A helyes megoldás, hogy megpróbálunk nem rájuk gondolni. És így idővel el tudjuk őket felejteni. A szobáinkról levettük a TH-s posztereket és kidobtuk. Minden TH-val, a fiúkkal kapcsolatos dolgot kidobtunk. Viszont 1-1 fényképet mindketten megőríztünk. De azt mélyen a szekrény belsejébe zártuk...

Szóval kb. 4 óra volt mire befejeztük a leveleket. Azonnal elmentünk a postára és feladtuk. Abba a szállodába küldtük ahol voltunk. Anyáékkal mindkettőnk telószámár kicseréltük, így a fiúk nem tudnak minket elérni. Viszont mi őket bármikor felhívhatjuk őket, mert a szüleink hiába törölték ki a telefonszámukat, az emlékezetünkből nem tudják kitörölni... de nem is akartuk leírni, hogy még véletlen se felejtsük el... pont ez volt a célunk, hogy elfelejtsük.
Elelt 5 nap. A fiúknál:
most fejezték be az egyik klipforgatást, de mindannyian nem érezték valami jól magukat. A recepciós megálította őket:
- Elnézest! Kérem jöjjenek ide! - mondta
- Igen? - kérdezte Tom, miközben mind a négyen odamentek
- Kaptak... - a nő kezébe vette a leveleinket - 8 levelet. A feladó nincs rajta, de az igen, hogy a maguké. Tessék - nyújtotta át.
- Köszönjük - mondta Bill
Felmentek a saját szobáikba, de már éreztek valami rosszat. Mindenki olvasni kezdte saját levelét. Fanny Billnek, Georgnak és Gustavnak baráti levelet írt. Tomnak pedig... azt majd mindjárt olvashatjátok. Én pedig Tomnak, Georgnak és Gustavnak írtam barátit, Billnek pedig... na majd azt is olvashatjátok.
Szóval, Bill olvasni kezdte a tőllem kapott levelét:

Szia Bill!

Először is, hiányzol. Nagyon hiányzol. És tudd, hogy én szeretlek, és ez örökkön-örökké így fog maradni. Sosem foglak elfelejteni. Nem is tudom mit írjak. Annyi minden van... Most megpróbálom a fontosabbakat leírni.
Nagyon rosszul vagyok. Nem akartalak elveszíteni, nem akartál elveszíteni, egyikőnk sem akarta elveszíteni a másikat. De sajnos ez nem rajtunk múlt. Mostmár tudjuk, hogy meg volt az oka annak, hogy a szüleink arra kértek hogy minden cuccunkat vigyük haza. És miért? Nem akartak ők semmit se megbeszélni velünk. Egyszerűen csak úgy megmondták hogy nem mehetünk vissza, és kész. Sajnálom... Hiába mondtuk nekik bármit is, hiába zárkóztunk be, hiába feleseltünk, hiába nem ettünk... Nem használt semmi. Egyszerűen nem tudtuk őket meggyőzni. De hamar feladtuk. Ugyanis rájöttünk, hogy jobb minél hamarabb túlleni az egészen, már úgy sem tehetünk semmit. És mégegyszer sajnálom... De többet nem találkozhatunk. Ennyi volt. Már nyár elején mindenki tudta hogy úgy is el kell majd mennünk... De ezzel nem foglalkoztunk. Senki se számolt azzal, hogy ennek az egésznek egy hosszú ideig tartó szenvedés lesz az eredménye, pedig mindenki tudta...
Kérlek, ne keress, ne keressetek, mert a szüleinknek hála (...) új telefon számunk lett. De ne próbáljátok meg kideríteni hogy lakunk, hidd el, úgy könnyebb lesz.
De elfelejteni sosem foglak. Van egy hely a szívemben, ami csak a tiéd, és nem foglalhatja el senki. És miattam ne tegyél hülyeségeket. Éld tovább a kis életedet, és próbálj kiverni a fejedből. Házasodj meg és alapíts családot! Ez az utolsó kérésem: légy boldog és vigyázz magadra! Azért... remélem még egyszer összehoz minket az élet. Bár erősen kétlem. Folytassátok tovább a Tokio Hotelt és legyetek boldogok. Ne szenvedj és próbálj meg minél hamarabb elfelejteni. Tudom, nehéz lesz, de idővel ez is menni fog.
Hiányozni fogsz!

Szeretlek: Klaudy

Miután ezt Bill elolvasta kitört belőle a sírás, nem bírta tartani. Azt hitte megszakad a szíve. De ő is tudta hogy teljesen igazam van. Gyorsan összekapta magát és lement az egyik közeli parkba. Abba, amilyekbe egyszer közösen mentünk. Ugyanarra a padra ült, ahol akkor ültünk. És gondolkozott.

Eközben Tom is olvasni kezdte a fannitól kapott levelét:

Szia édes Tom!

Tudom, hogy mikor már megkaptátok a leveleket, akkor bennetek volt a rossz érzés. És benned is. Hát igazatok volt.
Tom, én szeretlek, és ez a szerelem soha nem fog elmúlni. Te voltál az első és igazi szerelmem, sosem fejeltelek el. El sem hiszed mennyire hiányozni fogsz. A sok hülyeséged, a pervezkedéseid, az a hatalmas egód... - ekkor Tom kicsit elmosolyodott - De vége mindennek. Soha nem találkozhatunk többé. Ez a szüleink döntése, nem a miénk. Mikor hazaértünk egyből letámadtuk őket, de aztán kiderült hogy ők egyáltalán nem akarták megbeszélni a dolgokat. Hiába csináltunk bármit, lehetetlen volt őket meggyőzni. De már rájöttünk, hogy jobb is így. Nektek itt a munka, nekünk a suli. Előbb-utóbb úgy is ez lett volna vége. Mindenki tudta hogy nyár végén el kell mennünk, de mindezeket figyelem nélkül hagyva belevágtunk a közepébe. Sokszor már azt gondolom, hogy jobb lett volna ha nem is találkozunk. Akkor most senki sem szenvedne.
Ne keressetek, mert telefonszámor cseréltünk. A címünket meg ne próbáljátok meg kideríteni, mert semmi értelme. A 'drágalátos' szüleink mindenről gondoskodtak... Csak hogy nekünk, nektek rossz legyen. Nem értem miért jó ez nekik... Miért jó ha nem vagyunk boldogok? Miért jó ha szenvedünk? Miért jó ha magutáljuk őket? Miért jó ha rosszak lesznek a jegyeink? Te érted ezt? Mindig mondják, hogy ha majd nagyobbak leszünk, akor ezt meg fogjuk nekik köszönni... Hát biztos nem így lesz. Max. örökre nem szólunk hozzájuk.
De a lényeg az, hogy ki kell vernünk egymást a fejünkből. Hiszen az életünknek még nincs vége. Mindketten éljük tovább az életünket. Ne tegyél semmi hülyeséget. Csajozz tovább - Tom mosoly - és keresd meg a számodra ideális nőt, amit később majd feleségül veszel, és gyerekeid lesznek tőlle. Vigyázz magadra! Szeretlek!

Hiányozni fogsz: Fanny

Mikor Tom ezt végigolvasta, nem tudta most mi van. csak percekkel később sikerült felfognia hogy mi is a helyzet. Hogy most soha többé nem láthatja élete szerelmét, nem hallhatja a hangját, nem csókolhatja meg... soha többé. De nem sírt, nem, ő nem olyan. Bár most csak nehezen tudta vissztartani, de erős maradt. Tudta hogy ennek így kellett lennie, és már nem tehet semmit.
Később a 4 fiú megbeszélte a dolgokat, és ők is arra jutottak hogy igazunk van. Igaz Bill és Tom nem igazán volt jól... A következő napokban Bill alig evett, azt mondta a többieknek, mindenről én jutok eszébe. Tom pedig egész nap a szobájában ült, még a kaját is inkább felhozatta. Csak akkor mennt ki, amikor pl. próbálni kellett.
Gustav és Georg jobban megbarátkozott a tudattal, de azért ők se voltak a régiek.
Ezzel mi is voltunk. Idő kell még megszokjuk ezt a helyzetet. De igyekeztünk ezt az időt minél rövidebbre szorítani. Ma van a nyár utolsó napja. A szülinapunkat és nélkülük ünnepeltük. Viszont a gyűrű és a ynaklánc amit Billtól és Tomtól kaptunk rajtunk van. Azt nem vettük le, túl szép emlék ahhoz hogy a szekrény belsejében végezze. Holnap már suli. Újra visszatérünk a gimibe, talizunk a barátnőinkkel, barátainkkal és újra minden a régi lesz. Ma hétfő van, 10 óra.
- Van egy ötletem - törtem meg a nagy csendet
- Na mond - Fanni unottan
- Menjünk plázába - vigyorogtam
- Jujj, tényleg! Már hiányzott az itteni pláza - mosolyodott el ő is
- Oké, akkor felöltözünk és mehetünk is - mondtam
- Ok. - Fanny
Fél óra múlva már indulásra készen voltunk. Lementünk a lépcsőn és minden szó nélkül távoztunk, ugyanis nem voltunk hajlandóak bármelyikőnk szülejéhez is hozzászólni...
- Niky mondta hogy van egy EMO bolt - Fanny
- Az tök király. Már alig várom hogy talizzunk Nikivel. - én
- Ja, én is. Szegényt jól itthagytuk egész nyárra - húzza el a száját
- Majd bepótoljuk - én
- Igazad van. - mondta és hirtelen komorrá vált az arca
- Miaz? - kérdeztem
- Vajon mi van a fiúkkal? - kérdezte
- Jajj, Fanny, próbálj már meg nem rájuk gondolni - mondtam

...
- Bill a fenébe!! Engedj már be és hagyd abba!! Tönkre teszed az egész berendezést! Utánna meg fizethetünk és még ki is tesznek!! - kiabálta be Georg Billnek, aki nagyban tört-zúzott...
- Nem érdekel, érted?! Elegem van mindenből!! - kiabálta ki Bill, majd még utáljára jól belrugott valamibe és levágta magát az ágyára
- Tom, beszélj vele - mondta Georg a mellette álló Tomnak
- Bill... Hidd el, nekem sem könnyű. Engedj be és beszéljünk. - mondta Tom nyugodtan, amire Bill kinyitotta az ajtót
...

- Oké, de nem könnyű - Fanny
- Jó-jó. nekem sem. De még nehezebb lesz ha mindig rájuk gondolsz. Váltsunk témát - én
- Oké - Fanni
- Ohh... már látom a plázát. Már nekem is hiányzott - mosolyogtam
- Aham. Majd beülünk utánna valahova kajálni? - Fanny boldogan
- Aha - én
... csend ...
- Azt nézd!!! - mutattam egy hatalmas nagy plákát felé
- Mi?? - nézett oda - Huh! Ez király! Muszály ottlennünk. - mondta boldogan
A tábla ugyani azt tudatta, hogy jövőhét szombaton Nevada Tan koncert lesz itt Budapesten.
- Juj... - húztam el hirtelen a számat
- Miaz? - fanny
- Franky - mondtam szűkszavúan
- Mi van vele? - Fanny
- El sem köszöntem volna. Sőt. Miután összevesztem miatta Billel, nem is taliztunk. Mielőtt bemegyünk felhívom, ok? - mondtam már a pláza előtt
- Ok - Fanny

- Háló? - szólt bele
- Hello. Klau vagyok - mondtam
- Mi?? - lepődött meg
- Franky? - kérdeztem
- Bill vagyok :S - felelte
Erre azonnal lecsaptam.
- Baj van? - Fanny
- Bill. Bill vette fel. A telómra rávilágított a nap, így úgy láttam hogy Frankyt nyomom be, de Billt hívam - mondtam egy szusszra
- Ohh... de te újra felrakdtad a számát?? - nézett rám szúrósan
- Hát... ő... de te is. Láttam a telódat - mondta neki gúnyosan
- Öh... na jó. De nem illik más telójában turkálni. A lényeg, hogy most akkor kitöröljük őket - Fanny
- Okéé - adtam meg magam, majd mindketten kitöröltük őket
Ezután még beszéltem Frankyvel, aki megértett és azt mondta hogy küld nekünk VIP jegyet a koncira. Tök jó :D
Na szóval ezután végre (!) bementünk a plázába és egyból megcéloztuk az EMO boltot. Nagyon király volt, és a cuccok se voltak drágák. Ezután mentünk tovább. Elmentünk egy sapi bolt mellett, de Fanny megállt és nézte a kirakatot.
- Fanny, miaz? - mentem oda hozzá
- Tom... - mondta egy nagyot sóhajtva
- Oh... - mondtam és pár másodpercig meghatódtam, de azztán visszazökkentem a való világba - Na gyere - húztam el
- Most hova? - Fanny
- Kiegészítők?! - én
- Oké - Fanny
Szóval bementünk egy ilyen boltba és szétváltunk. Én nagyban nézegettem a nyakláncokat, mikor megláttam egy olyan halálfejest, amilyen Billnek van. Felelemeltem és csak néztem. Már könnyek gyűltek a szemembe, de nem volt időm sírni, mert valaki kivette a kezemből a nyakláncot. és az a valaki Fanni volt.
- Héé. Ne már! Ilyen van Billnek... - mondtam a végén halkabban
- Pont azért - mondtam és visszarakta a helyére, majd kihúzott a boltból
Mentünk boltról boltra. Amikor az egyik pénztárnál álltunk, mögénk állt egy csaj. Megfordultam és megláttam Nikyt!! :D
- Niky!!! - kiálltottam fel és a nyakába ugrotta, amire Fanny is hátranézett és ő is Niki nyakába ugrott :)
- Hello - köszönt - De jó látni titeket - mosolygott
- Téged is - mosolyogtam
- Már hiányoztál - mosolygott Fanny is
- Ti is nekem. Jajj, annyi mesélni valóm van - mondta
- nekünk is - én
- Nem megyünk el hozzám? - Niky
- De, mehetünk - vágtuk rá
- Oké - Niki
Szóval nagy boldogságunkban elmentünk Nikiyhez és dumáltunk. Mindent, vagyis mindenkit kibeszéltünk. Ő is rengeteg dolgot mesélt, meg mi is elmondtuk neki az egész nyarat. Megbeszéltük, hogy a suliban mindenféleképpen egymás mögé/elé ülünk. Fanny meg én egy padban leszünk, és előttünk v. mögöttünk meg Niky egy másik csajjal, aki szintén a barátnőnk. Már alig vártuk hogy újta talizzunk midnenkivel. Az eddigi nyarainkon ugyanis általában egyfolytában az oszt. társakkal lógtunk, most meg egyáltalán még nem is láttuk őket. Azt is megtudtok hogy új osztály társunk lesz. Egy fiú és egy lány is. Az egész délután végig beszélgettük, nagyon jó volt újra látni Nikit. Ő is eljön velünk a Nevada Tan koncira, és megkértük Frankyt hogy 3 VIP jegyet küljön, és ő persze beleegyezett, sőt örült hogy bemutatom még két bnőmnek (mert még Fannyt se ismeri).
- Mennünk kéne - Fanny
- Igen, már 9 van - mondtam
- Oké. Akkor holnap. - mondta Niky, majd kikísért, és haza vettük az irányt (most Fanny egy hétig nállunk alszik, meg a szülei is)
- Na téma? - kérdeztem
- Nem tom - rántott vállat
Szóval az úton csak néha szólaltunk meg, most valahogy nem tudtunk miről beszélni. Így mentünk hozzám a sok szatyorral.
Mikor megérkeztünk egyből odajött hozzánk mindkettőnk anyukája:
- Hol voltatok? - anya
De mi mintha megs e hallottuk volna, szótlanul felmentünk a szobámba.
- majd túl lesznek rajta előbb-utóbb - Fanny anyukája

Másnap reggel fél 7-kor keltünk. Gyorsan rendbe tettük magunkat és fél óra múlva már indultunk a suliba. Negyed 8-kor szerencsésen beértünk, és mindenki örömmel fogadott minket. Nekik is meséltünk a nyárról (de persze nem mondtuk hogy a TH-s fiúkkal voltunk, hanem kitaláltunk másik 4 fiúnevet, mert eléggé sok fan volt a suliban, és ha ez kiderül...) és persze ők is beszámoltak mindenről. hamarosan megérkezett a két új osztálytárs is. Nagyon kedvesek voltak, a pasi, aki Dávidnak hívtak, nagyon helyes volt. A legtöbb szünetben Fanny arról ábrándozott nekünk hogy milyen jól néz ki, meg milyen édes meg stb... :) De ennek örültem, mert elvonta a figyelmét Tomról. A tánorok viszont csak szigorúbbak lettek. Aminek persze senki sem örült. Ennek ellenére boldogan mentünk haza és csináltuk meg a házikat. Mivel még első nap, nem volt sok minden, szóval már fél 4-kor a gép előtt ültünk és chateltünk egy 16 éves pasival. Ő is itt lakik Budapesten, de inkább nem vállaltuk be a találkát, hiszen a neten kersztül bárhogy át lehet verni az embert, nem?!
- Unom - mondtam
- Én is. TV? - Fanny
- aha - mondtam és bekapcsoltam a TV-t, a VIVÁt persze nagyban kerültük a fiúk miatt. Inkább valami vígjátékot néztünk az egyik csatornán. És olyat csináltunk, amit már nagyon rég, chipset ettünk xD Elég jól eltelt a délutánunk, de a fiúk nélkül azért kicsit üres volt. De már kezdtük megszokni... velük ellentétben...

A hét gyorsan eltelt. Elérkezett a szombat, a Nevada tan koncert napja. (Most nem kell azt hinni hogy összejövünk a NT-s fiúkkal. és az egész sztoryt újrakezdem... Ezt csak ízért írom, mert a TH-sokkal is egy konci után jöttünk össze. De ehhez semmi köze nem lesz a TH-hoz.)

Folyt.köv.
Tudom, ez rövid lett, de ezután megint jönnek a bonyodalmak és hosszabb részek lesznek! :D