Akkor Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia alkotta a véd- és dacszövetséget, ma Szlovákia vezeti, és Románia egyes politikai erői csatlakoztak hozzá. Nem arról van szó, hogy a jugoszláv örökös Szerbia nem táplálna már magyarellenes indulatokat, ám pillanatnyilag egyébbel van elfoglalva, nem nagyon ér rá a vajdasági atrocitások folytatására. Neki ott van az ,,ősszerbnek" tartott, de elsöprő többségben albánok által lakott Koszovó jövőjének bizonytalansága.

Kapcsolódó cikk:

Ma is aktuális téma - Formálódó újkori kisantant
  2006.09.03. 13:05

   Az elszakított területekkel és az ott élő nemzettársainkkal szembeni döbbenetes tétlenségről és érzéketlenségről tanúbizonyságot tevő MSZP-SZDSZ koalíció által hatalomra segített budapesti kormányok felbátorították a szerb, román és szlovák sovinisztákat, akik immáron egy új szövetség, a huszonegyedik századi kisantant létrehozásán munkálkodnak. Régi, ám mégis modern jelenséggel állunk szemben, már csak azért is, mert az újkori kisantant létrehozói ifjúsági szervezetek.
   Nincs ebben, persze, semmi rendkívüli, hiszen a román, szerb és szlovák oktatás egyrészt kőkeményen nemzeti szellemű, másrészt pedig masszívan, történelemhamisítás árán is, magyarellenes. A román, szerb, szlovák gyerekek szinte az anyatejjel együtt szívják magukba a magyarutálatot. Az iskolapadban ülve ázsiai, barbár hun hordáról, „ősi földjüket” ezer évig megszállás alatt tartó Magyar Királyságról, nagyszüleiket megalázó és meggyalázó Horthy-katonákról hallanak. A soviniszta erőknek a magyargyűlölethez és népeik „ősi jogaihoz” természetesen hazug történelemszemléletre van szükségük. Így lehetnek az ugyan valóban újlatin nyelvet beszélő, ám délebbi, balkáni területről származó románok a hajdanán Erdély területén is élő dákok (és rómaiak) leszármazottai, a magyar régészeti leleteket szlávnak hazudó szerbek a Délvidék őslakói, és az önálló nyelvvel és nemzettudattal mindössze 160-170 éve rendelkező szlovákok Szvatopluk és a Felvidék kizárólagos örökösei. A mindezt alátámasztó döbbenetes történelemhamisítás ellen a magyar nemzet, főként magyar érzelmű kormány és anyaország nélkül, alig képes védekezni. Ellenállás hiányában, szinte zavartalanul lepték el a trianoni utódállamok nemzeti múzeumait a románná vagy szlávvá tett magyar alkotások, így találhatunk például gróf Széchenyi Istvánt ábrázoló festményt a iasi (Jászvásár, Moldva) Stefan Cel Mare Palotában, mint a román festészet ékkövét. Mindemellett már szinte közöny kíséri azt a jelenséget, hogy Erdélyben a Hunyadiakból, Bethlenekből, sőt Rákócziból románt csináltak, a világhálón az angol nyelvű ismeretterjesztő honlapokon (www.answers.com, http://en.wikipedia.org) a nagy szlovák történelmi személyek között pedig olyan nevek szerepelnek, mint Petőfi Sándor, Bél Mátyás, Selye János, Jedlik Ányos, Csák Máté és mások. Az sem zavar senkit, hogy például a Bethlenek és Rákócziak esetében igencsak kilóg a lóláb, mert őket a szlovákok szlovákként, a románok románként tartják számon.
   Ezen körülmények között természetesnek tűnik, hogy a mai szerb, román, szlovák ifjúság az iskolapadból kikerülve sovinisztává, magyargyűlölővé válik. Az elmúlt években megerősödtek az ilyen jellegű szervezetek, s egyre hangosabban hallatják hangjukat. Érdekes, hogy a Magyarország ellen az 1920 és 1921-ben kötött szerződések alapján Csehszlovákia, Jugoszlávia jogelődje és Románia között létrejött úgynevezett kisantant huszonegyedik századi feltámasztásának ötlete nem a naponta magyarokat verő szerbek, s még csak nem is a magyarellenességben hagyományosan élen járó románok, hanem az általában jóval csendesebb szlovákok részéről érkezett. A külsőségeiben rendkívül militáns, az egykori fasiszta Hlinka-gárda egyenruhájára emlékeztető uniformisban masírozó Slovenska Pospolitost (Szlovák Testvériség) tevékenysége, az időnként megnyilvánuló cigány és zsidóellenesség mellett, a magyargyűlöletre összpontosul. A szervezet vezetőjét, Marián Kotlebát vezérnek szólítják, ám a szlovák „führer” népe nem túl nagy, hiszen a Slovenska Pospolitost hivatalosan mindössze 52 tagot számlál. Rendezvényeik azonban provokatív jellegüknél fogva általában országos hatásúak, s ami még ennél is nagyobb baj, hogy nemrégiben felvették a kapcsolatot a náluknál jóval szervezettebb és komolyabb erőnek számító román Noua Dreapta (Új Jobboldal) nevű szervezettel, valamint a szerb és az orosz félfasiszta Obraz (Arc) nevű mozgalommal. A kisantantra emlékeztető magyarellenes szerb-szlovák-román szövetség még történelmi okokkal magyarázható, de hogy mit keres ebben az összefogásban egy orosz szervezet, az első látásra rejtélynek tűnik. A Slovenska Pospolitost és a szerb, illetve orosz Obraz azonban elsősorban a pánszlávizmus jegyében szeretné a magyarokat kiszorítani Közép-Európából, ám ennek érdekében örömmel összefognak a nem szláv románokkal is. Nagyban segíti ezt a kapcsolatfelvételt az a tény is, hogy a Slovenska Pospolitost a Noua Dreaptával a román szervezet temesvári elnökén, a szerb származású Goran Mrakicson keresztül került kapcsolatba. Ez év április 29-én a román-magyar határon fekvő, többségében szlovákok lakta Nagylakon találkozott Marián Kotleba a Noua Dreapta temesvári elnökével, aki egyébként írásaiban és beszédeiben rendszeresen éles kirohanásokat intéz a magyarok ellen. A temesvári szerb Goran Mrakics szerint Szerbiában az albánok, a cigányok, a magyarok, sőt még az általa vlahoknak nevezett népcsoport (tehát a délvidéki románok) is a szerbek kárára élveznek autonómiát. Érdekes, hogy a felsorolásból valahogy mindig kifelejti a délvidéki szlovákokat, holott azok ugyanolyan jogokkal bírnak, mint a magyarok. A szövetségben az oroszok és románok egymás melletti megjelenése egyébként a még mindig moldvai (román) és orosz-ukrán részre osztott, háború sújtotta Besszarábia kérdése miatt is különlegesen érdekes és érthetetlen. A pánszláv mozgalom azonban egyelőre a románokat is az orruknál fogva vezeti, s a vak magyargyűlölettől átitatott szövetség egyre erőteljesebbnek látszik. A szlovákok kezdeményezésére idén június 4-én tartották meg az új kisantant eddigi legnagyobb rendezvényét a felvidéki, jelentős arányban ma is magyarok lakta Rozsnyó városában. A trianoni békediktátumot ünneplő rendezvényen a román, szerb és orosz szervezetek képviselői is megjelentek, és az egybegyűltek elénekelték a francia, a román, a szerb és a szlovák himnuszt is, majd az érintett nemzetek zászlói alatt vonultak fel Rozsnyó utcáin. Mint az ismeretes, az ünnepség alatt Kotleba, majd több résztvevő is leköpdöste Kossuth Lajos nemrégiben újra felállított szobrát és az ott elhelyezett piros-fehér-zöld szalaggal díszített koszorúkat. A szónokok hosszasan sorolták a magyarok állítólagos rémtetteit, s közös fellépést sürgettek Kossuth szobrának ledöntése érdekében. Jól szemlélteti a rólunk alkotott véleményüket az a néhány sor, amelyet egy szerb fiatal írt a szlovák soviniszta szervezet honlapjának fórumába: „A magyarok veszedelem Európa kellős közepén. Ezzel valamit sürgősen kezdeni kellene, amíg nem késő”. Hogy mit szeretnének velünk kezdeni, azt később néhány szlovák fiatal válaszolja meg, akik legszívesebben még a magyar nép írmagját is kiirtanák. Ilyen előzmények után került sor a július 5-i komáromi provokációra, ahol a törvényellenesen, a Matica Slovenska székházának homlokzatán elhelyezett Cirill és Metód szoboregyüttes előtt tartott mindössze 40-50 fős közönség előtt magyarellenes gyűlést a Slovenska Pospolitost. A magyar többségű városba buszokkal szállított szlovákok gyűlése azonban – mint emlékezhetünk rá - váratlanul félbeszakadt, miután egy körülbelül hatvan fős, magyar fiatalokból álló csoport azt megakadályozta. Igaz, a szlovák rendőrség végül brutálisan szétverte a magyar csapatot, a kisantant provokációja azonban ezúttal nem sikerült. Arról pedig a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) felvidéki szervezete gondoskodott, hogy az incidens jövőre ne ismétlődhessen meg, hiszen a rendőrségnél már most területfoglalási kérvényt nyújtottak be Cirill és Metód napjára, a Matica Slovenska székháza előtti térre.
   A trianoni utódállamok soviniszta ifjúsági szervezeteinek felbátorodása és összefogása egyértelműen a budapesti kormány tétlenségének számlájára írható. A Gyurcsány-kormány sem a komáromi incidens, sem pedig a szinte naponta megtörténő délvidéki magyarverések ügyében nem emelte fel szavát, sőt kifejezetten zöld utat adott a sovinisztáknak azzal, hogy az atrocitásokat követően eddig mindig a megszállókként viselkedő hatóságoknak adott igazat. A szlovák-szerb-román tengely eközben zavartalanul erősödik, dagad, hiszen teljesen mindegy, hogy a magyarok antifasiszta ellentüntetők, jogkövetelő demonstrálók, vagy csak pusztán utcán sétáló gyanútlan áldozatok, mert a hatóságok és a soviniszták a Kárpát-medence különböző pontjain mindig a magyarokat verik. A budapesti kormány pedig cinkosan hallgat, vagy bólogat. A formálódó, fiatal kisantant pedig a huszonegyedik században ugyanott folytatná, ahol a huszadik században elődeik – Benes, Ceausescu, Tito - abbahagyták.
   A másik oldalon az összmagyar ifjúsági szervezet, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egyedül áll. Nem csupán az anyaország kormánya, de a legtöbb esetben az elszakított területek vezető magyar érdekvédelmi szervezetei sem támogatják a magyar ifjúsági szervezeteket, amelyek gátat szabhatnának a környező népek fiataljai között terjedő soviniszta betegségnek. Ráadásul nem csupán a magyar-magyar összefogás működésképtelen, de eddig nem sikerült a Szent Korona történelmi eszméjére építve, megnyerni a horvát, ruszin, vend szervezeteket egy, a soviniszta célokat megfogalmazó szlovák-szerb-román kisantant elleni szövetség megteremtéséhez. Pedig, amíg mások hibájából nem lehet létrehozni a térségünkben élő őshonos népek összefogását, a kétpólusú kárpát-medencei rend még mindig jobb, mint a kisantant gyűrűjében ismét egyedül maradó csonka-Magyarország.

Toroczkai László