A Titanic roncsa

73 hosszú éven át lehetetlen volt meghatározni, hol süllyedt el a Titanic, a roncs pontos helyéről nem is beszélve. Csak pár bizonytalan utalás volt arra, hogy a katasztrófa Új-Fundlandtól 380 km-re keletre történt. Az első expedíciók 1963-ban indultak, de kudarcot vallottak – főleg anyagi okok miatt. Közel 4000 méteres mélységben csak különleges tengeralattjárókkal lehet dolgozni, ami a keresést rendkívül drága vállalkozássá tette. 1980-ban Dr. Robert Ballard oceanográfus rávette az amerikai haditengerészetet, hogy intézményével együttműködve fejlesszen ki egy víz alatti keresőrendszert. Öt évvel később végre készen álltak. 1985. szeptember 1-én éjjel egy személyzet nélküli tengeralattjáró képernyőjén feltűntek a Titanic roncsának első képei. Az Argo szonárrendszert a tengerfenéken végigvontatva négy nap alatt kb. 20 000 felvételt készítettek a roncsról: homályos képeket vízmelegítőkről, acéllapokról, edényekről és cipőkről. A képek, melyek világszerte megjelentek mint az elsüllyedt Titanicról szóló első dokumentáció, igazolták, hogy a hatalmas hajótest kettétört. Míg az orr viszonylag jó állapotban maradt, a jelek szerint a far súlyosan megsérült, mikor a tengerfenékbe csapódott. A tatot az orrtól elválasztó 600 méteren mindenütt törmelék hevert.

Fosztogatóktól tartva a kutatócsapat először titokban tartotta a roncs pontos helyét. Egy évvel később Ballard és két kollégája egy különleges, mélytengeri tengeralattjáróban átkutatta a roncsot. Apró víz alatti járművük koromsötétben járta körül a hatalmas roncsot. A csapat összesen tizenegy, egyenként négyórás mélytengeri merülést hajtott végre. Ezt a híres expedíciót hamarosan más kutatók követték, akik nem csak a roncs vizsgálatára törekedtek: a Titanic utasainak sok értékes tárgya előkerült. Ma bárki lemerülhet a roncshoz – ha hajlandó kb. 30 000 eurót fizetni a kiváltságért.