Kőfalak közt
zsuka49 2007.10.23. 22:23
Múlik az idő,...
Múlik az idő, egyre gyorsabban halad, nyomában megsárgult emlék lihegve szalad, sietnek az évek is a kertek alatt, ha nem lohol, egyedül marad. Így rohannak a napok, hónapok, évek, míg én magányba zárt kőfalak közt élek. Már nem zajos, nyomasztón csendes az élet, egyedüllét ül rajtam, s bőrömön éget. Félek, eztán jön még a sok fájdalom, szerelem sem zörget már öreg váramon, nevet, odébb perdít gyengéden vállamon, mondd, mit tegyek? - ezt a csendet ki nem állhatom. Zárja be szerelem szívemen a repedést, hozza magával az önfeledt nevetést, megszűnik akkor a folytonos kesergés, nem lesz fájdalom, nem lesz remegés. Leomlanak akkor a rideg kőfalak, felém a boldogság tárt karokkal szalad, kezemet szorosan fogva velem marad, mosolyogva néz, örül, hogy társa akad.
2006. december 11.
|