Draco első döbbenetében megszólalni sem tudott. Mégis mi a fenét keres itt Potter? Úgy látszott, Harry előbb felmérte a helyzetet, mert mire volt évfolyamtársa a pálcájáért nyúlt volna, ő már mozgásképtelenné tette az egykori Mardekárost.

- Neked hallottnak kéne lenned – mondta a fekete hajú fiú az első dolgot, ami eszébe jutott.
- Micsoda kedves fogadtatás Potter – szólalt meg Draco gúnyosan. – Amint látod, élek.
- Viszont azt a varázslatot csak egy…
-… auror tudja visszafordítani, igen.
- Akkor pedig hogyan…? – a fiatal varázsló számára elég hihetetlen volt, hogy Malfoy él, és hogy ezt épp a Főnix Rendjének hadiszállásán tárgyalja meg vele.
- A válasz egyszerű – felelte Draco, s lepillantott a lányra. – De jobb, ha sietsz.

Harry nem látta, hogy ki van a csuklya alatt, mivel az teljesen az ott fekvő személy arcába volt húzva. Az auror végigsétálta folyosó, majd Malfoy mellett is. Amint meglátta, ki ül a falnál eszméletlenül teljesen ledermedt.

- Merlinre… - suttogta. – Hermione…

Egy másodperc múlva, ahogy észrevette a lány állapotát, felemelte, s rá sem pillantva Malfoyra, elsietett mellette, majd eltűnt a jobbra található lépcsőfordulóban.

Fantasztikus, itt hagytak egyedül, ráadásul a pálcám is a földön van, s nem tudok megmozdulni. Remélem, nem jön erre egy elszabadult őrült sem… Draco végignézett a folyosón, de semmi érdemlegeset nem látott. A padlón egy hosszú szőnyeg húzódott végig, a falakon festmények lógtak. A ház nem volt a legjobb állapotban, úgy nézett ki, mintha a felújítást félúton abbahagyták volna. Hirtelen neszekre lett figyelmes a fiú, megint jön valaki. Vajon hányan laknak itt? Remélem, nem az az ostoba Weasley lesz! Ez volt a varázsló első gondolata. Még Potter sem okozott neki akkor meglepetést, mint a folyosó végén megjelenő férfi. Szemlátomást ő sem hitt a szemének. A férfi úgy bámult, mintha még soha életében nem látott volna fehér embert.

- Mr Malfoy… mégis mit csinál itt? – kérdezte meglepetten.
- Ezt én is kérdezhetném magától… professzor.

Pitonnak egyetlen arcizma sem rezdült meg. Elindult egykori tanítványa felé, s közben előhúzta pálcáját is.

- Felesleges, fegyvertelen vagyok.
- Jobb az elővigyázatosság. Szóval, hogy kerül ide? – kérdezte összeszűkített szemekkel. – Hogy jött be?
- Az ajtón, amiről mellesleg lefelejtették a kilincset.
- Ide nem jöhet be akárki.
- Tulajdonképpen hova is?
- Utoljára kérdeztem. Hogyan?
- Grangerrel jöttem – felelte a fiú hanyagul.
- Ms Granger él és itt van?
- Potter az előbb vitte fel. Nincs túl jó állapotban.

Piton próbálta leplezni érzéseit, de látszott rajta a hír okozta meglepődöttség. Egy suhintással már Draco pálcája is a kezében volt.

- Finite Incantatem – mondta, majd szabad kezével a lépcső irányába mutatott.
- Mi lenne, ha a régi szép idők emlékére ideadná a pálcám, én meg elmennék?

Piton a fiú felé fordította a pálcáját, és ölni képes szemekkel nézett rá. A fiú már el is felejtette ezt a pillantást, amivel mindig a Griffendéleseket jutalmazta a tanára régen. Malfoy kelletlenül elindult a lépcső felé.

Az első fordulónál Perselus balra terelte az ifjú varázslót. A folyosó elején lévő üres falszakaszra egy ajtót varázsolt. Kezével jelezte Draconak, hogy menjen be. A fiatal férfi, mikor megfordult a szobában, egy becsapódó ajtóval találta szemben magát.

Csodás… Potter, Piton… vajon ki lakik még itt? A kis szobában egy ágyon és egy szekrényen kívül semmi más nem volt. Csak nem…? Granger az aurorok búvóhelyére hozta volna? Az nem lehet… Ha ez így va, nekem végem. A fiú tudta, ha Potter vagy Piton elmondja valakinek, hogy itt van, akkor az az ő életének a végét fogja jelenteni. Bármelyik auror szívesen eltennék láb alól. Efelől szemernyi kétsége sem volt. Draco odament az ablakhoz, amin nem volt kilincs. Megpróbálkozott az ajtóval, persze azt sem tudta kinyitni. Draco leült az ágyra. Nagyon nem tetszett neki a tény, miszerint itt kell várnia, míg valaki hajlandó idejönni. Granger tőrbe csalta volna? Vagy csak vissza akart jutni a barátaihoz? Több ideje nem maradt a gondolkodásra, mert a szobába Potter rontott be, nem túl bíztató arckifejezéssel.

*

Harry úgy rohant felfele a lépcsőn, hogy szinte nem is érintette a fokokat. Ahogy felért az emeletre, rögtön egy lány nevét kiáltotta.

- Natalie! Gyere gyorsan! Nata!

Az egyik szobából egy középmagas, hosszú, fekete hajú lány lépett ki.

- Mi történt? – kérdezte.
- Segítsél, nyisd ki az ajtót – mondta Harry egy szoba előtt állva. – És hívd ide a gyógyítót.
- De ez nem…
- Csináld már! – sürgette a fiú idegesen.
- Jól van – a lány eleget tett a fiatal férfi kérésének, majd elsietett az ellenkező irányba.

A volt Griffendéles lefektette az ágyra Hermionét, majd levette róla a köpenyét. Halálfaló köpeny – gondolta magában. Megismerni az anyagáról. Érezte, hogy barátja teste lángol a melegtől. Hogy milyen vékony ez a lány, és az arca is… teli van zúzódásokkal, begyógyult sebek hegeivel.

- Harry, mi történt? – kérdezte a szobába belépő idősödő férfi.
- Hermione él… és nagyon rossz állapotban van – mondta rekedten az auror.
- Hívjátok ide Madam Pomfrey-t, szükségem lesz rá.
- Én nem mozdulok innen – jelentette ki a fekete hajú fiú.
- Harry gyere… - mondta a lány, majd gyengéden kezével elkezdte kifele húzni a fiút.
- Engedj el – szólt dühösen a fiú, miközben kitépte magát Natalie karjai közül.
- Akkor én idehívom Madam Pomfrey-t – sóhajtotta halkan a lány.

Ahogy kilépett a szobából, újabb személy jelent meg.

- Mi történt Potter? Hogy vagy Ms Granger? – kérdezte a belépő Piton.
- Rosszul – felelte a gyógyító. – Magára is szükségem van Perselus. Mindjárt elmondom, milyen bájitalokra lesz szükségem.
- Malfoyt bezártam az első szobába – súgta oda Piton a volt tanítványának.
- Az a szemét – suttogta maga elé Harry. Megölöm.

Azzal kisietett a helyiségből, s fél pillanat múlva már berontott a volt Mardekároshoz. Ennyire mérgesnek, dühösnek, gyűlölettel telinek még soha nem érezte magát. Ha szemekkel ölni lehetne, a másik fiúból már csak hamu lenne. Harry olyat tett, amit ezelőtt soha sem, puszta kézzel esett neki a felpattanó fiúnak. Jobb kezével hatalmas ütést mért Malfoy arcára.

- Potter megőrültél? Mégis mi a fene bajod van? – kérdezte kiabálva Draco.
- Egyet találhatsz - sziszegte Harry, aki már a volt Mardekárosra szegezte pálcáját.
- Meg akarsz ölni? Gyerünk, mire vársz – mondta, mikor lepillantott a mellkasára.
- Azt hiszed, nem merném megtenni? – kérdezte dühösen Harry.
- Dehogynem, egyszer már majdnem megtetted, csak nem úgy jött össze a dolog, ahogy szeretted volna.
- Még nem öllek meg.
- Ó, de rendes vagy – sóhajtotta Draco, miközben hátrébb lépett egyet.
- Először is, hogy kerültök ide? És ami a legfontosabb, hogy lehet az, hogy te Hermionéval jöttél ide?
- Kihallgatás lesz Potter?
- Na játszadozz velem Malfoy. Inkább válaszolj.
- Idehoppanáltunk. Pontosabban csak én, Granger jött velem.
- Hol találkoztatok?

Draco úgy gondolta, jobb, ha mindent elmond. Volt egy sejtése, arról, hogy később úgyis meglepik egy igazságszérummal.

- Hát azt nem mondanám, hogy nagy találkozás volt, de a kúria pincéjében.
- Mit keresett ott Hermione?
- Ott volt fogoly.
- Hermione nálatok volt fogoly? – kérdezett vissza döbbenten a férfi.
- Szerinted az előbb mit mondtam?
- Malfoy, nem kell még itt is játszanod a nagyfiút. Nem vagy olyan helyzetben.
- Ha úgyis megölsz, nem mindegy, hogy mit beszélek? – tudakolta Draco.
- Mitől került ilyen állapotba?

Na a válasz hallatára Potter itt helyben felrobbant. Viszlát Draco, eddig éltél.

- Apám miatt… megkínozta.

Harry belesápadt a válaszba. Elképzelni is szörnyű volt ezt a kiszolgáltatott helyzetet. Nem akarta arra gondolni, hogy a férfi hányszor bánthatta Hermionét, s hogy, ő nem tudott ellenkezni. Pálcáját olyan erősen szorította, hogy elfehéredtek az ujja is, ez Draco figyelmét sem kerülte el.

- És te mit csinálsz itt?
- Grangerrel jöttem, már mondtam.
- Malfoy, te teljesen hülyének nézel? Mivel vetted rá Hermionét, hogy idehozzon? Te is megkínoztad? Ha megtudom…
- Egy ujjal sem értem hozzá, és ő akart idejönni. Egyáltalán mi ez a ház?
- Az aurorok főhadiszállása.

Merlinre, ennél még egy sárkányokkal teli ketrec is jobb lenne most.

- Jól elrejtettétek. A halálfalók rengeteget keresték.
- Te már csak tudod, de te, hogy jöttél be ide, hisz csak…
- Potter, utoljára mondom el. Megszöktünk a kúriából, otthagytam apám és minden mást. Granger azt akarta, hogy jöjjünk ide. Elvégeztem rajta a hoppanálási bűbájt, és megérkeztünk. Az utolsó erejével kimondott valami hosszú varázslatot, majd elájult, én pedig bejött ide. Te meg megjelentél. Elég megfelelő a magyarázat?
- Nem hiszek neked – vágta rá rögtön a fiú.
- Az már a te gondod. Egyébként hogy van? – tettel fel azt a kérdést Draco, ami már rég fúrta az oldalát.
- Neked ahhoz semmi közöd. Hermione gyógyított meg mikor megsebeztelek?
- Akkor viszont ennél jobb állapotban kellett lennie.
- Jobban is volt.
- Ha nem gyógyul meg Malfoy, azt keservesen meg fogod bánni. Garantálom.

Draco erre nem mondott semmit. Ő is azt szerette volna, ha Hermione felépül, de nem tudta, erre mennyi esély van. Harry szó nélkül ment ki a szobából, s becsapta maga mögött az ajtót., majd elindult vissza barátnőjéhez.

Malfoy az ajtóhoz lépett, majd lenyomta a kilincset, eredménytelenül. Érdekes, hogy itt mindenki csapkodja az ajtókat, vagy azokat varázsolnak, és én ezeket soha nem tudom kinyitni, pedig biztos, hogy nem zárták be őket.

Harry bekopogott a szobába. Fél pillanat múlva Natalie dugta ki rajta a fejét.

- Bejöhetek? – kérdezte.

A lány félreállt az ajtóból, utat engedve a fiúnak.

- Piton professzor a hiányzó bájitalokat készíti el odalent – mondta.
- Hogy van? – kérdezte Harry.
- Már jó néhány erős varázslatot bocsátottam rá, és két erős bájitalt is kapott, de nem mondhatok semmi bíztatót. A láza lejjebb ment, de még mindig magas. És a sérülések… A szervezete nagyon gyenge. Félek, olyan betegsége is van, amihez a varázstudomány és néhány bájital nem elég.
- Ezt, hogy érti?
- Teljesen ki van száradva, nagyon sovány, a láza nem ment le, pedig le kellett volna már és…
- Hermione erős és ki fogja bírni – mondta határozottan Harry. – Tudom.
- Talán – sóhajtotta a gyógyító. – Most hagynunk kell pihenni. Madam Pomfrey mindjárt visszajön, és itt marad.
- Nem kell. Én is leszek mellette. Nem mozdulok.
- Rendben, de Madam Pomfrey óránként benéz, és Piton professzor is még behozza majd a bájitalokat – mondta a férfi, majd elhagyta a szobát.

A fiú lassan odalépett az ágyhoz, s letérdelt mellé. Legszívesebb tört zúzott volna mindent, de leginkább azt, aki ezt tette barátnőjével. Natalie mintha csak megérezte volna a fiatal férfi vívódását, a vállára tette a kezét.

- Harry…
- Jobban kellett volna vigyáznom rá…
- Nem te tehetsz róla.
- Ha odafigyelek, akkor…
- Hermione nem kislány.
- Akkor is az én dolgom lett volna. A legjobb barátom.
- Fel kell készülnöd arra is, hogy esetleg…
- Semmire nem kell felkészülnöm – mondta idegesen a fiú. – Hermione fel fog épülni.
- De…
- Hagyj magamra!
- Nem akarod, hogy…
- Nem! Menjél ki, kérlek – mondta az auror megemelve a hangját.
- Jól van – a lány megfordult, s elhagyta a szobát.

A volt Griffendéles már nem látta a fájdalomtól megcsillanó sötétkék szemeket.

Harry gyengéden megfogta Hermione vékony kezét. Egy éve már, hogy nem látta mindenkinél jobban szeretett barátját. Az akkori bevetésen a lány valahogy eltűnt mellőle, az épület beomlott, ők pedig nem találták meg a boszorkányt., aki aztán mostanáig nem is került elő. Már mindenki feladta a reményt, hogy valaha újból láthatják Hermionét, még Ron is. Egyedül ő, Harry hitte azt, hogy a fiatal nő nem halt meg. Érezte. S most végre itt van mellette. Rengeteg napot, hetet töltött folytonos kereséssel, kutatással, eredménytelenül. Annyiszor mardosta a lelkét a bűntudat, minden egyes nap magát okolta. Ahogy ezek a gondolatok jártak a fejében, s ahogy nézte Hermionét, könnyei észrevétlenül végigfolytak az arcán. Felemelkedve térdeléséből egy csókot nyomott a lány homlokára, majd a kézfejére is. Egy széket varázsolt az ágy mellé, s leült rá. A fiú nem akart elaludni, de ő is hajnalban érkezett a házba, az egész éjjelt kint töltötte. A szemhéjai mintha ólomból lettek volna, s még az utolsó gondolata is az volt, hogy Hermione fel fog épülni, fel kell épülnie , mielőtt elaludt.