Rossz volt ránézni megérkezés után a zalaapáti pályára (itt játssza Nemesbük idén hazai meccseit). Illetve első ránézésre nagyon is jó volt, szívesen „haza is hoztuk volna” a lelátós, világítással rendelkező, hangosításos, nagyméretű pályát, a baj csak az volt vele, hogy játszani is kellett rajta… Kis túlzással a játéktér széltében volt akkora, mint a felsőpáhoki hosszában. Persze abban reménykedtünk, hogy a bükieknek is nagy lesz a pálya, mert ők sem nagyon játszottak még itt, de ez nem jött be. A „hazaiak” már a meccs kezdetétől fölényben voltak, az első percben egy beadás után máris fejjel veszélyeztettek. A páhokiak nem tudták bejátszani a pályát, egész meccsen ívelésekkel próbálkoztak, a csatárok tíz méterekkel a többiek előtt helyezkedtek. A védelem is kissé széteső volt, mert a háromvédős játék miatt a hátvédek nagyon messze játszottak egymástól, nem csoda, hogy a nemesbükiek könnyen cseleztek közöttük. A nyolcadik percben egy kis helyzet adódott a vendégek előtt is: egy bedobás után Tóth Feri fejelt éles szögből, de a kapus védett.

Nem állítom, hogy baj volt a játékvezetéssel, de csak azért nem, mert nem lenne rá a „baj” szó elég kifejező. A játékvezetői ténykedésre majd a beszámoló végén visszatérek, mindesetre a 11. percben drága bíró úr először gólt ítélt a nemesbükieknek, majd a heves tiltakozásnál szerencsére méltóztatott kinézni a partjelzőre, aki egyértelműen jelezte a lest. A 19. percben Dörnyei felszabadítása nem sikerült, három az egy ellen vezethették kapura a labdát a bükiek, de a csatár önzősége miatt (éles szögből inkább lőtt) csak szögletig jutottak. 12 perccel később egy szöglet után Pintér menteni próbált, de középre fejelte a labdát, amit Antal nem ért el, nem úgy a nemesbüki játékos, akinek a léc alá tartó bombáját Erdélyi nagy bravúrral fölé tornázta. A következő percekben jóformán csak a hazaiak és a mi kapusunk volt a pályán, de szerencsére Zoli állta a sarat, amíg bírta: a 37. percben még az előző védését is felülmúlta, mikor egy nagy vetődéssel szépen ért le a lapos lövésre, majd két perccel később egy éles szögből leadott lövést tornázott fölé. A 40. percben viszont már ő is tehetetlen volt, a nemesbükiek maguk mögött hagyták a védőinket, és a játékosuk ziccerben az ötös sarkáról a kapuba talált, amivel megszerezték a vezetést. Egy perccel később a páhokiak jutottak szabadrúgáshoz, ami után középre pattant vissza a labda, amit Hegyi Józsi jól vett át, bátran lőtt is, de sajnos mellé.

Szünet után csapatunk bent maradt az öltözőben, a 48. percben egy fejesből szerzett góllal már 2-0-ra vezetett az ellenfél. A felsőpáhoki játékról túl sokat sajnos nem lehet írni, mert az nagyjából úgy nézett ki, hogy Erdélyi védett, amit tudott, Dörnyei utolsó emberként többnyire igen magabiztosan játszott, míg a visszatérő Veres felszántotta a pályát, ő volt egyedül, akin igazán látszott az elszántság. Nagy kár, hogy támadásban egyedül semmire sem ment. A többiek több-kevesebb sikerrel igyekeztek ellátni feladatukat, de sajnos hiányzott a csapatból a tűz. A félidőben a megsérülő Mészáros helyére beálló ifjabbik Pintér nagyon igyekezett, de „kényszer-balhátvédként” ő sem tehetett csodát.

Az 58. percben végre szép támadást sikerült vezetnie Felsőpáhoknak: 4-5 passzból szépen sikerült felvinni a labdát, majd Veres húsz méterről leadott lövése épp mellé szállt. Ha végig így játszott volna a csapat… Ezzel szemben azonban a 61. percben egy ívelés után már 3-0 volt az eredmény, majd egy hatalmas lesgóllal két perc múlva 4-0. A mieink a kapu közelébe sem nagyon tudtak eljutni, bár néhány alkalommal (Strom és Hegyi Józsi lövésénél) legalább a kaput sikerült eltalálni. A 87. percben egy újabb véleményes góllal már 5-0 volt az állás (a gól lesgyanús volt, de nem véletlen, hiszen előtte lenullázták a védelmünket), majd egy perccel később Nemesbük beállította a 6-0-s végeredményt. Ellenfelünk egyértelműen jobb volt, magának a vereségnek az okait csak magában keresheti csapatunk, de ez nem jelenti azt, hogy a játékvezetők vérlázító teljesítménye mellett szó nélkül el lehetne menni.

A meccset ugyanis talán már el sem lehetett volna kezdeni, mert a nemesbükiek nem adták le kezdés előtt a rendezők listáját. Bár lefújás után a játékvezető állította, hogy a nevek rendben vannak, nem tudom, hogy ki látott a pálya körül rendezőket, és ha tényleg voltak, akkor miért a játékosok rohangáltak minden labda után, néha percekre megszakítva ezzel a játékot. Apropó rohangálás: a pálya a bíróknak is nagy lehetett, mert vagy ennek köszönhető, hogy folyamatos lemaradásban össze-vissza fújták a leseket, vagy pedig… Na azt inkább hagyjuk, hiszen nyilván letették valahogy a játékvezetői vizsgát. De hogy azt nem vették észre, hogy a 63. percben a nemesbüki játékos több méteres lesen volt?! Rendben, hogy nem ő rúgta a gólt, de a másik támadóval együtt végig részt vett a támadásban, egyértelműen zavarva ezzel a kapust. Volt még egy lesgyanús gól, a már védők elé jutó játékos előrefelé passzolt a társának, aki a kapuba talált. A kérdés itt az, hogy ha ez nem les, akkor ugyanilyen helyzeteket miért fújnak le más pályákon (például tavaly a felsőpáhokiak kárára is), nincs talán egységes játékvezetői álláspont? A nézők és a bírók kölcsönösen „javasolták” egymásnak a játékszabály beszerzését, azt viszont még a bíró is tudhatja enélkül is, hogy egy felnőtt focimeccs kétszer 45 percig tart és nem kétszer 43 percig. Ha a játékvezető ennyire unja a meccset, akkor szólhatott volna már a meccs előtt is, a két csapat egymás között sokkal jobban lejátszotta volna a találkozót. Na persze biztos, hogy a bíró órája a hiteles és pontos, az viszont nem kis csoda, hogy többünknél a stopper másodpercre pontosan ugyanannyit „tévedett”… Az is egyértelmű, hogy a reklamálás nagyobb veszély a meccsre nézve, mint a szabálytalanság. Mi mással magyarázható egyébként, hogy amíg előbbit lappal is büntette a bíró, addig utóbbiért súlyosabb esetben sem adott lapot, vagy éppen még az orra előtt történőt sem fújta le? És a legdurvábbat a végére hagytam: érthető, hogy a meccs végén elég forró hangulatban hagyták el a bírók a pályát. De ilyenkor általában a játékosok szoktak háborogni, nem pedig a játékvezetők. Itt fordítva volt, mert a bíró nemes egyszerűséggel bement a már az öltözőbe bevonuló játékosok után az öltözőbe és ott közölte Erdélyivel, hogy: „Egyes csak hogy tudjon róla, magát kiállítom!”. Hát persze, mert az csak úgy megy, hogy a bíró beront a csapat öltözőjébe a lefújás után. Én meg csak a labdarúgás játékszabályából idéznék: „A játékvezetőnek attól a pillanattól van joga fegyelmezési szankciók alkalmazására, amikor a játéktérre lép egészen addig, amíg elhagyja a játékteret a befejező sípszó után.” Miért nem rögtön két nappal a meccs után az utcán találkozva állít ki valakit?  És amúgy is a kiállításhoz a piros lap csak dísznek van? És az sem baj, hogy az állítólagos kiállításra nincsenek tanúk? Hiszen sem az asszistensek, sem nézők, sem ez ellenfelek játékosai nem látták ezt az állítólagos kiállítást.

Nagy kár, hogy néhány dilettáns játékvezető tönkreteheti ezt a szép sportot. Persze ettől még a tény az tény, Felsőpáhok 6-0-ra kikapott, de nincs mese, a folytatásban fel kell állni a padlóról, amire ez a csapat képes is lehet. A kérdés, hogy mikor…