt, és azt hogy halálfaló, megmentette a legjobb barátját, idehozta, s ezért tartozik neki. Szerette volna tudni, hogy van Granger, de volt évfolyamtársa nem árulta el neki. Draco minden tőle telhetőt megtett. Egy valamiben azonban nem mondott igazat a varázslónak, s erre Piton sem kérdezett rá utólag. Bántotta Hermionét. Megütötte, s ez már akkor is lelkiismeret-furdalást okozott neki, mikor nem tudta, hogy ő az. S most főleg… Ráadásul kénytelen volt rá kimondani a Cruciatus-átkot. Ezt soha nem fogja megbocsátani magának.

Draco újabb léptek hangját hallotta, azonban most a személyek nem mentek el az ajtaja előtt, hanem egyenesen megálltak előtte, majd két auror lépett a helyiségbe.

- Potter, Weasley. Minek köszönhetem ismét ezt a kellemes látogatást? – kérdezte gúnyosan Malfoy, miközben felpattant az ágyról.
- Látom, semmit sem változtál. Ugyanolyan nagyképű és öntelt vagy, mint régen.
- Hát rólad Weasley még ez sem mondható el. Nincs mire.
- Elég – mondta Harry. – Már nem a Roxfortban vagytok.
- Ezt Weasley-vel értesd meg.

Mielőtt Ron bármit mondhatott volna, újból Harry szólalt meg.

- Mikor tudtad meg, hogy Hermione nálatok van?
- Néhány hete.
- És mi történt azután?
- Mi van, ha nem válaszolok ezekre a kérdésekre?
- Jobban teszed, ha válaszolsz.

Draco nem mintha tartott volna ettől a fenyegetéstől, de felelt a fekete hajú fiúnak.

- Nem sokszor láttam aztán. Egyszer mikor felhozattam a szobámba…
- Miért hozattad fel a szobádba Hermionét? – kérdezte Ron szikrákat szóró szemekkel.
- Szerinted? - kérdezett vissza Draco felhúzott szemöldökkel.

Régen szerette heccelni Weasley-t, a trióból mindig ő kapta fel a vizet leghamarabb.

- Te szemét – sziszegte Ron, miközben már ugrott volna már neki a másik fiatal férfinek.

Harry azonban visszafogta, miközben rákiáltott Dracora.

- Malfoy, ne szórakozz.
- Jól van… szóval felhozattam, mert a kúrián sok halálfaló tartózkodott, s apám az egyikkőjüknek szánta Grangert. Aztán egyszer-kétszer még láttam a cellában. Ennyi.
- És csak úgy hirtelen megszólalt az angyal, és azt gondoltad, hogy idehozod Hermionét?

Draconak erről nem igazán akaródzott beszélnie. Úgy gondolta, Potter és Weasley nem igazán kíváncsiak a benne kavargó érzésekre, s ő sem akarta kiadni magát.

- Ehhez nem sok közöd van Potter. Egyszerűen idehoztam és kész. Inkább hálásnak kéne lenned.
- Majd maximum akkor leszek az, ha felépült.
- És hogy szöktetek meg?
- Hát leütöttem apám, megkötöztem, elkábítottam és eljöttünk.
- Hihető – szólt halkan Ron.
- Senki sem mondta, hogy higgy nekem Weasley.
- Te gyógyítgattad? – kérdezte Harry.

Dracot váratlanul érte a kérdés. Tessék, most aztán senki sem mossa le rólam a mentőangyal címet.

- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy Madam Pomfrey és a gyógyító is azt mondta, látni, hogy valaki néhány egyszerű gyógyító varázslatot bocsátott Hermionéra.
- Én voltam – mondta Draco.
- Hogy jutottatok el idáig?
- Egy házban meghúzódtunk éjjelre, aztán hajnalban elértünk egy falut, s onnan hoppanáltunk ide, Granger meg elmondott valami varázsigét, megjelent a ház, s bejöttünk.
- Csak úgy? – kérdezte döbbenten Ron.
- Miért csodálkozik ezen el mindenki? – tudakolta Draco, miközben nekidőlt a falnak, s karjait keresztbe fonta mellkasa előtt.
- Téged az ne érdekeljen Malfoy. Menjünk – fordult Harry barátjához.
- Potter – szólt Draco a fekete hajú fiú után, mikor Ron már kiment a szobából. – Mit akartok tenni? Itt fogtok tartani életem végéig, vagy egyszer még kijöhetek innen? Vagy megöltök esetleg?
- Még nem tudom. A többiekkel fogunk dönteni – mielőtt Harry is elhagyta volna a helyiséget, a válla felett még visszaszólt. – Ha annyira szeretnél, kijöhetnél.

Draco összeszűkítette a szemeit. Vajon ezzel meg mire célzott? – tűnődött magában. Ő igenis el akar menni, de ettől még az ajtó nem fog kinyílni. Ha az élete a többi auroron múlik, főleg a Weasley-ken, akkor a napjai meg vannak számlálva. Utálta ezt a bizonytalanságot. Mindegy mi lesz vele, csak akkor mondanák már meg. Valószínűnek tartotta, hogy Potter még azt is megvárja, hogy Granger magához tér, s az ő véleményét is kikéri. Vajon mit fog mondani? Elmesél majd mindent? Végül is nem számít. Majd lesz valahogy. A fogadalmát megtartotta, visszahozta Grangert az auroroknak. S ez könnyebben ment, mint gondolta volna. Ami pedig ezután történik, az még a jövő titka.