Az ősz halai

Attila barátomtól kaptam meghívást egy több napos kis horgászkalandra, a Hernádszurdokon lévő fenékgát közelébe. Mivel ez a terület magánkézben van kiváltságot élveztem, de szerintem mások is elintézhetnek egy kis túrát egy telefon segítségével... 

Első nap

Reggel érkeztünk. Az idő borongós, már-már esőre hajló. Nyáron jártam itt párszor. Neki is leselkedek egy kis sügerezésnek, közvetlen a gátnál. Csupán két apró útonállót fogtam. A nyáriakhoz képest óvodások. Először a gát fölötti szakaszon próbálkoztam Attila társaságában. Itt egy kis kövezés található. Gondoltam hátha van erre márna, netalán ponty. Be is dobtam, hajszál pontosan oda ért ahova terveztem. Csipkedi valami, de lehet csak én vagyok az a alábammal, mivel se bottartó se semmi. 

Egy félóra múlva meguntam a kapástalanságot, úgy gondoltam visszamegyek a lenti kövezésre, mely a gát alatt van. Lepakoltam és csalizni sem kellett, mert fentről még meg maradt a horgon a sajtkocka. Egyedül voltam, oda dobtam ahova tetszett. Márnákban reménykedtem. A visszaforgó és a sodrás határára dobtam, letettem a botot a kövekre. Kapásjelzőre nem volt szükség, a spicc kiválóan jelzi a kapást. A szerelés a lehető legegyszerűbb: egy végolmos szerelék 25 grammos ólommal és kisebb mint egy pontyozó horoggal és egy olyan bot aminek viszonylag lágy spicce van, na meg persze orsó. Ilyenkor késő ősszel mindegy a csali fajtája, mert a márna ilyenkor indul vermelni és mindent felvesz ami ehető. De én bízok a sajtban:). 5 perc után nem sok mindent látok a spiccen, majd észre veszem hogy a szomszédok pakolásznak és a halpucoláson van a sor, felállok, hogy meglessem a zsákmányt. Egész szépek. Bámészkodás közben egy pillantást vetek a spiccre és az fel-alá "járkál".
- Hujuj ez kapás!
 Azonnal odavágtam a halnak. Meg is volt! Nem sok ellenállást éreztem a boton, amíg a kövezés közelébe nem ért. Ekkor érezhette meg hogy bizony itt baj van... Torpedó módjára indult a sodrással lefelé, attól féltem hogy a fába viszi a cájgot, ami a folyómederben keresztbe pihen az aljzaton. De erősen tartottam és ekkor irány váltott fölfelé a sodrásban. Még néhány kitérőt tett, de már fárad. Végre méltó ellenfelem akadt ezen a környéken, mivel nyáron csak kismárnákat fogtunk. Ebből a gondolat menetből a hal újabb erős kirohanása zökkent ki. Közben a nap is kisütött.  Pont jókor, halam a felszínhez ért és pikkelyei aranylóan megcsillantak a napfényben. Gyönyörű látvány volt.  Újból letör a mélybe, de nem olyan nagy erővel mint korábban. Végül feljött és habár még nem feküdt el, de arra vezettem amerre akartam. Szépen a kövek közé húztam és kézzel emeltem ki. A horog jól akadt a szájszegletébe. Felmentem a teraszra a szákért a hallal együtt, visszasétáltam és elégedettséggel vízbe helyeztem a gyönyörű zsákmányt.

Újabb kocka sajt a horogra és mehetett vissza a szerelés oda ahonnan jött ez a szépség. Ücsörögtem a kövön és vártam a kapást, amikor megjelent apa. "Eldicsekedtem" neki a fogásommal és vártunk tovább. Beszélgettünk, várakoztunk. Ekkor a spiccet ismét "ütötte" valami, azután egyre jobban húzta, na ekkor megint odavágtam neki. Ez is akadt. Szintén kicsinek tűnt, bizonyára bevágás után felém indult el, majd ahogy közeledett elindult ő is. Apa közben oktatott, hogyan fárasszam nagyobb hatékonysággal. Kiengedte neki a féket és mondta hogy jobban "pumpáljam" ki a halat. És valóban sokkal élvezetesebb volt a dolog kiengedd fékkel, ha nagyon letört a hal a bot utánanyúlt és utána megszólalt a fék. Hasonlóan menekült az előzőhöz. Sokáig tartotta magát a mélyben. Mikor a felszínhez ért, már nem sütött annyira a nap, ezért nem is nagyon csillogott. A felszínen nem pipázott, szépen lubickolt amerre vezettem, őt is kivezettem a kövek közé és kézzel emeltem ki. Elöntött a boldogság, nagyszerű élmény volt. Újabb csalizás újabb dobás, ezúttal a limányba és várakozás. Apával egészen belemerültünk a márna témába, de egy újabb kapás kirázott belőle. Odadurrantok neki és hasonlóan a többiekhez először elindul felém. Apa szólt, hogy szeretné megnézni hogy mennyire húz. Egy pillanatig habozok, mert félek elmegy, de aztán átadom neki, vagyis átadnám, mert abban a pillanatba amikor nyúlt a botért megkönnyebbült a szerelés. Na ez elment... Megint vágok egy sajtkockát a bicskámmal és dobok a visszaforgó és a sodrás határára. Nem sokkal a bedobás után ütés a spiccen, feszült várakozás, fél másodperc de mintha fél perc lenne és a spicc elkezd "járkálni". Odavágok, megvan. Ismét türelmes fárasztás, többször erősen kitör, a bot pedig szépen utána nyúl és ha nem bírja akkor megszólal a fék is. Kicsit hamarabb adja meg magát mint a többiek, szintén kézzel emelem ki. Nos, ő jóval kisebb volt mint a többiek, vissza is nyeri szabadságát. Na ennyi elég is volt apának, hogy felszerelje a pergetőbotomat egy kis márnázás erejéig. De balszerencsét hozott ránk, mert mihelyt bedobta szerelését, a kapások megszűntek. Néhány csípésen kívül nem sok minden jött. Valójában a hirtelen rossz idő miatt maradtak abba a kapások. No ez a kapástalanság megmaradt egész napra... Később apáék haza indultak és az egész napot kint töltöttem. Néha felmentem a szállásra melegedni, de eseménytelenül telt a délután.

Második nap

Tegnap megbeszéltem Attilával, hogy ébresszen fel egész korán. Éjszaka többször is felébredtem arra hogy horkol...És azon gondolkodtam hogy lemehetnék egyedül is, de nem tudtam mennyi az idő és felzavarnám jó keresztanyámat, aki szintén a szobában aludt. Na meg persze olyan sötét volt hogy az orromig sem láttam. Többször felébredtem, könnyíteni akartam magamon, de lusta voltam kimenni, na meg fáradt is a tegnapi kalandoktól. Majd eljött a várva várt reggel, vagyis hajnal, vagy kora reggel, mindegy... Felöltöztem, kimentem a konyhába és melegítettem egy bögre kakaót. (Rólam tudni illik, kakaófüggő vagyok, anélkül fel sem kelek. Valójában hidegen szeretem, de kicsit meg voltam fázva...)

Aztán a konyhában átszereltem a pergetőbotomat. Kötöttem egy forgókapcsot és az előkére egy rézszínű körforgót. Mivel, hogy tegnap reggel a szomszédok mini-wobblerrel fogdosták a márnákat. Gondoltam körforgóra is jöhetnek és apa is erősen tanácsolta, hogy reggel dobáljak. Na egy kis lélekerősítő után indultam is. Amikor kiértem azt hittem elvisz a szél. Plusz teljesen be volt borulva az ég.
- Na a körforgó egy métert sem fog repülni ilyen viharban... 
De azért lementem a félhomályban. A kövezéstől egy 30m-el lejjebb a lépcsőnél kezdtem el dobálni, a folyó hosszának merőlegesen. Mivel nem bizonyult elégnek a súly, tettem az előkére 2db úgy 2grammos sörétólmot. Ezzel már viszonylag jó távot sikerült dobni. Néhány kisebb elakadás miatt pár métert feljebb sétáltam és dobáltam rendületlenül, amikor valamibe beleakadtam, de érezhető volt benne egy kis koppintás is. Azonnal reagáltam és visszakoppintottam. Nem akartam nagyon odadurrantani neki. Aztán csak éreztem, hogy a szerelés nem jön.
- Elakadtam volna?
 A spiccre nézek, mely készségesen válaszol azzal, hogy szépen járkál, ekkor már én is éreztem egy kicsit a halat. De nem volt olyan márnás húzása. Kicsit forgolódott lent, nem akarta megmutatni magát. Majd feljött. A félhomályban is láttam, hogy ez világosabb a márnánál és az alakja sem stimmelt. Majd jött a felismerés: süllő! Tarkófogással kiemelem és gyönyörködöm benne. Éltem első süllője és milyen gyönyörű! Ráadásul nem kishalra, vagy twisterre jött. A 2-es rézszínű körforgó szépen a szája közepébe, a szájpadlásába akadt. Kiakasztottam a horgot, fogai még nem látszottak de a kesztyűm szálait visszatartották a kezdemények.

Visszaengedtem volna azonnal, de mindenképp leakartam fényképezni, de mivel nem az enyém volt a gép megkellet várnom míg a gazdája felébred. És nappali fénynél lekaptuk:)(Utóbb kiderült, hogy ott egy törés van a mederben és minden bizonnyal efölött a törés fölött sikerült elhúzni a körforgót.)

Mivel a szakasz ahol fogtam, nem adott több halat, úgy döntöttem visszamegyek a lépcsőhöz, és túldobok azon az akadós részen. De vigyázni kellet, mert ha túlakarunk dobni rajta akkor vagy a fára akadunk ami a lépcső mellett van, vagy elakadunk a gallyakban ami a vízben van. Oldalról suhintottam meg a villantót így mindkét eshetőséget elkerültem. Serényen dobálgattam, amikor beleakadtam megint valamibe, odakoppintottam és most biztos voltam benne, hogy hallal akadt dolgom.. Kiengedtem a féket és húzott rajta egyet - kettőt. Majd elkezdtem pumpálni, de hirtelen kiakadt... A fenébe, biztos kívülről akadt. Vissza álltam a süllős helyre, de itt viszont már szakításba durvult az elakadás. Nem volt kedvem megint előkét kötni, meg forgókapcsot. Főleg nem gémberedett ujjakkal. A szél továbbra is töretlenül fúj, az égbolt pedig mintha midnig is iylen sötét lett volna és iylen is akarna maradni. Felkötöttem egy hagyományos Clinch csomóval egy hosszúkás küszre emlékeztető körforgót. Még azt is alig bírták az ujjaim annyira hideg volt... Ez még kisebb volt mint az előző villantó ezért ő 3 sörétólmot kapott. Dobtam vele párat a lépcsőnél és fölötte, de meguntam.

Gondoltam, ha a márnák a kövezés mellől jöttek hátha ott lesz kapás. Ki álltam a kövezésre és dobtam. Mivel a szél segítette a dobásom eléggé messzire ment. Miközben tekertem, azon gondolkodtam, hogy itt mindig van sügér és most hátha az enyémet is követi egy. Ha hiszitek, ha nem, így is történt egy kisebb sügér kapkodott utána. Mivel tapasztaltam ha kiveszem előle a vízből és újra visszarakom már nem érdekli, sőt elmenekül. Ezért nyolcas alakban kanyarogtam a bottal, a sügérke csak kapkodott utána de nem érte el. Aztán kiengedtem bothossznyira a zsinórt és csak húzogattam. Továbbra is nyolcasban mikor egy banda nagy testű sügér vette üldözőbe a kis körforgót. A második nyolcasban egy példány el is kapta és be is vágtam neki. Nem is kellett érezni a kapást, csak látni... Ledöbbentem mikor megláttam, hogy mekkora. Talán a legnagyobb sügerem és milyen gyönyörű. (Sajnos ez a képen nem látszik.) Felvittem a teraszra kinyitottam az ajtót és megmutattam Attilának. Majd fogtam a sügért, vissza vittem és a szákba helyeztem. Letettem a botot és visszamentem a fenekező cuccért. Sajt kocka rá be a vízbe.

Ez a sügér adott egy jó kis ötletet. Előszedtem a mini-twsitereimet, tettem egy ólmot a zsinórra kötöttem egy hosszabb szárú horgot és rátűztem a twistert. Leszaladtam, kiálltam a kövezésre. Elkezdtem tapogatni a kövek között. Egy hasonló méretű az előzőhöz hagyta ott a twistert egy támadás után. De jött még pár kisebb példány. Jó szórakozás volt, de hirtelen eltűntek.

Később már Attila is lejött és azzal magyarázta a dolgot, hogy hűl a víz és beljebb mentek. Álltam a fenekező cucc mellett és a kezeimet melengettem a zsebemben. Majd egy órácska után Attila barátja Sanya is lejött egy kicsit pergetni a wobblereivel.  Tanácsoltam neki, hogy próbálja meg ős is körforgóval, hátha több szerencséje lesz. Lesúlyozott egy nagyobbacska villantót. És eregette rendesen. Egész délután ő fogott halat, de nem túl etikus módon... a lesúlyozott körforgóval külsőleg akasztotta őket. Meg is jegyeztem, hogy ez nem helyes, de hát ki hallgat egy gyerekre? Mindegyik a meder közepéből lett kihalászva. (Ki gereblyézve.)  Ebből arra következtettünk, hogy már beálltak vermelni.

Harmadik nap

Harmadnap ismét korán keltett Attila. Összeszereltem megint egy körforgós cuccot, de Attila vissza tartott, mert most már esett is, de rendesen. Majd engedett. Attila jól tudta rólam hogy imádok sügerezni. Ezért azt mondta szereljem fel az ő botját sügerezni, mert az esőben nehéz lesz szerelni. A körforgózást hamar meguntam a viharos esőben. Elővettem Attila botját, melyen ott fityegett a twister. A tapogatás egy „fél” halat adott, azaz rákapott, de leakadt.

Úgy gondoltam nem érdemes arra várni az esőben, hogy véletlenül arra járjon egy sügér, ezért visszahúzódtam a szállásra. Sokáig beszélgettünk és nem sokára vendégek is jöttek. Velük is elcsevegtünk. Élvezettel válaszoltam a nekem irányzott horgászattal kapcsolatos kérdésekre. Majd úgy gondoltam hogy talán érdemes aludni, addig is lesz erőm délutánra ha eláll az eső. Felkeltem és a beszélgetés még mindig tartott.
- Hát, nem sokat aludhattam.

Bekapcsolódtam egy kicsit a csevejbe, de máris indulni akartam. Kinéztem az ablakon és az eső nem állt el. Hosszas beszélgetés után megtört a jég. Azonnal kaptam magam és lementem. Oda dobtam a sajttal szerelt fenekező cájgot ahonnan Sanya szedte ki őket villantóval. A spicc erősen meghajlott az erős sodrásban, talán túlságosan is erősen. De gondoltam majd megáll valahol. Várakoztam, de közben gyanúsan figyeltem a spiccet. Már nagyon lent volt a szerelés, látszott a zsinór állásából. Ezért úgy gondoltam kiszedem.
- Huh, de nehezen jön."
Nem sok idő kellett mire rájöttem, hogy hallal akadt dolgom, jókat húzott a szerelésen kiengedtem a féket és nagyon jól elvoltunk. Mikor meglett tarkófogásal ki a vízből, felvittem megmutattam a vendégeknek és vissza egedtem, mivel már volt bőven a szákban. De hajnalban megszökött úgy 4 darab, aminek nagyon örültem. Nem tudom miért de örültem. Még egy márnát akasztottam, de az elment. Annak is örültem, mert úgy is visszaengedtem volna, legalább jót szórakoztunk. A későbbiekben már nem fogott senki semmit. Délután haza indultunk. Otthon gémberedett kezekkel megpucoltam a zsákmányt, amit aztán elraktároztunk a fagyasztóban. Attilával megbeszéltük hogy szilveszterezni is ide jövünk.

Viszlát legközelebb Hernádszurdok!