Két út keresztezi egymást, de mindössze csak pár felejthetetlen pillanatra. Mit válthat ki belőlünk egy ismeretlen csókja? Hogy hozhat felszínre pár perc alatt olyan érzéseket, amelyek létezéséről nem is tudtunk? Minden kiderül a novellámból :) A kritikákat, véleményeket szívesen fogadom^^ A folytatás készülőben, szintén novella formájában.

A Roxfort falai között egyfajta különös hangulat lett úrrá a mai nap miatt. Minden diák sóhajtozva járkált a folyosókon. A tanulók izgatottan várták a mai estét. Egy embert kivéve. Hermione Grangert, aki mérgesen csapta le könyveit a klubhelyiség egyik asztalára. Ron az utolsó pillanatban rántotta el ujjait a kupac alól.

- Mi történt? – kérdezte Harry.
- Semmi, csak elegem van a sok átszellemült fejből. Minek kellett még egy buli? Ráadásul Valentin-napi. Mindenki meg van őrülve. Az a szilveszteri is. Nem sok kellett hozzá, hogy lebukjunk. Erre Fred és George megint megjelent. Csak azt nem értem, hogy tudtak minden klubhelyiségbe kifüggeszteni egy meghívót.
- Nekem se árulták el – mondta a vörös hajú fiú.
- Ha hatodéven fognak kirúgni megölöm magam.
- Ez azt jelenti, hogy te is eljössz? – kérdezte Ron hüledezve.
- Nem gondolod, hogy egyedül fogok péntek este gubbasztani? És rátok is vigyáznom kell, nehogy újból előforduljon az, mint szilveszterkor.
- Még meddig emlegeted ezt Mione?
- Másfél hónapja volt Ron. Azóta is zsibbad még a karom a cipelésedtől.
- Nem az a bajod, hogy nincs kivel menned? Na várjunk. Hisz csak párok mehetnek be. Te kivel beszélted meg, hogy együtt jelentek meg, de másnál próbálkoztok? Mindenki ezt csinálja.

Hermione arcszíne hirtelen vörösre váltott. Nem a kérdés, hanem a feltételezés miatt.

- Nem akarok senkinél sem próbálkozni Ronald Weasley! És ha tudni akarod Harry-vel megyek a buliba! – erre a kijelentésre többen is felkapták a fejüket. – Mint barát – tette hozzá még hangosabban mielőtt beindulna a pletykarendszer.
- De Harry! Egy csomó lány akar a párod lenni! Csak választanod kéne.
- Én Hermionét választottam. Tudod jól, hogy nem szeretek bulizni, ahogy Hermione sem.
- Hát tényleg összeilletek.
A két érintett egymásra nézett, majd lemondóan megrázták a fejüket. Ron reménytelen eset volt.

A délután meglepően hamar telt el, s Hermione máris a szobájában találta magát vacsora után. Parvati és Lavender még enni sem jöttek le a Nagyterembe, nehogy ne férjenek bele az esti öltözékükbe, bármi is legyen az. Az ágyukon legalább húsz formáció ki volt állítva a viseletükre vonatkozóan. Bár a lány így is másodpercenként cserélgették a felsőket közöttük.

Hermione inkább bement a fürdőbe, s beállt a tus alá. Próbálta kimosni magából azokat a gondolatokat, miszerint soha nem lesz senkije. Sok bulihoz fűzött már reményt, így most már nem is számított semmire. Az iskolakezdési, a Halloween ünnepség után tartott, a téli szünet előtti, valamint az iskolában maradtak számára, a szilveszteri buli. A Weasley ikrek egyetlen alkalmat sem hagytak ki az ünneplésre, na meg a lehetőséget arra, hogy bosszúságot okozzanak volt tanárainak. A professzorok nem egy alkalommal találkoztok hajnalban az iskolában kószáló diákokkal.

A Griffendéles lány már húsz perce állt a víz alatt, s mikor úgy érezte, hogy vanília illatú tusfürdője már beszívódott a bőr alá is, inkább kijött a fülkéből. Belebújt köntösébe, haját félszárazra törölte, majd visszatért a szobába. Leült az ágyra, és onnan figyelte szobatársait. Izgatott tevékenykedésük mosoly csalt az arcára. Ők nem idegesítették fel, minta többi sóhajtozó diáktársa.

- Hermione, te nem készülődsz?
- De, de nekem negyed annyi időbe telik, mint nektek.
- Mit csinálsz a hajaddal? Egy jó frizura elkészítése sokáig tart.
- Háát… - a prefektus nagy gondolkodást színlelt. – Hagyom megszáradni?

A két lány összenézett, s a másodperc töredéke alatt döntöttek.

- Oké. Mit szólnál, ha kiegyenesítenénk?
- Nem, köszönöm.
- És, ha kiegyenesítenénk, és enyhén hullámosra készítenénk el?
- Annak mi értelme?
- Mert neked nagyobb hullámaid vannak, és visszafele nem lehet csinálni. Szóval most enyhén lenne csak hullámos. Érted?
- Persze – felelte Hermione, s megpróbált olyan fejet vágni, mint aki otthon van a témában.

Nem tudta, hogyan történhetett, de fél óra múlva azon kapta magát, hogy új frizuráját csodálta a tükörben. Valahogy tényleg más volt. Ez a kis változás feldobta, s kezdett olyan hangulatba kerülni, int más vele egykorú lányok, ha szórakozni mennek. Tudta, hogy megint csalódni fog, de ezt a gondolatot megpróbálta most elfojtani magában.

Sose szeretett ezekre a bulikra kiöltözni, de azért annyira sportosan se akart megjelenni. Felvett egy farmer csípőnadrágot, valamint egy világos, drapp színű nyakba kötős felsőt, melyet még szeptemberben kapott születésnapjára szobatársaitól. Vállai így fedetlenek voltak, bár hosszú tincsei, el-elfeledték őket. Visszaült az ágyára, majd felvette az egyik tornacsukáját. Parvati és Lavender még mindig a ruhájukkal voltak elfoglalva. Hermione úgy vélte, hogy mire vége lesz a bulinak, talán ki is válasszák a megfelelő darabokat. A Griffendéles prefektus nem igazán szerette sminkelni magát, nem is nagyon szokta, ám ez alkalommal most kivételt tett, bár így sem vitte túlzásba a dolgot. Szemhéját a felsője színének egy sötétebb árnyalatával emelte ki, valamint feketével is kihúzta a szemét. Utolsó simításként használt egy kis szájfényt, majd felkapta a talárját, s otthagyva a lányokat lement a klubhelyiségbe, ahol több fiú is tartózkodott, várva partnerét. Mindegyikkőjük a lépcső felé fordult, mikor hallották, hogy jön le rajta valaki. Hermionét meghökkentette társai fürkésző pillantása, s gyorsan a kanapén üldögélő Harry-hez ment, ám még ekkor is érezte magán a tekinteteket.

- Szia – köszönt barátjának.

A fiú felnézett, és egy pillanatig nem tudott megszólalni.

- Hermione, nagyon szép vagy - mondta őszinte mosollyal az arcán.
- Oh, köszi, megyünk?
- Indulhatunk – azzal a két fiatal kisietett a klubhelyiségből.

A lány felhúzta talárját, nem lett volna szerencséd ilyen öltözékben találkozni egy tanárral.

- Ugye nem festek röhejesen? Mindenki olyna furcsán bámult – kérdezte a lány, mikor a folyosón haladtak.

Mielőtt befordultak egy-egy sarkon óvatosan kinéztek mögüle, mivel ilyen tájban már tilos volt az iskolában kóborolni.

- Dehogy nézel. Épp azért bámultak, mert még nem láttak így.
- De hisz az előző bulikon is ott voltam.
- Igen, tudom. De most valahogy más vagy. Nem lehet megfogalmazni. Mintha ragyognál.
- Na azért ne essünk túlzásokba.

A két Griffendéles közben elért céljához. Elmentek háromszor az üres falszakasz előtt, majd mikor pár másodperc múlva megjelent az ajtó, beléptek a Szükség Szobájába. A hely, a díszlet már cseppet sem volt ismeretlen nekik. Az egyik fal mellett egy bárpult húzódott, mögötte az egyik Weasley ikerrel.

A másik vörös üstökű fiú előttük termett.

- Hermione, Harry! Csak nem együtt jöttetek?
- Hát mivel csak párosával engeditek be ide az embereket.
- Talárokat a szokásos helyre – mondta a hírhedt csirkefogó.

A lány levette magáról az említett ruhadarabot.

- Hagyd, majd én elviszem – ajánlotta fel Harry, majd egy fél perc eltűnt barátai szeme elöl.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jó alakod van Hermione – szólt Fred mosolyogva, s rákacsintott a lányra.
- Ne kezd már te is – szólt a lány megrovóan, majd elindult az egyik sarok felé, ahol leült egy kanapéra.

Körbe, az egész helyiségben rengeteg ülőalkalmatosság volt megtalálható, alacsony asztalokkal együtt. Egy perc múlva Harry huppant le melléje.

- Ront nem láttad?
- Nem, egyáltalán kivel jön? – kérdezte Hermione.
- Nem árulta el.
- Oh.

A két barát legalább már egy fél órája beszélgetett, mikor vörös hajú barátjuk megtalálta őket.

- Sziasztok!
- Na te is élsz? – kérdezte a lány.
- Persze – hangzott a felelet. – Hey Mione! Ilyen szerelésben miért nem táncolsz inkább? Biztosan felkérne valaki, ha…
- Ron! Már délután is elmondtam, hogy nem akarok felszedni senkit és utálok táncolni. Inkább menj, és te mutasd meg, mit tudsz.
- Már táncoltam Lucy-vel, csak Malfoy pont ott ült le a bárpulthoz, és mondtam, hogy pihenjünk egy kicsit.
- Lucy? Te Lucy Brooksszal jöttél? – kérdezte meglepődve Harry.
- Öö… igen – mondta Ron, s látszott rajta, hogy zavarba jött.
- Hát gratulálok.
- Miért olyan nagy szám az a csaj? – kérdezte Hermione.
- Ott jön, én most megyek is – hadarta a prefektus, s már el is tűnt a tánctér forgatagában.
- Ronnak már régóta tetszett, de soha nem merte megszólítani. Lucy egy nap odament hozzá, s elhívta délután a parkba. Azt hittem, Ron sose meri megkérdezni, hogy eljön-e vele a buliba.
- Hát jó egyeseknek – sóhajtotta a lány.
- Szerintem igaza van Ronnak, ha nem ülnél itt, biztosan felkérnének. Lehet, azért se jönnek, mert itt vagyok. Teszek egy kört inkább.
- Ne kérlek, maradj itt – mondta Hermione.

Nem akart egyedül üldögélni, mint egy rakás szerencsétlenség. Nézte a hatalmas táncteret, az önfeledten táncoló diákokat, s kis irigység lepte el a szívét. Messzebb Fredet és George-ot látta a bár mögött. A zenét valószínűleg már előre beállították, mert a gép magától játszotta a számokat. Kicsit hangzavar volt, bár az ülőalkalmatosságoknál mintha halkabban szóltak volna a dalok. Biztos valamilyen bűbáj hatására.

Hermione pillantása megakadt egy hatodéves Hollóhátas lányon, aki feléjük nézett, pontosabban Harry-re. Ezt a fiú is észrevette, s ő sem szakította meg a szemkontaktust.

- Menj oda – súgta a lány barátjának.
- De akkor egyedül leszel.
- Harry menj légy szíves, én meglátogatom Fredéket a pultnál. Aztán ügyes legyél – mondta mosolyogva Hermione, s elindult a táncparkett felé. Ahogy áthaladt rajta majdnem maradandó halláskárosodást szenvedett. Még jó, hogy a szobán volt egy bűbáj, így a folyosóra nem szűrődött ki a lárma. A pultnál felült az egyik székre, majd George-hoz fordult.
- Adnál egy narancslevet, légy szíves?
- Persze. Hey Fred, Mionénak egy narancslé rendel!

A lánynak baljós előérzete támadt az ikrek bárgyú vigyorát látva.

Néhány másodperc múlva a kért ital ott volt előtte. Miközben a poharat a szája elé emelte, végig a pultnál ülőkön. A másik oldalon megpillantotta Malfoy-t egy csapat lány gyűrűjében. A szőke hajú fiú épp felé fordult, ám tekintetük nem találkozott, mert Hermione belekortyolt az italába, s majdnem ki is köpte azt.

- Fred! George! – szólt mérgesen. – Mégis mi ez?
- Narancs.
- És még?
- Némi vodka – mondta az egyikük mosolyogva.
- Szerinted én említettem vodkát?
- Nem, dehogy.
- Jó, mindegy, nem számít – sóhajtott a lány lemondóan.

Az összes Weasley javíthatatlan, gondolta magában. Fogalma sem volt arról, mi késztette az ezt követő cselekedetére, talán a sok bulizós diák, az, hogy Harry és Ron is talált magának valakit, de egy szuszra megitta az italát. Érezte, ahogy az alkohol végigbizsergeti a testét. Remélte, ez az egy pohár nem száll a fejébe, hisz azelőtt még sohasem ivott. Egy darabig még elüldögélt, majd felállt, mert úgy döntött, körülnéz egy kicsit. Talán megkeresni szobatársait, hátha ideértek már, hisz pontosan tizenegy óra volt. Ahogy a kanapék, fotelok felé haladt egy másodpercre minden fény kialudt, majd ismét világosság lett. Ekkor Fred és George hangja töltötte be a helyiséget.

- Lelkes fiatalok!
- Bulizó ifjúság!
- Reméljük, hogy ismét jól érzitek magatok!
- Fred…
-… és George…
-… azaz mi…
-… a tömegre való tekintettel…
-… úgy határoztunk adunk egy lehetőséget…
-… a kevésbé bátor diákoknak, hogy szint valljanak…
-… vagy olyat tegyenek, amit nem mernek a szemükbe nézve…
-… szívük választottjának Valentin-napon.
- Mindenki keresse meg a párját, vagy bárki mást!
- És csak óvatosan a kezekkel – tette hozzá sokat sejtetően mosolyogva Fred, mielőtt teljesen kialudtak volna a fények.

A zene az továbbra is hangosan szólt.

- Fantasztikus, már csak ez kellett – mondta maga elé Hermione.

Remélte, hogy senki nem fogja összetéveszteni a sötétben, ugyanis egyáltalán nem lenne ínyére, ha egy részeg diák rávetné magát. Ahogy óvatos léptekkel haladt, beleütközött valamibe, aminek köszönhetően elkezdet sajogni a térde. Néma sikolyra nyílt a szája. Már éppen azon tanakodott, hogy egyszerűen csak leül a földre, mikor valaki elkapta a csuklóját.

Az ujjak mintha égették volna a bőrét. Megfordult, de természetesen nem látott senkit. De érezte annak a fiúnak jelenlétét, akiből mintha valamilyen furcsa erő áradt volna. Az ismeretlen gyengéden tolni kezdte Hermionét, addig, míg háta nem ütközött neki a falnak. A Griffendéles mondani akart valamit, de az idegen határozottan rányomta a szájára mutatóujját. Hermione beleremegett az érintésbe. El akart menni, otthagyni a fiút, hisz azt se tudta, ki az, de lábai nem engedelmeskedtek, mintha az agya és az érzékei külön váltak volna.

A varázsló elengedte a csuklóját, s ujjai végigsimították a lány bársonyos bőrét, egyenesen a válláig, amiről a fiú félresöpörte a hullámos tincseket. Tenyerét továbbcsúsztatta, majd félúton a lány nyaka és az arca között megállt. Hermione olyan dermedten dőlt a falnak, mintha megfagyasztották volna. Légzése egyre szaporább lett, szíve majdnem kiugrott a helyéről. Arra sem volt ereje, hogy ellenkezzen. Nem tudta, mi váltotta ki belőle ezeket az érzéseket. A fiú levette ujját a szájáról, s tenyerével ugyanúgy félig a lány arcát, félig a nyakát fogta meg.

Az ismeretlen közelebb hajolt Hermionéhoz, arcuk oldalról súrolta egymást. A boszorkány érezte magán a fiú lélegzetvételeit. A lány gondolkodni sem tudott. Képtelen lett volna jelen pillanatban bárminemű szellemi feladatra. A fiú jelenléte, közelsége megbénította. Fogalma sem róla, hogy ki lehet az, de azt igen, hogy egy egyszerű diák érintése nem váltana ki belőle ilyen érzelmeket. Az ismeretlennek különleges, páratlan embernek kellett lennie. A zene is mintha fényévnyi távolságból szólt volna. Hol arcuk, hol szájuk súrolta egymást. Mindkettőjükből mélyről jövő sóhajok törtek fel, pedig szinte semmit sem csináltak.

A fiú hirtelen megelégelte az ingerlést, s kiéhezetten csapott le a lány ajkára. Hermione a váratlan mozdulatra kezével a varázsló kezéhez kapott, ám mikor tenyere alatt megérezte a másik diák kézfejét, ujjait, nem tett semmit. A varázsló nem törődött a megismerkedéssel, tovatűnt a pár másodpercig, vagy talán percekig tartó gyengédség. Az ismeretlen hevesen, szenvedélyesen csókolt, ám mégsem durván. Olyan érzékien tette, mintha egész életében erre a pillanatra készült volna. A boszorkány első döbbenetében úgy megijedt, hogy egyáltalán nem reagált a fiú cselekedetére. Nem csókolt vissza, de nem is tolta el magától az ismeretlen diákot. Körülbelül tíz másodperc múlva azonban magához tért, s a csók nem maradt viszonzatlan. Fogalma sem volt róla, ki az, akinek a karjai között volt, de nem is érdekelte. Az a szenvedély, vágy, amely mindkettőjükből vulkánkért tört fel, félresöpört minden józan gondolatot. Nem akart mást, csak minél többet a fiúból. Nyelveik érzéki táncot lejtettek. Hermione kezei elvándoroltak a diák tenyeréről, s ujjaival beletúrt az ismeretlen hajába. A varázsló karjaival a derekánál ölelte át. A Griffendélesből remegést váltott ki a varázsló ujjainak érintése a bőrén, amit valószínűleg a fiú is észrevett, mert még közelebb húzta magához a lányt, felsőtestük teljesen összenyomódott.

Hermione orrát megcsapta az a különös, bódító illat, ami a fiúból áradt. Nem igazán tudta mihez hasonlítani, ráadásul még az ő vanília illatával is keveredett, de abban biztos volt, hogy ezután akár ezer közül is felismerné. A fiú kezét becsúsztatta a lány felsője alá, s a hátát simogatta. Hosszú ujjai érintésének hatására Hermionén érzelmek egész hada suhant át. Teljes kifordult magából. Már csak azt vette észre, hogy az ő tenyere pedig a fiú ingje alatt van. A forró, tiltott érintések alatt csókjukat egyetlen egyszer sem szakították meg. Mindketten érezték, ha most elválnak, akkor örökre elválnak.

Párosukat mintha beárnyékolta volna egy sötét felleg, amely azt súgta, nem szabad, ez tilos. Azonban ők most egyáltalán nem figyeltek erre a hangra. Csupán minél többet akartak kapni a másikból, mielőtt véget érne ez a varász. Érezték, ahogy a pillanat végéhez közeledett. Az erő, amely egymáshoz taszította őket most már az elszakításukon munkálkodott. Tempójuk egyre lassult, elmaradtak a szenvedélyes ölelések, érintések. A fiú tenyerével utoljára végigsimította a lány karjait, majd a válluk magasságába emelte őket a fal mentén, ahol ujjaik még összekulcsolódtak. Amikor elszakadtak egymástól szinte fájdalmasan sóhajtottak fel. Az elválás mindkettőjüknek nehéz volt. Mintha már is hatalmas szakadék tátongott volna közöttük. Hermione nem tudott magyarázatot adni erre az érzésre.

Egymáshoz nyomták homlokukat, orruk összeért. Hallgatták egymás lélegzetvételét, érezték lassuló szívverésüket. Leengedték karjukat, majd a lány még utoljára megsimította a fiú arcát. A másik diák megcsókolta a nyakát, majd alig érezhetően ingerlően megharapta. Az ismeretlen hátrált pár lépést, majd mielőtt Hermione elkaphatta volna a karját, eltűnt. A fények szinte ugyanebben a másodpercben gyúltak fel, ám a Griffendéles ebből szinte semmit sem érzékelt, csak kábán meredt maga elé. Miért történt ez? Hogyan történhetett ez? Ki lehetett az? Ki válthatott ki belőle ilyen érzelmeket?

Az is felmerült benne, hogy csak képzelte az egészet. Végignézett a tánctéren, a körülötte lévő embereken, de senkivel sem akadt össze a tekintete. Talán az ikrek csempésztek bele valamit az italába, amitől látomásai támadtak? Nem az nem lehet, hisz ajkain még mindig érezte a fiú ajkait, s ha behunyta a szemét, az idegen értésének gondolatára megborzongott. Torkából egy mély sóhaj tört fel, majd elindult, hogy a parketten át utat törjön magának a bárpulthoz. Mikor már csak pár lépés választotta el céljától valaki teljes erőből nekijött. Ám ahelyett, hogy Hermione mérgesen felcsattant volna, kővé dermedt. Érezte azt a bódító illatot, amely most is megszédítette. S ahogy a fiú ingje ütközéskor karjához ért, tudta, ez ugyanaz az anyag.

Megfordult, ám egyáltalán nem az történt, amire várt. Ahelyett, hogy megpillantotta volna élete szerelmét, tekintete egy szürke érzéketlen szempárral találkozott.

- Mi van Granger? Mit bámulsz? – kérdezte a rideg hang.
- Semmi és semmit. Legalább is azt hiszem – mondta kábultan a lány.

A Mardekáros úgy nézett rá, mint egy őrültre, úgyhogy a lány inkább folytatta az útját. Draco Malfoy, úgy látszik, valóban képzelődöm, gondolta magában.

Felült az egyik magas székre, majd az ikrekhez fordult.

- Valami erőset kérek!
- Ahogy óhajtod – felelte vigyorogva Fred.

Váratlanul Harry és Ron jelent meg mellette.

- Na mi az Hermione? Történt valami érdekes veled a sötétben? – kérdezte mosolyogva Ron.

A lány pár pillanatig maga elé meredt, majd mielőtt egy húzásra megitta volna a kért alkoholt, csak annyit mondott:

- Csak egy csók, semmi több.

______________________________

ha elolvastad plz dobj meg egy kritikával:) thx : )

Szerző: Vero Rosyth                                              Kritika