Ha bevallottad volna…  Író : Doryna Black

Bellatrix Lestrange éppen bájitalt kotyvasztott mestere a Sötét nagyúr megbízásából. Nem sokan tudták róla, hogy nagyon ért a főzetekhez és most, hogy Pitonnak nyoma veszett rá hárult eme bonyolult feladat teljesítése. Már öt teljes napja dolgozott a dohos pincehelységben és végre elkészülni látszott mikor egy hosszú szőke hajú férfi lépett be. A szíve megdobbant, légzése pedig felgyorsult. Mért? Mért pont most törnek elő ezek a régi érzések? -gondolta. Rég volt már nagyon rég… a nővérét Narcissát eljegyezte egy férfi. Név szerint ő. Lucius Malfoy. Cissy nem szerette csak kötelességből ment hozzá, mivel jómódú volt és nem utolsó sorban aranyvérű. De Bella szenvedett. Belülről majd elégett. Mert ő szerette…szerette az örök jégcsap Lucius Malfoyt. A nővére esküvőjén majdnem összeesett a fájdalomtól, amikor mindkét fél kimondta a „boldogító” igent. Nem nehéz kitalálni, hogyan folytatódott a történet. Született egy fiuk Draco, Bellatrixot meg férjez adták az ifjú Lestrange-hez . Bella nem szerette a férfit, de mivel az minden jóval ellátta, hálából elhatározta: ha törik, ha szakad beleszeret a férjébe. Mi is lett volna jobb módszer a szerelmi bájitalnál? Be is vett egy nagy adaggal, de mind hiába. Annyira reménytelenül szerelmes volt a sógorába, hogy még a szerelmi bájital se tudta megtéveszteni a szívét, még egy rövid időre sem. Bellatrix mindig vonzódott a fekete mágiához, de arra sosem gondolt, hogy halálfaló legyen. Viszont történt valami, ami megváltoztatta az egész életét… Megtudta, hogy Lucius beállt Voldemort seregébe. Ez az! -gondolta, és egy remek ötlet jutott eszébe. Ha ő is beáll halálfalónak sokat lehet Lucius közelébe és még magyarázkodnia se kell. Csakhogy a Sötét Nagyúr elbukott és mivel ő és férje vállalták, hogy Voldemortot szolgálták, egész életükre az Azkabanba ítélték őket. Arra számított, hogy Lucius és Narcissa is kap egy csinos kis cellát valahol a közelben, de nem így történt. Ők megtagadták a Nagyúr tanait, kimagyarázták magukat és valaki más kapott a közelben cellát. Sirius Black az unokatestvére és egyben a család szégyene. De eljött a bosszú ideje. Alig 15 évet húzott le az Azkabanban mikor több társával megszökött. A Nagyúr feltámadt és újra maga köré gyűjtötte híveit. Persze Lucius is köztük volt. Bella szomorú volt, mert tudta: Ezek után Lucius valószínűleg szóba sem áll vele, hiszen egy pszichopatának tartja, aki csak a Nagyúrnak él. Pedig ez nem igaz. Nem a Nagyúrnak él, hanem neki. Lucius Malfoynak. Bellát nosztalgiázásából egy rideg hang ébresztette fel.

 - …….a bájital?

-Ööö tessék?- kapta fel a fejét és szembe találta magát imádott sógorával. A férfi az égre emelte a szemét jelezvén, hogy Bella enyhén szólva nem százas.

-Azt kérdeztem -mondta lassan szótagolva, mintha egy óvodásnak beszélne (ez Bellát igen csak zavarba hozta)- hogy hogy áll a bájital?

-Óóó jól.-nyögte ki főhősünk.

-Kifejtenéd bővebben?- húzta gúnyos mosolyra száját a férfi.

-Mindjárt kész, mér csak fél órát kell forralnom.

-Remek a Nagyúr remélhetőleg elégedett lesz veled BELLATRIX.- mondta majd szép lassan kiment a helységből. Bellát szíven ütötték a szavai. Utálta, ha Bellatrixnek hívják és ezt Lucius is jól tudta. Jobban fájt neki mintha arcon csapták volna.

Ezt nem bírom tovább. Ennél még a halál is jobb.- gondolta és egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdett főzetet keverni. Lassú, de ellenszérum mentes mérget.

Másnap

Elkészült mind a két főzet. Amit a Nagyúr kért meg a méreg is. Nem fogom félben hagyni az utolsó feladatot amit a mesterem bízott rám! Ma nem találkoztam Luciussal, de nem is baj. Búcsúlevelet sem írtam, amiben mindent bevallok. Ha eddig titokban tudtam tartani az érzéseim, akkor most mért adjam ki legféltettebb és talán egyetlen titkomat, amit még a Nagyúr sem tud. Lassan a számhoz emelem a mérget. A kezem megremeg. Nem Bella, ha már idáig eljutottál nincs visszaút! Belekortyolok. Finom eper íze van. Az az egyetlen jó benne, hogy olyan aromája van, amit az ember legjobban szeret. Hát most már legalább tudom, hogy ez az eper. Tovább iszom és…-eddig jutott Bella a gondolat menetében, de ekkor összeesett a pince hideg kövén és a maradék méreg kiborult. Meddig fekhetett ott? Fél percet vagy fél órát? Nem számít. De ekkor belépett a helységbe valaki. Valaki, akinek hosszú szőke haja van. Az a valaki, aki miatt ez az egész történt, bár nem lehetett érte felelősségre vonni, hisz fogalma sem volt Bella érzéseiről. Amint meglátta a földön vonagló Bellatrixot rögtön odaszaladt és a karjaiba kapta.

-Bella…-suttogta lágyan, miközben kisöpört egy szőke tincset a hajából.

-Luci….us- lehelte a megszólított.

-Bella mi…mi történt????

-Mérget….ittam.- Bella egyre nehezebben lélegzett.

-Milyen fajtát?- kérdezte rémülten a férfi.

-Livetodeath.

-Bella annak nincs ellenszéruma.- kiáltott fel elkeseredetten Lucius és egy könnycsepp jelent meg a szemében.

-Igen, tudom. De amit a Nagyúr kért elkészítettem. Ott az asztalon.- mondta kicsit büszkén Bella, de a sógora oda se nézett.

-Mért Bella? MÉRT??????

-Mert szeretlek.- suttogta lágyan Bella. Lucius ledöbbent, de aztán könnyekkel küszködve kinyögte:

-Én…én is szeretlek Bella. Már nagyon régóta. De azt hittem utálsz. Biztos te is ezt gondoltad rólam.

Bella életében először igazán mosolygott és bólintott.

-Ha be…ha bevallottad volna nekem…és nem veszel be mérget…akkor…akkor…mi…-folytatta egyre jobban kétségbe esve Lucius, karjaiban tartva haldokló, egyetlen szerelmét.

-Inkább halok meg abban a tudatban, hogy szeretsz, mint éljek úgy, hogy szétszakítottam egy családot.- suttogta Bella, majd örökre elhallgatott.