A legjobb horgászatok azok, amelyek spontán jönnek. Ha megyek pecázni és tervezek, számítok, szinte sosem telik jól a horgászat…

Ma kiszabadulva suliból, hihetetlen jó idő fogadott: napsütés, meleg és nincs őrült szél. Hazafelé a halfogás esélyeit latolgatva, elhatároztam, hogy ma is kinézek imádott, de sajnos megcsúfított helyemre: a Vadász-patakra. Csak úgy, spontán. Haza érve letettem az iskolatáskát és helyére a botzsák került, benne az 1 hete szerzett engedélyemmel, csalis dobozzal, és persze a felszereléssel.

El is indultam a patak irányába. Olyan meleg volt, hogy útközben a kabát is lekerült rólam. Oda érve, a hídról szemügyre vettem a megkotort szakaszt, ami rémes állapotban van a régihez képest, melyet csodaszép nádas borított. Lesétáltam a partra, előszedtem a felszerelést, összeállítottam és kezdődhetett a dobálás. Megkerestem azt a részt, ahol a kotrás során visszamaradt egy nagyobb halmaz rög a mederben, mely mögött egy gödör alakult ki. Ebben a gödörben, valamint a túlparti kisebb lyukakban lapulnak a domolykók. Viszont olyan tiszta a víz ilyenkor tavasszal, hogy ha egyszer észre vesznek, akkor olyan gyanakvóak lesznek, hogy semmit nem hajlandóak megenni. Ezért óvatosan közelítettem a kiszemelt, hely felé és hol jól, csendben, hol rosszul, csattanósan ért vizet a vastag zsinór. Közben már néhány kisebb banda megriadva húzott fölfelé. Észre vettem néhány szedést, vagy legalább is mozgást a rögök előtt. Dobtam párat oda is. Ekkor már a legyet, hiába szárítgattam, menthetetlenül elsüllyedt minden dobásnál. Az egyik dobás alkalmával hosszabb ideig hagytam a víz alatt a legyet amikor láttam egy alakot közeledni felé. Az akcióból nem sokat láttam, de éppen leget, hogy pont időben bevágjak.

-          Akadt! Ez az! Csak le ne maradjon itt nekem!

A hal igen kicsi volt, de mivel távolról kellett magamhoz hozni, volt ideje kiugrálnia magát. Nagyon meglepődtem, hogy kis mérete ellenére milyen jókat húzott a boton. A spiccre pillantva láttam is, hogy bele-bele hajlik. Végül is hamar a kezem ügyébe került. Partra tettem, gyors fotó, viszont sokáig tartó horogszabadítás… Akkora szakálla volt a horognak, hogy alig bírtam kiszedni szegényből… Miután megszabadítottam szúrós zsákmányától, vízbe helyeztem. Vártam, míg pihegve magához tér. Pár másodperc után magához tért és egy farok csapással beállt a sodrással szembe, körül nézett, majd elillant. Hiába dobással járó küszködés, a hal kis mérete, mégis nagyszerű élmény volt. Mentegetőzhetek, hogy fújt a szél, meg hogy ezen a szakaszon még nincsenek nagy domolykók… Nem baj. A lényeg, hogy végre megfogtam életem első legyes halát! Láttam pár ennél nagyobb példányt, ezért kitartóan dobáltam.   Kis idő után felmentem a gáton, és lejjebb mentem, hogy onnan dobjam meg a helyet, közben a domolykók is észre vettek, és eszeveszetten cikáztak. Lementem a gáton és valami furcsát láttam vízben, egy farönk… egy hal… egy nagy domolykó… nem egy csuka! Ezen a részen még sosem láttam… Mintha az egyik szemére vak lett volna, de kitűnően érzékelte jelenlétemet és máris megfordult, megállt, majd kámforrá vált…

- Ne félj! Most nem rád fáj a fogam.

A látottakon merengve tovább dobáltam. Viszont megfordult a szellő, és kénytelen voltam vissza menni eredeti pozíciómba, hogy háttal álljak a szellőnek. Menetközben a túlparton megriadt csapatot figyeltem és ismét kiszúrtam valami furcsát. Egy sügért láttam egy rajban úszni a domolykókkal. Ilyet se láttam még! Imádom a sügéreket és a patakban ritkán akad horogra. Hihetetlen szerencsém van. Dobáltam tovább. A légy megint átázott, és süllyedt a dobások alkalmával. Ismét egy ilyen dobásnál a víz alatt sodródva legyet elkapta valami, lassan és nyugodtan. Volt időm végig gondolni mikor vágjak be.

- Ez is megvan!

Ugyanúgy jókat húzott a szerelésen, éreztem a boton keresztül a halat. Közben megtaláltam a zsinórt is a botot tartó kezem ujjával és szépen magamhoz tereltem. A part mellett még volt pár kirohanása, de semmi esélye nem volt mérete miatt. Partra tettem, majd kétszer lekaptam a géppel. Megint a szokásosnál hosszabb horogszabadítás.

- Mindnek le fogom törni a szakállát…

Behelyeztem a vízbe, itt is elkattintottam egy fotót, és egy lökés, már is szabad volt. Tovább dobáltam minden irányból a csapat helyét.  Váltottam, egy barnás légyre, amit minden második dobás után megfújkáltam és szárítottam, így sokáig úszott a vízen. Volt is rá érdeklődés, de mintha félúton mindig észre vettek volna, már is visszaálltak rejtekükbe. Próbálkoztam még más legyekkel, meg nimfával is, de hiába. Elmentem még meglátogatni a „betonos” szakaszt. Itt is láttam pár példányt, nagyobbakat, mint lent. Fél percig azon gondolkodtam, hogy érdemes lenne-e rájuk dobni, de elég volt mára. Becsomagoltam és haza indultam. Annak ellenére, hogy két és nem nagy halat fogtam, remek élményt nyújtottak. Soha rosszabbat!