Volentics Veronika:
A nemzetemhez írom...sírva kérem!

Békés nép a Magyar: tűr, de lázadni van joga!
Még nem jött el a leszámolás!
Még nincs itt Attila! Az Isten Ostora..
Még nem jajveszékel, sír és nyög eléggé nemzetünk!
Még nem gyalázták meg eléggé jogainkat
és nem tiporták meg, mert nem tudják elvenni
a lelkünkben fogant, igaz gondolatainkat!
Még nem látszik, hogy miért is nyögünk és szenvedünk!
Még mindig nem érezzük azt, hogy megint mit tettek a gyarló,
Kapzsi, pénzéhes milliárdosok velünk!
Még nem látjuk mivé lettünk, s leszünk.

Még nem tudjuk a valót,
hogy mért került béklyóba koldussá tett életünk.

Az EMBER érző lélek.
Egyszer talán eljutottunk már oda:
lázadni is, tüntetni is van
már népemnek - a demokráciában
demokratikusan élni s szavazni - joga!
De mikor tud már szabadon élni!?
Hinni, szeretni és a boldogságában remélni?!

Bár tudna, de nem tud, mert fél, hogy elveszett.
Bedarálta az eszméjében meggyalázott nemzetébe vetett hite,
s nem tudni miért és meddig kell még minden
hazugságban leledzett béklyót eltűrnie.

Mikor tudja meg, ha a levetett hályog ezer éve után is
Becsapottként újra, meg újra a nyomorába süllyedve visszakerül?
Mikor érzi azt, hogy otthonában nem lehetne számkivetett?
Mikor tudja meg végre a körülötte élők népe,
hogy a Magyar Soha, de soha nincsen egyedül!?

A nemzetéért küzdő ember tudja már
mi az igaz gondolat! Petőfi, Kossuth,
Ady, József Attila, s a többiek!
Elmondták már nekünk
Hova jutunk ha a bűnt hagyjuk,
hogy megtelepüljön csodás otthonunkra,
földi menedékünkre, Kárpátokba az erőszak települjön !

Istenem, kérlek ne hagyd veszni Nemzetünk!
Nemzetedben van, a haza szava !
Hitedben a léted! Reménységedben az erőd!
Fékezni tudod a végső pusztulás felé rohanó emberiséget!

Nem! Megálljt kiáltok!
A lelkemben fel-felsejlő madáchi-gondolat már nem az,
ami újra, meg újra magot vet, s hitet arat!
*
Van egy vízióm, és csak állok a térben, és látom
Erőszak nélkül is lesz még boldog élet, ezen az
Isten által teremtett földi világon!

2007. május