Én így mondtam el:

csordulnak falaim kárpitján
a leomló képek
régiek, kopottak
talán egykor sem voltak szépek

száraz ágakon
hiába akarok vágyakat fakasztani
legfeljebb csak
kabátot tudok rájuk akasztani

várni lehet még és kell még
a jobb időket
halni kell és lehet még
a szép jövőnek

síró szőnyegeken hever
a szikkadt tudat
selyemszálak mesélik egymásnak
sosem volt múltjukat

édes hangulatok
keserű csókok
kedves mozdulatok
elhallgatott bókok

csónakban ülő
szende, ifjú szerelem
elsuttogott vallomások
...mennyire szeretem!

suta, félénk simogatás
vörössé vált arcon
verdeső melleket érintő kéz
s a vágy, hogy örökké tartson

sarkain fények fakadnak
a gömbölyű Földnek
fordul a kocka
ki kit is öl meg?

sértett becsület
elvérzett büszkeség
vibráló fény
torkomban az üresség

forrongó katlan
hűsítő napsugár
ennyi volt
a mesének vége már