InuYasha & Tokio Hotel Fan Site

 

 

Mit hoz a jövő?

Szinte biztos, hogy az Inuyasha többi részét is le fogják szinkronizálni. Ez kb 3-4 év múlva már készen is lesz és az anime csatorna biztosan játsza majd. Aztán a másik jó hír, hogy a mozifilmeket(movie-kat) is várhatóan leszinkronizálják és az is megeshet, hogy talán még a moziban is leadják őket. De ez utóbbi csak feltételezés. Mondjuk nem áll messze a valóságtól. Erre a részek magyar szinkronos megjelenése után egy évvel lehet számítani, de lehet, hogy "egyszerre" jelennek meg. Tehát lehet reménykedni és kitartóan várni ;)

 

Jelen:
Régen csak feltételezés volt, ma már szó szerint kézzel fogható. A 4 mozifilm, szinte egymást tarolva jelentek meg a boltokban. Az animét is kiadták a 104. részig magyarul. Azt is tudjuk ma már, hogy az elkészült anime összes része le van szinkronizálva. Tehát megvan magyarul is, csak ismeretlen okokból nem adják le. Dolgoznak vele és ennyi. Meg is érdeklődtem még anno ezt, amit az oldalon közzé tettem, mikor megkaptam a választ.:

 

Tisztelt Szerkesztőség!
 
Azt hallottam, hogy milliók kedvenc anime sorozata, az InuYasha 105-167 részig (?) le lett szinkronizálva. Ebből pár részt, körülbelül 8-at láthattunk az RTL Klub műsorán vasárnaponként, reggel 9:25-től. Az érdekelne engem és sok más rajongóját is, hogy miért maradt abba az "új" részek vetítése és az Animax-en azok mikor lesznek láthatóak?
Válaszukat várom, amit előre is köszönök!

 
Köszönettel: Kiss Bettina

 

 

Kedves Bettina!

Köszönjük megtisztelő levelét és érdeklődését.
Ahogyan azt az AnimeConon is elmondtuk, csatornánk sajnos egyelőre csak a sorozat második évadját birtokolja, ezért nem is kerül képernyőre nálunk a többi epizód.
További jó szórakozást kívánok az Animax jelenleg futó újdonságaihoz!

Üdvözlettel:

Somló Iván
 

Nem a legkielégítőbb válasz, mert arra sztem mindenki rájött, hogy azért nincs valószínüleg levetítve, akár készvan akár nem, mert a csatorna éppenséggel nem birtokolja a többi részt.

 

Egy újabb levél, amiben pontosabb választ kapunk:

Tisztelt Szerkesztőség!
 
Korábban már írtam egy levelet, amiben az InuYasha című sorozat után érdeklődtem. Most is ezt tenném. Lehet, hogy rosszul tudom, de úgy hallottam, hogy az RTL tulajdonában van a többi rész - azaz a 105. résztől az eddig megjelentekig (?) - magyar szinkronnal. Mikor ezt hallottam nagyon megörültem, azonban az "új" részek nálunk sajnos nem kerültek képernyőre. A gond, hogy tulajdonképpen nem tudom, mi igaz ebből. Mivel az RTL-től nem válaszoltak nekem, még az előző levelemre, ezért fordulok a kérdésemmel magukhoz/magához. A kérdésem az lenne, ha a többi rész "vetítésre kész", mikor láthatjuk? Miért nem adják le az RTL-en, esetleg, ha valóban készen van, az Animax mikor "veszi birtokba" és vetíti le megannyi rajongó legnagyobb örömére?
 
Válaszukat várom, amit előre is köszönök!
Köszönettel: Kiss Bettina

 

Kedves Bettina!

Köszönjük megtisztelő levelét és érdeklődését.

Az Inuyasha harmadik évadát, tehát a 105-167. részeket az Animax nem vásárolta meg, ha tehetnénk, megtennénk, de a beszerzés jogi helyzete bonyolult, ezért egyáltalán nem valószínű ezek vetítése.
Az RTL Klub elkezdte levetíteni a 105. utáni részeket, de valahol 120-nál abbahagyták, azonban erre nekünk nincs kihatásunk.
A sorozat DVD-kiadásán 104 rész jelent meg, az Animaxnek pedig jelenleg az 53-104. részek vetítésére van joga, és ezeket vetítjük is.
Ez helyzet, és sajnos nem hiszem, hogy változna bármelyik csatorna vagy DVD-kiadó esetében, de ha mégis, akkor arról értesülni fog honlapunkról.

Addig is, további izgalmakkal teli szórakozást kívánok az Animax jelenleg futó újdonságaihoz.

Üdvözlettel:
Somló Iván

Újabb levelem, amit 2010. febr. 17-én küldtem el.

Tisztelt Szerkesztőség!
 
Sokak kedvelt animéjéről szeretnék információt kapni. Ez az anime az InuYasha. Már régóta nézem és sorra követem a részeit, de magyar szinkronnal eddig csak a 113. részig láttam. Azt hallottam, hogy anyanyelvünkön, ugyanígy megvan a többi rész is. A Kanketsu-Hen-t már nemtudom. Abból csak feliratosat láttam. Sajnos azt láttam, hogy az első hét DVD-t kivonják a forgalomból. Azt szeretném kérdezni, hogy semmi esély nincs arra, hogy saját nyelvünkön hallhassuk a többi részt? A 105-167-ig való részek vetítésére várunk már jóideje, de sajnos semmi. Az RTL elkezdte vetíteni, de félbehagyta. Volt olyan pletyka, hogy az RTL 2009 telén ismét vetíteni kezdi, de ebből sem lett semmi. Irigykedve nézem a többi sorozatot és az irigység mégjobban elönt, mikor azt hallom, hogy újabb részek jelennek meg egyes animékből és nem a kedvencünk nevét hallom ott. Amerikai és természetesen az anime anyaországa, Japán a sorozat végéig kiadta azt, DVD-n. A többi országról nem tudok, de remélem itt is ismét megindul ez az egész és nem marad ennyiben.
 
Válaszukat előre is köszönöm!
Kiss Bettina

 

Kedves Bettina!
 
Köszönjük megtisztelő levelét és érdeklődését. Nagy örömünkre szolgál, hogy Önt is az Animax nézői táborában tudhatjuk.
Mivel csatornánk semmilyen formában nem foglalkozik DVD-kiadással, sem terjesztéssel, sajnos nem tudunk segíteni a sorozat beszerzésében. Ajánlom, érdeklődjön a hazai nagy DVD-kiadással foglalkozó cégeknél: például
http://www.intercom.hu/, www.xpress.hu.
 
Az Animax képernyőjén azokat a részeket láthatja, amelyek vetítési joga nálunk van. Ez a második évad, tehát az 53-104. részek. Az ez után következő, harmadik évad, ahogy írta is, az RTL-nél van, rajtuk múlik, hogy adásba kerül-e.
 
Jó hír, hogy tervezzük az Inuyasha - The Final Act (japán címén, Kanketsu-hen) című utolsó évadot megvásárolni és műsorra tűzni, de valószínű, hogy erre még hónapokat is  várni kell.
 
Üdvözlettel,
Somló Iván

 
Chat

-Ne reklámozz!
-Ne káromkodj!


 
 
 
 
Infó


    több | cserék
 
 
TH FANOK!
-
INU FANOK!

-
 


Tom: "Egész nap Billről készült képeket kerestem a fotózásról... néhány olyat, ami elég tűrhető, hogy megosszam veletek :)" - Elég tűrhető -> hát nem kedves? xD
 


2011.07.12 - Több
 
 

 

 

Ennyien jártatok itt
Indulás: 2007-08-10
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre