Hamar megvolt a peca. A szokásos forgatókönyv szerint: én megyek lefelé a patakkal párhuzamosan, előttem meg a domolykók úgy, hogy eszük ágában sincs ráharapni, még az új onann vásárolt legyekre sem. Már így is nehéz pontosan dobni a "zöldség" között. azt hiszem hínáros békaszőlő, igen ez a hivatalos neve. Teljesen ellepte az eddig tiszta kotort részt. Annyit zaklattam már itt a domolykókat, hogy kiismerték és megunták a legyeimet. Amikor nem fogok semmit, általában nem csinálok képeket. Csak ha szé pa táj. De akkro még nem tudhattam mi vár rám...  Felfelé már rég voltam. De dugig van hínárral és amúgy is nehéz dobni a parti növényzet miatt. De gondoltam megnézem magamnak. Hátha látok valami érdekeset. A nap erősen tűzött, a domolykók, pedig élvezték a napsütést a hínár mellett. Annyira játszottak ott, mintha csak azt mondanák: "Játszunk, bizony játszunk, mert nem tudsz elakpni minket!" Be adtam a derekam. Átmentem és bizonytalanul dobálni kezdtem. Óvatos dobások voltak. Csak a szokásos küsz-villanások jöttek. Ami annyit jelent, hogy 2-3 küsz gyorsan megnézi magának a legyet és már ott is hagyta. Az egyik kísérletné la légy fennakadt egy vízfölé hajló levélen. Meghúztam belepottyant  vízbe, nagy kapás, de elhibázta/tam. Még 2 dobás meglett az első domolykó-kölyök.

Apróság, de imádom!

Mivel a légy új volt a szakállát még nem törtem le, ezért kicsit nehezen ment a horog szabadítás. A többi domolykót úgy is elzavartam, a híd alatt a vízhez férek, ezért lesétáltam oda és visszaeresztettem a halacskát. A következőkben sok mindennel kellett megküzdenem. A dobás nehézségeivel, a sárral és a domolykók szemfülességével...

Nem tudom, mennnyire látszik, de elég sűrű.

Ez már nagyobbacska

Szeretem "pózoltatni" őket

De kézben is jól mutat...

Ezt a két halat lábszárig az iszapban állva fogtam.

Piszkos, piszkos

És így néztem utána...

"Hínár-lyuk"

Ilyen lyukakba kellet pontosan célozni, enyhe szellőben és úgy hogy körülöttem a növényzet magasabb nálam. Mit ne mondjak, szűkös volt nagyon... De sikerült! A fent látható lyukban 5 domolykó tartózkodott. A zelső dobásokk mellé sikerültek. Húztam ki egy újabb dobáshoz a gazból, majd a lábam elé esett í vzbe. Ebből semmit nem láttam. Emelném, de elakadt. Majd fejrázás. Micsoda? Nehezen, de kiemeltem. Kitaláltátok: domolykó. A helyzetben csak visszadobni tudtam szegényt de túlélte. A többi domolykó nem ilyedt meg a csobbanástól. A továbbiakban már jobban ment a célzás. A légy 20centire esett tőlük, az egyik kijött érte és meg is lett. A többiek mitsem láttak az egészből. Majd mikor vissza dobtam megriadtak és nagy hullámokat verve eltüűntek és nem is jöttek vissza. A következő híd után már domolykónak hírétsem láttam. Valószínűleg sokat zaklatják és nem csak horgászok, halászok. Visszafelé már a másik oldalon haladtam. Újapp 3-4 fős csapatot pillantottam meg. Le lopakodta ma géton és első dobásra, megvolt a fogás. Iszonyatosan fröcskölt és a bot is dolgozott alatta gey keveset.

Félig jó

Aztán lépek tovább, keresem az újabb domolykót rejtő lehetőséget. És elakadt a lélegzetem... Egy hatalmas domolykó sütette a farok úszóját a víztetjén. Azt hittem beteg, mert lassan, támolyogva farkát kidugva vízből lubickolt. Rádobok, mellé. Megint dobok, megitn mellé. Veszem fel, hogy újjat dobjak de elakad. Tudom, ha most megpróbűlom kitépkedn  a legyet, azza lelszalasztom. Ezért várok és gyönyörködöm benne. Na de a mohóság hajt. Megmozdultam és ahogyan azt minden nagy domolykó tenni szokta, elegénsan, lassan, de határozottan elbújt valahová. Aztán visszatértam az első helyre és ott fogtam egy újabb kölyköt.

No comment...

Még visszamentem a ktort rész, kavicsos "átjárójához", hogy megmossam a lábam és megszárítsam a lábbelimet.

Lábáztatás...

A mosdás sikerült, a szárítás annál kevésbé... Összegezve a dolog, vissza adta az a feeling-et amit tavaly ilyenkor éreztem. akkor cserebogárral aprítottam a domyolkó népet, és bizony ofgtam szépeket is. De aztán jött az aszály és a hínarasodás. Ezért nem reménykedtem sokban, mostanségsem. De mint ez a történet bizonyítja, próbálkozni kell!