Suavasper első szombatja... Ebből kiderűl, milyen veszélyekkel jár az az elhatározás, hogy valakit megmentünk. Meg az is, hogy Perselus mindig Perselus marad...

Perselus másnap elgémberedett tagokkal ébredt. Az az egyetlen pohárka ital segített neki olyan mélyen aludni, hogy nem érezte a kényelmetlen pozíció miatt hasogató tagjait. Most viszont olyan gyorsasággal állt fel, mint egy kétszáz éves vénasszony, akit ráadásul súlyos hátfájás gyötör. Mikor végre sikerült kiegyenesednie, úgy gondolta meg kéne próbálnia felfrissítenie magát. Besétált a fürdőbe, és nyugodt lélekkel ült bele a kádba.

Szombat volt, nem kellett sietnie. Ráérősen nyújtózkodott ki, párszor felszisszenve, mikor véletlenül túl gyorsan mozdult meg. Legalább tíz percig áztatta magát, majd felkapott egy üvegcsét a mellette levő asztalkáról. Lecsavarta a tetejét, és beleszagolt. A kellemes mentolos illat még jobban ellazította. Tett egy keveset belőle a tenyerére és lassan belemasszírozta a  fejbőrébe. Miután leöblintette a habot a hajáról, magára terített egy törülközőt, és gyorsan fogat mosott. Közben eldöntötte, hogy elmegy bevásárolni.

Az új személyiségéhez új ruhák kellenek. A szekrényéhez lépett. Kiemelt egy szokásos, sötét talárt, egy nadrágot és egy inget, majd felöltözött. Nem volt kedve a nagyteremben reggelizni, így megkért egy házimanót, hogy hozzon valami harapnivalót. Miután minden apró- cseprő dolgát elvégezte kilépett a lakosztályából és elindult a kijárat felé. Magához vett egy Jólsep-R-t és elegánsan kirepült az iskola területéről. Néhány perc alatt máris Roxmorts utcáit járta, a lekicsinyített seprűvel a zsebében. Első útja a közeli talárszabászatba vezetett. Az ajtó fölött egy mágikus csengő jelezte, hogy belépett a boltba. A látszólag üresnek tűnő helységbe nyomban besietett egy nő.

- Jó reggel, uram. Segíthetnék?

- Igen. Szeretnék néhány hétköznapi talárt, és egy dísztalárt.

- Természetesen. Milyenre gondolt?

- Nos, valami nagyon egyszerűre…

- Értem. Kövessen kérem, kiválasztjuk az anyagot.

Perselus a nő után lépkedett. Valahogy nem vonzotta ez az egész dolog. Bezzeg eddig soha nem kellett ilyesmihez fogjon. Egyszerűen besétált, kérte a szokásosat és máris mehetett. Most viszont nem hogy a szokását nem ismerték, hanem őt magát sem. A nő bevezette egy kis raktárszerűségbe.

- Azt mondta, valami egyszerűt szeretne… Van valami ötlete a színéről esetleg?

- Semmi esetre se legyen világos.

- Tehát sötét… rendben... kék, zöld, vörös, fekete, barna, és ezek árnyalatai.

- Igen.

A nő intett a pálcájával, mire az anyagok a polcról osztályozták magukat.

- Milyen legyen az anyag? Bársony? Selyem?

- Ezen még nem gondolkoztam.

- Rendben. Akkor nézze meg azt a csoportot ott. A sikerült kiválogatnia, csak szóljon.

- Köszönöm.

Perselus közelebb lépett az anyag stocchoz és néhány mozdulattal kiválsztott egy vörös bársonyt, egy méregzöld kasmírt, egy fekete bársonyt és egy sötétkék selymet. Közben visszajött a nő is, így magához intette.

- Ezek megfelelnek.- mutatott rá.

- Tökéletes. Akkor most leveszem a méreteit.

Megint intett a pálcájával, és legalább tíz mérőszalag kezdte el a dolgát végezni. Egy pergamenre egy vékony kis toll lejegyezte az adatokat. Perselus néhány perc múlva meg is szabadult a tolakodó mérőeszközöktől.

- Uram, most már csak néhány perc. Aztán pár órán belül jöhet is értük.

- Helyes.

A nő néhány nyisszantással körülbelül összevagdosta az anyagokat, majd Perselushoz illesztette őket. Elővett egy doboz gombostűt és megjelölte, ahol össze kell fércelni. Perselus már kezdett türelmetlenkedni, mikor a nő levette róla az anyagot.

- Most már mehet is.

Átadott neki egy kis cetlit, ami majd jelzi, hogy melyik lesz az övé, ha visszajön. Perselus elvette, és már lépett is ki a boltból. Úgy gondolta, jobb lesz ha befejezi a többi vásárlást, míg a talárjai készen lesznek. Végigment az utcákon, és benézett néhány boltba. A Mézesfalást és Zonkó üzletét messziről elkerülte. Ezek helyett inkább felkereste kedvenceit, a könyvesboltot, az antikváriumot és a patikát.

Beszerzett pár érdekes könyvet és néhány bájital-hozzávalót. Végül beült egy kellemes hangulatú étterembe, ebédelt, majd rászánta magát arra is, hogy néhány ruhát vásároljon. Ez volt az, amit mindig is utált. Belépett hát a „Koczkásh és Tsíkosh” nevezetű boltba. Arra gondolt, hogy elég már pusztán ezt a nevet hallani és rögtön a hányinger kerülgeti. Hát még ha ez egy ruhaüzleté… A helyiség túlzsúfolt volt. Először próbált valamit találni, de mikor rájött, hogy semmi rendszer nincs ami szerint csoportosították volna, körülnézett valami segítség után kutatva. Hamarosan be is vánszorgott egy férfi, de ahogy kilépett a ruhakupacok mögül, kétszer is meg kellett gondolnia, hogy őhozzá forduljon-e. Egy bugyi- rózsaszín inghez egy rikító sárga színű  nadrágot viselt. Ehhez már csak a piros gumicsizma és egy agyonhasznált kucsma társult. Perselus kezdte úgy érezni, hogy nem volt helyes ebéd utánra hagyni ezt a részét a vásárlásnak. Közben az eladó oda is lépett mellé.

- Segíthetek valamiben?- kérdezte fülig érő mosollyal.

Perselus egy pillanatra hátat fordított neki, hogy még egyszer körülnézzen, menekülő-utat keresve. Mikor semmi ilyet nem látott, visszafordult, de addigra már egy normális kinézetű ember állt mellette.

- Látom, magának azért van némi ízlése.- nevetett az eladó, és le sem vette szemét új klienséről.

Perselus elképedve nézte, amint a férfi szépen lassan az ő tökéletes mása lesz.

- Ön metamorfmágus?- kérdezte végül meg.

- Igen, az vagyok. Elnézést a belépőért… Szerencsére nem rohant ki azonnal, amint meglátott.

- Nos, mi tagadás, épp keresni kezdtem a kijáratot…

- Láttam.- nevetgélt tovább. Akkor most fáradjon utánam. Éppen az előbb ment el a legutolsó vásárló, ezért van időm csak magával foglalkozni.

A férfi átlépett egy másik szobába, Perselus pedig követte.

- Helyezze magát kényelembe.- mutatott egy kényelmes fotelre a sarokban.

Perselus kissé furcsállotta ezt az egészet. Utoljára, mikor itt járt nem volt semmi ilyesmi ebben a boltban. Végül győzött a kíváncsisága és leült. Az előtte álló hasonmása megint mosolygott egy sort. Megállapította, hogy ez jobb, mintha tükörbe nézne… És azt is, hogy az új arcán teljesen másképpen fest a fülig érő mosoly, mint a régin. Olyan érzése volt, hogy ha Perselusként látta volna magát nevetni, rögtön elmenekült volna.

- Nos, lássuk csak… - szólalt meg a férfi, és intett egyet a pálcájával.

Perslusnak már egyre jobban kezdett megtetszeni a ruhavásárlás, ugyanis a férfin egy új rend ruha jelen meg.

- Ha jól sejtem, ön nem kedveli a kihívó darabokat.- jegyezte meg, mire Perselus bólintott egyet. Remek. És gondolom a kényelmet részesíti előnyben.

Perselus megint elismerte magában, hogy a pasas tud valamit…

- Igen, így van.

- Akkor hát, azt hiszem máris tudom a tökéletes  darabokat…

- Remek, ugyanis én nem igazán ismerem a divatot.

- Az nem gond… Ha a megfelelő kombinációkban jelenik meg egy társaságban, nyomban ön lesz, aki a divatot szabályozza.

Intett a pálcájával, mire megjelent rajta egy fekete farmer, meg egy sötétkék bársony pulóver.

- Hogy tetszik?

- Nos… ha lehetne a bársony helyett valamilyen más anyag…

- Persze.

A következő legyintésre egy ugyanolyan színű, műszálas anyag került rá. Perselus végignézett hasonmásán, és elismerte, hogy kifejezetten jól áll neki ez az összeállítás. Félretettette őket, és még néhányat megnézett. Végül pár órán keresztül jött az elképesztőbbnél elképesztőbb ötletekkel. Az eladó kezdett gyanakodni, hogy most már Perselus csak szórakozásból vetteti elő vele a különböző ruhákat, mivel azok egyre vadabb összeállításban jelentek meg rajta. És Perselus tényleg jól érezte magát. Megállapította, hogy a világos színek egyáltalán nem állnak neki jól, viszont a lila, a bordó és a mélyvörös annál inkább. Végül egy nagy halom ruhát csomagoltatott be, és elégedetten távozott, a szintén elégedett, pénzét számolgató eladót hátrahagyva. Az iskola felé sétálva még kivette az addigra elkészült talárokat, majd lekicsinyítette csomagjait, előhúzta seprűjét és visszarepült. Perceken belül máris a lakosztályában pakolta el az új holmijait. Közben megtalálta egy régi lemezjátszóját, így elővette, majd kikereste egy akkori kedvencét és elindította. A kellemes dal nyugalmat árasztott szerte a lakosztályban, Perselus pedig elbűvölve hallgatta. Csak jó pár perc múlva fogta fel, hogy egy ideje kopogtatnak az ajtaján.

- Jó napot, Albus.- köszönt, miután felnyitotta az ajtót. Kerüljön beljebb.

Az igazgató belépett a lakosztályba, majd elmosolyodott.

- Szépen berendezte, Suavasper… egész kényelmes. És ez a zene…  varázs…

- Varázslatosabb bármely mágiánál… Igen, tudom…

Albus kissé összeráncolta a homlokát. Perselus egy kicsit megijedt, hogy elszólta magát, de végül visszanyerte a józan eszét.

- Perselus mondogatta ezt állandóan… - bökte ki.

- Mondogatta?- lepődött meg az igazgató.

- Úgy értem, írta… Elnézést, kissé fáradt vagyok.

- Nocsak. Ezek szerint legalább ezt a fejébe véste.- gondolkodott hangosan Albus. Na de nem ezért jöttem. Ma reggel már kerestem, de úgy látom, házon kívül volt.

- Igen, leugrottam a faluba bevásárolni pár ruhát.

- Remek… Szóval csak szólni akartam, hogy a hölgy felébredt.

Perselus egy ideig gondolkozott, majd lassan beugrottak a tegnapi események.

- Az jó… Köszönöm, hogy szólt. Őszintén szólva, már majdnem el is felejtettem az egészet.

- Elfelejtette? Ezek szerint már több ilyen akcióban vett részt?

- Mi tagadás…Vonzanak a veszélyes dolgok.

- Gondolom, ezért is fogott hozzá bájitalokat készíteni.

- Valóban.

- Helyes. Akkor én most már mennék is.

- Megtudott valamit a nőről?

- Igen, sok mindent. De egyelőre nem mondhatok semmit. Majd a ő akarja, elmeséli.

- Értem.

Albus kilépett a lakosztályából, majd gyors léptekkel elindult az irodája felé. Perselus becsukta maga mögött az ajtót, majd nekidőlt. Hálát rebegett, hogy Albus nem sejtett meg semmit. Végül kikapcsolta a lemezjátszót, és felkapott magára egy talárt. Elindult megnézni, kit is mentett meg. Az utat viszonylag gyorsan megtette. Még észre sem vette és máris a gyengélkedő ajtajában állt. Belépett, és körülnézett. Az utolsó ágyon üldögélt az idegen, mellette pedig a javasasszony. A nő folyton sziszegett, ahogy Madam Pomfrey hozzáért, hogy megvizsgálja. Perselus vágott egy grimaszt. Utálta a túlérzékeny nőket., akik már egy rossz mozdulat után sírva fakadnak. Közelebb lépett a pároshoz.

- Jó napot, Poppy… önnek is kisasszony.

- Á, Suavasper… - fordult hozzá a javasasszony. Örülök, hogy végre itt van. Máris megyek.

Madam Pomfrey úgy sietett ki a teremből, mintha valami súlyos járvány elől menekült volna. A nő szélesen elmosolyodott.

- Helló, Suavasper. Hallom, te voltál, aki megmentett. Köszönöm, én hősöm…

A nő olyannyira nyávogott, hogy Perselusnak enyhén károsodtak a hallásjáratai.

- Igen, én voltam. De ne nevezzen így.

- Dehogynem… Hiszen az.

- Nem vagyok az.

- Dehogynem.

- Nem.

- De igen.

Perselus hátat fordított mérgében, s még mielőtt kilépett volna, még visszaszólt:

- Akkor sem.

Becsapta maga mögött az ajtót, s visszaindult a lakosztályába. Azon gondolkodott, hogy minek mentette meg ezt a nőt… Semmi haszna nem lesz belőle, az egyszer biztos. Dühében belépett a laborjába, s elkészített egy egyszerű bájitalt. Mire végzett, teljesen megnyugodott, és korgó gyomra emlékeztette, hogy a vacsoraidő is megérkezett. Felment a Nagyterembe, és elfoglalta szokásos helyét. Alig vette maga elé a tányérját, mikor beléptek az ajtón kollégái, nyomukban azzal a bolond nővel. Perselus óriási „örömére” a nőnek sikerült előrefurakodnia és nyomban letette magát a mellette levő székre.

- Helló.- köszönt kedélyesen. Mit vacsorázunk?

-J ó estét.- vetette oda Perselus, majd végignézte, amint a tanárok is leülnek.

Albus sikeresen mellé került, a másik oldalára, és valami miatt nem lehetett letörölni az arcáról a vigyort.

Perselusnak kezdett megint felfordulni a gyomra attól a gondolattól, hogy Albus készül valamire, de azért bekapott még néhány falatot. Amíg a desszert is megjelent az asztalon, egyre jobban elvesztette a türelmét, A nőnek, akinek még a nevét sem tudta, be nem állt a szája. Valósággal ömlöttek belőle a nagyobbnál nagyobb hülyeségek.

Perselus úgy tett, mintha figyelmesen hallgatná, és közbevetett néha egy-egy igent, nemet, vagy egy természetesent. Igazából azon gondolkodott, hogy mi lehet ennek a nőnek a dolga, mert ha segítene neki, talán hamarabb eltűnne. Lassan kanalazta a csokipudingját és próbált különböző, a gondolatait elterelő dolgokra figyelni. Néha még megakadt a tekintete valamelyik kollégáján, akikről lerítt, hogy valamit tudnak, amit ő nem. Már az is gyanús, hogy együtt jöttek. Valami fajta gyűlés volt, és őt nem hívták… Végignézett az asztalon. Mindenki ott volt, kivéve az SVK tanárt. Már régi alakjában is kedvelte a férfit. Kivételesen jó volt a szakmájában. Perselusként elég sokat beszélgetett vele. Már majdnem végzett, mikor a tanár belépett. Láthatólag neki semmi köze nem volt a furcsa jókedvhez, ami mindenkire átragadt. Fel sem figyelt rá, hogy a nő mellette már néhány perce hallgat, és Albus a szeme sarkából figyeli. Megvárta, míg kollégája leül, majd folytatta a kanalazást. Mellette hangosan koppant egy evőeszköz. Mire odafordult a nőhöz, az már eltűnt az asztal alatt. Megrántotta a vállát, és visszafordult.

- Nos, Suavasper, látom megismerkedett a hölggyel… - szólította meg Dumbledore.

Perselus összeráncolt szemöldökkel nézett rá.

- Hát… igen, mondhatom így is.

Albus közelebb hajolt hozzá.

- Meg kell mondanom, igazán érdekes személyiség…

- Igen, ez így van.- válaszolt Perselus. Bár én inkább úgy mondanám…

Nem tudta befejezni a mondatot, mert hírtelenjében egy kéz végigsimított a combján. Nyelt egy nagyot, s bár sejtette, mi következik, megfordult. Mellette a nő széke üres volt.

- Mit, Suavasper?- hallotta mellőle Albus hangját.

- Öhm… Elnézést kérek, mennem kell.

Felpattant a székről, és félrelökte a kutakodó kezeket. Méltóságteljesen sétált ki a teremből, hátrahagyva a meglepődött Dumbledoret és az éppen felbukkanó nőt. Lemasírozott a szobájába, és elhatározta, a vasárnapot azzal tölti, hogy megpróbálja kideríteni a balesete okát.

 Következő