Roxfort – olyan, mintha végre újra hazaért volna.

Hermione mélyet lélegzett, és élvezte ezt a boldogságérzetet. Annak ellenére, hogy az utóbbi évek gyorsan és változatosan teltek, hiányzott neki az a biztonság, az a tudat, amit csak egy nagy közösség tagjaként érezhetett.

Mindig is az egyik nagy álma volt, hogy a Roxfortban taníthasson – ezért is fogadta el fél évvel ezelőtt Dumbledore professzor ajánlatát habozás nélkül.

Egyenesen Edinburgh-ból hoppanált olyan távolra, amennyire csak lehetséges volt, most pedig összes csomagjával együtt – amelyek természetesen apró méretűre voltak zsugorítva –, lassan a kastély kapuja felé sétált.

Roxfort falainak bizalomkeltő látványa egy kissé csökkentette Hermione gyomrának ideges remegését, amit már reggel óta érzett. Ma, három nappal az iskolakezdés előtt, volt az az időpont, amire már hónapok óta várt, de emellett egy kicsit tartott is tőle.

Vajon hogyan fogadják egykori tanárai új kollégaként? A legtöbbjük esetében nem aggódott azért, hogy nem fogják egyenrangúként kezelni. Talán majd arra kell egy kicsit ügyelnie, hogy egykori házvezetőtanára, McGalagony professzor, ne gyámkodjon felette régi megszokását követve.

Na, és ott van még Piton professzor is. Ahogy Pitonra gondolt, gyomrának remegése azonnal erősödni kezdett.

Az az undok, szadista szörnyeteg a diákévei alatt folyamatosan megalázta, hol a szarkasztikus megjegyzéseivel, hol azzal, hogy teljesen figyelmen kívül hagyta a létezését. A félelem, a harag és a szégyen keveréke, amelyet a férfi tettei váltottak ki belőle, még mindig mélyen bele voltak ivódva a sejtjeibe, és a gondolatra, hogy újra Piton, a Rettenetes közelébe kell lennie, enyhe rosszullét fogta el. Bár végül is már nem gyerek többé, és a professzor sem kezelheti úgy.

Hermione megfogadta, hogy a kezdetektől fogva nem hagyja majd, hogy a férfi keresztbetegyen neki, miközben energikus léptekkel masírozott keresztül az ismerős környéken.

A kastély kapujában már várták. Minerva McGalagony köszöntötte mosolyogva egykori tanítványát, sőt, át is ölelte, ami a Griffendél szigorú házvezetőtanárától eléggé szokatlan volt.

- Hermione! Milyen jó újra látni Önt! – mondta szívélyesen. – Már vártuk ám. Az igazgató úr összehívta a kollégákat, hogy kicsit megünnepeljük a „hazatérését”. Jöjjön, kedvesem!

Ahogy Hermione McGalagony professzor mellett az ismerős folyosókon haladt keresztül, az idegessége egy szempillantás alatt elszállt, és biztosabb volt benne, mint valaha, hogy helyes döntést hozott.

- Hermione, gyermekem! – fogadta Dumbledore azonnal, ahogy belépett a tanári szobába. – Nagy öröm számomra, hogy újra a Roxfortban üdvözölhetem – mondta sugárzó mosollyal.

- Részemről az öröm – válaszolta Hermione meghatottan. – Annyira jó újra itt lenni!

Ezután a többi tanár is közrefogta, és köszöntötte őt. Mindegyikük örömmel üdvözölte, és sok sikert kívánt neki a tanévhez. Csupán Trelawney professzor használta ki az alkalmat, hogy egy homályos, borús jövendölést mondjon, ami arra engedett következtetni, hogy még mindig nem bocsátotta meg Hermione szkeptikus hozzáállását a jóslástanhoz. Mivel a többiek a legkevésbé sem fordítottak figyelmet a jósnő szavaira, az inkább abba is hagyta.

Miután Hermione már egy kis időt azzal töltött, hogy egykori tanáraival, jövendőbeli kollégáival beszélgetett, hirtelen eszébe jutott, hogy Piton professzor nincs a jelenlévők között. Optimistán az a gondolat jutott az eszébe, hogy minden roxforti diák rémálmának okozója talán munkaadót cserélt, és most már az ördögnek segít a poklot melegen tartani, de ekkor meghallotta, ahogyan Dumbledore a férfit köszönti.

- Perselus, mennyire örülök, hogy mégis idetaláltál – mondta az igazgató kissé szemrehányó hangon. – Nem akarod az új kollégánkat üdvözölni?

Hermione megfordult, és a pillantása egyenesen egy koromfekete szempárra esett.

Teljesen elfelejtette, mennyire hipnotizáló is tud lenni ez a tekintet.

Enyhe csodálkozással konstatálta az egész hátán végigfutó lúdbőrt, amit ez a pillantás akaratlanul is kiváltott belőle.

Piton pár pillanatig lekicsinylően mustrálta, mielőtt egy fejbólintással üdvözölte volna. A lány felé nyújtott kezét szándékosan figyelmen kívül hagyta.

- Tehát újra itt van, Miss Granger – mormolta ironikusan felvont szemöldökkel –, ráadásul mint az új bájitaltan szakértő. Gondolom, alig várja, hogy bőséges tudását továbbadja a mi nagyra becsült növendékeinknek.

Az egész viselkedése egyértelműen azt fejezte ki, hogy hibás döntésnek tartja Hermione alkalmazását.

De ez a hang! – teljesen elfelejtette, hogy mennyire megnyugtatóan tudna hatni, ha a férfi akarná. Még maga a bosszúság, aminek fokozatosan a tudtára ébredt lenéző stílusának köszönhetően, sem tudta megakadályozni a lúdbőr diadalmenetét egészen a lába ujjáig.

- Örülök, hogy újra láthatom, Piton professzor – mondta Hermione udvariasan, miközben próbált arra törekedni, hogy a bizonytalanságát ne lehessen észrevenni.

- Igazán tiszteletreméltó – mondta Piton gúnyosan nevetve és olyan halkan, hogy csak a lány hallja –, hogy időközben megtanult hazudni, ráadásul anélkül, hogy elvörösödne. – Ezekkel a szavakkal otthagyta újdonsült kolléganőjét, és visszament Dumbledore-hoz.

Ez a szemét dög sohasem fog megváltozni! Ráadásul már az első találkozásnál hagyta magát a legkisebb ellenállás nélkül legyőzni – leginkább ez dühítette Hermionét. Valahogy ennek az undorító alaknak mindig fáradtság nélkül sikerült elérnie, hogy a jelenlétében újra kamaszlánynak érezze magát. Szilárdan elhatározta, hogy a jövőben szembe fog szállni vele.

A gondolatai tisztán visszatükröződhettek az arcán, mert McGalagony professzor odajött hozzá, átkarolta, és egy kicsit arrébb húzta a többiektől.

- Hermione, ki bántotta? – kérdezte gondoskodóan. – Csak nem egy savanyú, udvariatlan, feketébe öltözött egyén?

Egykori házvezetőtanára a lányra kacsintott, és megértően bólogatott a fejével.

- Meg kell próbálnia Piton professzor piszkálódásait nem olyan komolyan venni. A figyelmen kívül hagyás az egyetlen módszer, ami eredményes vele kapcsolatban – fűzte hozzá cinkosan. – Higgyen nekem, ebben a témában már mindannyian sokéves tapasztalattal rendelkezünk.

- Köszönöm szépen a jó tanácsot, McGalagony professzor – mondta Hermione nevetve –, de félek, hogy a figyelmen kívül hagyást hosszabb távon nem tudnám fenntartani. Nem tudom ennyire jól tettetni magamat. Őszintén szólva számomra az egyetlen járható út az, ha sikerül valahogy kijönnöm a többi emberrel – fűzte hozzá magyarázóan –, még a kevésbé kellemesebbekkel is. A bosszúsággal, amit cserébe kapok, persze számolnom kell.

- Ez a mi Hermionénk – mondta McGalagony elismerően. – Mindig egyenes és őszinte. Néhány öreg róka közülünk példát vehetne az ilyen hozzáállásról, én sem vagyok kivétel közülük.

- Köszönöm, McGalagony professzor – mondta Hermione elvörösödve –, de egy ilyen dicséretre nem szolgáltam rá.

- Hívjon nyugodtan Minervának, kedvesem! Mi tanárok a keresztnevünkön szólítjuk egymást – mondta McGalagony kedvesen. – Piton professzorral is el fog boldogulni, ne aggódjon. Persze a mi jó Perselusunk nem egy könnyű természet – tette hozzá megfontoltan –, az egyetlen, aki bánni tud vele, az Dumbledore professzor.

- Kivel kell elbánnom, Minerva? – Dumbledore nevetve lépett oda a két nőhöz.

- Ó, csak a mi elviselhetetlen pincelakónkkal – mondta McGalagony.

- Arra már csak a vacsoránál lesz alkalmam – felelte Dumbledore –, ugyanis Perselus éppen most ment el. Megkönnyebbültnek tűnik, ifjú hölgy – fűzte hozzá mosolyogva, mikor Hermionére vándorolt a tekintete. – Csak nem sértette meg valamivel?

- Na igen, nem közvetlenül – válaszolta Hermione –, de világosan az értésemre adta, hogy mit gondol rólam, mint az utódjáról.

- Legyen, kérem, vele egy kicsit türelmesebb, Hermione. Még hozzá kell szoknia a gondolathoz, hogy az egyik volt diákja a nyomdokaiba lépett – kérte Dumbledore. – Egy kicsit nehéz ugyan vele kijönni, de a szíve mélyén jó ember. Nem kell a szemeidet forgatnod, kedves Minerva – fűzte hozzá.

- Átkozottul mélyen kell annak a jónak rejtőznie, ha senkinek sem sikerült közülünk megtalálnia, Albus. Bár a mi pincelakónk az álcázás és a megtévesztés nagymestere – vélte a megszólított önelégülten.

- Minerva…! – mondta Dumbledore csillapítóan.

- Valószínűleg csak úgy TESZ, mintha utálná az embereket, természetesen főleg az ÉN griffendéleseimet – fújtatott dühösen McGalagony.

- Na, ez azért egy kicsit túlzás – mondta Dumbledore, és megrovóan rázta a fejét. Öreg barátnője az évek múlásával egyre savanyúbb és csípősebb lesz.

- Rendben van, Albus, tudom, hogy nem kellene állandóan a barátod miatt panaszkodnom – fuvolázta McGalagony, miközben a kezét Dumbledore karjára tette. – Jóakaratom jeléül adok a Mardekárnak öt pontot, amiért a házvezetőtanáruk ilyen kedves fickó. Meg vagy elégedve?

Meg sem várva az igazgató válaszát, azonnal megfordult, és peckesen, emelt fővel átmasírozott a termen, és csatlakozott a többi kollégájához.

Hermione megpróbálta elfojtani a mosolyát, de amikor észrevette az igazgató fülig érő vigyorát, szabad folyást engedett a derültségének.

- Elnézést, Dumbledore professzor – sóhajtotta, miután kicsit megnyugodott –, de ez egy igazán jól sikerült fellépés volt.

- Ugye? Minerva igen szórakoztató tud lenni, ha igazán belejön – kuncogott Dumbledore. – A szócsatáik, amiket időről időre Perselusszal vívnak, már legendássá váltak. Ja igen, gyermekem, hívjon nyugodtan Albusnak, ahogy a többiek.

- Szívesen, köszönöm szépen, Albus – mondta Hermione meghatottan.

- Ha egy ilyen csinos ifjú hölgy a keresztnevemen szólít, azonnal húsz-harminc évvel fiatalabbnak érzem magam – kacsintott a lányra az idős varázsló cinkosan. – Igaz is, Hermione, hogy visszatérjünk az előző témához, nem gondolnám, hogy Perselus olyan rossz véleménnyel lenne Önről – mondta nevetve. – Hiszen még a macskáját is Ön után nevezte el, és higgyen nekem, valóban szereti azt a cicát.

Hermione tágra nyílt szemekkel bámult az igazgatóra.

- Van egy macskája? – kérdezte meglepetten. – És Hermionénak hívják? De hát miért…?

Az igazgató bólogatott, miközben titokzatosan nevetgélt.

- Ezt alkalomadtán személyesen is megkérdezheti tőle.

Miután a tanári szobában tartott összejövetelnek vége szakadt, Dumbledore ragaszkodott hozzá, hogy személyesen kísérje el Hermionét az új lakószobáihoz.

Égett a vágytól, hogy a csodálatos találmányát, a mágikus összekötő lépcsőt, bemutassa neki. Alig léptek be leendő lakosztálya bejárati ajtaján, az igazgató nyomban átvonszolta a lányt a nappalin, ami – amennyire Hermione a nagy sietségben meg tudta állapítani – igazán kellemes meleg színekkel volt berendezve, majd a szomszédos, apró folyosóra mentek, ahonnan két ajtó és egy lépcsőlejáró nyílott.

- Jöjjön, kedvesem, ezt azonnal ki kell próbálnunk! – kiáltotta Dumbledore izgatottan, és a legfelső lépcsőfokra húzta Hermionét. – Figyelem, indulunk! Tessék jól kapaszkodni! LEFELÉ – TURBÓ FOKOZAT!

Hermione, aki szerencsére követte az utasításokat, mindkét kezével a lépcsőkorlátba kapaszkodott, de pár pillanatig így is azt érezte, hogy egy hurrikán közepébe került. Ez még a Hopp-porral való utazásnál is rosszabb volt. Mikor az elvarázsolt lépcső végre újra megállt, Dumbledore egy fokkal lejjebb volt, mint ő, és elragadtatásában nagyokat nevetett.

- Hát nem volt pompás? – kérdezte, miközben szélesen rávigyorgott a lányra. – A dolog mindkét irányba működik. Lassabban is tud menni, ha az ember a TURBÓ-t elhagyja, de akkor nem olyan mókás. Na, hogy érzi magát, Hermione?

(Mint egy hörcsög, aki véletlenül a centrifugába került!)

- Köszönöm, jól! A lépcső igazán… öhm… kivételes – mondta Hermione óvatosan, miközben még mindig a korlátot markolászta, és próbálta visszanyerni az egyensúlyát.

Mikor érezte, hogy újra képes magától is állva maradni, kíváncsian nézett körbe.

Már nem a lépcső tetején álltak, hanem az alján, és a terem is egyértelműen más volt, mint amiben a száguldó utazásuk előtt voltak.

Dumbledore egy hívogató mozdulatot tett a kezével.

- Voila, ez az irodája, tisztelt bájitaltan tanárnő!

A szoba érezhetően hűvösebb volt, mint az előző, és más stílusban is volt berendezve, szigorúbban, sötétebb színekkel.

Valahogy ismerős is volt Hermionénak…

- De hiszen ez Piton professzor irodája – kiáltott fel meglepetten.

Ez teljeséggel hihetetlennek tűnt, hiszen Piton irodája nem csak néhány emelettel lejjebb helyezkedett el, hanem más szárnyban is volt, mint az ő új szobái.

- Többé már nem – mondta Dumbledore nevetve. – Már elvitte az összes holmiját, így rögtön úgy tudja kialakítani a birodalmát, ahogy magának tetszik. El tudom képzelni, hogy a berendezésről alkotott véleménye némileg eltér Perselusétól. Szívesen állok a szolgálatára, ha tanácsra van szüksége – tette hozzá csintalanul kacsintva.

- Oh, köszönöm… öhm… azaz úgy értem, nem, köszönöm, boldogulni fogok – hebegte gyorsan Hermione, hogy elkerülje a legrosszabbat. Dumbledore giccs-szenvedélye általánosan ismert volt. – Már azzal sokat segített, hogy megalkotta ezt a fantasztikus varázslépcsőt, ami megspórolja nekem a hosszú utat idáig. Nagyon, nagyon köszönöm, Professzor… öhm… Albus!

- Igazán szívesen tettem! Az ilyen dolgok kiagyalása mindig is szórakoztatott – mondta az igazgató elgondolkozva, miközben maga elé nevetett. – Perselus holnap minden szükséges dolgot meg fog magával beszélni – folytatta –, és átadja Önnek a többi szobát is; a tantermet és ezt az irodát. A labor természetesen mostantól az Ön birodalma, de Perselus továbbra is használni fogja, részben a tőlem kapott feladatok miatt, részben személyes okokból. – Ez a gondolat mosolygásra késztette Dumbledore-t. – Még ha a jövőben nem is fog bájitaltant oktatni, a szabadidejében bizonyosan pancsolni fog egy-két főzettel – vélte jól szórakozva.

Hermione némileg felháborodva nézett rá. A pancsolás kifejezés a hőn szeretett bájitalaival, vagy akár Piton profi munkamódszereivel egy lapon emlegetve szinte istenkáromlásnak tűnt a szemében.

- Biztos vagyok benne, hogy Piton professzorral együtt ki fogunk találni egy olyan szabályrendszert a labor használatára, ami mindkét fél elégedettségét kiváltja – mondta nyomatékosabban, mint ahogy szándékozta, de ennek ellenére sütött az optimizmus a szavaiból.

- Örülök, hogy ezt hallom, kedvesem. Legjobb lesz, ha a továbbiakat a vacsoránál személyesen beszéli meg Perselusszal – mondta Dumbledore. – Gondolom, addig még kicsit ki akarja pihenni magát. Menjünk is vissza a lakosztályába – tette hozzá csillogó szemekkel, mikor a lépcsőre pillantott.

- De, kérem, ezúttal TURBÓ nélkül! – mondta Hermione bocsánatkérően nevetve.

Dumbledore az ezúttal kevésbé vad lépcső-utazás után nyomban elköszönt, így Hermione végre birtokba vehette új szobáit.

Miután kipakolt, és elhelyezte kevés ingóságát, varázspálcája segítségével megváltoztatta a formákat és a színeket egy-egy bútordarabon, kiakasztott néhány képet, és közben megjegyezte azokat a helyeket, amiket majd virágokkal, gyertyákkal, vagy más díszekkel akar ékesíteni. Ezután az ágyneműt a tipikus griffendéles vörös-arany árnyalatra színezte, majd a Roxfort újdonsült bájitaltan professzorasszonya kimerülten hanyatlott a nagy mennyezetes ágyra.

Végre ott vagyok, ahova mindig is vágytam.

Ez volt az utolsó gondolata, mielőtt ajkai körül egy elégedett mosollyal elaludt.