Dracot a kora hajnal első napsugarai ébresztették fel. A sűrű erdő még sötétségbe burkolózott, de néhány résen a nagyobb fénynyalábok már beszöktek, megvilágítva ezzel pár ösvényt. Ahogy tudatosult benne, hogy hol és miért van, azonnal hozzálátott a teendőihez. Elővette az összezsugorított táskát a zsebéből, majd visszavarázsolta eredeti méretébe. A fiolák közül kivette a fájdalomcsillapítót és az erősítő főzetet tartalmazókat.

- Granger, ideje felkelned, hallod? – próbálta ébresztgetni Draco a lányt. - Nem késlekedhetünk, pár percen belül indulunk.

A fiú észrevette, hogy a boszorkánynak az eddigieknél még sokkal sápadtabb az arca.

- Ne hogy most halj meg nekem itt, figyelsz te rám egyáltalán?

Ekkor a rám váratlanul mégis megszólalt.

- Igen…

Draco alig hallhatóan felsóhajtott. Örült, hogy a fiatal nő magához tért.

- Ezt meg kell innod – mondta a fiú ellentmondást nem tűrő hangon. – De előbb egy kis vizet – azzal elővett egy üveget, azonban a lány három kortynál többet nem bírt lenyelni.

- Ezeket muszáj meginnod, mert nem fogod bírni az utat.
- H… hagyj itt – szólalt meg halkan Hermione.
- Dehogy hagylak… Granger, ha megkérhetnélek, ne kezd megint az ostobaságaidat.
- Malfoy… nekem már úgyis… nagyon fáj…

A boszorkány a foga között szűrte a szavakat.

- Tudom, ezért ezeket most beveszed – Draco ismét segített a fiatal nőnek, aki így, bár nagy nehézségek árán, meg tudta inni a két fiolányi bájitalt. – Ettől jobb lesz, mindjárt jövök, tíz perc. Körbenézek, mielőtt indulunk – mondta, majd miután felhúzta a csuklyáját, kilépett az ajtón.

Nem ment túlságosan messzire, csupán a környéken tett egy kört a varázsló. Hálát adott az égnek, hogy időben felébredt. Nem örült volna annak, ha fényes nappal kellene bóklásznia. Így is reggel lesz, mire leérnek a faluba. Lépteit sebesen a konyha felé irányította, most azonnal indulniuk kell.

A házba érve eltűntetett minden nyomot, ami arra utalt, hogy itt éjszakáztak. Bár kételkedett benne, hogy rajta kívül valaki járt már itt ezelőtt. Az apja sose jött be ebbe az erdőbe.
Mikor lehajolt felemelni a lány, arcuk szinte súrolta egymást. Váratlanul érte, mikor Granger kinyitotta szemét, amikben teljesen mást látott, mint eddig. A pillanat nem tartott tovább pár másodpercnél, mivel a lánynak még ehhez sem volt ereje, de Draco furcsa bizsergést érzett, olyat, amilyet eddig soha sem, mintha megmozdult volna benne valami. Felemelte a lányt, majd elhagyták a házat.

A fiú egy eldugott falu felé igyekezett. Ez szerencsére közelebb volt, mint a kisváros, ahol tegnap járt. Ha siet, körülbelül másfél óra múlva már újból védett helyen lehetnek. Nem haladt az ösvényen, nem kockáztatta meg, hogy szembe találkozzon valakivel, s a pálcáját is tartotta az egyik kezében. Draco félúton már nem igazán érezte a karjait, de egy másodpercre sem állt meg. Nem vesztegethette az időt, minél előbb el kellett bújniuk. Ráadásul Granger sem festett túl jól. A fiú már sokadszorra nem tudta eldönteni, hogy a boszorkányról, hogy fent van e vagy alszik, esetleg eszméletlen. A fiú leereszkedett egy dombon, ami a falu mellett húzódott. A Nap szinte már teljesen felkelt, s az erdőből kiérve a varázsló hunyorítva haladt előre. Örült neki, hogy régi ismerőse a helység szélén lakik, nem pedig a közepén, így talán sikerül neki észrevétlennek maradni. Draco megbújt egy ház tövében, s Hermionét leültette a földre, a falnak támasztva. Pálcáját fogva kinézett az utcára, ahol egy árva lelket sem látott. Egy házzal arrább megállt egy ajtó előtt, s kopogott rajta, legalább is egy külső szemlélő ezt is láthatta volna, ő azonban egy titkos jelet végzett el az ajtón, amiből a tulajdonos rájöhetett, hogy ő az.

Pár másodperc múlva már Hermionéval a karjában állt ismét a ház előtt.

- Nyisd már ki – mondta a fiú, mikor hallotta odabentről a motoszkálást.
- Ki az? – kérdezte egy álmos hang.
- Malfoy, ki más.

Az ajtó kinyílt, s megjelent benne egy magas, kócos férfi. Nem lehetett idősebb Draconál csak pár évvel. A fiú meg sem várta a beinvitálást, máris a helyiségben termett.

- Csukd be – szólalt meg, miközben az ágyhoz lépett, s ráfektette Hermionét.

Következő lépésként ugyanúgy, mint a kislakot, plusz védővarázslatokkal látta el a házat.
A férfi, aki eddig összeszűkített szemekkel nézte a másik varázsló tevékenységét, megszólalt.

- Draco Malfoy, mi a fenét művelsz?
- Egy kávé közben szívesen elmesélem – felelte a fiú erre.
- És, hogy még én… na jól van, de legközelebb megtennéd, hogy nem hajnalban érkezel, s egyáltalán ki ez a lány?
- Kávé.

Pár perc múlva már ott állt előttük a meleg ébresztő.

- Nos, bajban vagyok.
- Valahogy sejtettem.
- Pontosabban életveszélyben, de mindegy. Amúgy nincs hajnal. Már a Nap is felkelt – mondta Draco, majd ivott egy kortyot a kávéjából. – Szóval – folytatta – eljöttem otthonról, leütöttem, elkábítottam, megkötöztem Luciust – ennél a résznél a férfi szemei meglehetősen kitágultak – ő pedig egy régi évfolyamtársam, aki nálunk volt fogoly.
- Huh. Hát ezt nem feltételeztem rólad, vagyis biztos voltam benne, hogy egyszer otthagysz mindent, de így… menedék kellene?
- Csak míg kitalálom, mi legyen. Meg míg erőre kap – Draco a fejével Hermione felé bökött.
- El kell, hogy keserítselek – mondta a férfi, miközben a lányhoz sétált. – Nem fog jobban lenni.
- Hogy érted ezt pontosan?
- Elég ránézni. Teljesen fehér és beesett az arca. Alig lélegzik.
- És te nem tudsz rajta segíteni? – kérdezte a fiú színtelen hangon, de aggódását nem tudta eltitkolni.
- Sajnos nem – sóhajtott fel a férfi. – Egy hozzáértő emberre lenne szükség, de itt sajnos nincs ilyen.
- De rajtam is segítettél. Tudom, hogy még nem viszonoztam, de…
- Nem erről van szó. Én ehhez kevés vagyok.
- Nem hiszem el, hogy nem tudunk semmit sem tenni - mondta immáron nem titkolva idegességét.
- Talán neki is jobb, ha nem szenved tovább.
- Dehogy – háborodott fel erre a fiú. – Már miért lenne jobb? Segíteni akarok rajta.
- Miért ilyen fontos ez neked? – mikor Draco összeszűkített szemekkel meredt ismerősére, az folytatta. – Úgy értem, hogy te ezelőtt nem ilyen voltál, hanem egy halálfaló Draco. Érted mire gondolok.
- Értem – felelte Malfoy, miközben idegesen rótta a köröket a szobában. – És őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mi van velem. Egyszerűen elegem lett mindenből. Őt pedig visszaviszem az aurorokhoz élve még, ha ez lesz életem utolsó tette is – mondta határozottan.
- Merlinre Draco, ez a lány egy auror? Még nagyobb gondban vagy, mint hittem. Ezt még te sem tudod megvalósítani. Főleg az ő állapotában, már nem bírja sokáig.
- Csak hagyj egy kicsit gondolkodni, Granger erős lány. Először is kerítenem kell egy gyógyítót, aztán…
- Granger?! Te jó ég Malfoy! Hermione Granger? A híres aurortrió tagja? Rengeteget keresték, de már mindenki hallottnak hiszi.
- Honnan tudod te ezeket? – kérdezte a varázsló kíváncsian.
- Források Malfoy, források.
- Jó majd később mesélsz. Most elmegyek és…

A fiú először mintha meg sem hallotta volna a saját nevét. Talán, mert nem hitte el, hogy Granger fel fog ébredni, és azt se, hogy így szólítja majd. Amint magához tért ámulatából két lépéssel az ágy mellett termett.

- Igen, mondjad.
- N… nem kell gyógyító, v… vigyél el… Londonba.
- Hogy hova? De mégis miért? Teli van muglikkal, mit akarsz te ott?

Hermione nem figyelt a fiúra, csak folytatta tovább a mondandóját.

- A Grimmauld térre, és hagyj ott… kérlek.
- De ha jól tudom, ott csak muglik laknak. Pontosabban laktak. Furcsa hírek keringtek arról, hogy az összes elhagyta az utcát, és mások sem költöztek oda.
- Laknak ott – mondta a lány. – Tudom, higgy nekem.
- De hisz mondom, hogy az utca kiürült – a fiatal férfi nem értette a boszorkány, hogy miért ragaszkodik ehhez a helyhez.

Hermione váratlanul megfogta Draco kezét, s nagyon gyengén megszorította, s határozattan nézett a fiúra.

- Malfoy. Laknak ott. Tudom. Higgy nekem

A fiú még mindig kételkedett a lányban egy kicsit, de beleegyezett.

- Rendben, de amúgy is, hogy jutunk oda? Zsupszkulccsal nem lehet, nem bírnád ki, és…
- Hoppanálással – szólalt meg halkan a lány.
- Már megbocsáss Granger, ezt még te sem gondolhatod komolyan. A te állapotodban még a sarokig se tudnál hoppanálni.
- Van egy varázslat, ami…
-… ami lehetővé teszi, hogy egy ember kettő helyett hoppanáljon. Tudom, de ez veszélyes, ráadásul ez a te erődből is levesz, és valljuk be, neked most abból nincs sok.
- Bele is halhatok, tudom... de… de… - a lány hirtelen köhögni kezdett, s kezét hasára szorította, s így mondta – Nekem már nincs vesztenivalóm, és biztos vagyok benne, hogy… hogy te értesz ehhez a bűbájhoz.
- És szerinted ez az egyetlen megoldás? – tette fel Draco a döntő kérdést.
- Igen – mondta a lány, s lassan lecsukta a szemeit.

Draco ránézett barátjára, aki tanácstalanul meredt rá. A fiú tudta, hogy Granger nem ostoba, és ha nem lenne biztos a dolgában, nem kérné ezt, de akkor is… Legrosszabb esetben persze még ott is elbújhatnak egy házban.

- Rendben. Megyünk.
- Kockázatos Draco.
- Tudom, de megpróbáljuk. Különben is, te nem ismered Granger, nagyon makacs, úgyse hagyna békén ezzel.
- Jól van. Akkor viszont segíts neki meginni még ezt – mondta a férfi, miközben átnyújtott a varázslónak egy fiolát. – Talán nagyobb hatású, mint a tied.

Miután a fiú megitatta Hermionéval a kék színű bájitalt, leült az ágyra.

- Nem tudom, miért ragaszkodsz, ahhoz, hogy odamenjünk, de rendben, megteszem. De egy feltételem van. Megígéred, hogy erős leszel és, hogy nem halsz meg. Tudom, hogy minden áron ezt akarod, de már nem vagyunk a kastélyban. Szóval megértetted?
- Persze… - felelte Hermione.
- Akkor kezdhetjük – szólt Draco, s ahogy kimondta a bonyolult varázsigét pálcájából fehér fénynyalábok törtek elő, amik közre fogták Hermionét, majd amilyen hirtelen jöttek, olyan gyorsan el is tűntek.
- Szép volt – dicsérte meg a férfi a varázslatot.
- Kösz, most pedig… - mondta a fiú, s felemelte a boszorkányt.
- Még találkozunk.
- Remélem – bólintott Malfoy, majd egy pukkanás kíséretében eltűnt a házból.

A következő pillanatban Draco már egy kihalt utcában találta magát. A házakon látszott, hogy régóta lakatlanok. A fiúnak fogalma sem volt róla, hogy miért pont ide kellett jönniük. Hisz itt senki sincsen.

- Granger, jobb, ha mielőbb bemegyünk valahova, mielőtt meglátnak.
- Nem… - suttogta halkan a lány. – Itt van.
- Mi? Itt aztán…
- Mert az orrodig sem… - a lány nem tudta befejezni mondandóját, egyre romlott az állapota.
- Granger! Nehogy az utca közepén legyél rosszul – Draco leguggolt s úgy próbálta magához téríteni a lányt.
- V… vigyél a… másik oldalra.
- Jól van.
- És most? – kérdezte, mikor a kívánt helyen voltak.
- Add ide… a… pá…
- Mit?
- A pálcád – suttogta a lány.
- Tartani sincs erőd, nem még varázsolni. Ráadásul mit akarsz itt?
- Te… segítesz.

Draco fél pillanat alatt eldöntötte, hogy eleget tesz a fiatal nő kérésének, bár teljesen értelmetlennek tartotta az egészet.

Mikor már mindketten a pálcát fogták, úgy érezte, mintha az melegedni kezdene. Körülbelül egy perc után hallotta, ahogy Granger egy számára ismeretlen, hosszú varázsigét suttogott. Az első pár másodpercben nem történt semmi, a fiú már indulni akart, hogy el tudjanak bújni az egyik házban, mikor úgy érzete, hogy a Föld megremeg a lába alatt. Ami azonban ezután történt az még hihetetlenebb volt számára. Az előttük levő két ház elmozdult, s közöttük megjelent egy harmadik.

- Ez igen Granger… és szerinted én ide csak úgy be fogok menni?

Draco már sok hibájából tanult, s az egyik az volt, hogy sose rontson be ismeretlen házakba felkészületlenül. Régen többször pórul járt már emiatt.

- Igen… kérlek – mondta a lány utolsó erejével, s elájult.

A fiú felkapta az eszméletlen boszorkányt, s felsietett a kőlépcsőn. Draco az ajtón nem látott mást, csak egy kígyót mintázó ezüstkopogtatót. A varázsló próbaképpen kopogott egyet, de nem történt semmi. Pálcáját rászegezte az ajtóra, ám mielőtt bármilyen varázslatot is kimondott volna, az kinyílt.

A férfi egy lépéssel bent termett a házban. Nem is nézett körül, Grangert rögtön letette a földre, s óvatosan a falnak támasztotta. Draco hátrahajtotta a csuklyáját, majd idegesen beletúrt a hajába. Tehetetlen volt, és ez nagyon dühítette. Kezébe vette Hermione arcát. Hisz ez a lány tűz forró, még be is lázasodott…

Ebben a pillanatban váratlanul meghallotta a saját nevét. – Malfoy.

Ahogy oldalra pillantott tekintete találkozott egy ismerős zöld szempárral.