Távoli lányok

Hallgasd meg!

Távoli lányok
már nem látom arcotok,
bár néha még könnyezem,
ha rátok gondolok.

Kezem a sötétben
még keresi bőrötök bársonyát.
A némaságban még hallani
vélem szerelmetek sóhaját.

Fülembe súgtok,
s fátyolos a szemetek,
de már nem jut eszembe
mindig a nevetek.

Milyen szép volt
pedig minden pillanat,
mikor utunk egymás
mellett haladt.

Sohasem számoltam
a futó perceket,
két kézzel szórtam
a boldog éveket.

Távoli lányok
hová lettetek?
Merre vittétek
hű szerelmetek?

Kinek adtok most
forró csókokat?
Mondanak-e Nektek
édes bókokat?

Vártok-e még
vad éjszakát?
Láttok-e aléltan
hajnal hasadást?

Vannak még
apró sikolyaitok?
Nyílik még
lassan szét a combotok?

Márvány testetek
most más öleli?
Izzadt homlokát
hajatokba más temeti?

Ha magamban
imákat mormolok,
távoli lányok
rátok gondolok.

A jelenem zavar,
s a jövőmtől félek,
még álmodok,
de már nem remélek.

Ti maradtatok csak
akikben bízhatok,
szomorú, hogy talán
sosem voltatok.

De akkor is
boldogok legyetek!
Ne áztassa
könny a szemetek!

Elég, ha én sírok!
Elég, ha én szenvedek!
Távoli lányok,
Isten veletek!