|
4.fejezet (1 rész)
tündibogyó 2007.09.26. 21:37
Szerző megjegyzése:
Egy kis vita Pansyval, egy kis kötekedés Dracóval, aztán egy mókás este, majd egy kis faggatózás, és elmélkedés.
Ez egy kettévágott fejezet első fele, csak nem mertem egyben feltenni. Ha lesz rá érdeklődés, akkor 1-2 napon belül felteszem a második felét is. :)
4. fejezet
A következő napokban nem firtatta egyikük sem az első nap eseményeit, sőt, kicsit mintha jobban kerülték volna egymást. Az őrjáratok is csendesen teltek, keveset beszélgettek, aminek Hermione kicsit még örült is, mivel így átismételhette magában a tanultakat. Néha annyira elgondolkodott, hogy csak az utolsó pillanatban kerülte el az ütközést Dracóval, vagy a folyosók egyéb berendezési tárgyainak valamelyikével.
Az egyik reggel Hermione korán indult reggelizni, és még alig lézengett pár diák a Nagyteremben. Ahogy közeledett az asztalukhoz, észrevette, hogy Parkinson már a reggelijét fogyasztja.
- Jó reggelt! – köszönt Hermione a lányra nézve. Válaszul csak egy lenéző pillantást kapott, minek hatására kezdte kissé elfutni a méreg.
- Köszöntem, ha nem vetted volna észre! – szólt oda valamivel élesebben.
- Kit érdekel, sárvérű? – köpte a lány.
- Hogy te milyen bunkó vagy! – jött a válasz Hermionétól.
- Ne merj engem bunkónak nevezni, te kis senki! – sipította Pansy sértetten
- Inkább hagyj engem békén, Parkinson! – unta meg Hermione a parttalan társalgást, majd egy gonosz kis hang hatására még odaszúrt egyet. – Nem vívok szellemi párbajt fegyvertelen emberrel… még az illemszabályokról sem.
Erre a mardekáros prefektusnak elakadt a szava, csak nézett nagy, kerek szemekkel, és látszott rajta, hogy miután értelmet nyertek Hermione szavai, komolyabb veszekedésre készül. Szerencsére nem volt alkalma kitörni, mivel ekkor ért az asztalhoz Blaise, Draco és Tony.
- Mi folyik itt? – kérdezte a szőke fiú.
- Semmi. Nem érdekes – felelte a griffendéles.
- Igenis érdekes, te mocsok! – zúgolódott Parkinson – Ez a kis senkiházi lebunkózott.
- Valóban? – nézett Draco kérdő tekintettel a két lányra – És miért? – nem lehetett tudni, kihez intézte szavait.
- Köszöntem neki, de csak pofákat vágott. Mikor szóltam, hogy köszöntem, beszólt és sértegetett. Erre közöltem vele a véleményem. Ekkor jöttetek. Ennyi a sztori – összegezte a történteket Hermione.
- Értem – szólt Draco, majd Parkinson felé fordulva még hozzátette – Igaza van.
- Micsoda? – nyafogta Parkinson fejhangon. – Őt véded? Ezt a korcsot? Mégis hogy gondolod?
- Pansy, ez egyszerű – magyarázott neki unottan a szőke fiú. – Ha köszön valaki, és nem fogadod, az bunkóság. Mindegy, ki köszön, illik fogadni.
Parkinsonnak aznap reggel második alkalommal forrt torkára a szó. Meglepetésként érte, hogy az ő imádott Dracója nem áll mellé, a tény pedig, hogy mindezt egy sárvérűvel szemben tette, sértette és dühítette egyszerre.
- Nekem elment az étvágyam – vetette oda a lány, és kiviharzott a nagyteremből, de olyan lendülettel, hogy majdnem fellökte az asztal felé közeledőket.
Tony és Blaise megütközve álltak az asztal mellett, és értetlenül néztek hol Dracóra, hol Hermionéra.
- Mi történt? – kérdezte az érkezők közül Ron. – Miért rohant ki Parkinson? Majdnem letarolta Hannah-t és Ernie-t.
- Volt velem egy kis afférja, és nem tetszett neki a befejezés – felelte Hermione.
- Miért, mi volt az eredmény? – kérdezte Hannah.
- Draco nem neki adott igazat, hanem Hermionénak – adta a választ a vigyorgó Tony.
Erre mindenkinek leesett az álla. Ilyen még nem volt a Roxfort történetében az elmúlt hat évre visszatekintve, hogy Malfoy igazat ad egy griffendélesnek, ráadásul egy sárvérűnek a nyilvánosság előtt.
- Szerintem reggelizzünk – vetette fel Blaise az ötletet, és a továbbiakban a rántottának szentelte minden figyelmét. Lassan a többiek is leültek, és hozzákezdtek a reggelihez. Hermione Dracohoz fordult, aki a nagy kavarodásban mellé ült le.
- Köszönöm – szólt halkan.
- Nincs mit – válaszolt a fiú is halkan.
Reggeli után a diákság szétszéledt a tantermek összes irányába. Harry és Ron kellemesen vészelte át az első két órát, ami az ő esetükben igazából lyukasórát jelentett, így Ron szobájában sakkozással töltötték az ajándékba kapott időt.
- Nem mondod, hogy Malfoy Hermione mellé állt?! – mondta Harry meglepetten, miután Ron elmesélte a reggeli eseményeket. – Ezt nem hiszem el!
- Bizony, haver – bólogatott a vörös hajú fiú –, ha nem első kézből hallom, akkor én is ezt mondanám. De ott volt mindenki, amikor Tony és Hermione összefoglalták a történteket, és Malfoy is ott állt. Az a liba Parkinson majdnem ledöntött minket a lábunkról.
Egy ideig mindketten emésztgették a témát, majd Ron hangot adott a kérdésnek, ami már egy ideje foglalkoztatta.
- Miért csinálta ezt Malfoy?
- Fogalmam sincs – csóválta a fejét Harry. – Valami oka biztosan van, és szerintem előbb-utóbb ki is fog ez az ok derülni. Ha rajtam múlik, inkább előbb, mint utóbb…
- Induljunk el órára – javasolta Ron pár perc múlva –, mert Hermione leveszi a fejünket, ha nem érünk oda időben…
Barátnőjükkel az SVK terem előtt találkoztak, és hamarosan már a teremben pakolták le holmijukat. Lupin professzor az első találkozást egy szintfelmérő órának kiáltotta ki, azzal a céllal, hogy képet kapjon, ki mennyit felejtett, és kinek mire kell jobban koncentrálni, hogy megfelelően kezdhessék az éves anyagot. Természetesen Harry szerepelt a legjobban, aki minden ártást, átkot és bűbájt tökéletesen hajtott végre, 20 ponttal gazdagítva a házát.
Ebéd után Flitwick professzorhoz voltak hivatalosak egy kellemes, dupla bűbájtan órára. Itt is ismételtek, és mindenki házi feladatnak kapta, hogy gyakorolja azokat a bűbájokat, amik kevésbé mentek.
Órák után Hermione elbúcsúzott a fiúktól, mondván a könyvtárban van dolga egy kéttekercses rúnafordítással. Lepakolta holmiját, és a fordítandó anyaggal máris a könyvtárba indult. Már év elején népes hely volt a könyvtár, hiszen Hermionéhoz hasonlóan már a hollóhátasok is keményen tanultak ilyenkor, illetve még néhány más házhoz tartozó diák, akiknek fontos volt a RAVASZ vizsga.
Hermione elhelyezkedett az egyik hátsó asztalnál, levetette talárját és hozzákezdett a feladathoz. Maga is meglepődött, hogy milyen nehéznek bizonyul a fordítás még neki is, így nehéz sóhajjal indult el további könyveket keresni.
A rúnaismerettel foglalkozó részleg közelében néhány mardekáros üldögélt, és köztük Malfoy foglalt helyet. Hermione remélte, hogy nem keverednek szóváltásba, és próbált nem tudomást venni róluk, de érezte, hogy a mardekárosok összesúgnak. Nyilvánvaló volt, hogy azon tanakodnak, hogyan tudnának belekötni, de ő továbbra is csak a keresett könyvvel foglalkozott, amit még mindig nem talált. Már az alsó polcokon keresgélt, kicsit előre hajolva, amikor halk kuncogást hallott a háta mögül, és ebből már sejtette, hogy hamarosan számíthat valamilyen megjegyzésre.
Draco és társai Hermionét figyelték, ahogy szisztematikusan fésüli át a polcokat fentről lefelé haladva. A mardekárosok bíztatni kezdték Dracót, hogy kössön bele valahogy a sárvérűbe, amit a fiú nagyon nem akart megtenni, de hát a látszat egy olyan dolog, amit fenn kellett tartani. Nem akarta nagyon megsérteni a lányt, így elhatározta, hogy nem a származásán fog gúnyolódni, sokkal inkább valamilyen más, kellemesebb dolgon.
- Nem gondolod, Granger, hogy nem biztonságos ilyen rövid szoknyában hajladozni? Vagy netán így akarsz magadnak pasit fogni? – kérdezte gúnyos hangon, miután látta, hogy a lány szoknyája egyre fentebb csúszik, ahogy hajol előre.
Hermione meglepetten fordult hátra, hogy visszaszóljon a fiúnak, ám azt kellett látnia, hogy Malfoy alig észrevehetően ráhunyorít, jelezve, ne vegye komolyan, amit mondott. Gyorsan átfogalmazta tervezett mondanivalóját, bár nem tudta mire vélni a mardekáros viselkedését.
- Tudod, Malfoy, nem szorulok rá, hogy trükkel akarjak magamnak pasit fogni – felelte hűvös hangon. – Egyébként sem kötelező rám nézni. Vagy netán tetszett, amit láttál?
- Szeretnéd, mi, Granger! – felelte nyájas hangon a fiú. – Álmodozz csak! Feleslegesen riszálod magad…
- Valóban? Akkor mondd a haverjaidnak, hogy töröljék le a nyálat az állukról! Nem, mintha „riszáltam” volna magam bárkinek is… – azzal sarkon fordult, és visszaült a helyére, feladva a könyv keresését.
Nem sokkal később a mardekáros társaság mellette elhaladva vonult ki a könyvtárból. Malfoy volt az utolsó, és amikor elhaladt Hermione mellett, egy pergament ejtett az asztalra, és hátra sem nézve fojtatta útját társai után. Hermione értetlenül nézett utánuk, majd kihajtotta a pergament, és elolvasta az üzenetet.
Remélem, nem vetted komolyan! M.
Tehát akkor jól értelmezte a fiú jelzését, gondolta. Még mindig nem értette, miért csinálta, de majd este az őrjáraton megkérdezi tőle. Félretéve a Malfoy-kérdést, folytatta a fordítást, és hamarosan már meg is feledkezett az incidensről.
Nem is vette észre az idő múlását, csak akkor kapott észbe, mikor gyomra hangosat kordult. Órájára nézve lemondóan vette tudomásul, hogy a vacsorát bizony lekéste. Még egy félórát igényelt, hogy befejezze a fordítást, majd visszaindult a szobájába azzal az elhatározással, hogy még az őrjárat előtt elmegy fürödni. Még szinte le sem pakolta holmiját, amikor kopogtak.
- Ginny! Hannah! Sziasztok – engedte be a lányokat.
- Merre jártál? Nem voltál vacsorázni sem – kezdte Hannah.
- A könyvtárban voltam leckét írni - felelte. – Épp fürödni indultam, mikor jöttetek.
- Bocs, akkor nem tartunk fel, de ha végeztél, gyere át hozzám – mondta Ginny, azzal elhagyták a szobát.
Hermione végre elindult a fürdő irányába. Kicsit fáradtnak érezte magát, és úgy döntött, hogy aznap az egyik kádat veszi igénybe. Lepakolt a kiválasztott kád mellett, teleengedte vízzel és kedvenc gyöngyvirágos habfürdőjéből is tett bele.
Nagyon jó érzés volt elnyúlni a habok között. Szinte nem is akart kijönni a vízből, de egy félóra önáztatás után mégis kimászott, megtörölközött, majd köntösbe bújva visszament a szobájába átöltözni. Világos nadrágot, és fehér blúzt választott, ami kiemelte vonalait, majd átfésülte a haját, és elindult Ginnyhez abban a reményben, hogy a lány vele tart a konyhára némi vacsoráért.
Kopogására az ajtó szinte azonnal kitárult, és odabent népes társaság fogadta: Hannah, Blaise, Draco, Tony, és a házigazda, Ginny.
- Nahát! Ezért érdemes volt várni! – rikkantotta Tony elismerő pillantást vetve a lányra.
- Köszönöm… – pirult el kissé Hermione. – De miért kellett rám várni?
- Csak azért, mert a fiúk hoztak neked kaját a konyháról, mivel nem voltál vacsorázni. Nem jó éhesen menni őrjáratra – mondta Ginny.
- Köszi, hogy gondoltatok rám – mondta a lány, majd leülve elvett egy szendvicset. – Mi a ma esti téma?
- Semmi különös, csak úgy dumálunk – mondta Hannah.
- Mit gondoltok, a többiek is összejárnak? – kérdezte Tony.
- Nem hinném – felelt Blaise.
- Miből gondolod? – nézett rá Ginny.
- Csak abból, hogy mivel mi itt beszélgetünk, ők kénytelenek a klubhelységeket felügyelni.
- Tehát ebből kifolyólag – kezdte Draco –, mint iskolaelső, köteles vagyok felhívni a figyelmeteket a feladatra, és jelezni, hogy holnap nem tartunk klub-délutánt, hanem ti szépen a klubhelységeitekben lesztek.
- Persze, te könnyen vagy! Neked és Hermionénak nem kötelező – játszotta a felháborodottat Tony – Ti annyit ültök itt és dumáltok, amennyit csak akartok.
- Azért ez nem így van – sietett a válasszal Hermione –, nekünk is kell tanulni, nem csak lébecolunk az órák után…
- És nekem a jövő héttől kviddics, ami legalább heti három este, szóval nekünk sem fenékig tejfel… – fejezte be a fiú Hermione mondatát.
- Na de attól még, hogy több dolgunk lesz, összejárhatnánk, nem? – fűzte tovább a témát Ginny.
- Hát, nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nagyon bejönnek ezek az esték – dőlt hátra Hermione mellett Tony, de félúton megállt a mozdulatban. – Hermione! Mi ez az illat! – hüledezett a fiú.
- Mi…? Ja, hát… gyöngyvirág – mondta a kissé zavarban lévő lány.
- Na, na, na! Csak nem megkörnyékezni a barátnőmet! – lengette meg ujját Ginny.
- Miért? – vette poénra Tony – Jó nő! Hé, szivi! – fordult Hermionéhoz. – Nem akarsz idebújni egy kicsit?
Erre a kérdezett prüszkölve köpte ki a töklevet, majd nevetve köhögni kezdett, és eltartott pár percig, mire megnyugodott.
- Hát te tényleg nem vagy százas, Tony! – mondta elhaló hangon Hermione, mikor már átjárta a levegő a tüdejét.
- Én? – kiáltott fel méltatlankodva Tony. – Mi az, hogy nem vagyok százas? Hát kinek nézel te engem, kisanyám? Nem kellek? – játszott tovább a hollóhátas fiú – Akkor te se kellesz, te céda! Ne is könyörögj…
- Jaj, ne csináld már! – szállt be Hermione is a játékba – Ígérem, jó kislány leszek, csak most az egyszer még engedj vissza! – könyörgött a fiúnak szempilláit rebegtetve. A többiek vigyorogva figyelték a jelenetet, kíváncsian, mi fog kisülni belőle.
Tony megint végigmérte Hermionét, mint aki azon gondolkodik, megbocsásson-e, majd elfordult a lánytól
- Nem! Elutasítottál, most már menj, ahova akarsz! – azzal karba fonta kezeit maga előtt, orrát az égnek emelte, mint akit vérig sértettek.
- Hé, kislány! – hallották Blaise hangját – Én szívesen látlak! – vigyorgott a fotelból. Hermione egy pillanatra meglepődött a mardekároson, de felállt a kanapéról, majd kicsit illegetve magát a fiúhoz sétált, leült a karfára, átkarolta a nyakát, végül Tony felé fordulva nyelvet öltött az ál-sértődöttre.
- Na! Látod, te hálátlan? – vigyorgott Blaise a lány karjai mögül – Nekem a legjobb…
- Nekem viszont kettő van! – rikkantott Tony maga mellé rántva Ginny és Hannah kettősét.
- Hé! – nézett körbe Draco, mint akiben most tudatosul a kialakult helyzet – Nekem meg semmi? Tartsam nektek a gyertyát? Na azt már nem! – ugrott fel a fotelből, és megjátszott haraggal nézett Tonyra.
- Én nem adok neked nőt, haver! – csóválta a fejét a fiú, mikor megértette, mit vár tőle az iskolaelső. – Ne is álmodj! Kell mind a kettő!
A lányok már alig bírták megállni nevetés nélkül, de még tartották magukat a végkifejletet várva.
- Nem adod a nőt? – kérdezte szemöldökét felvonva Draco, majd a következő pillanatban már dirigálni kezdett. – Tony! Elengeded Hannaht, de rögtön, és átengeded Blaise-nek. Mivel iskolaelső vagyok, így Hermione, mint iskolaelső, nekem jár, és ő, mint gyenge, és alázatos nő, nem ellenkezhet velem! – azzal megragadta Hermione karját, finoman tépte ki Blaise nyakából, lehetőséget hagyva a lánynak a visszakozásra, majd amikor látta, hogy az továbbra is hajlandó játszani, elhurcolta magával a fotelig, ahol is az ölébe vonta.
Hermione nem állította le a játékot, már csak azért sem, mert jól szórakoztak a lányokkal a fiúk marakodásán.
- Mi az, hogy te vagy az iskolaelső! – háborgott Blaise felugorva, aki a meglepetéstől némán tűrte, hogy megfosszák a szerzeményétől. – Az enyém! Én szereztem!
- Az lehet, hogy szerezted – vont vállat Draco –, de most már nálam van, és én nem vagyok olyan béna, hogy hagyjam, hogy visszavedd – majd védelmezvén tulajdonát, átfogta a lányt karjaival, így az annyira közel került hozzá, hogy ő is érezte bódító gyöngyvirág-illatát.
- Látod, haver? – szólt csúfolódva Tony Blaise-nek – Ezt bebuktad! Na, eredj, te cafka – lökött kicsit Hannah derekán, hogy elindítsa a kisemmizett fiú felé –, szórakoztasd a barátomat, legyen jó neki is.
- Tudod, mit? Tartsd meg a csajt, komám, nekem nem is kellett igazán – mondta Blaise Dracóra nézve, és Hannaht maga után húzva elindult a saját foteljéhez, majd leült a lánnyal együtt. Hermione felé fordulva tettetett sértettséggel még hozzátette – Úgyis lelép tőled is ez az áruló liba…
Itt szakadt el a cérna, és mindenkiből kirobbant a röhögés. Draco annyira nevetett, hogy amint hátravetette magát a fotelban Hermionéval a karjaiban, az ülőalkalmatosság engedett a lendületnek, és felborult. Hermione kisebb sikítással élte meg a zuhanást, minek hatására keresztben terült el a mardekároson, és még percekig nem tudott lekászálódni a fiúról, mert egyre csak nevettek. Ginny lecsúszott a kanapéról, annyira kacagott, és húzta magával Tonyt is. A másik fotel még hősiesen tartotta magát, de nem küzdhetett a sorsa ellen, és egy fájdalmas reccsenéssel lábát törte, minek következményeként Blaise és Hannah kiborult belőle. Már mindenki a földön volt, és ki ahogy tudott, próbált szabadulni a fogságból, amit társa elkeveredett végtagjai jelentettek. Nagy nehezen aztán mindenki megtalálta a kiutat, és levegő után kapkodva próbáltak megnyugodni.
- Ez aztán az ősember-feeling… – hörögte Tony – aki kapja, marja. Ősállat…
- Jaj… fááááj a szááám – sírta Ginny arcizmait próbálgatva, ami már szinte begörcsölt a nevetéstől.
- Nahát, nahát… mit nem hallok! – éledt újra Tony.
- Na, állj le, jó! Ma már nem bírok többet! – szólt rá Hannah, akiben még mindig nem járt rendesen a levegő.
- Egyben vagytok? – kérdezte Tony a Hermione-Draco kettőstől. – Ti estetek a legnagyobbat.
- Ja, én megvagyok, de azt hittem, kitört a nyakam, amikor a fotel földet ért – mondta a fiú a tarkóját dörzsölgetve.
- Semmi bajom, csak kicsit meglepődtem, amikor a fotel elindult velünk – válaszolt Hermione is.
- Ez jó volt – hallották Blaise hangját is, akinek már normalizálódott a légcseréje.
- Hé! Mennyi az idő? - kiáltott fel Hermione – Az őrjárat!
- Mindjárt tíz óra - mondta Blaise.
- Induljunk, mert McGalagony kitekeri a nyakunkat – mondta Draco, azzal felkelt a földről.
- Hé, ősemberek gyöngye! Nem segítenéd fel a gyenge és alázatos nőt, ha már a földre vitted? – szólt utána Hermione háborogva.
- Az ősemberek elég modortalanok, de lásd, milyen vagyok… – azzal kezét nyújtotta a lánynak, és felsegítette a földről.
- Igazán köszönöm. Látod? Az ősasszonyok nem modortalanok – vigyorgott Hermione. – Nektek meg takarodó – szólt Ginny felé fordulva. – Na, Frédi és Béni, menjünk – intett a fiúknak, majd megindult Draco és Blaise előtt a folyosóra.
Magukhoz vették talárjaikat és pálcáikat, majd pár perc múlva már az előcsarnokban voltak. Szerencséjükre McGalagony még nem ért le, így megúszták az esetleges fejmosást, amit a késésért kaptak volna. Közben megérkezett Parkinson is, majd utána Padma és Ernie. Parkinson gyűlölettől izzó tekintettel nézett a kis hármas felé, mert azt látta rajtuk, hogy mind nagyon jó hangulatban vannak, sőt, egyenesen kacarásznak egymás közt. Mikor számon akarta kérni a két fiút, hogy mit vigyorognak egy sárvérű, griffendéles liba társaságában, megérkezett a professzor is, és megtartotta az eligazítást.
- Jó estét! – köszöntötte őket McGalagony. – Tehát ma este Miss. Patil Mr Zambini társaságában fog őrjáratozni a negyedik emelettől felfelé a nyugati szárnyban, míg Mr Macmillan és Miss. Parkinson a negyedik emelettől felfelé a keleti szárnyban. Mr Malfoy, az önök feladata adott. Kettőkor visszatérhetnek a szobáikba. Jó éjszakát.
- Úgy, mint tegnap? – kérdezte Hermione, amikor a többiek elindultak a kijelölt irányba.
- Aha, nekem jó – vont vállat a fiú.
- Na menjünk, mert sose lesz vége… – mondta a lány, majd megindult az alagsor felé, Draco pedig némán követte.
Eleinte nem sokat beszélgettek, és Hermione azon gondolkodott, hogy elmondja-e a fiúnak, mit gondol most. Aztán úgy döntött, nem tartja magban.
- Ugye tudod, hogy nagyon furcsán viselkedsz? – fordult Dracóhoz.
- Mire gondolsz? – kérdezett vissza a mardekáros.
- Jaj, Malfoy, ne játszd meg magad! – szólt rá Hermione. – Tudod, mire gondolok. Nem sértegetsz, leszámítva a könyvtárban történteket, bár azt sem értem. Igaz, ez is még csak a második hét, de mégis több mint a semmi. Aztán mellém állsz Parkinsonnal szemben, és mindezek tetejére még értékes idődet is velünk töltöd. Szerinted ez nem furcsa?
- Attól függ, honnan nézzük – felelte lassan Draco. – Ahonnan te nézed, valóban furcsa. Viszont ahonnan én nézem, onnan nem annyira.
- Miért, te honnan nézed? – érdeklődött tovább a lány.
- Azt nem mondhatom meg – válaszolta gyorsan a fiú. – A könyvtárat hagyjuk, majd egyszer megmagyarázom.
- Miért? – erősködött Hermione.
- Nem tenne jót senkinek. Meg aztán, mit ér egy pasi, ha nincsenek körülötte titkok? – próbálta terelni a témát, nem sok sikerrel.
- Ne ködösíts ezzel a pasi dumával! – szólt gúnyosan mosolyogva Hermione
- Ne haragudj, de nem mondhatom meg – hárított Draco továbbra is. – Már ez sem túl okos dolog, hogy így viselkedek. Ami Parkinsont illeti, hisztis, beképzelt liba. Nem volt igaza, ennyi.
- Szóval ne faggassalak? – kérdezte megadóan a griffendéles.
- Ne.
- Jó – felelte Hermione, és ráhagyta a fiúra a témát.
Vagy egy órát sétáltak némán, amikor az egyik lépcsőfordulóban zajt hallottak. Pálcáikat kivonva lépkedtek a sötét terület felé, mindenre felkészülve. Aztán hirtelen a semmiből feltűnt egy fényes valami, ami egyenesen feléjük tartott, igen nagy sebességgel. Draco egy hirtelen mozdulattal rántotta el a lányt, nehogy eltalálja őket az a valami. Hátát a falnak vetve tartotta Hermionet, amikor fémes csattanást, majd egy rekedt, kacarászó hangot hallottak.
- Hóborc! – kiáltott rá Draco a kopogószellemre – Mi a fenét zajongsz itt az éjszaka közepén? Holnap szólok a Véres Bárónak, mert kezdesz elkanászodni! – fenyegetőzött, de Hóborc már messze járt, nem hallotta fenyegető szavait.
- Jól vagy? – kérdezte a még mindig reszkető lánytól.
- Pe… persze, csak frászt kaptam – dadogta Hermione. – Mi a fene volt az a fényes izé?
- Szerintem egy páncél sisakja – tippelt Draco vállat vonva. – Komolyan mondom, nagyon eredeti ötletei vannak… Biztos, hogy jól vagy?
- Igen, köszi – bólintott Hermione. – Remélem, ma már nem lesz semmi meglepetésben részünk. Ma már másodszor hagyott ki a szívem egy ütemet…
- Mikor volt az első? – kérdezte a fiú.
- Amikor felborultunk a fotellal – felelte mosolyogva a lány.
- Na, az jó volt – nevetett fel Draco is. – Már régen nevettem ilyen jót.
- Én is, de az a borulás nem hiányzott – mosolygott tovább Hermione.
- Megütötted magad? – kérdezte a mardekáros.
- Nem hiszem, nem emlékszem, hogy megütöttem volna magam. Puhára estem…
- Puhára? Hát hol látsz te rajtam hájat, hogy puhára estél? – szólt Draco vigyorogva, ahogy eszébe jutott az esti jelenet, amint Hermione keresztben elterül rajta.
- Nem tudom, hájas vagy-e, innen nem tűnsz annak – mérte végig a fiút –, de akkor is jobban jártam, mint te.
- Ki tudja… – válaszolta sejtelmesen.
- Mire célzol ezzel? – kérdezte kíváncsian a griffendéles.
- Semmire – titkolózott tovább. – Csak úgy mondtam.
- Na azért! – indult tovább Hermione.
Ismét örömmel könyvelték el, hogy az aznapi szolgálatnak is vége, és elálmosodva indultak vissza a szobáik felé. Szinte összeakadt a lábuk, és Hermione kissé meg is botlott, ahogy bemászott a portrén keresztül. Az volt a szerencséje, hogy Draco még nem indult tovább, így utánakapott a lánynak, és nem engedte földet érni.
- Ejnye – mondta, majd betámogatta a lányt a szobájába.
- Kösz, de ment volna nekem is – morogta zavarában Hermione.
- Ja, láttam – vigyorgott rá Draco.
- Csak kicsit megakadt a lábam – mentegetőzött a griffendéles. – Most már mehetsz nyugodtan, itt már nem lehet bajom. Legalábbis remélem… Akkor jó éjszakát.
- Jó éjszakát! – köszönt el a fiú is, majd elhagyta a szobát.
Hermione sietve átöltözött és lefeküdt, de elaludni mégsem tudott, mert egyre csak azon járt az agya, hogy mi lehet Malfoy körül. Mi az oka, hogy már két hete normálisan viselkedik, nem sértegeti, beszélgetnek, sőt, még a játékban is részt vett? És miért őt választotta magának? Hiszen Ginny-t vagy Hannah-t is elhúzhatta volna Tony mellől, de nem, őneki Hermione kellett. És mit titkol? Miért nem magyarázhatta meg a viselkedésének okait? Itt valami titok van, az már biztos. És ő utána fog járni ennek a titoknak. Most, hogy látta a fiút másképp viselkedni, felmerült benne a gyanú, hogy Malfoy nem csak a gúnyos, fellengzős, öntelt jelzők birtokosa, hanem talán van egy normális, vicces, esetleg kedves oldala is.
Mennyivel jobb lenne mindenkinek, ha békét tudnának kötni, és ha kicsit barátibb viszony lenne a diákok és Malfoy, illetve a Mardekár ház között! Ezekkel a gondolatokkal merült mély álomba.
Amíg Hermione már elaludt, addig a szomszéd szoba lakója még ébren volt, és kétes gondolatok gyötörték. Draco Malfoy nagyon furcsán érezte magát, több okból is. Először is tanácstalan volt, ami még nem sokszor fordult elő vele. Vívódott, őrlődött érzései miatt. A szívére hallgasson, vagy a józan eszére? Eddig mindig a józanész győzött, és minden tette pontosan fel volt építve az elmúlt négy évben.
Most viszont olyan dolgok történtek vele, amik megingatni igyekeztek eddig hideg gondolkodását. Mióta kiszakadt az eddig megszokott alagsori helyiségből, ahol háztársait látva biztos volt abban, hogy helyesen cselekszik, nehezére esett folytatni a tervet. Márpedig a tervet fontos pontosan végrehajtani, hiszen másképp kérdéses a siker. Most azonban látta azt, hogy őt is képesek emberszámba venni mások is, nem csak a mardekárosok. Jó érzés volt, hogy együtt lehetett a többiekkel, akikkel eddig nem érintkezett.
Ott volt Tony, aki nem sokat gondolkodott, hogy szóba álljon-e vele, egyszerűen odament hozzá beszélgetni. Blaise-t már ismerte, de neki is új volt, ahogyan a fiú a számára szintén új társaságban viselkedett. Nem sokszor látta még úgy nevetni és viccelődni, mint aznap este a lányokkal.
Aztán ott voltak a lányok. Ők is igencsak meglepték Dracót. Nem gúnyolódtak, nem rekesztették ki maguk közül. Még Ginny is rendes volt vele, holott ő egész életében bántotta az egész Weasley családot
A legmeglepőbb mégis Hermione volt. Nem tudta felfogni, hogy miért áll vele szóba egyáltalán. Igaz az első napok kicsit rizikósan teltek, de a mai... a mai már egész más volt. Ahogy este bejött Ginny szobájába, tényleg nagyon csinos volt. Tudta ő ezt eddig is, de valahogy nem foglalkozott vele. Aztán amikor belement a játékba, megint csak meglepődött. Nem akart beleavatkozni, de amikor látta, hogy Blaise is beszáll, és nem kap elutasítást, már neki is kedve támadt egy kis viccelődéshez. Szerette volna érezni azt az illatot, ami az első nap reggelén ösztönösen vitte a lány után, és nekiment a szobája előtt.
Ez a kis játék alkalmat adhatott erre, bár tartott attól, hogy amint bekapcsolódik, Hermione visszavonulót fúj. De nem tette, és szerepét játszva ment utána, ült az ölébe, és nem ellenkezett, amikor átkarolta, és közelebb került hozzá. Aztán borult a fotel… Jó érzés volt együtt nevetni vele és a többiekkel. Gondtalan, önfeledt móka volt ez, mégis veszélyes. Veszélyes, mert nem passzolt a tervhez. Talán meg kellene fontolnia néhány tanácsot…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
