A nemzeti megmaradás, a nyelvpolitika és a belsô összetartozás katalán modellje
  2006.01.13. 09:58

1. Bevezetés

Jelenleg a Katalán Autonóm Kormány külpolitikáját elômozdító és összehangoló minisztériumában dolgozom szakértôként, most mégis történészként kívánok szólni. Elôadásomnak „A nemzeti megmaradás, a nyelvpolitika és a belsô összetartozás modellje" címet adtam. Félreértések elkerülése végett a modell kifejezést a valóság leírásaként, és elsôsorban nem követendô példaként használom. Nem hiszek ugyanis abban, hogy a modellek exportálhatók, abban még kevésbé hiszek, hogy importálhatók. Minden sajátos helyzet sajátos megoldást kíván. Ezentúl – ahhoz, hogy életképes és tartós legyen – minden modell megkívánja az érintett csoportok hallgatólagos egyetértésének és együttélésének akarását. E feltételek csak úgy érhetôk el, ha minden érintett csoport komoly és megfontolt erôfeszítéseket tesz. Számos szerzô foglakozott a jogrendbe és az alkotmányba már beépített ötletek importálásának nehézségeivel. E szerzôk azt figyelték meg, hogy azok az ötletek, amelyek kimaradtak az érdekegyeztetések és tárgyalások folyamatán, túl egyszerûsítetté és felszínessé, következésképpen a gyakorlatban nehezen alkalmazhatóvá váltak.

Azonban tanulni lehet mások tapasztalataiból. Ebbôl a szempontból nem is maga a modell a lényeges, hanem azok a körülmények és stratégiák, amelyek életképessé teszik a modell bevezetését és végrehajtását.

2. Néhány alapvetô tény

Katalónia egy területi entitás, amely 1979 óta önkormányzattal rendelkezik. A spanyol alkotmány megfogalmazása szerint a katalán a spanyol „nemzeten" belüli „nemzetiség". Ennek ellenére mi katalánok Katalóniát a „spanyol államon belüli nemzetnek" tekintjük.

A katalán háromszög az Ibériai félsziget észak-keleti sarkában helyezkedik el. Magában foglalja a spanyol-francia határt képezô Pirreneusok jelentôs részét. Régiónk alapterülete 32000 km2, kb. akkora, mint Belgium. Katalónia lakóinak száma 6 millió. A katalánok nem rendelkeznek közös etnikai eredettel. A katalán terület egy folyosó a félsziget és az európai kontinens többi része között, és e földrajzi körülmény kedvezett a népvándorlásnak és a népesség keveredésének. Az utolsó bevándorlási hullámra a Franco-rezsim alatt került sor, amelynek hatására jelentôsen megnövekedett a spanyol anyanyelvû katalánok száma. Arányuk jelenleg 45%.

Katalóniában nincsenek jelentôs természeti kincsek, ehelyett régre visszanyúló kereskedelmi és ipari hagyományokkal rendelkezik. Országunk a XIX. századtól kezdve „Spanyolország gyára" volt, és jelenleg is Spanyolország egyik leggazdagabb régiója. Katalónia képviseli az állam területének 6 %-át, a bruttó nemzeti össztermék (GNP) 20 %-át, az ipari termelés 24%-át és a spanyol külkereskedelem 30%-át. A spanyol állam bevételeinek 23-24%-a e területrôl származik. A katalóniai egy fôre esô GNP megközelíti az Európai Uniós átlagot.

Katalónia Nagy Károly birodalmának ôrgrófsága volt Marca Hispanica néven. A középkorban Aragónia jelentôs ereje, Velence és Genova riválisa volt. A katalán területet egy bizonytalan és erôtlen idôszakban a spanyol monarchiához csatolták, ettôl kezdve marginális szerepet játszott. Ráadásul – határvidék jellege miatt – a spanyol állam szigorú ellenôrzése és felügyelete alatt állott. Több évszázados önkormányzatiságát 1714-ben, a spanyol örökösödési háború után vesztette el. A katalán regionalizmus a XIX. század végén újra feltámad, amit Spanyolország egyenlôtlen modernizációs folyamata, a madridi kormányok bizalmatlan és sikertelen politikája, valamint az akkori korszak nemzetközi romantikus és nacionalista mozgalmainak hatása idézett elô.

A katalán nemzeti identitás legjellegzetesebb vonása a nyelv, valamint az a tudat, hogy mi vagyunk Spanyolország legeurópaibb régiója. A katalán nyelv a neolatin nyelvek családjába tartozik, csakúgy mint a román. A többi kisebbségi nyelvvel ellentétben a katalán nyelv gazdag irodalommal rendelkezik. Az is növeli a nyelv társadalmi rangját, hogy a régió elitje beszél katalánul.

A regionalisták célja az volt, hogy megvalósuljon az önkormányzás és beleszólhassanak a spanyol kormány modernizációs politikájába. Madridban viszont e követeléseket elszakadási kísérletként, vagy a Spanyolország feletti hatalom megszerzésére tett kísérletként értelmezték. A valóságban azonban csak egy periférikus csoport támogatta a szeparatizmust, hiszen a spanyol piactól való függôség hagyományosan tompította a nacionalista követeléseket. A regionalisták törekvései akkor valósultak meg, amikor a Spanyol Köztársaság 1931-ben széleskörû autonómiát biztosított Katalónia számára. Minden újra elveszett, amikor Franco tábornok megnyerte az 1936-39-es polgárháborút. 1939 és 1975 között – a Franco rezsim idején – Katalónia politikai és kulturális elnyomás alatt állt, ezek közül a legkomolyabb a katalán nyelv használatának tilalma volt.

Ma, spanyol nézôpontból, Katalónia a spanyol nemzet és államterület létfontosságú és oszthatatlan része. Ugyanígy vélekedik a spanyol hadsereg vezetése is, hiszen szerintük a Pirreneusok a félszigetet „stratégiai szigetté", a spanyol állam szívének számító kasztíliai felföldet pedig „bevehetetlen erôddé" változtatják.

3. A katalán önkormányzat

A katalán önkormányzatot a spanyol alkotmány hozta létre, amely 17 autonóm régiót ismer el. A másik két ún. történelmi régióval – Baszkfölddel és Galíciával – együtt Katalónia rendelkezik a legtöbb átruházott hatalommal. Az autonómia azt jelenti, hogy Katalónia saját parlamenttel, kormánnyal és elnökkel rendelkezik. Ezen szervek együtt alkotják a Generalitat de Catalunya-t, amely az 1359-ben létrehozott katalán parlament állandó bizottságának történelmi nevét viseli. A kormány tizennégy minisztériuma egy széleskörû önkormányzat benyomását kelti. A minisztériumok a következôk: elnökség, belügy, külügy, igazságügy, ipar és energia, gazdaság és pénzügy, területrendezés és közüzemek, kereskedelem és turizmus, mezôgazdaság, környezetvédelem, egészségügyi és szociális védelem, népjólét, munkaügy, oktatás és mûvelôdés.

A regionális kormány hatalma egyszerre kizárólagos és osztott. A kizárólagos hatalom gyakorlása esetén – pl. a mûvelôdés területén – a kormány törvényhozó és végrehajtó hatalommal is rendelkezik. Az önkormányzatiság leggyengébb pontja a pénzügyi autonómia hiánya. A másik hiányosság a központi kormány és törvényhozás befolyásolási lehetôségének korlátozottsága. A spanyol parlament felsôháza, a Szenátus, még messze van attól, hogy Spanyolország Bundesrat-ja legyen. A spanyolországi régiók nem rendelkeznek a német tartományokéhoz hasonló befolyással az ôket érintô közösségi politikára, mindez azonban nem tartja vissza Katalóniát attól, hogy intenzív nemzetközi gazdasági, kulturális és politikai tevékenységet folytasson. A katalán „mikro-diplomácia" legfontosabb célja meggyôzni az európai régiókat arról, hogy terjesszék ki a szubszidiarítás elvét regionális szintre is.

Az autonómia 1977-ben gyôzött, elsôsorban a középosztály és a Katalónián kívüli gyökerekkel rendelkezô alsóbb társadalmi réteg összefogásának köszönhetôen. A spanyol demokraták is engedélyezték az önkormányzatiságot, egyrészt Katalóniának a Francoval szembeni ellenállásban játszott központi szerepe miatt, másrészt mert felismerték, hogy a spanyol demokrácia nem lehet stabil a katalán és a baszk kérdés elfogadható megoldása nélkül.

A bevándorlás kérdésében kialakított katalán integrációs politika nagyban hozzájárult az autonómia megszilárdításához. Mivel a bevándorlók száma igen magas, a katalán nemzet definíciójának tágabb értelmezésével Katalóniának sikerült hatástalanítania a belsô kohézióra leselkedô veszélyeket. A katalán nemzetfogalom egy új, nem etnikai tartalmat kapott, mely szerint mindenki, aki Katalóniában és dolgozik, az katalán.

4. A nyelvi modell

A katalán nyelvi modell az 1978-as spanyol alkotmány Spanyolország nyelveire vonatkozó rendelkezéseit követi. E rendelkezések röviden:

a) az állam hivatalos nyelve a spanyol;

b) minden spanyolnak kötelessége ismerni és jogában áll használni azt;

c) a többi spanyolországi nyelv szintén hivatalos lehet a megfelelô autonóm közösségekben.

Az idézett rendelkezésekbôl az tûnik ki, hogy a spanyol alkotmány elismeri Spanyolország nyelvi pluralizmusát, ám egyenlôtlen módon. Állami szinten a hivatalos nyelv egy nyelvre korlátozódik: a spanyolra. Ezenkívül csak a spanyolok egyéni nyelvhasználati jogát ismeri el az alkotmány.

A nyelvi modell alapjait a 1979-es Katalán Autonómia Statútum fektette le. A statútum rögzíti, hogy a katalán Katalónia nyelve és a spanyollal egyetemben hivatalos nyelv. Rendelkezik továbbá arról, hogy a Regionális Kormány kötelessége mindkét nyelv hivatalos és nem hivatalos használatát, valamint a két nyelv közötti teljes egyenlôséget biztosítani. A Regionális Parlament 1983-ban elfogadott nyelvtörvénye szerint a kormány és a regionális, illetve a helyi közigazgatási szervek hivatalos nyelve a katalán. Az oktatás területén a törvény célja mindkét hivatalos nyelv ismerete, ám az oktatás nyelvének a katalánt jelöli meg. A törvény ugyanakkor elismeri a gyermek választási jogát, hogy általános iskolai oktatásban anyanyelvén részesüljön.

Nyelvpolitikánk fô célja a katalán nyelv ismeretének és használatának elômozdítása, mintegy kiegyenlítve a diktatúrában elszenvedett elnyomás hatásait. Ez a politika, amelyet „nyelvi normalizációnak" neveztek el, két fontos érvvel támasztható alá:

1. ahhoz, hogy biztosítva legyen az egyén azon joga, hogy teljes értékû katalánként éljen, szükséges a katalán nyelv általános ismerete;

2. a bevándorlók és gyermekeik számára fontos biztosítani a katalán nyelv elsajátításának lehetôségét, ezzel is megkönnyítve számukra integrálódásukat a katalán társadalomba.

A nyelvpolitika legfontosabb eszközei a tömegkommunikáció – amely a Regionális Kormány ellenôrzése alatt áll –, valamint az oktatási rendszer. Azt a pedagógiai módszert, amely a spanyol anyanyelvû gyermekek számára biztosítja a katalán nyelv elsajátítását – az ún. nyelv-elmélyítést – ismerik Quebecben, Walesben és Finnországban is. A „nyelv-elmélyítés" lényege, hogy az oktatás elsô éveiben az oktatás kizárólagos nyelve a katalán. Ez a módszer - amelyet a szülô beleegyezésével alkalmaznak - megköveteli a gyermek anyanyelvének tiszteletben tartását, így e módszer a többnyelvû oktatási rendszerhez közelít. A nyelvpolitika a rábeszélésnek, illetve a meggyôzésnek, és nem a kötelezésnek biztosít elsôbbséget. Ez azt jelenti, hogy a nyelvpolitika alkalmazása rugalmas, fokozatos és a képzelôerôre alapul. Érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy több ezer spanyol anyanyelvû számára az elsô katalán nyelvtanár az amerikai Dallas filmsorozat hôse, Jockey Ewing volt.

Mára nyelvünk visszaszerzése gyakorlatilag visszafordíthatatlan ténnyé vált: a lakosság 93,8%-a érti a katalán nyelvet, 68%-a anyanyelvi szinten beszél és 40%-a írni is tud katalánul. A fiatal generáció tagjai többnyire kétnyelvûek.

A katalán nyelvi modell nagymértékben megfelel a nyelvészek által „egyéninek" nevezett modellnek. Ennek a modellnek azonban területi elemei is vannak. Ide tartozik a katalán nyelv elsôdleges használata a katalán közigazgatásban és az oktatásban. De a katalán hatóságok szerint az egyéni nyelvhasználati jogok „nem szoríthatják háttérbe a katalán nyelvi közösség nyelvhasználati jogát."

A területi elem természetesen a katalán nyelv fennmaradásának felel meg, Katalónia kétnyelvûségét pedig egyensúlyban kell tartani. Nyelvi modellünket az jellemzi, hogy összeegyezteti a katalán nyelv használatát a bevándorlók nyelvének tiszteletben tartásával.

Kezdetekben a modell külsô körülmények hatása alatt állt. Ilyen körülmény volt a spanyol nyelv hivatalos státusza, a spanyol anyanyelvûek magas száma, valamint az attól való félelem, hogy a spanyol anyanyelvûek ellenezni fogják a katalán nyelv visszaállítását.

A nyelvi modell megszilárdulása azonban mindegyik fél érdekében történik. Valójában a spanyol anyanyelvûeknek a társadalmi integrálódás és a mobilitás miatt érdekükben áll megtanulni a katalán nyelvet. Most, hogy nyelvünket nem fenyegeti semmi, mi katalán anyanyelvûek is értékelni kezdtük a spanyol nyelv hasznosságát az üzleti életben, valamint azokban a kapcsolatokban, amelyeket Spanyolország többi részével, Latin-Amerikával, illetve azzal a 15 millió turistával tartunk fenn, akik évente látogatják országunkat. Az biztos, hogy a modell megszilárdulása Katalónia és Spanyolország közös érdeke, hiszen a „nyelvi béke" hozzájárulhat minkét fél jó nemzetközi megítéléséhez, valamint anyagi fejlôdéséhez.

5. Sem „mikro-jakobinizmus", sem „ír út"!

Néhány alkalommal a katalán modellt a belpolitika és az összetartozás szempontjából girondista modellként jellemeztem, a túlélés, fennmaradás mûvészete szempontjából pedig fôníciai típusú modellként írtam le. A modell girondista jellegét az integratív filozófiája, a nemzet fogalmának francia típusú értelmezése – ennek területi és polgári szemlélete – adja. Másrészt a katalán modell belsô összetartozása más, mint az egynyelvû és uniformizáló jakobinizmus.

Nem tudható, hogy a girondisták milyen típusú Franciaországot építettek volna, ha nem távolítják el ôket. Mégis a girondista névvel (annak pluralista jelentése miatt) megfelelôen jellemezni lehet a katalán modellt, amelynek alapja a modernitás és a polgári jogok, és nem Robespierre vagy Napóleon eszménye.

A modell fôníciai jellegét elsôsorban az adja, hogy a katalánok lemondtak az elszakadást célzó nacionalizmusról, vagy az ún. ír útról, ezen eszmék életképtelensége miatt. Másodsorban pedig a katalán kormány kiemelkedô fontosságot tulajdonít a széleskörû nemzetközi kapcsolatrendszer kiépítésének.

Az ókori fôníciaiak századokon át autonóm entitásként maradtak fenn. Tisztában voltak azzal, hogy városfalaik soha nem lehetnek elég erôsek ahhoz, hogy megállítsák a birodalmak támadásait, ennek következtében a fennmaradás érdekében alternatív megoldásokat kellett találniuk. A föníciaiak mozgásszabadságuk érdekében kihasználták a tenger, a távolságok és a kereskedelem adta elônyöket, és ezt hasznos és nélkülözhetetlen kereskedelmi és hajózási képességeiknek és hajóépítési tudásuknak köszönhették. A legfontosabb szabály, amit a fôníciai stratégiából megtanulhatunk, az a következô: „civilizáld ellenfeledet". Ez azt jelenti, hogy olyan helyzetbe kell kerülnöd, amikor ellenfeled elismeri létezésed jogát és érdekeid jogosságát, és képes ennek megfelelôen cselekedni. „Az ellenfél civilizálása" azért fontos, hogy el lehessen kerülni az ellenfél ijesztegetését, szuverenitásának és területi integritásának, más szavakkal létfontosságú érdekeinek megkérdôjelezését. Továbbá azért fontos a fenti elv alkalmazása, hogy érdekeidet összeegyeztethesd a másik fél érdekeivel, és meg tudd mutatni, hogy befolyásos barátokkal és hasznos nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezel.

6. Összegzés

Spanyolország számára Katalónia fontossága egyszerre tragédia és lehetôség. Az a szenvedély, amelyet a szép és gazdag Katalónia ébresztett a „Hegyi Medvében", a múltban szorongató helyzetekhez vezetett. Késôbb, amikor Katalónia bajba került, Spanyolország – elvesztve energiáit és alkotó erejét – további nehézségekbe bonyolódott. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy demokratikus és békés körülmények között az a függôség, amit Spanyolország érez Katalóniával szemben a bomlasztó stratégiák számára rendkívüli erôforrást jelenthet.

Most, hogy Spanyolország demokratikus állam, megjósolható, hogy a „felföldi erôd" várfalain megértették: a felvilágosult fáraók és mezopotámiai királyok Fôníciában alkalmazott politikáját Katalóniában is alkalmazni kell, és számunkra biztosítani kell elegendô energiát és cselekvési szabadságot ahhoz, hogy lojális és hatékony módon hozzájáruljunk Spanyolország fejlôdéséhez.

Ha végül a felek mindezt megértik és elfogadják, Katalónia nemcsak a fennmaradását biztosíthatja, hanem sikeresen „civilizálhatja ellenfelét", ami Benedetto Croce szerint a politika legfôbb mûvészete.

(angolból fordította Aáry-Tamás Lajos)

[Vissza az Pro Minoritate honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához