2.      fejezet

-             Elnézést – kértem bocsánatot, mert ütközéskor kipotyogtak a lány kezéből a könyvek.

-             Ó… Semmi baj… - tiltakozott a lány, és kék szemei gyönyörűen néztek rám

-             - Te új vagy? – kérdi.

-             Igen... – feleltem zavartan, és a táskám zsinórját húzogattam.

-             Colin Under vagyok. – nyújtottam kezet a lánynak.

-              Az én nevem Lisa Mcfeen. – felelte a lány.

Sokáig tartott az idill, mikor a lány felemelte a kezét, és búcsút intett.

 Boldogan indultam el az iskola kaputól, és mosolyogva néztem végig, ahogy a buszok tömve, emberektől roskadozva indult el; én is felszálltam az egyik buszra, majd sziszegve bezárt ajtóval elindult.

 Amikor beléptem a lakásba kellemes főtt tészta illat csapta meg az orrom. De ekkor valaki hangos berregéssel közelített felém; Phil a hároméves öcsém volt az.

-             Anya hol van? – támadtam le rögtön.

-             A konyhában, szűri a tésztát. – adta a választ.

Gyorsan elindultam a konyha irányába, majd beléptem:

-             Szia anya!

-             Szia Colin! Ülj le mindjárt kész a spagetti. Egyébként mi újság? – kérdi anyu.

-             Semmi.. Átlagos iskola, átlagos tanulókkal… - nagyon zavarban voltam; ekkorát még életemben nem hazudtam.

Anya kérdően nézett rám nagy sötétkék szemeivel; nem hiszek neked. – mondta.

-             De… - de ekkor eszembe jutott Lisa. – Van egy nagyon aranyos lány, Lisa Mcfeen. – nagyon elpirultam, és éreztem a fülem vörös lesz.

Éppen ezért mindent otthagyva felfutottam az a emeletre, a szobámba. Anyu fejcsóválva ment vissza a konyhába.

Ahogy beléptem a szobámba szomorúan dőltem le az ágyamra. Elgondolkodtam azon, hogy én és Lisa. De gyorsan elkergettem ezeket, a gondolatokat. Megcsörrent a telefon: Felpattantam és felvettem a telefont. Nagyon meglepődtem, mert Gabe volt az.

-             Szia Colin rosszkor hívlak?

-             Nem. – feleltem.

-             Baj van. – kezdi. Éreztem, hogy hangjában valami rossz csengett.

Folytatása következik…